Az első győzelmek

Hív a szocialista haza!

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

2

Ezután a 4. hadsereg egységei észak felé fordultak, hogy közös hadműveleteket hajtsanak végre Tuhacsevszkij hadseregparancsnok ezredeivel, amelyek már augusztus közepén Szimbirszkért harcoltak.

Az 1. hadsereg már augusztus közepén megkezdte a harcot Szimbirszkért. Akkor ez a hadsereg csak mintegy 10 000 gyalogos katonát számlált; az ellenség kétszeres túlerőben volt. De a szovjet katonák bátorsága kiegyenlítette az ellenség számbeli fölényét. Szeptember elején az 1. hadsereg támadásba kezdett Szimbirszk ellen. A fő csapást a szimbirszki hadosztály mérte, amelynek parancsnoka Gaja, a polgárháború hőse volt. Ez a hadosztály példamutató helytállásáért a „vashadosztály” nevet kapta.

Az 1. hadsereg egységei Tuhacsevszkij parancsnoksága alatt nagy győzelmeket arattak. A 26 éves hadseregparancsnok, Tuhacsevszkij utasítására Szimbirszk körzetében használták fel a polgárháború idején először tömegméretekben csapatszállításra a gépkocsikat. Egy egész ezredet csoportosítottak át gépkocsin nagy távolságra. Ez lehetővé tette, hogy rövid idő alatt ütőképes erőt teremtsenek a fehérgárdista csapatok oldalában. Az ellenség nem számított a szovjet parancsnokság ilyenfajta intézkedéseire, és kénytelen volt gyorsan visszavonulni kelet felé.

Szeptember 9-én megkezdődött a csapatok általános támadása Szimbirszk ellen. A vörösezredek három nap alatt 70 kilométert nyomultak előre, és szeptember 11-én estére három oldalról körülfogták a várost. Szeptember 12-én reggel a vöröskatonák rohamra indultak. Az ellenség a Volga túlsó partjára vonult vissza. Ebben az ütközetben az 1. és a 2. szimbirszki ezred harcosai tűntek ki bátorságukkal.

Mihelyt a Vörös Hadsereg bevonult a városba, azonnal kiszabadította a szovjethatalom híveit, akiket a fehérgárdisták fogva tartottak. Kalnyin, az 1. hadsereg politikai biztosa később így írta le ezt az eseményt:

„Megható jelenet volt ezen a napon a vörösgárdistáknak és a szovjethatalom híveinek kiszabadítása a kormányzósági börtönből. Mintegy másfélezer emberünket szabadítottuk ki. Lerongyolódott, mosdatlan, sápadt elvtársak tömege vett körül bennünket. A kiszabadultak csókoltak minket, sírtak az örömtől. Hangos győzelmi örömkiáltásaiktól és hurrázásuktól szinte izzott a levegő.

Az elvtársaktól körülvett Gaja hadosztályparancsnok elvtárs beszédet mond. Gaja elvtárs örmény nemzetiségű. Jól beszél oroszul, de az izgalomtól és az érzések áradatától megzavarodik, hadonászni kezd a kezével, s a szavak többségét anyanyelvén mondja … De mi azért mindnyájan hallgattuk és kitűnően megértettük egymást … Ez volt hadseregünk első örömteli napja a vereségek után.”20 A szimbirszki kormányzóság 1918—1920-ban. Visszaemlékezések gyűjteménye. Uljanovszk 1958. 46—47. old. (oroszul).*

Kujbisev még aznap táviratban közölte Leninnel, hogy a szovjet csapatok elfoglalták Szimbirszket. A vöröskatonák köszöntésüket küldték Vlagyimir Iljicsnek szülővárosa felszabadítása alkalmából. Válaszában Lenin melegen üdvözölte a Szimbirszket felszabadító katonákat. A Szimbirszkért vívott harcok a Vörös Hadsereg növekvő erejéről tanúskodtak.

Ámde a fehérgárdisták és a csehek váltig remélték, hogy újból elfoglalják a várost. Az ellenség, miután megerősítette állásait a Volgán túl, erős tüzérségi tűz fedezete alatt megkísérelte, hogy az épségben maradt hídon átkeljen a folyón. A híd védelmével a szimbirszki hadosztályhoz tartozó nemzetközi ezredet bízták meg. Az ezred teljes egészében magyarokból, németekből, csehekből, lengyelekből és szerbekből állt. A proletár nemzetköziségnek, a különböző országokbeli dolgozók osztályszolidaritásának fényes megnyilvánulása volt ez.

A fehérek támadásait erős géppuskatűz támogatta, de az internacionalista harcosok szilárdan tartották magukat. Varga Dezső, a nemzetközi ezred magyar parancsnoka egy kisebb csoporttal átkelt a Volga bal partjára, és két ellenséges géppuskát zsákmányolt.

Hogy az ellenség meg ne vethesse lábát a Volga partján, a szovjet csapatok parancsot kaptak, hogy kelet felé szorítsák vissza a fehérgárdistákat. Szeptember 13-án, a vaksötét éjszakában a Volga jobb partjáról egy mozdony robogott át a hídon az ellenséges állások irányába. A mozdonyon egyetlen ember sem tartózkodott. A fehérgárdisták a sötétben páncélvonatnak nézték és hátrább húzódtak. A mozdony mögött a hídon az 1. hadsereg ezredei támadásra indultak. Reggelre a Volga-vidék egész körzetét megtisztították az ellenségtől. Ekkor a Kazányból visszavonuló Kappel ezredes sietett a fehérgárdisták segítségére. Alakulatai oldalba támadták a szovjet csapatokat és megközelítették a Volga hídját. Kappel el akarta vágni a 4. hadseregnek azokat az ezredeit, amelyek Szimbirszktől keletre nyomultak előre. Mivel erősítés nem érkezett, a Vörös Hadsereg alakulatai ismét a folyó jobb partjára vonultak vissza.

A Szimbirszkért folyó ütközet sorsát az 5. hadsereg gőzhajókon érkező egységei döntötték el. Ezek az egységek a 4. hadsereg alakulataival karöltve szeptember 24-én támadásba lendültek, és keleti irányban visszaszorították az ellenséget. Ettől kezdve Szimbirszk biztonságban volt.

Nem sokkal utóbb felszabadult a Szimbirszk és Szizrany között fekvő Volszk és Hvalinszk. A Szizrany és Szamára körzetében levő ellenséges csapatok helyzete veszélyessé vált. Csakhamar megingott az egész cseh és fehérgárdista arcvonal, a Vörös Hadsereg egyre-másra érkező megsemmisítő csapásai alatt.

Az antant-imperialisták sietve megerősítették a Volga menti ellenforradalmi erőket. Intézkedéseket tettek a fehérgárdisták anyagi ellátásának fokozására, s megkísérelték a fehérgárdista erők szervezeti tömörítését. A szövetségesek követelésére az ország keleti részén alakult különböző színezetű fehérgárdista „kormányok” helyett koalíciós eszer-kadet uralom, úgynevezett direktórium jött létre. A direktóriumot „ideiglenes összoroszországi kormánynak” nyilvánították. Megalakítása nyílt lépés volt a fehérgárdista katonai diktatúra bevezetése felé, s valamennyi belső ellenforradalmi erő egyesítését célozta.

A direktórium azonban nem tudta megváltoztatni a helyzetet a fronton. A fehérgárdista csapatok — különösen a szamárái „kormány” hadserege — a vereségek hatására felbomlottak. A cseh hadtest katonái sem kívántak harcolni, és egyre határozottabban követelték, hogy vonják őket vissza a frontról, s indítsák útnak hazafelé. A buzuluki fehér hadseregcsoport parancsnoka októberben jelentette feletteseinek, hogy „a mozgósítottak szinte egy szálig eltávoztak az egységekből; a szizranyiak és a hvalinszkiak a Volga jobb partjára, a buguruslániak és a buzulukiak a Kinyelen túlra”21. A polgárháború története dokumentumokban. I. köt. 380. old.* Egyetlen hét alatt, szeptember 10-től 17-ig a szamarai hadosztályból ezer ember szökött meg. S ugyanez volt a helyzet a többi fehérgárdista csapatnál.

Az ellenséges hátországban is nyugtalanság uralkodott. A Volgamelléken, az Urálban és Szibériában sztrájkoltak a munkások, népfelkelések törtek ki. 1918 őszén fegyvert fogtak az altájvidéki szlavgorodi járás és a jenyiszeji kormányzóságban levő minuszinszki járás parasztjai. A frontövezetben vörös partizánosztagok alakultak, a szó szoros értelmében a fehérgárdista csapatok háta mögött. Az eszerektől és a mensevikektől félrevezetett középparasztság, miután belekóstolt a fehérgárdista „demokrácia” gyönyöreibe, kezdett átpártolni a szovjethatalomhoz.

Az ellenséges csapatok bomlása és a népi erők harcának fellángolása megkönnyítette a volgamelléki fehér seregek szétzúzását. Szeptemberben megkezdődött a Vörös Hadsereg alakulatainak támadása az utolsó fehérgárdista támaszpontok, Szizrany és Szamára ellen.

A szovjet parancsnokság elhatározta, hogy bekeríti és megsemmisíti a Szizrany körzetében levő ellenséges erőket. E célból a 4. hadsereg egyik dandárja azt a feladatot kapta, hogy vágja el a szizrany—szamarai vasútvonalat, s akadályozza meg a fehérgárdisták és a csehek visszavonulását kelet felé. Október elején a 4. hadsereg szamárai hadosztályának nemzetközi ezrede a Szizrany és Szamára között fekvő ivascsenkovói üzem körzetében behatolt az ellenség mögöttes területére. Az ivascsenkovói munkások a kommunisták vezetésével felkelést robbantottak ki, és delegációt küldtek a vöröskatonákhoz, hogy segítséget kérjenek. Az internacionalisták és a munkások közös erőfeszítéssel vereséget mértek a fehérekre Ivascsenkovo körzetében. A szovjet csapatok felrobbantottak két vasúti hidat, és elvágták a szizranyi ellenséges hadseregcsoport kelet felé vezető visszavonulási útját. Bezencsuk állomáson csehszlovák szerelvények rekedtek meg. Parancsnokságuk elhatározta, hogy áttör kelet felé. Súlyos harc bontakozott ki. Az összecsapás egyik részvevője később ezt írta:

„Az internacionalista ezred a helybeli munkásokkal együtt felvette a harcot. Vasziljevszkaja falva és Bezencsuk állomása kézről kézre járt, szuronyrohamok egész sorozata mellett. Az internacionalista ezred és a munkások lelkesültsége folytán a harc sikeresen végződött a túlnyomó ellenség ellen.”22 Sarló és Kalapács, 1932. 8—9. sz. 95. old.*

Az elszigetelt ellenséges hadseregcsoportot nyugat felől az 1. hadsereg egységei támadták. Az ellenség Számárából kért segítséget. Kelet és dél felől csakhamar friss fehérgárdista erők érkeztek, s körülzárták a nemzetközi ezredet és az ivascsenkovói felkelőket. A fehérek túlerőben voltak. A szovjet ezred elkeseredett harcok és hatalmas veszteségek árán kitört a gyűrűből. 1200 katonájából alig több mint 400 maradt meg. Az ellenség kíméletlenül leszámolt az ivascsenkovói munkásokkal: a felkelésnek csaknem valamennyi részvevőjét agyonlőtték.

Ámde időközben az 1. hadsereg csapatai már elérték Szizranyt. Jól összehangolt támadással megtörték az alekszandrovkai Volga-hidat makacsul védő ellenség ellenállását. A fehérgárdisták fejvesztettségükben a Volgába vetették magukat, hogy úszva meneküljenek, s ott érte őket a halál. Az ellenség — bekerítéstől tartva — október 3-án menekülésszerűen elhagyta Szizranyt. A Vörös Hadsereg ezredei bevonultak a városba.

Szizranyból a fehérgárdisták és a csehek Szamárába vonultak vissza. De már nyilvánvaló volt, hogy ott sem tudják tartani magukat; a szovjet csapatok támadása túlságosan erős volt.

A burzsoázia fejvesztetten menekült a városból kelet felé. A menekülés már jóval előbb megkezdődött. Legelőször a francia, az angol és az amerikai diplomáciai és katonai képviseletek igyekeztek kereket oldani. Hamarosan követték őket a fehérgárdisták, köztük a „kormány” tagjai, akik már senkit sem képviseltek és hadsereggel sem rendelkeztek. Amikor a miniszterek egy cseh tiszttől mozdonyt kértek a vonatjukhoz, az utóbbi gúnyosan kérdezte tőlük:

— Hol van a hadseregük? Mondják meg, hol van a hadseregük?

A miniszterek azt válaszolták, hogy nem vitatkozni jöttek, hanem mozdonyt kérnek a kormányvonathoz. A cseh tiszt a „kormány” szó hallatára nevetni kezdett:

— Kormány! — hahotázott. — Önök kormánynak nevezik magukat?

Valóban szánalmasak voltak ezek a kormányzó urak. Szégyenletesen mentették a bőrüket, mert rettegtek a szovjethatalomtól.

A város elhagyása előtt a fehérgárdisták különösen vadul kegyetlenkedtek. A letartóztatottak egy részét kivégezték, a többit „halálvonatokon” Szibériába szállították. A városparancsnok elrendelte, hogy haladéktalanul lőjék agyon „mindazokat a személyeket, akik felkelésben vettek részt, lázadást és zendülést szítanak, kivonják magukat a katonai szolgálat alól, a katonai hatóságok parancsait és rendelkezéseit semmibe véve nem hajlandók közreműködni a hadműveletekben, rosszindulatúan és szándékosan olyan kósza híreket és különféle hazugságokat terjesztenek, amelyek pánikot kelthetnek, zavargásokat és riadalmat idézhetnek elő a lakosság között”.

De a fehérgárdisták napjai Szamárában meg voltak számlálva. Október 6-án a 4. hadsereg előretolt egységei elérték Számárát, másnap pedig bevonultak a városba. Nem tartóztatta fel őket sem a Volga hídjának felrobbantása, sem a pontonhíd felgyújtása. Segítették a támadó Vörös Hadsereget a szamárai munkások, akik felkelést robbantottak ki a fehérgárdisták ellen. Szamára felszabadulásával a nagy vízi út, a Volga is szabaddá vált.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Az első győzelmek” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .