A szovjet hadsereg eléri a határokat

A „dnyeperi Sztálingrád” – 1

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

  1. A szovjet hadsereg eléri a határokat

A „dnyeperi Sztálingrád”

Beköszöntött az 1944. év. Az újév éjszakáján M. I. Kalinyin, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke üdvözlő szavakat intézett a dolgozókhoz és a katonákhoz. Kijelentette, hogy a szovjet hadsereg nagy sikereket ért el a német fasiszta hódítók elleni harcban. De az ellenség még erős. Célunk és hő vágyunk az, hogy teljesen megtisztítsuk földünket a fasiszta rablóktól.

Németországban is megvonták az év mérlegét. A hazugságokon kívül a fasiszta főkolomposok semmit sem tudtak mondani a népüknek. Karácsony éjszakáján Goebbels biztosította a német népet: „higgyen fegyvereink közeli győzelmében”. A lakosság erkölcsi szellemének megőrzése végett a hitlerista propaganda a tények meghamisításához folyamodott. „A sztálingrádi eset – írta december 30-án a »Völkischer Beobachter« – nem a német gyengülés kezdetének jele volt, hanem nyomós ösztönzés, hogy a német nép eltökélje magát a megalkuvást nem ismerő »totális háború« folytatására.” A távozó év utolsó napján a nácik felhívást intéztek az egész Németországhoz: „Rendíthetetlenül – harcos elszántsággal – a kétségtelen győzelemért.”

Ámde már kevesen figyeltek oda a Németország politikai és katonai vezetői szájából elhangzó hangzatos szavakra, ünnepélyes kijelentésekre. Már a katonák sem nagyon hittek a „rugalmas védelemről”, „az arcvonalak kiegyenesítéséről” szóló goebbelsi propagandaszólamoknak. Minden német számára világossá vált, hogy a hadseregnek azért kellett visszavonulnia a keleti arcvonalon, mert Németország gyengül, a szovjetországnak és fegyveres erőinek potenciálja pedig növekszik.

1943 végén a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása kiegészítette a szovjet hadsereg 1943-1944. évi további téli támadásának tervét. Azt a feladatot állította a Leningrádi, a Volhovi és a 2. Balti Front elé, hogy zúzzák szét az „Észak” hadseregcsoport főerőit, vessék vissza az ellenséget Leningrádtól, foglalják el a Narva-Pszkov-Valga-Velikaja-folyó terepszakaszt, és teremtsék meg a balti szovjetköztársaságok felszabadításának feltételeit. A terv szerint nyugati irányban az 1. Balti és a Nyugati Front támadásával a Vityebszk és Orsa térségében levő ellenséget kellett megsemmisíteni, s ki kellett jutni a Polock-Lepel-Mogiljov terepszakaszra.

A Belorusz Front csapatai azt a parancsot kapták, hogy Bobrujszk irányában támadva közelebbi feladatként semmisítsék meg az ellenség Bobrujszk körzetében levő csoportosítását, érjék el a Ptyics-folyó vonalát, és fejlesszék ki a Minszk elleni csapást. A délnyugati irányban a támadást az 1., 2., 3. és 4. Ukrán Front erőinek kellett továbbfejleszteniük, szétzúzniuk a „Dél” és az „A” hadseregcsoportot, fel kellett szabadítaniuk a jobbparti Ukrajnát és a Krímet, s meg kellett teremteniük a feltételeket ahhoz, hogy a szovjet csapatok kijussanak a déli államhatárokhoz.

1944 elejére a jobbparti Ukrajnában a szovjet csapatok állományában 2 365 000 ember, 28 847 löveg és aknavető, 2037 harckocsi és rohamlöveg, valamint 2367 repülőgép volt. A „Dél” és az „A” német hadseregcsoport 1 760 000 katonát és tisztet, 16 840 löveget és aknavetőt, 2200 harckocsit és rohamlöveget, valamint 1462 repülőgépet számlált.

December 24-én az 1. Ukrán Front lendült támadásba. Január 15-ig katonái Zsitomir és Bergyicsev körzetében súlyos vereséget mértek az ellenség 1. és 4. páncéloshadseregére, s 80-200 kilométert törtek előre. Még mélyebben beékelődtek a Kanyev körzetében védekező hitlerista magasabbegységek közé.

Január 5-re virradóra megindították támadásukat a kirovográdi irányban a 2. Ukrán Front csapatai is. A lövész-magasabbegységek és a harckocsik váratlan csapással, valamint a csatarepülőgépek aktív támogatásával szétverték a 8. német hadsereget, és 40-50 kilométerre vetették vissza nyugat felé a Dnyepertől. Január 8-án a szovjet csapatok benyomultak Kirovográdba. Az arcvonalba való beékelődésük a kirovográdi irányban veszéllyel fenyegette a Kanyev és Krivoj Rog körzetében tartózkodó német csapatok szárnyát.

A támadás során az 1. és a 2. Ukrán Front csapatai nagy sikereket értek el, ám a szárnyakat a Dnyepertől nyugatra nem tudták összezárni. Az ellenségnek sikerült Korszuny-Sevcsenkovszkij körzetében egy nagyobb kiterjedésű kiszögellést megtartania, ahol kilenc gyalogos- és egy páncéloshadosztály, valamint egy gépesített dandár elkeseredetten védekezett. E csoportosítás megsemmisítése elsőrendű jelentőségű volt, minthogy veszélyeztette az 1. és a 2. Ukrán Front szárnyát, és akadályozta tevékenységüket. Január 12-én a főhadiszállás megparancsolta az 1. és a 2. Ukrán Front csapatainak, hogy zárják körül és semmisítsék meg a kiszögellésben levő ellenséges csapatokat.

Január 25-én a 2. Ukrán Front főerői – az A. I. Rizsov tábornok vezette 4. gárdahadsereg és az I. V. Galanyin tábornok parancsnoksága alatt álló 53. hadsereg – támadásba mentek át. Valamivel később az áttörésbe bevetették P. A. Rotmisztrov tábornok 5. gárda harckocsihadseregét.

Január 26-án Kijevtől délre kibontakozott az 1. Ukrán Front csapatainak támadása. A front csapásmérő csoportját az F. F. Zsmacsenko tábornok vezette 40. hadsereg és az Sz. G. Trofimenko tábornok vezetése alatt álló 27. hadsereg erői, valamint A. G. Kravcsenko tábornok újonnan alakult 6. harckocsihadserege alkotta.

Az erős védelemre berendezkedett ellenség szívósan ellenállt. A két szovjet front csapatai előtt más arcvonalszakaszokról átdobott hadosztályok tűntek fel. Elkeseredett harc bontakozott ki. Leküzdve a hitleristák heves rohamait, I. G. Lazarev tábornok 20. harckocsihadtestének egységei már január 28-án este kijutottak Zvenyigorodka körzetébe. Még aznap a 6. harckocsihadsereg gyorsanmozgó osztaga M. I. Szaveljev tábornok parancsnoksága alatt az ellenkező oldalról betört Zvenyigorodkába. Az acélgyűrű bezárult. Több mint 10 hadosztály, mintegy 80 000 ember, körülbelül 1600 löveg és aknavető, valamint 270 harckocsi és rohamlöveg került bekerítésbe.

Az ellenség elkeseredett kísérleteket tett, hogy kitörjön a bekerítésből. Súlyos, véres harcok folytak. A hitlerista hadvezetés légi úton próbálta a bekerített csapatok utánpótlását megoldani, de a szovjet parancsnokság légi ostromzárat szervezett. A német repülőgépekkel Sz. A. Kraszovszkij tábornok 2. légi hadseregének és Sz. K. Gorjunov tábornok 5. légi hadseregének repülői bocsátkoztak harcba, valamint a légvédelmi tüzérség. A bekerítettek helyzete egyre reménytelenebbé vált. Terjedtek köztük a betegségek, nőtt az elhalálozások száma, a katonák egyre csüggedtebbé váltak. A bekerített csapatok erkölcsi szellemének fenntartására a fasiszta propaganda újra meg újra felolvastatta az egységek és alegységek előtt Hitler táviratát, amelyet a bekerített csapatok parancsnokához, Stemmermann tábornokhoz intézett: „Mint a sziklára építhetnek rám. Kiszabadítjuk önöket a katlanból. De addig tartsanak ki az utolsó töltényig.”

Február 8-án a szovjet parancsnokság ultimátumot intézett a körülzárt csoportosítás parancsnokságához, és megadásra szólította fel. Az ellenség azonban elutasította ezt az emberséges javaslatot. Elérkezett a döntő cselekvés ideje. A szovjet csapatok meghiúsították a hitleristák minden kísérletét, hogy kívülről mérjenek csapásokat. A bekerítetteknek sem sikerült kitörniük a katlanból.

Hitler ekkor parancsban azt követelte a katonáktól, hogy amennyiben szovjet fogság fenyegetné őket, kövessenek el öngyilkosságot. A hitlerista parancsnokság elrendelte, hogy a súlyosan sebesült katonákat lőjék agyon a harcmezőn.

Február 17-én a bekerített csoportosítás megszűnt létezni, két nap múlva pedig befejeződött az ellenség erdőkben és vízmosásokban elrejtőzött, szétszórt csoportjainak a megsemmisítése.

A harcok során a fasiszták 55 000 katonát és tisztet vesztettek, több mint 18 000-en fogságba estek. A szovjet csapatok nagy mennyiségű harci technikát és fegyverzetet zsákmányoltak.

A hitlerista klikk gondosan eltitkolta a népe előtt a dnyeperi katasztrófát. Azt a hírt terjesztették, hogy a bekerített csapatok állítólag áttörtek a sajátjaikhoz. Ezt a verziót szenvedélyesen védelmezte a „Dél” hadseregcsoport egykori parancsnoka, Manstein is. Az „Elvesztett győzelmek” című könyvében kijelenti, hogy mindössze 40 000 embert kerítettek be, s közülük 30-32 000-en kijutottak a katlanból.

A német hadvezetés effajta megnyilatkozásainak oka egészen nyilvánvaló: el akarja hárítani magától a felelősséget, amely a német katonák és tisztek tízezreinek céltalan pusztulásáért terheli.

A szovjet nép nagy örömmel fogadta az újabb győzelem hírét, amely betetőzte a bekerített ellenség megsemmisítését. A sikeres hadművelet eredményeképpen az ellenséget végleg visszavetették a Dnyepertől a folyó középső folyásvidékén. Megnyílt az út a szovjet katonák előtt a Déli-Bug és a Dnyeszter felé.

A korszuny-sevcsenkovszkiji hadművelet mint a szovjet hadművészet egyik legragyogóbb példája került be a Nagy Honvédő Háború történetébe. Megmutatta, hogyan kell nagy ellenséges csoportot bekeríteni és megsemmisíteni. Ebben a hadműveletben, amelyik az egyik legbonyolultabb haditevékenységi forma volt, a szovjet hadvezetés kimagasló példáját nyújtotta a lövész-, a harckocsi-, a műszaki csapatok és a légierő jól megszervezett együttműködésének.

Miközben Korszuny-Sevesenkovszkij alatt folyt a harc, az 1. Ukrán Front jobbszárny-csapatai a január 27. és február 11. közti időszakban a rovnói-lucki irányban indítottak támadást. Mintegy 60-100 kilométert nyomultak előre nyugat felé, birtokba vették Rovno, Luck, Sepetovka körzetét, és átkarolták a „Dél” hadseregcsoport északi szárnyát.

Alighogy elhangzottak a közép-dnyeperi győzelmet üdvözlő díszlövések, amikor a 3. és a 4. Ukrán Front csapatai újabb csapást mértek a hitleristákra a Dnyeper jobb partjának déli szakaszán. A szovjet katonák megindították a rohamot a nyikopoli hídfőállás ellen. Február 8-án felszabadították Nyikopolt és megsemmisítették a hitleristák nyikopoli hídfőjét. A Dnyeper bal partját teljesen megtisztították az ellenségtől. Nyikopol bevétele után a 3. Ukrán Front magasabbegységei Krivoj Rogra mértek csapást, és február 22-én felszabadították a várost.

A szovjet csapatok harctevékenysége a jobbparti Ukrajnában nehéz helyzetben folyt. A tavaszi sáros időszak korlátozta a manőverezést, igencsak megnehezítette a csapatok mozgását, használhatatlanná tette a repülőterek nagy részét. Az utak járhatatlanná váltak a gépkocsik számára. Ezért a harcosok és az őket segítő helyi lakosok tucatnyi kilométereken át kezükben vitték a lőszert. Valamennyi magasabbegységben a lovas és ökrös vontatáshoz folyamodtak. A hadsereg- és frontparancsnokok kénytelenek voltak hátrahagyni a gépkocsijukat, és lóra ültek. A csapatok zavartalan utánpótlása végett az üzemanyag és lőszer egy részét repülőgépekkel szállították.

A szovjet csapatok januári-februári támadását hatalmas hadászati siker koronázta. Szétverték az ellenséget Zsitomir, Kirovográd, Korszuny-Sevesenkovszkij, Rovno és Luck, Nyikopol és Krivoj Rog alatt. A szovjet csapatok a hitleristák 10 hadosztályát és egy dandárát semmisítették meg, 23 hadosztály pedig elvesztette állományának csaknem a felét. Az ellenséget 80-350 kilométerre visszavetették a Dnyepertől. A Dnyeper jobb partján nagy kiterjedésű körzetek szabadultak fel. A szovjet hadsereg kedvező terepszakaszokat szállt meg, ahonnét újabb csapásokat mérhetett.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .