Donbassz

“Donbassz soha nem lesz orosz terület. És amíg orosz megszállás alatt marad, nem fogja megtalálni a civilizációt és a boldogságot. Mindez csak Ukrajnába való visszatérés után lesz lehetséges.” Így dölyfölt Zelenszkij bohóc a Krímbe és Donbasszba sugárzó ukrán propagandatévé adásában.

Egyúttal pedig föl is szólította a szóban forgó térségek oroszait, hogy jobban teszik ha máris menekülnek élőhelyükről.

Az ukrán minisztertanács ma már el is fogadta az átmeneti időszak állampolitikájáról szóló törvénytervezetet az “oroszok megszállta” Donbassz és a Krím területeire vonatkozóan – írja a Klymenko Time Telegramm – csatorna.

Most a dokumentumot megvitatásra terjesztik a kijevi Rada elé. Az úgynevezett Reintegrációs Minisztérium sajtószolgálata szerint a törvényjavaslatnak számos olyan intézkedést kell még felvázolnia, amelyek célja, hogy segítsenek Kijevnek visszakaparintani ezeket a területeket.

Kijev Donbassz ellen fenekedő martalóchadának új főparancsnoka nem tétlenkedik. Hordája sem!

Tegnap este óta érezhetően fölerősödött Donbassz ostroma. Már nem csak a DNR – frontszakasz, hanem az LNR is komoly ostrom alatt áll.

A DNR HM vezető fősajtósa, Eduard Baszurin ezredes ma azt nyilatkozta, hogy “…Kénytelenek vagyunk megtorló lépéseket tenni – elpusztítani az ellenséget. Ezt tesszük… folytatjuk az ellenség megsemmisítését, ha civiljeinkre lő.”

Baszurin emlékeztetett arra, hogy a mai ágyúzás következtében Sztaromikhajlovkában hét, Gorlovkában négy házat romboltak le a VSzU martalócai, és lemészároltak egy csomó háziállatot.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Donbassz” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. https://novorosinform.org/basurin-zayavil-o-gotovnosti-unichtozhat-ukrainskie-vojska-dlya-zashity-mirnyh-gorodov-dnr-76613.html Ha az ukrán fegyveres erők továbra is lövöldözik (lövik) a Donyecki Népköztársaság civileit (civiljeit), a Népi Miliciának csak a tűzre kel reagálnia és el kell pusztitania az ellenséget. NM, ezredes, a DPR katonai parancsnokságának sajtótitkára, Eduard Baszurin beszélt erről Andrej Rudenko katonai vezetőnek. A megfelelő megjegyzést a szerző voenkor Rudenko távirati csatonájában tették közzé. “Azokat a pontokat, ahonnan az ukrán fegyveres erők Gorlovkát és Sztaromihajlovkát megtámadták, a DPR népi miliciájának visszaküldése elfojtotta”- mondta Baszurin. Szerinte, amikor az ukrán erők lakóterületekre tüzelnek a védők nem maradhatnak tétlenül. “Kénytelenek vagyunk megtorló lépést tenni- elpusztitani az ellenséget. Ezt tesszük folytatsuk az ellenség megsemmmisitését, ha civilekre lő.”

  2. KIJEVI PUCCSISTA illegetim Urak! Odessza is orosz terület, Harkov is orosz terület! Többsége a népnek orosz nemzetiségű, nem? Harkov, Odessza valamiért elgyávult, de ez mindegy is………… Ez van. NEMCSAK DONBASSZ orosz terület ti bolond idióta atlantista sz.rháziak!
    Ennyi……………
    Ukrajnát a Nyugat csak kihasználja, még a puccsista erőket is…………. Ők (a jelenbeli kijevi kormány) meg hisznek nekik (vagy megfizetik őket).
    De hosszú távon? Hát………. a nyugatnak szégyenteljes a veszte………… Nyertes helyzetben voltak akár 15 éve is és NAGYON elk.rták! Ők! Az egész világhatalmi státusz az övék lehetett volna harc nélkül és ha annyira idióták voltak, hogy elk.rják, akkor az ő hibájuk. Nyugatnak mára nincs érdemi mozgástere ha nem a megbékélés felé törekszik a kelettel! Merem kijelenteni, ez egy bizonyossággal felérő sejtés!
    Nyugat még nyerhet, olyan eséllyel mintha egy amatőr sakkozó leülne Kaszparovval vagy Karpovval játszani egy partit………….. Van nyerési esény, de a “totál amatőrré” vált profi számára a fogadóirodák körülbelül 80-szoros szorzót fizetnének a profiból amatőrré vedlett kiöregedőnek! N. T.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .