Irán új elnökétől határozottabb fellépéssel számolhat a Nyugat

Teherán, 2021. augusztus 5. csütörtök (MB)

      Ebrahim Raiszi csütörtöktől Irán új elnöke. A július 18-i elnökválasztáson 62 százalékos többséggel megválasztott politikus letette a hivatali esküt a parlament, és az ország legfelső vezetője, Ali Hámenei előtt – jelentette a Magyar Békekör.

      Beiktatási beszédében leszögezte, hogy fő feladatának az iráni nép megélhetésének javítását tekinti, s ennek érdekében kormánya mindent meg fog tenni azért, hogy hatályon kívül helyezzék az Irán ellen foganatosított amerikai szankciókat. Kijelentése arra enged következtetni, hogy Irán az eddigieknél is határozottabb magatartást fog követni azon a bécsi tárgyaláson, amely arra irányul, hogy az Egyesült Államok visszatérjen a 2015-ben kötött nemzetközi atom-megállapodáshoz (JCPOA), melyet Trump elnök 2018-ban felmondott, hogy egyúttal szankciókat rendeljen el Irán ellen.

      Megfigyelők nem tartják alaptalannak azt a feltételezést, hogy Irán minden eddiginél határozottabban ahhoz a feltételhez köti majd a Biden adminisztráció tervezett visszatérését a JCPOA megállapodásba, hogy Washington teljes mértékben felfüggessze szankcióit vele szemben. Erre utal Raiszi keddi kijelentése, miszerint nem fogja idegenek akaratától függővé tenni Irán gazdaságát.

      “Az iráni nép elvárja az új kormánytól, hogy javítsa a megélhetését. Az iráni nemzet elleni minden illegális amerikai szankciót fel kell oldani” – szögezte le.

      Tudatta, hogy Irán támogat minden arra irányuló diplomáciai kezdeményezést, amely a célt szolgálja. Baráti jobbot nyújtott a térség valamennyi országának, és azt mondta, Szaúd-Arábiával sincs akadálya a kapcsolatok javításának. Ugyanakkor azt is értésre adta, hogy Irán harcolni fog az elnyomás és a bűnözés ellen, bárhol is létezzék az a világon: Európa szívében, az Egyesült Államokban, Afrikában, Szíriában, Jemenben, Palesztinában. Mint mondta: „a választás üzenete az arrogáns hatalmakkal szembeni ellenállás volt”.

     Az iráni elnök beiktatásával egyidejűleg Benny Gantz izraeli védelmi miniszter „globális és regionális problémának” nevezte Iránt, és azt mondta, hogy Izrael kész csapást mérni rá.+++

Kiadta: Magyar Békekör

“Irán új elnökétől határozottabb fellépéssel számolhat a Nyugat” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. ” Az iráni elnök beiktatásával egyidejűleg Benny Gantz izraeli védelmi miniszter „globális és regionális problémának” nevezte Iránt, és azt mondta, hogy Izrael kész csapást mérni rá.+++”
    .
    A hír igaz , de nem Irán hanem ők és nem regionális hanem globális a probléma !
    Kézzel-lábbal harcolnak , hogy mindenki megutálja őket a világon .
    Egyre nagyobb sikerrel .

  2. itt lenne az ideje, hogy Irán lezárja a hormuzi-szorost. Az betenne a világgazdaságnak.

    1. Vigyázz , mit kívánsz !
      A sarokba szorított patkány az egyik legveszélyesebb a világon .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .