Hív a szocialista haza!

A német megszállás vége

Hív a szocialista haza!

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

2

A történelmi események folytán talaját vesztette a breszti rablóbéke, amelyet a német imperializmus rákényszerített a szovjetországra. Lehullott a béklyó, amelyet e szerződés feltételei jelentettek a szovjetköztársaság számára. Az orosz munkások és parasztok most már nyíltan segítségére jöhettek Ukrajna, Belorusszija, a Baltikum népeinek, hogy véget vessenek a megszállásnak, és visszaadják szabadságukat. 1918. november 13-án az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság határozatában érvénytelenítette a breszti békét.

Ezzel új szakasz kezdődött az ukrán, a belorusz, a litván, a lett és az észt nép szabadságharcában. Megkezdődött a megszállók kiűzése és a szovjethatalom helyreállítása az ország nyugati részében.

Az ukrán, a belorusz és a balti burzsoá nacionalistáknak az volt a szándékuk, hogy a népi szabadságmozgalmat a maguk céljaira használják ki. Ők a szovjethatalom helyreállításától és a népek testvéri kapcsolatainak megerősödésétől, elsősorban pedig az orosz néppel való kapcsolattól féltek a legjobban.

Ukrajnában Petljurával és Vinnyicsenkóval, a kispolgári nacionalista pártok vezéreivel az élén ellenforradalmi „kormány” jött létre, amely kulák banditacsapatokra támaszkodott.

A Baltikumban ugyancsak feléledtek a burzsoá nacionalista szervezetek, s megkezdték népellenes hatalmi szerveik és haderőik kiépítését. A demagóg nacionalista propaganda bizonyos időre megzavarta a középrétegek, különösen a parasztság egy részét.

Tovább bonyolította a helyzetet az a körülmény, hogy az angol—francia—amerikai intervenciósok már készen álltak, hogy felváltsák az osztrák—német hódítókat. Mindez parancsolóan szükségessé tette Ukrajna, Belorusszija és a Baltikum sürgős felszabadítását, s így újabb erőfeszítéseket követelt a szovjet-oroszországi proletariátustól és parasztságtól.

Már szeptember elején ukrán felkelő egységek alakultak az OSZSZSZK és a német megszállt területek közötti úgynevezett „semleges övezetben”. A Szurázs—Unyecsa—Novgorod—Szeverszkij és Gluhov körzetében szeptemberben megkezdődött az 1. szovjet—ukrán hadosztály szervezése. A hadosztály boguni ezredének parancsnoka Scsorsz, a polgárháború hőse, a tarascsáni ezred parancsnoka pedig Bozsenko kijevi bolsevik asztalos volt. Novemberben az 1. hadosztály létszáma meghaladta a 7000 főt. Fegyverzetéhez 14 löveg és 54 géppuska tartozott.

Gluhov, Kolatajevka és Belenyihino körzetében megalakult a 2. szovjet—ukrán felkelő hadosztály, amelynek létszáma ugyancsak mintegy 7000 fő volt.

Ugyanígy alakultak belorusz és litván egységek, kiegészültek a harcokban már kitűnt lett lövészezredek, folyt a szovjet—észt kötelékek kialakítása.

November végén lényegében befejeződtek a csapatok előkészületei Ukrajna felszabadítására. November 28-án megalakult Ukrajna ideiglenes munkás-paraszt kormánya, Artyom (Szergejev), Zatonszkij és mások részvételével. A kormány kiáltványban közölte a néppel, hogy megfosztja hatalmától a németbérenc Szkoropadszkij hetmant, és helyreállítja az Októberi Forradalom minden vívmányát. November második felében megkezdődött az ukrajnai csapatok támadása. 1919 januárjában ezek a csapatok kialakították az ukrán frontot, amelynek parancsnokává Antonov-Ovszejenkót nevezték ki.

A szovjet csapatok támadását aktív partizán-hadműveletek támogatták.

A harkovi szakaszon sikeresen haladt előre a 2. szovjet— ukrán hadosztály, csapásokat mérve a Vörös Hadsereg ellen együtt küzdő németekre és petljuristákra. Ez utóbbiak hatalmas erőket vontak össze Harkovnál, hogy itt harcra késztessék a szovjet egységeket. Az ütközet Kazacsja Lopany kozák falunál zajlott le, és az ellenség vereségével végződött. A városban ezalatt munkásfelkelés tört ki, s a megalakult forradalmi bizottság 1919. január 2-án kihirdette, hogy a szovjetek vették át a hatalmat. Másnap a Vörös Hadsereg reguláris egységei bevonultak Harkovba, s ez lett Ukrajna ideiglenes fővárosa.

Két héttel később a petljuristákat több órás harc után kiverték Poltavából, 1919. február 1-én a felkelő munkások segítségével szovjet kézre került Kremencsug. Délen felszabadult Bohmut és Jekatyerinoszlav.

A kijevi szakaszon az 1. szovjet—ukrán hadosztály felszabadította a csernyigovi kormányzóság nagy részét, s január 12-én a boguni ezred bevette Csernyigovot. „A hadsereg zászlókkal, sóval meg kenyérrel és lelkes hurrá kiáltásokkal köszöntötte a munkásokat” jelentette Scsorsz, a polgárháború hőse, a bogunszki ezred parancsnoka. A hadosztály támadásra készült Kijev ellen, ahol a petljuristák voltak az urak.

Szkoropadszkij hetman még 1918 december közepén lemondott, s a németek titokban, sebesült német tisztnek álcázva Berlinbe szállították. A német parancsnokság engedélyezte a petljuristáknak, hogy bevonuljanak Kijevbe. Az ukrán burzsoá nacionalisták, akik szavakban ellenségei voltak a német hódítóknak, a valóságban fölöttébb gyakran kötöttek egyezséget a megszállókkal. Ez nem is csoda. A szocializmus elleni harcban a burzsoázia nem riad vissza semmiféle szövetségtől vagy alkutól, ami a nép rovására megy.

Kijev előterében a petljuristák negyvenezres hadsereget vontak össze, és heves ellenállást tanúsítottak a szovjet csapatokkal szemben. A harcok néhány napig tartottak, s az ellenség vereségével végződtek. A szétszórt petljurista bandák nyugat felé menekültek. „Kormányuk”, amely a büszke direktórium nevet viselte, Vinnyicában sáncolta körül magát.

Február 5-én a dicső boguni és tarascsani ezred bevonult Kijevbe. A város körzetében a szovjet csapatok 18 000 puskát, több mint 100 löveget, sok géppuskát, több mint 500 gépkocsit és nagy mennyiségű lőszert zsákmányoltak.

Ukrajna ideiglenes munkás-paraszt kormánya a két ezredet vörös díszzászlóval tüntette ki, parancsnokaiknak, Scsorsznak és Bozsenkónak pedig arany díszfegyvert adományozott.

Ukrajnának a Dnyepertől keletre eső része rövid idő alatt felszabadult. Az előrenyomult Vörös Hadsereg mindenütt érezte az ukrán dolgozó tömegek támogatását. A partizánok elpusztították, elsöpörték a föld színéről a konotopi német helyőrséget, részt vettek a németek elleni poltavai hadműveletekben, felszabadították Pavlograd városát és Jekatyerinoszlav vidékének nagy részét.

Pavlograd körzetében a partizánok vereséget mértek a németekre, és megsemmisítettek egy petljurista osztagot, amely együttműködött a megszállókkal. Ennek története a következő:

A német parancsnokság még 1918 végén megállapodott a petljuristákkal, hogy egyesült erővel likvidálják a Pavlograd körzetében működő felkelő osztagokat. Az osztagok ellen két — ágyúkkal és géppuskákkal felszerelt — német zászlóaljat s egy nagyobb petljurista egységet vetettek be. A felkelők létszáma mintegy ezer fő volt. Minthogy nem tudták egyszerre felvenni a harcot a németekkel és a petljuristákkal, elhatározták, hogy egymás után számolják fel őket. Először körülzárták a németeket, s ezalatt a petljuristákkal egy kisebb osztag szállt szembe, hogy megakadályozza a megszállókkal való egyesülésüket. December 10-án heves összecsapás zajlott le a németekkel. A két német zászlóaljból 400 katona menekült meg, ezek is csak úgy maradtak életben, hogy idejekorán megadták magukat. Másnap a partizánok megtámadták és megsemmisítették a petljurista osztagot.

1919 februárjában már nem voltak német csapatok Ukrajnában. A háromszázezres megszálló hadsereg hazatakarodott. De a Vörös Hadseregnek még meg kellett szabadítania Ukrajnát a petljuristáktól és a Fekete-tengernél partra szálló antant-csapatoktól.

A szovjet csapatok nyomban a breszti békeszerződés érvénytelenítése után támadást indítottak Belorusszijában, ahol ugyancsak sok partizán-tűzfészek volt. A partizánok a polocki járásban, Minszk és Roszlavl körzetében a Poleszje vidéken és sok más helyen tevékenykedtek. A szovjet nyugati hadsereg már a támadás első napjaiban felszabadította Polockot és Zslobint. November 25-én a hadsereg alakulatai bevonultak Bobrujszkba, december elején pedig Boriszovba és Szluckba.

A német hódítók, akik még nemrégen a helyzet urainak érezték magukat, a támadó Vörös Hadsereggel szemben már jóval szerényebb magatartást tanúsítottak. Hol volt már a császári hadak régi gőgje! A megváltozott viszonyokat jól mutatja az akkori idők egy jellegzetes epizódja. A bobrujszki földalatti bolsevik szervezet a Vörös Hadsereg bevonulása előtt ultimátumban követelte a német parancsnokságtól, hogy a németek hagyják érintetlenül a városban levő értékeket és élelmiszerkészleteket, bocsássák szabadon a politikai foglyokat, s adják át a város őrizetét a fegyveres kommunista osztagnak. A németek elfogadták ezeket a követeléseket, s amikor a szovjet alakulatok bevonultak Bobrujszkba, a város már egy 500 főnyi fegyveres osztag ellenőrzése alatt állott; az osztag felét helyi kommunisták alkották.

Közeledett Minszk felszabadításának órája. Három nappal korábban, mintsem a szovjet 17. hadosztály egységei megközelítették a várost, az addig illegálisan működő városi szovjet az egyedüli hatalomnak nyilvánította magát Minszkben. A német csapatok december 10-én reggel elhagyták a várost, majd bevonultak a Vörös Hadsereg egységei, s a dolgozók nagy lelkesedéssel fogadták őket.

„Elvtársak! Valóra vált, amiről álmodtunk, amire törekedtünk, amiért harcoltunk a tőke szemérmetlen uralmának, az imperializmus fékevesztett, ocsmány diktatúrájának eme sötét napjaiban; újra szabadok vagyunk, újra az oroszországi proletariátus nagy forradalmi családjához tartozunk”37 Bednyak, 1918. december 13. (Szmolenszk).* — olvasható a minszki szovjetnek a város felszabadulása alkalmából kibocsátott felhívásában.

  1. december 30-án megnyílt a bolsevikok VI. észak-nyugati területi konferenciája, s Belorusszija Kommunista (bolsevik) Pártja I. kongresszusának nyilvánította magát. 1919 január végére csaknem egész Belorusszija felszabadult a német hódítók uralma alól. 1919. január 1-én kikiáltották a Belorusz Szovjet Köztársaságot. A köztársaság ideiglenes munkás-paraszt kormányának elnöke Mjasznyikov lett.

Az Ukrajnában és Belorusszijában indított offenzívával egy időben megkezdődött a Baltikum felszabadítása. Az észt proletariátus már 1918 november elején nyíltan harcra kelt a német megszállók ellen. A Revalban (a mai Tallinban) megalakult munkásküldöttek szovjetje november 19-én felhívta a népet, hogy szálljon szembe a Päts-féle hatalombitorló burzsoá nacionalista kormánnyal, s kérte az OSZSZSZK dolgozóit, hogy nyújtsanak katonai segítséget az észt népnek.

November utolsó harmadában a 7. szovjet hadsereg egységei támadásba lendültek, s november 25-én a felkelő munkások segítségével felszabadították Pszkovot. November 29-én a hadsereg alakulatai és a balti flotta tengerészei kiverték a németeket Narvából. A narvai észt forradalmi bizottság kimondta az Észt Szovjet Köztársaság — akkori nevén Észt Munkakommuna — megalakulását. A Népbiztosok Tanácsának élére Anvelt került.

1918 decemberében megkezdődött Lettország felszabadítása. Az ország területére szovjet—lett lövészezredek nyomultak be. December 10-én felszabadult Kreuzburg (Krustpils), 11-én pedig Jakobstadt (Jekabpils). A Lettország felszabadításáért vívott harcokban különösen kitüntette magát a 2. lett dandár, amelynek parancsnoka Fabriciusz, a polgárháború hőse volt. A vendeni és henzenbergi harcokban a Fabriciusz-dandár tönkrevert egy egész német önkéntes hadosztályt (az úgynevezett „vashadosztályt”).

Az 1918 végén kialakult balti helyzet komoly aggodalmat keltett az antanthatalmak kormányköreiben. A német hadsereg visszavonulása kedvező feltételeket teremtett a szovjethatalom lettországi és litvániai győzelméhez, hiszen a német megszálló csapatokon kívül nem volt ezen a vidéken semmilyen számottevő fegyveres ellenforradalmi erő. Erre gondoltak az első világháborúban győztes nyugati hatalmak kormányai és katonai parancsnokai, amikor az 1918 novemberében megkötött compiégne-i fegyverszüneti szerződésben többek közt azt a feltételt szabták a legyőzött Németországnak, hogy megszálló csapatait továbbra is tartsa ott a Baltikumban „a rend fenntartása” végett. Azt tervezték, hogy a német csapatokat hamarosan szövetséges alakulatok váltják majd fel.

Így próbálták az amerikai, az angol és a francia imperialisták német szuronyok felhasználásával fokozni az intervenciót a szovjetországban. De a német csapatokhoz fűzött remények nem váltak be. A Vörös Hadsereg az észt, a lett és a litván munkásokra és parasztokra támaszkodva kiűzte a hódítókat.

Az arcvonal Riga felé közeledett. Az antant megpróbálta saját erőit harcba vetni. Az angol flotta behatolt a libaüi (liepajai) és a rigai kikötőbe, hogy a hajóágyúk támogathassák e városok német helyőrségét. Az intervenciósok sürgősen helyi fehérgárdista osztagokat alakítottak.

Ám mindez hiábavaló volt. A rigai munkások a kommunisták vezetésével fegyvert ragadtak. A német helyőrség elmenekült, s az angol intervenciósok hajói is jobbnak látták elhagyni a rigai kikötőt. Az antant-bérenc Ulmanis burzsoá nacionalista kormánya hanyatt-homlok menekült Libaüba. 1919. január 3-án vöröslovasság jelent meg a lett nép ősi fővárosának utcáin.

Január végére csaknem egész Lettország felszabadult. A Lett Szovjet Köztársaság munkás-paraszt kormánya, élén Sztucskával, hozzálátott az ország szocialista átalakításához, védelmének megszilárdításához.

1918 decemberének második felében a szovjet nyugati hadsereg csapatai, amelyek Belorussziját felszabadították, megkezdték a harcot Litvánia területén. Ekkor alakult meg a litván ideiglenes forradalmi kormány Mickjavicsjusz-Kapszukasszal az élén.

A litván dolgozó nép nyíltan szembefordult a „tariba” burzsoá nacionalista kormányával és a német megszállókkal. December közepén a litván és a belorusz kommunista párt központi bizottságának felhívására megkezdődött a dolgozók általános politikai sztrájkja a szovjethatalom megteremtésének jelszavával. Különösen nagyszabású volt a vilnai munkástüntetés. A városokban és a járásokban szovjetek alakultak.

Az antant-imperialisták, hogy megakadályozzák a szovjethatalom győzelmét Litvániában, elhatározták, hogy a német csapatokon kívül felhasználják a burzsoá-földesúri lengyel állam fegyveres erőit. A szövetséges hatalmak útmutatása alapján a német parancsnokság segítette a lengyel intervenciósokat Vilna elfoglalásában. 1919. január 1-én a lengyel alakulatok betörtek a városba, és elűzték a vilnai szovjetet. Az intervenciósok azonban nem sokáig garázdálkodhattak a litván fővárosban. A Vörös Hadsereg a forradalmi litván nép segítségére sietett. Január 5-én a szovjet—vilnai ezred a pszkovi hadosztály egységeivel megkezdte a város ostromát, s január 6-án Vilna szovjet kézre került.

Észtország, Lettország és Litvánia dolgozói kifejezésre juttatták kívánságukat, hogy egyesülni akarnak az Oroszországi Föderációval. Így például Riga, Valga és más városok szovjetjei az alábbi nyilatkozatot bocsátották ki: „Szovjet-Oroszország felé tekintünk, amellyel vállvetve vívtuk hosszan tartó közös harcunkat a szocializmusért, elsősorban tőle várunk erkölcsi és anyagi támogatást.”38 A polgárháború története. 3. köt. 295. old.*

  1. december 23-án az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság dekrétumot adott ki az Észt, a Lett és a Litván Szovjet Köztársaság elismeréséről. Az OSZSZSZK kormánya, a népek egyenjogúságának lenini elvét követve, elismerte az újonnan alakult szovjetköztársaságok teljes függetlenségét.

1919 elején tehát a Vörös Hadsereg a dolgozók segítségével megszabadította Ukrajnát, Belorussziát és a Baltikum egy részét a német hódítóktól és a szolgálatukban álló belső ellenforradalmi seregektől. Az újonnan alakult szovjetköztársaságok kezdettől fogva célul tűzték ki az orosz néppel való egyesülést, a szovjetország területén élő népek államszövetségének megteremtését. Ez volt a szovjet állam egyik erőforrása, eljövendő teljes győzelmének záloga.

*

1918 nyarán és őszén a nagy számú és erős ellenség által megtámadott szovjetország hatalmas győzelmeket aratott. Az oroszországi munkások és dolgozó parasztok a kommunista párt vezetésével szocialista hazájuk védelmére keltek. A párt és a forradalmi dolgozó tömegek akaratából létrejött Vörös Hadsereg heves harcokban kivívta első győzelmeit az intervenciósokkal és a fehérgárdistákkal szemben. Felszabadította a Volgamelléket, megvédte a vörös Caricint, feltartóztatta az ország központi vidékei felé törő fehérgárdistákat. A Vörös Hadsereg és az ukrán, a belorusz, az észt, a lett, a litván dolgozók együttes erőfeszítéssel véget vetettek a német megszállásnak. A rabló jellegű breszti békeszerződés érvényét vesztette. A szovjetország óriási eredményeket ért el.

Ámde a legnagyobb, a döntő harcok még hátra voltak. Az antant-imperialisták Németország veresége után a szovjet-oroszországi intervenció fokozására vethették be felszabadult seregeiket. Az antant most szabadon felhasználhatta az imperialista háborúból megmaradt nagy mennyiségű fegyverzetet, lőszert és egyéb felszerelést a szovjet munkások és parasztok elleni harcra.

„A forradalomnak a legkomolyabb próbát kell kiállania a gyakorlatban, a harcban, a tűzben — tanította Lenin. Ha elnyomott, kizsákmányolt vagy és arra gondolsz, hogy lerázd a kizsákmányolok hatalmát, ha elhatároztad, hogy végigviszed a kizsákmányolok megdöntésének ügyét, akkor tudnod kell, hogy ki kell bírnod az egész világ kizsákmányolóinak rohamát; s ha kész vagy arra, hogy ellenállj ennek a rohamnak, és hajlandó vagy újabb áldozatokra azért, hogy helytállj a harcban, akkor forradalmár vagy; ellenkező esetben eltipornak.

Így tette fel a kérdést minden forradalom története.”39 Lenin Művei. 29. köt. 54—55 old.*

A szovjetország dolgozói, élükön a kommunista párttal, hajlandók voltak újabb áldozatokat hozni, elviselni minden nehézséget és nélkülözést, csakhogy megvédjék a Nagy Október vívmányait.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Hív a szocialista haza!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Megfordult a front.
    Nato kihátrált Afganisztánbol.
    Afganisztánbol megindult a becsapotak tomegei a NATPO országok felé.

    Igy járnak azon NATO országok,melyek usa faszát szopják.
    Usa szereti más faszával verni a csolánt.

    1. Erőszakkal próbálta átlépni a szerb-magyar határt egy migránscsoport kedden este Ásotthalomnál – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, a 15 főből álló csoport 20 óra 40 perckor illegálisan akart átjutni Magyarország területére Ásotthalomnál, ezért a szerb oldalról gázspray-vel lefújták a határt védő egyenruhásokat. Az erőszakos határátlépési kísérlet következtében négy katona könnyebben megsérült, orvosi ellátásuk folyamatban van. A szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák a jogellenes határátlépési kísérletet megakadályozták – tudatta a százados.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .