Előre a Dnyeperhez! – A balparti Ukrajna térségein

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

  1. Előre a Dnyeperhez!

A balparti Ukrajna térségein

A válogatott német fasiszta csapatok szétzúzása Kurszk alatt nagy riadalmat keltett az ellenség táborában. Kiderült, hogy a Wehrmacht támadó hadászata nem hozta meg a kívánt eredményt. Számos fasiszta tábornok már ekkor titokban elvesztettnek tartotta a Szovjetunió elleni háborút. A német hátországban megcsappantak a szovjet hadsereg legyőzésébe vetett remények.

Hol a kiút? Mit állítsanak szembe a szovjet csapatok nagy ütőerejével, amely Ukrajna, a Dnyeper, Belorusszia kapujában állt? Egyetlen megoldás kínálkozott – a védekezés. Így szólt a szárazföldi csapatok vezérkarában kidolgozott, „Wotan” fedőnevű terv.

A hadászati védelemre áttérve, a német fasiszta hadvezetés arra számított, hogy rákényszeríti a szovjet hadseregre a hadviselés állásháború formáját, mindenáron időt nyer olyan politikai intézkedések megtételére, amelyek aláássák a Hitler-ellenes koalíció alapjait, bátorságot önt szövetségeseibe, és támogatást nyújt a megszállt országok népellenes erőinek. Úgy gondolta, hogy hadseregeinek sikerül megállítaniuk a szovjet csapatok támadását a Kelet-Belorusszia, balparti Ukrajna és a Donyec-medence folyói mentén előre kiépített védelmi vonalakon. Az ellenség ugyanakkor hozzálátott az úgynevezett „Keleti fal” kiépítéséhez, amely a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódott a Narva-Pszkov-Orsa-Gomel vonalában, továbbá a Szozs-, a Dnyeper- és a Molocsnaja-folyók mentén. E „védőfal” fő szakaszának a német hadvezetés a Dnyepert tekintette. Hitler a Berlinben tartott egyik tanácskozáson a maga megszokott kérkedő modorában kijelentette: „Előbb fog a Dnyeper visszafelé folyni, mintsem az oroszok áttörjék ezt a hatalmas, 700-900 méter széles vízi akadályt, ezt a megközelíthetetlen természetes erőd vonalat, amelynek jobb partja a bunkerek áttörhetetlen láncolata.”

A fasiszta propaganda azt hirdette a német katonáknak, hogy a Dnyeper „saját házuk védelmi vonala”, mert ha a német csapatok nem tartanak ki a Dnyepernél, akkor a jobbparti Ukrajna sík térségein már semmi sem állítja meg a szovjet hadsereget.

A hadászati védelemre való áttéréssel a német hadvezetés nemcsak a szovjet csapatok támadását szándékozott megállítani, hanem meg akarta tartani az ország nagy fontosságú gazdasági körzeteit is, melyeknek jelentős szerepük volt a német gazdaság ellátásában. Ilyen körzet volt a gabonában gazdag balparti Ukrajna és annak szénbányászati-ipari központja, a Donyec-medence. E. Manstein német tábornok visszaemlékezéseiben megjegyzi: „A Donyec-medence lényeges szerepet játszott Hitler hadműveleti elgondolásaiban. Azt tartotta, hogy ennek a területnek a megtartásán … áll vagy bukik a háború kimenetele.”

A balparti Ukrajnában, ahol a Központi Front, a Voronyezsi Front és a Sztyeppei Front működött, a hitleristák hatalmas csoportosítása tartózkodott: körülbelül 700 000 embert, 1200 harckocsit és rohamlöveget, mintegy 7200 löveget és aknavetőt s körülbelül 900 repülőgépet számlált. Az ellenség ezekre az erőkre alapozta a „Wotan”-terv megvalósításához fűzött reményeit.

Az események azonban nem úgy alakultak, ahogy a hitlerista generálisok tervezték. „A vezérkarnál – emlékezik vissza Sz. M. Styemenko – megértettük, hogy nagy jelentőségű események zajlanak le. Tisztán láttuk: a kurszki győzelem eredményeit gyorsan és teljesen ki lehet és ki is kell aknázni. Már nem volt titok, hogy a hitleristák erős védelmet építenek ki a Molocsnaja, a Dnyeper és a Szozs mentén. Meg kellett akadályoznunk, hogy beültessék e védelembe csapataikat, és teljes készenlétben várjanak bennünket. Az időtényező ez alkalommal is döntő jelentőségűvé vált.”

A szovjet parancsnokság számot vetett azzal, hogy a csapatoknak nagy vízi akadályok egész során kell átkelniük. A tapasztalat azt mutatta, hogy az ilyen védelmi vonalak leküzdésének legjobb módja a menetből való átkelés. A fronthoz 1943. szeptember 9-én intézett direktívájában a főhadiszállás a nagy vízi akadályokon való erőszakos átkelésért, hídfőállások birtokba vételéért és megtartásáért kilátásba helyezte a katonáknak a legmagasabb kormánykitüntetések adományozását. Azoknak pedig, akik Szmolenszk körzetében és attól lejjebb átkelnek a Dnyeperen, valamint a dnyeperihez hasonlóan nehéz folyókat küzdenek le, a Szovjetunió Hőse címet adományozzák.

A Központi Frontra, a Voronyezsi Frontra és a Sztyeppei Frontra az a feladat várt, hogy szabadítsák fel a balparti Ukrajnát, s egyszerre több szakaszon keljenek át a Dnyeperen, hogy a hitleristákat figyelmük megosztására és erőik szétforgácsolására kényszerítsék.

A balparti Ukrajna felszabadításáért meginduló harcok küszöbén a három front állományában 1 580 000 ember, 1180 harckocsi és rohamlöveg, 30 245 löveg és aknavető s több mint 1700 harci repülőgép volt.

Augusztus végén a szovjet csapatok kifejlesztették támadásukat Velikije Lukitól az Azovi-tengerig. A kurszki ellentámadás széles arcvonalon folytatott általános támadásba nőtt át.

A Központi Front csapatai megújították támadásukat Szevszk körzetében. Az ellenség szívós védelmét leküzdve átkeltek a Gyeszna-folyón, és szeptember 21-re elfoglalták Csernyigovot. Hősiességéért és bátorságáért a 13. hadsereg tíz egysége és magasabbegysége elnyerte a megtisztelő „Csernyigovi” elnevezést. A nap végére a front balszárnyának előretolt egységei a Pripjaty-torkolattól északra kijutottak a Dnyeperhez, és megkezdték az átkelést. Elsőként a 13. hadsereg csapatai küzdötték le a Dnyepert. Az I. A. Guszev tábornok vezetése alatt álló 70. gárda lövészhadosztály 203. és 207. ezredének alegységei, a „Hazáért” elnevezésű partizánosztaggal együttműködve már a szeptember 21-ére virradó éjszaka Tyeremce körzetében átkeltek a Dnyeperen. A szeptember 22-ére virradó éjszakán P. N. Lascsenko ezredes 322. lövészhadosztályának előretolt osztagai hagyták maguk mögött a folyót. Az előretolt osztagok nyomában átkelt a gyalogság, majd utána az ezredlövegek és az aknavetők. A hadosztálytüzérségre hárult a feladat, hogy a túlsó partról tüzével támogassa az átkelt egységeket. Egyidejűleg elkeseredett harcok folytak hídfők birtokba vételéért a Pripjaty-folyónál. Itt különösen heves harcot vívott P. M. Gudze ezredes 8. lövészhadosztálya.

A Dnyeperen és a Pripjatyon való átkelés roppant erőfeszítést követelt. Az ellenség újra meg újra ellenlökéseket hajtott végre. A hitlerista repülők csapásokat mértek az átkelőhelyekre.

Tömegesen hajtottak végre hőstetteket a 8. lövészhadosztály 229. ezredének katonái. S mint mindig, most is a kommunisták jártak az élen. Hősi halált halt a harcban Szadik Szultanov zászlóalj-pártvezető, súlyosan megsebesült két zászlóaljparancsnok-helyettes, I. N. Rumjancev és L. Sz. Szibagatulin, akik nemegyszer maguk vezették a közelharcot. V. F. Pirin, az ezredparancsnok politikai helyettese és N. Kazakov ezred Komszomol-szervező sebesülten sem hagyták el a harcmezőt. Mikor pedig a hitlerista harckocsik betörtek az ezred harcrendjébe, P. K. Bajuk zászlóaljparancsnok és politikai helyettese, Abu Duszuhambetov, akik egy lövészárokban tartózkodtak, gránátokkal együtt vetették magukat az ellenség harckocsijai alá. A hősök meghaltak, de az ellenség nem tört át. A 229. lövészezred 16 katonájának a Szovjetunió Hőse kitüntető címet adományozták.

A 13. hadsereg után csakhamar átkelt a Dnyeperen Kijevtől északra, Jasznogorodka körzetében I. D. Csernyahovszkij tábornok 60. hadserege, és Gomeltől délre Radulj, Nyivka körzetében P. A. Belov tábornok 61. hadserege.

Az ellenséggel vívott elkeseredett harcokban törtek utat a Dnyeperhez a Voronyezsi Front csapatai is. A Központi Front és a Sztyeppei Front magasabbegységeivel együttműködve támadásukat kezdetben a poltavai-kremencsugi, majd pedig a kijevi irányban fejlesztették ki. Megtörték az ellenség szívós ellenállását, felszabadították Szumit, Romnit, Prilukit, és szeptember 22-re Kijev térségében kijutottak a Dnyeperhez. Az elsők között ért a folyóhoz Velikij Bukrin körzetében P. Sz. Ribalko tábornok 3. gárda harckocsihadserege. Szeptember 22-én Grigorovkánál átkeltek a folyón az M. Sz. Novohatyko alezredes parancsnoksága alatt álló 51. gárda harckocsidandár gépkocsizó-lövészszázadának géppisztolyosai, és kisebb hídfőt vettek birtokba.

Ezekben a napokban ismerte meg az ország olyan hazafiaknak a hősiességét, mint V. A. Sziszoljatyin, V. N. Ivanov, N. J. Petuhov és I. D. Szemjonov. Elsőként keltek át a Dnyeperen és képeztek hídfőállást a jobb parton. Mindannyian megkapták a Szovjetunió Hőse címet.

Kijutottak a Dnyeperhez a Voronyezsi Front más hadseregei is. A 3. gárda harckocsihadseregtől jobbra már szeptember 22-én este elérték a folyót K. Sz. Moszkalenko tábornok 40. hadseregének előretolt osztagai, és Sztajka körzetében, valamint Rzsiscsevtől délkeletre hídfőt foglaltak el. A hőstettek százait és ezreit vitték végbe ennek a hadseregnek a katonái. Az 1850. páncéltörő vadásztüzérezred parancsnoka, V. Sz. Petrov százados a lövegek és a lőszer átszállítását a Dnyeperen saját készítésű tutajokon szervezte meg. Az ellenség a folyóba akarta szorítani a hídfő védőit. A kezelőszemélyzet felvette az egyenlőtlen harcot, s a szovjet tüzérek sorai egyre ritkultak. Ekkor Petrov százados tüzet nyitott, megsemmisített négy fasiszta páncélost és két hatcsövű aknavetőt, ö maga a harcban súlyosan megsebesült. Az orvosok kénytelenek voltak amputálni mindkét kezét. Úgy látszott, meg kell válnia a hadseregtől, ám a nagyszerű hazafi addig nem nyugodott, míg engedélyt nem kapott, hogy visszatérhessen az arcvonalra anyaezredéhez. Sok harcban vett még részt; bátorságáért kétszer is kitüntették a Szovjetunió Hőse címmel.

A Kanyevtől északra és délre elterülő körzetekben szeptember 29-re átkelt a folyón F. F. Zsmacsenko tábornok 47. hadserege és K. A. Korotyejev tábornok 52. hadserege. A 3. gárda harckocsihadsereg szakaszán ütközetbe vetették a front második lépcsőjét, Sz. G. Trofimenko tábornok 27. hadseregét is. Kijevtől északra, Ljutyezs körzetében sikeresen átkelt a folyón N. J. Csibiszov tábornok 38. hadserege.

A Sztyeppei Front csapatai, leküzdve az ellenség ellenállását, támadásukat poltava-kremencsugi irányban fejlesztették tovább. Az ellenség megkísérelte feltartóztatni támadásukat a közbeeső terepszakaszokon, de az előretolt osztagok az ellenség hátába kerültek, és szétverték hátvédjét. Szeptember 23-án felszabadult Poltava. A városért vívott harcokban tanúsított hősiességükért és bátorságukért a front tizenkét egysége és magasabbegysége elnyerte a megtisztelő „Poltavai” nevet.

Még ezen a napon a front balszárny-magasabbegységei Kremencsug körzetében kijutottak a Dnyeperhez. Az elsők között keltek át a folyón Kremencsugtól délre az M. Sz. Sumilov tábornok vezette 7. gárdahadsereg magasabbegységei. Ezt követően M. N. Sarohin tábornok 37. hadserege és N. A. Gagen tábornok 57. hadserege ért át a folyón.

Mialatt a szárazföldi csapatok fáradhatatlanul üldözték az ellenfelet, a frontok repülőerői csapásokat mértek a visszavonuló hitlerista hadoszlopokra, bombázták átkelőhelyeiket. Fokozták az ellenség törzsei, vasútállomásai és közlekedési útvonalai ellen intézett csapásaikat a szovjet partizánok is.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .