Sztálingrád után

A harkovi „csillag” és a Donyec-medencei „ugrás” – 1

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

A hitlerista csapatok volgai katasztrófája és a szovjet hadsereg sikeresen kibontakozó általános hadászati támadása 1943 januárjában éles katonai és politikai válságba juttatta a náci vezetést. 1943. február elején, a német főparancsnokság kelet-poroszországi „Farkasvermében” tanácskozást tartottak, amelyen Hitler elismerte: „Megmondhatom, a keleti arcvonalon többé nem lehet egy támadással befejezni a háborút. Ezt világosan kell látnunk.”

Kétségtelen, hogy a führer e következtetése a keleten harcoló német fasiszta csapatok nyári támadásának kudarcából, a sztálingrádi katasztrófából, valamint abból adódott, hogy megkezdődött a német arcvonal egész déli szárnyának felszámolása. A szovjet fegyveres erők sikeres támadása meggyőzően bizonyította, hogy a hitleristáknak hamarosan el kell hagyniuk a megszállt Donyec-medencét, amelynek elvesztésével azután Hitler összefüggésbe hozta a német hadiipari termelés nagymérvű csökkenését.

A szovjet-német arcvonal katonai eseményei egyre inkább azt mutatták, hogy a fegyveres harc menetében beállt gyökeres fordulat nyilvánvalóvá vált. A szovjet csapatok továbbra is megtartották a hadászati kezdeményezést, amelyet a sztálingrádi ellentámadás idején ragadtak magukhoz.

Az 1943 januárjában elért sikerek még inkább a szovjet hadsereg javára változtatták meg a helyzetet a szovjet-német arcvonalon. A januári hadműveletek eredményeképpen jelentősen kiszélesedett a hadászati támadás arcvonala: a január végi támadásban az arcvonal déli szárnyán hét frontseregtest vett részt. A bekerített 6. német hadsereg végleges felszámolása szabaddá tette a fontos sztálingrádi vasúti csomópontot, és új feladatok megoldására lehetett felhasználni a Doni Front hatalmas erőit. Ugyanakkor a leningrádi ostromzár sikeres feltörésével az északnyugati irányban is jócskán a szovjet csapatok javára változott meg a helyzet. A januári támadó hadműveletek során felszabadultak a Szovjetunió gazdaságilag és hadászatilag fontos körzetei, s újabb hatalmas vereségek érték a német fasiszta csapatokat: a „B” hadseregcsoportot szétzúzták, a „Don” hadseregcsoport vereséget szenvedett, az „A” hadseregcsoport főerőit pedig visszaszorították a Kubán alsó folyásának vidékére, és ily módon elszigetelték a többi ellenséges erőktől.

  1. február elejére egészében véve kedvező feltételek alakultak ki a szovjet fegyveres erők hadászati támadásának továbbfejlesztéséhez. Ez megfelelt az 1942-1943-as téli hadjárat általános elgondolásából adódó feladatoknak. Ekkorra mintegy 1200 kilométeres szakaszon áttörték az ellenséges arcvonalat, Livnitől a Kaukázus fő hegyláncának lábáig. Azután hogy megkezdődött a sztálingrádi ellentámadás, a szovjet csapatok Voronyezs körzetétől a Tyim-folyóig 150-200 kilométert, a Középső-Dontól az Északi-Donyecig 200-250 kilométert, Sztálingrád körzetétől a Manics-folyó torkolatáig 300-400, és az Észak-Kaukázusban több mint 500 kilométert nyomultak előre.

Az arcvonal déli szárnyán újabb feladatok álltak a szovjet csapatok előtt: végleg szét kellett zúzniuk az itt harcoló valamennyi ellenséges erőt, fel kellett szabadítaniuk a harkovi iparvidéket, a donyeci szénmedencét és az Észak-Kaukázus még fel nem szabadított részét. Ezzel egy időben azt tervezték, hogy észak felé részben a „Közép” hadseregcsoport elleni nyugati irányú, részben a gyemjanszki és a mgai kiszögellést tartó „Észak” hadseregcsoport elleni északnyugati irányú támadó hadműveletek kibontakoztatásával kiszélesítik a szovjet hadsereg hadászati támadásának arcvonalát.

A Donyec-medence felszabadítása a Délnyugati és a Déli Front csapataira hárult. E két frontnak együtt kellett bekerítenie és megsemmisítenie a Donyec-medencét tartó „Don” német hadseregcsoportot. A főcsapást a Délnyugati Front jobb szárnyán, Sztarobelszk körzetéből kiindulva, Szlavjanszkon át Mariupol irányában akarták mérni. A Déli Front csapatainak fel kellett számolniuk a német fasiszta csapatok batajszki hídfőjét a Don déli partján, majd felszabadítaniuk Rosztovot, Novocserkasszkot, és az Azovi-tenger partján nagy iramban nyugatra kellett kergetniük az ellenséget.

A harkovi iparvidék, valamint az ország központi körzeteit a déli vidékkel összekötő fő vasútvonal felszabadítása a Voronyezsi Frontra, továbbá a Brjanszki Front balszárnyának részerőire hárult. A főcsapást a Voronyezsi Front balszárnyán, Sztarij Oszkol és Valujki körzetéből Harkov felé, megkerülő irányban kellett mérni. E két front csatlakozásán a 13. és 60. hadseregnek tovább kellett támadnia Maloarhangelszk és Kurszk felé, hogy segítsék a Voronyezsi Front főerőit Harkov elfoglalásában.

Kurszk, Belgorod és Harkov felszabadítása után a Voronyezsi Front csapatainak további feladata az volt, hogy kifejlesszék a támadást: a jobbszárnyon Lgov, Csernyigov, a balszárnyon Poltava, Kremencsug irányában.

Az arcvonal orjol-brjanszki szakaszán a Nyugati Front 16. hadseregével együttműködésben a Brjanszki Frontnak kellett szétzúznia a német fasiszta csapatokat. A front a balszárnyon fogja mérni a főcsapást: Maloarhangelszk, Fatyezs felől Brjanszk és Orjol irányában; ugyanakkor találkozó irányú csapást mér a Nyugati Front 16. hadserege észak felől Brjanszk felé, a Brjanszki Front két jobbszárny-hadserege pedig Orjol felé. A hadműveletet február 12-25. között kellett végrehajtani. Azután ki kellett bontakoztatni a támadást a „Közép” német hadseregcsoport főerői ellen, amelyek a rzsev-vjazmai hídfőt védték. E támadásban a Nyugati és a Brjanszki Front hadseregein kívül részt kellett vennie a Kalinyini és Központi (az egykori Doni) Frontnak is. Ez utóbbi front csapatait át akarták dobni Sztálingrád alól Kurszk északnyugati körzetébe. Az Északnyugati Front csapatainak folytatniuk kellett a harcot a gyemjanszki kiszögellésben védő 16. német hadsereg felszámolásáért. A Leningrádi és a Volhovi Front csapatainak az volt a feladatuk, hogy megsemmisítsék a mgai ellenséges csoportosítást, és kiszélesítsék azt a folyosót, amely Leningrádot összekötötte az országgal.

Mint korábban, a fő események február első felében is a szovjet-német arcvonal déli szárnyán bontakoztak ki, ahol a szovjet csapatok egyszerre két nagy támadó hadműveletet – az „Ugrás” elnevezésű Donyec-medencei és a „Csillag” fedőnevű kurszk-harkovi hadműveletet hajtották végre.

A „Don” hadseregcsoport szétzúzására és a Donyec-medence felszabadítására a Délnyugati Front parancsnoka, N. F. Vatutyin tábornok egy főcsapást mérő csoportosítást szervezett a 6. hadseregből és 1. gárdahadseregből, valamint a front gyorscsoportjából. A gyorscsoport M. M. Popov tábornok vezetésével azt a feladatot kapta, hogy Szlavjanszkon át mérjen csapást Volnovahára és Mariupolra, s vágja el a „Don” hadseregcsoportnak a Dnyeper mögé vezető nyugati visszavonulási útvonalait. A gyorscsoport magasabbegységeit követően, a siker elmélyítésére, V. I. Kuznyecov tábornok 1. gárdahadseregének kellett támadnia. A front jobbszárnyán levő 6. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy Balakleja, Krasznograd felé támadjon. A front balszárny-hadseregeinek, valamint a Déli Front csapatainak arcból kellett csapásokat mérniük a Donyec-medencében levő ellenség csoportosítására, megakadályozva annak rendezett nyugati irányú visszavonulását.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .