…Tyúk vagy tojás?

Már a választás előtt a vajdára ronthatnak alvezérei?

Hétről-hétre sokasodnak a konfliktus és a belső harc jelei a Fidesz háza táján.

A Momentum miniszterelnök-jelöltje a hang.hu-nak adott interjúban mesélt arról, hogy több vezető fideszes is megkereste az utóbbi időben, akik nem csak a jövőjük miatt aggódtak, de akár a miniszterelnököt is hajlandóak lennének feldobni.

Sűrűsödő csatazaj!

Az elmúlt hetekben többször is írtunk róla, hogy a Fideszben egyre komolyabbak lehetne a belső ellentétek, ennek pedig már a nyilvánosságban is hangot adnak az eddig hűséges Orbán-csicskák. Matolcsy György nyíltan szállt bele Orbán költségvetésébe, Lázár és Simonka György arról vitatkoznak, hogy ki a korruptabb, de már a méhlegelők ügyében is képtelen egységes álláspontot megfogalmazni a láthatóan szétesőben lévő Fidesz.

Árulás készül?

Most újabb jelét mutatta a kormánypárt a szétesésnek és az acsarkodásnak. Fekete-Győr András ugyanis arról számolt be a Magyar Hangnak, hogy: Az elmúlt időszakban több olyan befolyásos fideszes is megkereste, aki elkezdett tapogatózni a jövőt illetően.

Ezek a vezető fideszesek pedig nem csak sokat tudnak a Fidesz mocskos ügyeiről, de akár már a közeljövőben, vagy a választások után hajlandóak lehetnek feldobni a maffiavezért.

Egyértelműen látszik, hogy a Fideszen belül megindult a végső harc a 2022-es választási bukás előtt. Van, aki az utolsó forintokat is ki akarja préselni a magyar emberekből a hátralévő hónapokban. Mások pedig már most a bőrüket mentenék. És hol van még a választás? Az viszont biztos, hogy Orbánnak bíróság előtt kell majd felelnie a tetteiért. Például a hatvanpusztai tízmilliárdos palotáért, de Fekete-Győr szerint egyéb bizonyítékok is lehetne még a tarsolyban. Például:

“Orbán Viktor vonaton, készpénzzel a bőröndjeiben utazott Svájcba Orbán Ráhelhez, amikor kint tanult.”

Mondta el a Momentum elnöke, ennek bizonyításához azonban előbb kormányváltásra van szükség. Hát legyünk ott mind 2022 tavaszán a szavazófülkékben, és szavazzunk az egyesült ellenzékre. Csak így érhetjük el, hogy a tolvajok végre rács mögé kerüljenek.                                                           (ezalenyeg.hu)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm:  “…ennek bizonyításához azonban előbb kormányváltásra van szükség…”

-Hááát…- kissé furcsa fölfogása van FeGyőrnek! Mintha a mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? – kérdését feszegetné. Előbb hatalmat akar, hogy utána igazságot oszthasson.

CSAKHOGY AHHOZ (mármint a hatalom megszerzéséhez) BIZALOM KELL! A bizalom megszerzéséhez pedig BIZONYÍTANI KELL A BŰNCSELEKMÉNYT! Újságcikkek meg urbanlegend alapján állítani valamit, bizony kétes kimenetelt sejtet! El Qro ezt már eljátszotta négy éve.

“…Tyúk vagy tojás?” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Hadd idézzem Puzsér Róbertet, mert nagyon helytálló megállapítást tett: “Mészáros Lőrinc túl hülye ahhoz, hogy milliárdos legyen, Fekete-Győr András pedig ahhoz, hogy miniszterelnök legyen.”

  2. “Csak így érhetjük el, hogy a tolvajok végre rács mögé kerüljenek. “….
    és jöjjön az éhes siserehad .

  3. Az ezalenyeg.hu az MSZP riposztja. Komolyanvehetetlen oldal ami önti magából a baromságokat jó pénzért. Csak facebook hirdetésekre már több mint 150 milliót eltapsoltak. Ha egy fideszes dobbantana, akkor nem fegyőrhöz menne ajánlatért + fegyőr erről rohadtul nem beszélne, hiszen a párt tagjai megfigyelés alatt vannak ez fix és egy ilyen kijelentés után utánajárnak, hogy mi igaz ebből. Az fog kijönni, hogy semmi. A hatvanpusztai birtok meg a vitya faterjáé abba nem tudnak belekötni. Ha beletudnának akkor azt már most megtehetnék, de nem teszik. Ez a felcsúti per duma a világ vicce.

  4. Mint korábban irtuk.
    NEM A BOLOND CIGÁNY IUTT A BUNOS, O CSAK BOLOND MEGALOMÁN.

    Azok a tanult befojásos emberek,kik pénzért hagyták a bolond cigányt tombolni,
    egy országot erkolcsi és anyagi nyomorba donteni.

    Pl Polt Péter.
    Pl a sok segnyalo faszopo,kik kaptak alamizsnát a bolond cigánytol.

    Ez a cigány az országot minositi,ez maga az ország szellemi szintje.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .