Ellenséges erők forgatagában

Elvettük az antant katonáit

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

1

III. FEJEZET

Elvettük az antant katonáit

— —

Ellenséges erők forgatagában

  1. november 11-én reggel a compiégne-i erdőben, Párizstól északkeletre, a kevéssé ismert Rethondes vasútállomáson a német parancsnokság képviselői beszálltak Foch marsallnak, az antant-seregek főparancsnokának vezérkari szalonkocsijába, hogy aláírják a fegyverszüneti feltételeket. Letelt a hetvenkét óra, amelyet a győztesek a németeknek a gyötrő gondolkodásra adtak, s úgy látszott, hogy beköszöntött a várva várt béke első órája. Nyugat-Európa harcmezőin elhallgattak a fegyverek. A katonák elhagyták a végsőkig megunt lövészárkokat.

Milliók hittek a béke beköszöntésében. Ám ebben az időben egy maroknyi politikus gazdáinak, az imperialista monopóliumoknak akaratát képviselve újabb nagy háború terveit vitatta meg. Céljuk az volt, hogy végre leszámoljanak Szovjet-Oroszországgal, a bolsevikokkal és a tőkésországok határain belül fenyegető „vörös veszedelemmel”. Az imperialisták erőfeszítései arra irányultak, hogy a nyugaton felszabadult antant-seregek bevetésével kiterjesszék az oroszországi intervenció frontját, odahaza pedig elfojtsák munkásaik forradalmi mozgalmát. Az antantországok munkásai ugyanis torkig voltak a háborúval, és csalódottan fogadták a számukra semmi jót nem hozó imperialista békét.

„Az imperialisták egymással voltak elfoglalva. És most az egyik csoportosulást elseperte az angol—francia—amerikai csoport. Ezek fő feladatuknak azt tekintik, hogy megfojtsák a világbolsevizmust, megfojtsák fő sejtjét, az Oroszországi Szovjet Köztársaságot”1 Lenin Művei. 28. köt. 158. old.* — így értékelte Lenin az1918 végén kialakult helyzetet.

A compiégne-i fegyverszünet megkötése után az antant hozzálátott az oroszországi intervenció kiterjesztésére irányuló terveinek végrehajtásához. Ezúttal a szovjetország déli része állt az antant-tervek középpontjában. A világháború befejezése után a Fekete-tenger hozzáférhetővé vált az antant hadihajói számára. A szövetséges hajók csapatokat és hadfelszerelést szállíthattak Dél-Ukrajnába, a Krímbe, a Fekete-tenger kaukázusi partvidékére.

Lenin már 1918. október 22-én, az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság, a moszkvai szovjet, az üzemi bizottságok és a szakszervezetek együttes ülésén kifejtette, hogy az antanthatalmak északi és keleti balsikereik folytán kénytelenek lesznek erőfeszítéseiket elsősorban arra összpontosítani, hogy „délről támadjanak Oroszországra vagy a Dardanellák felől, vagy a Fekete-tenger felől, vagy szárazföldi úton Bulgárián és Románián keresztül”2. Ugyanott, 113. old.*

Ez a támadási irány az északihoz és a keletihez képest több fontos előnyt biztosított az ellenségnek. Délről mintegy „főbejárat” nyílt a szovjetország központi vidékei felé. Az intervenciósok úgy tervezték, hogy elfoglalják Ukrajnát, s ezzel megfosztják a szovjetköztársaságot legfontosabb ipari és nyersanyagbázisától, majd a támadást tovább fejlesztve, hamarosan birtokba veszik Moszkvát. Elképzelésük szerint a kedvező közlekedési utak lehetővé tették volna a csapatok zavartalan ellátását. Tetejébe délen jelentős belső ellenforradalmi erők is működtek: Krasznov és Gyenyikin serege, valamint a petljuristák.

Mekkora erőt képviseltek ezek az alakulatok 1918 őszén?

Krasznov kozák seregének létszáma több mint 50 000 fő volt. Ereje lovasságában rejlett. Gyenyikin „önkéntes hadserege” létszámban valamivel elmaradt Krasznov csapatai mögött, de csaknem teljes egészében tisztekből állt, kiváló képzettségével és mintaszerű fegyelmével tűnt ki. Krasznov és Gyenyikin seregét a doni, a kubányi és a tyereki módos kozákság támogatta; ez a kozákság volt állandó utánpótlási forrásuk is.

Az intervenciósok nagy reményeket fűztek az ukrán burzsoá nacionalistákhoz; úgy tervezték, hogy segítségükkel hatalmas ellenforradalmi hadsereget alakítanak. Az antant-imperialistákat rendkívül aggasztotta az ukrajnai szovjethatalom helyreállításának perspektívája. Ezzel kapcsolatban Sharp, az Egyesült Államok franciaországi nagykövete a következőket írta Lansingnak 1918. november 25-én: „A bolsevik csapatok különösen Ukrajna északi határát fenyegetik, s ez később az Ukrajna és a Don közötti összeköttetés megszakadásához vezethet. Ha ez a veszély valóra válik, a Donyec-medence szénlelőhelyei és kohászati üzemei, valamint jelentős katonai raktárak a bolsevikok kezére jutnak, s ennek következtében egész Ukrajna a bolsevikok ellenőrzése alá kerülhet.” Sharp hangsúlyozta táviratában, hogy ennek elkerülése végett — a szövetséges diplomaták véleménye szerint — „haladéktalanul szövetséges csapatokat kell vezényelni Ogyesszába … és azonnal meg kell kezdeni Kijev és Harkov megszállását”3. FRUS 1918. Russia. II. köt. 699—700. old.*

November 12-én, vagyis már a compiégne-i fegyverszünet megkötésének másnapján a szövetséges parancsnokság főhadiszállásán értekezletet tartottak az orosz kérdésről.

Az értekezleten a következőket határozták el: megerősítik a szovjetország keleti részén a szövetséges seregek pozícióit, meggyorsítják a Petrográd irányában északról és a Kaspi-tenger vidékén a Volga irányában indított hadműveleteket, nagyarányú intervenciót kezdenek Oroszország déli részén egyszerre két irányban — a Fekete-tengeren és Románián keresztül. Az értekezleten hozott határozat nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a dél-oroszországi hadműveletek során „együtt kell működni … a Krasznov és Gyenyikin tábornok parancsnoksága alatt már egyesített csapatokkal”. Az antant parancsnoksága úgy tervezte, hogy ezeknek a hadműveleteknek a végrehajtását részben Berthelot tábornok hadseregére bízza, amelynek egységeit Románia felől kellett volna támadásra indítani Kijev irányába, részben a szövetséges csapatoknak arra a csoportjára, amely a keleten és Palesztinában állomásozó antant-seregek kötelékébe tartozott. Ezt a csoportot Ogyessza körzetében kellett volna partra szállítani.

Foch marsall az 1918. november 20-án Clemenceau-nak írt levelében megjelölte e terv fő feladatait: „Ennek az intervenciónak a következő hadicéljai vannak:

  1. Kijev és Harkov elfoglalásával fedezni akarjuk Ukrajnát az Oroszország központi területein szervezett bolsevik erők támadásaival szemben.
  2. Ennek megvalósításával az a célkitűzésünk, hogy fenntartsuk Ukrajnában a rendet, és hozzáfogjunk az ottani fegyveres erők megszervezéséhez.
  3. Biztosítani akarjuk az összeköttetést és az együttműködést: keleten Krasznov és Gyenyikin alakulataival, északnyugaton a lengyel haderőkkel és az északon harcoló orosz bolsevikellenes alakulatokkal.”4A polgárháború története. 1 köt. 61—62. old.*

A dél-oroszországi nagyszabású intervencióra készülő antant-kormányok tájékoztatták a fehérgárdista parancsnokságot a szövetséges csapatok küszöbönálló partraszállásáról. 1918. november 16-án az önkéntes hadseregnek az antant-csapatok parancsnokságához beosztott katonai megbízottja, Scserbacsov tábornok azt írta Gyenyikinnek, hogy a szövetségesek 12 hadosztályt szándékoznak bevetni Dél- Oroszország megszállására. Scserbacsov hangsúlyozta, hogy Ogyesszába, a szövetségesek fő támaszpontjára óriási mennyiségű különféle hadfelszerelési anyagot szállítanak: fegyvert, lőszert, harckocsikat, ruházatot, vasúti közlekedési eszközöket, repülőgépeket, élelmiszert stb.

Az antant az orosz burzsoáziát használta fel arra a célra, hogy a „törvényesség” látszatát kölcsönözze az intervenciónak. 1918 végén a szövetségesek és az oroszországi ellenforradalom képviselői értekezletet tartottak Iasiban. A fehérgárdisták (az Ideiglenes Kormány volt miniszterei és a különböző ellenforradalmi burzsoá-földesúri szervezetek tagjai) szíves örömest összetákoltak egy „felhívást” az antant-országokhoz, kérve, hogy a szövetséges hatalmak küldjenek csapatokat Oroszországba.

Így hát megtartották az illemszabályokat. Oroszország  „képviselői” segítséget kértek, s az antant kegyesen hozzájárult kérésük teljesítéséhez. Hogy a „felhívást” aláíró személyek nem képviselték Oroszország népét? Hogy ők éppoly ellenségei voltak ennek a népnek, mint a nemzetközi imperializmus? Ez mellékes volt. Az antantnak csupán az volt a fontos, hogy az imperialisták ily módon félrevezethessék országaik közvéleményét, és fölöttébb „nemes” cselekedetnek tüntethessék fel újabb bűnüket.

November 23-án az „Ernest Renan” nevű francia és a „Liverpool” nevű brit cirkáló egy hajóraj kíséretében befutott a novorosszijszki kikötőbe, néhány nap múlva az intervenciósok már partra szálltak Szevasztopolban és Ogyesszában, s 1919 februárjáig elfoglalták Herszont és Nyikolajevet. Az első időben összesen 6000 francia, 2000 görög és 4000 lengyel katona szállt partra, de csakhamar jelentős mértékben megnőtt az intervenciós csapatok létszáma — csupán Ogyessza körzetében elérte a 40—45 000 főt.5 Lásd W. H. Chamberlin: The Russian Revolution 1917—1921. II. köt. New York 1935, 165. old.* Az alighogy kiűzött német megszállókat tehát az antant fegyveres erői váltották fel.

Krasznov és Gyenyikin törzsénél megjelentek a szövetséges katonai missziók. Legfőbb céljuk az volt, hogy előkészítsék a déli fehérgárdistákat a külföldi csapatokkal karöltve indítandó támadásra. „Februárban megindultak az angol hadianyag-szállítások — jegyzi meg emlékirataiban Gyenyikin. — Attól kezdve ritkán szenvedtünk hiányt hadifelszerelésben.”6 A. I. Gyenyikin: Adalékok az orosz felkelés, történetéhez. IV. köt. Berlin 1925. 86. old.*

A petljurista direktóriumhoz külön francia missziót vezényeltek valamennyi szövetséges hatalom nevében. A Vinnyicában folytatott tárgyalások eredményeként a direktórium uzsoraszerződést kötött Franciaországgal. Ez utóbbi vállalta, hogy segíti a petljuristákat egy 300 000 főnyi hadsereg megalakításában, a direktórium pedig hozzájárult, hogy Ukrajna francia védnökségi terület legyen, „A direktórium — így szólt a megállapodás — Franciaország pártfogása alá helyezi magát, és arra kéri Franciaország képviselőit, vállalják Ukrajna kormányzását katonai, diplomáciai, politikai, pénzügyi, gazdasági és igazságügyi vonatkozásban mindaddig, amíg a bolsevikok elleni háború tart …”7 Az Ukrán Szociálforradalmár Párt vezetőségi tagjainak pere. (Gyorsírási jegyzőkönyv) — Az Ukrajnai Rendkívüli Bizottság Kiadója. Harkov 1921. 264. old.* A francia imperialisták megkapták 50 évre az ukrán vasutakat, továbbá a fekete-tengeri vámjövedelmet, a gabonafölösleget és a széntermelés háromnegyedét.

Az antant képviselőinek sürgetésére a Gyenyikin-sereg parancsnoksága és az ukrán direktórium egyezményt kötött egymással arról, hogy egységfrontot alkot a háborúban a szovjethatalommal szemben és — mint az egyezmény kifejti — „a bolsevikok elleni hadműveletek az antant által kinevezett egységes parancsnokság irányításával mennek végbe”.8 Pravda, 1919 március 7.*

A déli kikötőkben ezalatt folytatódott a külföldi csapatok partraszállása. Létszámuk 1919 elejére már elérte a 130 000-et. A nyugat-európai országokban és a Balkánon pedig újabb csapattestek készültek a partraszállásra.

Az antant csapatai jól fel voltak szerelve, nagy erejű tüzérséggel, valamint tankokkal és repülőgépekkel érkeztek. A Fekete-tenger teljesen a szövetséges hatalmak haditengerészeti erőinek ellenőrzése alatt állott.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .