Lettünk/vagyunk az EU patkányfészke

Olaszországból származó szemét áll hegyekben Tamásiban, lakóházak közelében

Olaszországból származó szemét áll hegyekben Tamásiban, lakóházak közelében

Ha a magyar kormányon múlik, a külföldi szemét elárasztja Magyarországot – mondta Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője szerdán online sajtótájékoztatón az MTI szerint.

A politikus a Tolna megyei Tamásiban rögzített eseményen elmondta: a helyszínen több ezer köbméter Olaszországból származó műanyaghulladék van, mintegy 200 méterre a legközelebbi lakóházaktól.

Egy budapesti cég kért engedélyt hulladékfeldolgozásra és -tárolásra, a hatóságok pedig nem kellő körültekintéssel adták meg az engedélyeket, hiszen semmi nyoma annak, hogy megkezdődne a hulladékfeldolgozás – közölte.

Az a cég, amely a hulladékfeldolgozást végezte volna, még a megfelelő közműbekötésekről sem gondoskodott, ennek ellenére a hatóságok hozzájárultak a tevékenységéhez. Ahhoz is lakossági bejelentés kellett, hogy a hatóságok megállapítsák: az alapvető tűzvédelmi szabályokat sem tartotta be a cég – tette hozzá.

Keresztes László Lóránt szerint rossz a jogszabályi környezet, amelyet a kormány kialakított, valamint rossz az eljárás is, amelynek eredményeként kiadták az engedélyt. A kormányváltás után át kell tekinteni a vonatkozó törvényeket, és olyan jogszabályokra van szükség, amelyek szigorúan büntetik az ilyen eseteket – vélekedett.

Tóth Attila, a DK képviselőjelöltje arról beszélt, hogy a városvezetés hallgat az ügyben. Jelenleg őrizetlenül áll a hulladék, mindenképpen meg kell tenni a szükséges óvintézkedéseket – jelentette ki.                                                                (napi.hu)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Az EU lényege: a személyek, a tőke, az áruk és a szolgáltatások  szabad áramlása. Döbrögisztán pedig az EU TELJES JOGÚ TAGJA! 

A magyarok elfelé áramlanak INNEN, a többi szemét pedig áramlik IDE! Minden a helyére kerül! Az unió szemete A KIJELÖLT SZEMÉTLERAKÓBA!

Lettünk a keleti blokk legvidámabb barakkjából az EU szemétlerakója. A vele járó patkánytenyészettel együtt!

“Lettünk/vagyunk az EU patkányfészke” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Mélységi Eurázsiai hirszerzoink Somogy ,Tolna a kalabriai mafia klánok terulete.
    Beneton cég ipari fuz kiégeti a talajt
    Megujulo energiai unios támogatások tarra vágják az erdoket
    Itáliábol somogy és Tolna megyébe hordják a hulladékot.
    Anfetamin biofu termékekkel elárasztják Somogy és Tolna megyei lakoságot ifjuságát.

          1. FSB kulugyi akták kazárfoldrol.
            2021-07-22 – 12:16

            Igor!
            A jelen állás szerint, Téged fognak személyesen megkeresni a háziorvosi rendelődtől, mert elmúltál hatvan, és nem oltakoztál. Ha nem vigyázol, lefognak és beléd nyomják… 😀

  2. A Fidesz évek óta nyilvános WC-nek tekinti az országot, a NER trágyadombja magasan az olasz szeméthegy fölé emelkedik.

  3. Ez az amit a fejlett nyugat újrahasznosított műanyagként elkönyvel.
    Csak rázúdítják valamelyik szegény országra hogy majd ők “megoldják”, Mert Kína már évek óta nem veszi át tőlük

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .