Ragálymatiné, + egy kis vajdaszeánsz

Június 10 én, – hosszú idő után először – Döbrögink sajtónyilvános szereplésre adta a fejét. A qrmányinfo című bohózatban lépett fel.

Vélhetőleg úgy gondolta, hogy az előző napi szja – visszatérítéses néphülyítő produkciója után a sajtó nyájas lesz majd iránta. Mi a dolgok megítélését az olvasókra bízzuk. Szerintünk kicsikét csalódott most a vezír.

Ma pedig már túl vagyunk ragályon (DIJADALMASAN!), és az erre a hétre ránk mért rádiós vajdaszeánszon is.

Döbrögi ennek során tudatta vélünk, hogy újabb nemmzetthy insultatió vár ránk. Erre azért van szükség, mert Ő azt szeretné, “ha ugyanabban a koordinátarendszerben mozogjon a vajdaságja, amikor a jövőről gondolkodik”.

A ragály után már nem ugyanaz lesz az európai és világgazdaság, mint előtte nolt! – közölte.

“Ráadásul fel kell készülni arra, hogy ez a járvány nem az egyetlen lesz a mi életünkben, lesznek még járványok. Én azoknak az álláspontját osztom, akik azt mondják, hogy a járványok és a népvándorlások korát éljük.”

Aki esetleg aggódott volna, hogy megváltozik a qrmánykommunikáció, azok megnyugtatásául közölte: inkább a ragály előttire fog hasonlítani. (Az izgalmi állapotot fenn kell tartani!)

“Elmegy a ragály kérdése, visszakerül a migráció kérdése az európai politika középpontjába. Migráncsok, migráncs hadak dorombolnak, dörömbölnek Európa szinte minden ajtaján. Tehát dörömbölnek a szárazföldi útvonalat lezáró ajtókon és dörömbölnek a tengeri útvonalat lezáró ajtókon is.”

A vajdaságban tegnap megesett ragálytörténések lényegét pedig már a qrmányvetítölde mai (2021 06. 11) ragálymatinéjának műsorából szemeztük. Eszerint tegnap Dbrögisztánban: “Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 324 996 fő, 4 157 681 fő már a második oltását is megkapta. 199 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 790 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 904 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 724 614 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 52 272 őre csökkent. 442 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 51-en vannak lélegeztetőgépen…”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Ragálymatiné, + egy kis vajdaszeánsz” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Én azoknak az álláspontját osztom akik hatalomra juttattak, és azóta is ott tartanak!Igaz az eleje elég göröngyös volt, de hát ez van,én is csak kérek, meg jelentek, csak épp ez nem tartozik rátok!!!

  2. Idén nyáron is kerülgetni kell a sok külföldi vendégmunkást a Tescoban. Nem kell nekem elhinni, tessék meggyőződni a saját szemekkel! A napokban az Etele tér környékén volt dolgom, és egy nagyszabású építkezés mellett gyalogoltam át. Minő meglepő, de magyar szót nem hallottam. Ha még csak ukránok lettek volna, de feltűnően sok arabos kinézetű (pakisztáni, török) melózott. Nem leszünk, már bevándorló ország vagyunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .