Hív a szocialista haza!

A német megszállás vége

Hív a szocialista haza!

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

1

Volt még egy hatalmas kiterjedésű arcvonal: a német megszállók elleni népi harc frontja Ukrajnában, Belorusszijában, a Baltikumban és Pszkov vidékén. A dolgozók milliói fogtak fegyvert, hogy felszabadító honvédő háborút viseljenek a német imperializmus ellen, amely rákényszerítette az országra a rabló breszti békét, s agresszív hódító ténykedésével még jobban fokozta a béke rabló jellegét. A nép harca, amely a német megszállás első napjaiban kezdődött, napról napra terjedt.

Mit hoztak a népnek a német császár és az osztrák—magyar uralkodó megszálló seregei? Visszaállították a földesúri földtulajdont. Visszatértek a földbirtokosok, a német szuronyok segítségével elvették a parasztoktól a szovjethatalom által 1917-ben kisajátított birtokaik élő és holt felszerelését. A tőkések visszakapták a gyárakat és a bányákat. S természetesen különleges pártfogásban részesültek a német telepesek.

A dolgozókat megfosztották mindazoktól a demokratikus jogoktól, amelyeket a szovjethatalom biztosított nekik. A gyárakban napi 8 óráról 10—12 órára emelték a munkaidőt. Munkanélküliség keletkezett, mivel sok tulajdonos bezárta üzemét. 1918 júniusában még a Szkoropadszkij-kormány hivatalos és nyilvánvalóan szépített adatai szerint is több mint 180 000 munkanélküli volt Ukrajnában. Ismét életbe lépett az egyik legreakciósabb cári törvény, az 1905. január 2-i törvény, amelynek alapján a sztrájkban való részvételért vagy a sztrájkra buzdításért börtönbüntetés járt. A parasztok sem éltek jobban, hiszen vissza kellett téríteniük azokat a veszteségeket, amelyek a földbirtokosokat az Októberi Forradalom utáni birtokfelosztás következtében érték. A hadbíróságok egymás után hozták a halálos ítéleteket a hatóságokkal szemben tanúsított engedetlenségért, a szovjethatalommal való együttérzésért, bolsevik agitációért stb.

A megszállók rabolták a lakosságot. Ezzel kapcsolatban az ukrán központi tanács kijevi megyei biztosa ezt írta egyik jelentésében: „Kijev megyében, a Kijev környéki járásokban a német csapatok lovakat, marhát, élelmiszert rekvirálnak anélkül, hogy összeköttetésbe lépnének a rekvirálást és az élelmezést intéző szervekkel, vagy felmutatnák valamilyen ukrán hatóság rendelkezését. És nemcsak a tejelő jószágot viszik el, a helyi lakosság egyetlen megélhetési forrását, hanem az összes vetőmagot, sőt, a kenyeret is, úgyhogy a gazdaságban semmi sem marad …

Ezenkívül a német katonák nap mint nap, gyakran éjszaka is, sokszor parancsok nélkül portyáznak és valóságos rablást visznek véghez: feltörik a ládákat, szekrényeket, elviszik a pénzt, az aranytárgyakat, a férfi és női ruhákat, s a házban található egyéb holmit. Megtámadják a nőket, akik rémülten menekülnek a faluból és elbújnak az erdőkben. Az ilyen csúfságok miatt végsőkig felháborodott lakosság szembefordul az ukrán hatóságokkal és fegyveres ellenállást szervez.”33 A polgárháború története. 1. köt. 608. old.*

A megszállt területre csak úgy özönlöttek Németországból és Ausztriából a spekulánsok, a kufárok és a gyarmati rablás egyéb mesterei. Ukrajnából, Belorusszijából, a Baltikumból gabonával, élő állattal, fával, érccel megrakott szerelvények haladtak nyugat felé. A hódítók étvágya nem is naponként, hanem óránként nőtt. Már kiszámították, hány millió márkát hoz majd nekik az új gyarmatok kizsákmányolása. A megszállók persze mindenekelőtt azért törekedtek a szovjet területek kirablására, hogy ellássák hadseregüket és megjavítsák hátországuk helyzetét. Németország és az Osztrák—Magyar Monarchia területén a világháború negyedik évében éhínség ütötte fel a fejét. Ez visszatükröződött a nép és a hadsereg hangulatán. A német imperialisták úgy vélték, hogy a megszállt területekről kivitt élelmiszerrel betömik ezt a hézagot.

Ámde a hódítók elszámították magukat: nem sikerült megszerezniük a várt élelmiszermennyiséget. Gabonából a tervezett mennyiségnek mindössze egyhetedét tudták kiszállítani. Mi volt ennek az oka? Erre a kérdésre elég pontosan válaszol a német megszálló hadsereg egyik tisztje, aki 1918 márciusában a következőket jelentette parancsnokságának:

„Nőttön-nő a paraszti lakosság ellenséges hangulata; gabona- és takarmányrekvirálás alkalmával a lakosság a fegyveres ellenállástól sem riad vissza csapatainkkal szemben … A további hadműveletek során számítanunk kell arra, hogy az előállott helyzet folytán bármely percben nyílt katonai összetűzésekre kerülhet sor, akár partizánháború formájában is.”34 Az ukrajnai német megszállás csődje. (A megszállók dokumentumai alapján.) Moszkva 1936. 23. old. (oroszul).*

Nem segített a németeken az sem, hogy április végén Szkoropadszkij hetman kormánya révén nyílt burzsoá-földesúri katonai diktatúrát létesítettek Ukrajnában.

Az 1918-as esztendő közepétől fogva a hódítók elleni harc egyre tömegméretűbbé vált, és mind határozottabb jelleget öltött. Sztrájkokon és szabotázsokon kívül fegyveres partizánakciók is kibontakoztak. A partizánosztagok megtámadták a német helyőrségeket, hidakat és vasúti pályatesteket robbantottak fel, akadályozták a rablott javak elszállítását.

A dolgozó nép küzdelmét vezető kommunisták nemcsak az osztrák—német megszállók ellen harcoltak, hanem a burzsoá nacionalisták ellen is, akik megpróbáltak egyenetlenséget szítani a harcosok soraiban, meg akarták ingatni az oroszok, az ukránok, a beloruszok és a balti népek barátságát. A dolgozók tapasztalatból győződtek meg arról, hogy az orosz nép segítsége nélkül nem küzdhetik le az ellenséget, s mind gyakrabban tekintettek várakozóan kelet felé, ahol a szovjetköztársaság vörös zászlaja lengett. Az ukrán, a belorusz, a balti munkások tudták és hitték, hogy orosz testvéreik előbb-utóbb segítségükre jönnek.

Augusztusban összeült a litván és a belorusz kommunista pártszervezetek I. konferenciája. A konferencia felhívásában a többi között ez olvasható:

„Paraszt- és munkástestvérek! … Tudjuk, hogy reménykedve és a szocialista orosz föld segítségébe vetett hittel néztek a szovjethatalomra; tudjuk, hogy türelmetlenül várjátok azt a boldog napot, amikor egyesült erőink hatalmas nyomásával megszabadítunk benneteket, s megszabadítjuk önmagunkat is a rátok telepedett ellenségtől.”35 A Belorusz Kommunista (bolsevik) Párt határozatai. I. köt. (1903—1921) Minszk 1934. 93. old. (oroszul).*

Hatékony erőt képviselt a megszállt területen működő bolsevik földalatti mozgalom. 1918 nyarának végén a harkovi szervezetben mintegy 1000, a kijeviben 750, a poltavaiban több mint 500, Volhiniában több mint 300 kommunista dolgozott. Belorusszijában az illegális kommunista szervezetek mintegy 1500 párttagot és ugyanannyi rokonszenvezőt tömörítettek. A néptömegek szabadságharcát szervező bátor illegális pártmunkásoknak óriási segítséget nyújtott az OK(b)P Központi Bizottsága. Vezetésével az ukrán, a belorusz és a balti pártszervezetek megerősítették kapcsolatukat a néppel, kijárták az illegális munka nehéz és veszélyes iskoláját, felkészültek a döntő ütközetekre.

Az ukrán népnek a külföldi hódítók elleni harca szempontjából jelentős esemény volt Ukrajna Kommunista (bolsevik) Pártjának megalakulása. Az UK(b)P 1918. július 5-e és 12-e között Moszkvában lezajlott I. kongresszusa rámutatott arra, hogy a párt legfontosabb feladata Ukrajna és Oroszország forradalmi egyesítése. A kongresszus úgy határozott, hogy az ukrán bolsevikok minden erejükkel fegyveres felkelésre készítik elő a dolgozókat. Ugyancsak fejlődtek és erősödtek a belorusz és a balti földalatti bolsevik szervezetek.

Az osztrák—német csapatok által megszállt területen már 1918 nyarán gyülekeztek a partizánháború viharfelhői. Különösen magasra csapott a népi szabadságmozgalom hulláma Ukrajnában és Belorusszijában.

  1. július 23-án a mariupoli munkások a Jejszkből érkezett fegyveres alakulat segítségével megtámadták az osztrák csapatokat, kiűzték őket a kikötőből és a város egyes kerületeiből. Az egész mariupoli dolgozó lakosság támogatta a munkásokat. A megszállók nagy erőket vontak össze a felkelés leverésére. A munkások bátran küzdöttek, minden utcát elszántan védelmeztek. Az ellenség azonban sokkal jobban fel volt fegyverezve, s a felkelők végül is kénytelenek voltak kivonulni a városból.

Júliusban megkezdődött az ukrán vasutasok általános sztrájkja. Sok vonalon leállt a forgalom. A sztrájkban több mint 200 000 ember vett részt. Az ukrajnai bolsevikok központi bizottsága azzal a felhívással fordult a vasutasokhoz, hogy egységesen lépjenek fel és tartsanak ki.

Kiszélesedett a partizánmozgalom. 1918 nyarán Ukrajnában a kijevi, csernyigovi, jekatyerinoszlavi, herszoni, poltavai kormányzóságra, Belorusszijában a minszki, vityebszki, mogiljovi kormányzóságra terjedt ki. Ukrajnában a kijevi kormányzóság zvenyigorodi és tarascsani megyéjében voltak a legnagyobb felkelések. A kijevi kormányzóság vezető tisztviselője júliusban erről a következőket jelentette:

„A rendelkezésre álló adatok szerint a felkelők magvát 2000 főnyi kitűnően szervezett és jól felfegyverzett osztag képezi. A bolsevik alakulatok nincsenek körülkerítve és szabad közlekedésük van Umany, Zvenyigorod, Lipovec és Kanyev járás felé. A német csapatok egyelőre védekezésre kényszerülnek … a felkelők jelentős területet tartanak ellenőrzésük alatt, teljesen akadálytalanul szervezkednek, fegyverkeznek és gondoskodnak az utánpótlásról …”36 A polgárháború története. 3. köt. 270 old.* A partizánok elviselhetetlenné tették a megszállók életét. A hódítók hadserege súlyos veszteségeket szenvedett.

Ugyanakkor az osztrák és a német hadseregben bomlás és lazulás folyamata indult meg. A katonák érintkezése a szovjetország forradalmi munkásaival és parasztjaival nem maradt hatás nélkül; a frontra küldött német és osztrák katonák mindinkább felfogták az oroszországi események értelmét. A szocialista forradalom, a béke eszméje megtette hatását.

A megszálló hadsereg bomlását fejezte ki, hogy gyakoribbá vált a parancsmegtagadás, a katonák szemlátomást el akarták kerülni, hogy a frontra küldjék őket. Ukrajnában több mint 40 000 osztrák—német katona megtagadta azt a parancsot, hogy a nyugati frontra induljon. Minthogy azonban a német parancsnokság kénytelen volt átdobni csapatainak egy részét keletről a nyugati hadszíntérre, ez maga után vonta a „forradalmi ragály” terjedését. A német parancsnokság kénytelen volt csapatainak egy részét keletről a nyugati hadszíntérre vezényelni. Ez azonban a „forradalmi métely” terjedését eredményezte, mivel a nyugatra átdobott katonák forradalmasították az ott tartózkodó egységeket. A nyugati katonai balsikerek még jobban kiélezték a helyzetet. A gazdaságilag kimerült és erkölcsileg megtépázott Németország és Ausztria—Magyarország 1918 őszén nemzeti katasztrófa szélén állott. Németország és szövetségesei súlyos vereséget szenvedtek az imperialista háborúban, s ez siettette a forradalom már érlelődő kitörését. A novemberi forradalom megdöntötte a császárságot Németországban. A roskatag Osztrák—Magyar Monarchia is megszűnt; romjain több önálló nemzeti állam alakult.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .