Egy objektív(nek tűnő) jogászi vélemény Fudan – ügyben, meg valami qrmányzati kapkodás

Nemzetközi jogász a Fudan-ügyről: A kínai reakciókból jól látszik, milyen fontos ez a beruházás számukra

A Fudan Egyetem ellen tüntetett több ezer ember szombaton Budapesten. Kína részéről a kínai külügyminisztérium, a kínai nagykövetség, valamint a magyarországi kínaiak is reagáltak, sőt, a nemzetközi sajtó is felkapta az ügyet: többek között a CNN, a Deutsche Welle, a Bloomberg, a Reuters és az Euronews is beszámolt a hírről. Az ATV Start vendége, Lattmann Tamás nemzetközi jogász elemezte a kínai reakciókat.

Nagy hazai és nemzetközi sajtóvisszhangot váltott ki a szombati Fudan elleni tüntetés, Peking egyenesen úgy látja, Karácsony durván beavatkozott Kína belügyeibe. Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint a heves reakciók Kína részéről azt jelzik, számukra is igen jelentős ez a beruházás.

Nem titok, hogy Kína már hosszú évek óta egyfajta hídfőállásnak tekinti Magyarországot Európában, melyet több más megállapodás is jelez, elég akár csak a Budapest-Belgrád vasútvonalra gondolni. A szakemberek szerint pedig önmagában ezzel nem is volna baj, sőt a kínai kapcsolatot gazdasági szempontból sokan igencsak hasznosnak látják, megjegyezve, hogy sok más Európai ország is épít velük ilyesfajta együttműködést.

Az Unióban ugyanis már évek óta kérdés volt, hogy melyik ország tudná Kínát az EU-hoz bekapcsolni. Lattmann Tamás ennek kapcsán Csehország példájára emlékeztetett, amely először magára kívánta vállalni a lehetőséget, azonban jobban megvizsgálva inkább kihátrált a szerepből. A szakértő szerint azonban ennek nem feltétlenül ideológiai okai voltak. „Kínával kapcsolatban időről időre előkerül ez, ami a politikai kommunikációban értelmezhető, és jól is hangzik egyébként, hiszen a magát politikai jobboldalra pozicionáló Orbán-kormányt nagyon szépen lehet a kínai kommunista ideológiával pingelni” – fogalmazott.

„Nem gondolom, hogy a Fudan Egyetemnek itt kifejezetten az lenne majd a missziója, hogy a kommunista propagandát terjessze. Ha ezt csinálná, akkor nem tudná a nemzetközi tudományos életben azt a szerepet betölteni, amit jelenleg betölt” – jegyezte meg Lattmann Tamás, aki szerint ennek ellenére újra kellene gondolni az együttműködést.

Lattmann a problémát sokkal inkább gazdasági vonatkozásban látja: a finanszírozás tekintetében ez egyértelműen nem egy magyar érdekek szerint megvalósuló beruházás, annak ellenére, hogy lehetnek pozitív gazdasági hatásai – szögezi le.

„Rettenetes felelőtlenségnek tartom a magyar államadósságot, a magyarok eladósodottságát növelni egy ilyen projekt miatt, és ehhez hozzátehetjük a magyar ellenzék által egyébként jogosan fennen hangoztatott érvet, hogy mindezt a Diákváros terhére, több pénzből, mint amit a felsőoktatásra fordít az állam” – mondta. Ugyanakkor hozzátette, nem igaz, hogy majd több ezer fővel, a maga teljes súlyával fog megjelenni a Fudan Egyetem: a szakértő szerint lesz hatása a magyar felsőoktatásra, de nem fogja „agyonverni” azt.

A negatív hatást tehát nem ideológiai, sokkal inkább gazdasági szempontból látja a szakértő, jóllehet magát az irányvonalat nem tartja irreálisnak. „Sokkal inkább az a gond, hogy azok a pénzek, amik el lesznek költve kínai hitelből, Magyarországot eladósítva, utána milyen zsebekbe folynak majd” – jegyzi meg Lattmann, hozzátéve: a nemzetközileg terjeszkedő magánegyetemek beruházásai esetén a fogadó állam legfeljebb ilyen-olyan támogatásokat szokott nyújtani.

„Kicsit úgy képzelhetjük el, mintha az Audi arra adna hitelt, hogy Magyarországon Magyarország egy gyárat építsen számára” – magyarázta.

A szerződések módosítására egy esetleges jövő évi kormányváltás esetén a szakértő szerint egyébként van mód, jóllehet a magyar kormány nem foglalt bele módosítási lehetőségeket abba, a kínai félnek azonban mégis fűződik annyi érdeke a beruházáshoz, hogy rugalmasan álljon ezekhez.

(atv)

Bal-Rad komm: Bátran kimondhatjuk, hogy ez egy korrekt jogászi – politikai elemzés. De bátran csatlakozhatunk ugyanakkor Lattmann azon véleményéhez, hogy ő “…a problémát sokkal inkább gazdasági vonatkozásban látja: a finanszírozás tekintetében ez egyértelműen nem egy magyar érdekek szerint megvalósuló beruházás, annak ellenére, hogy lehetnek pozitív gazdasági hatásai…”

VÁRUNK TEHÁT – JOGGAL! – EGY GAZDASÁGIPOLITIKUSI SZAKMAI ELEMZÉSRE!

Már csak azért is, mert qrmányunk és hordánk vad pávatáncba kezdett Fudan – ügyileg is. Hiszen:

“Orbán délelőtt népszavazást ígért a Fudanról, délután a fideszesek átnyomtak két, a Fudant bebiztosító javaslatot

Minden ígéret ellenére a jövő héten már végszavazhatnak a Fudan Egyetemmel kapcsolatos két törvényjavaslatról, miután a kormánypárti többségű törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén támogatta az előterjesztéseket – írta meg a Népszava.

Ez azért is furcsa, mert Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtök délelőtti kormányinfón azt mondta: még nincs döntés a Fudan ügyében, lesz népszavazás (bár az nem derült ki, hogy mikor), és a kormány el fogja fogadni a népakaratot.

A lap szerint az eredeti javaslathoz csupán az LMP-s Demeter Márta bizottsági alelnök által csak „vörös farokként” emlegetett passzust toldották hozzá, miszerint a kormány legkésőbb 2022. december 31-éig beszámol az Országgyűlésnek a beruházás előkészítéséről és a megvalósítás tervezett költségeiről. Tehát ahelyett, hogy a hétvégi tüntetés utáni szólamokhoz igazítva visszavonták volna a javaslatokat, törvénybe foglalnák a Fudan megvalósítását, az ingyenes állami vagyonjuttatást, a beruházás helyszínét és a működtető alapítványt. Burány Sándor, az MSZP politikusa és a DK-s Arató Gergely hiába kérte a két előterjesztés levételét az ülés napirendjéről.

A törvényekkel nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítik a projektet, felhatalmazást adnak a kormánynak arra, hogy rendeletben jelölje ki az új kínai campus megvalósításához szükséges fejlesztési területet.

A Népszava hozzáteszi: a bizottság által elfogadott két törvényjavaslattal a fejlesztési terület legértékesebb Duna-parti telkeit és a Nagyvásárcsarnok felújításra kijelölt műemléképületét is átadják a még csak előkészítés előtt álló beruházásnak, méghozzá ingyen. A kollégiumi funkciótól megfosztott Diákvárost pedig a korábbi tartalékterületekre tolják át. A jogszabályok jó előre rendelkeznek az egyetem fenntartójaként működő Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, sőt már most gondoskodnak arról, hogy az alapító jogok gyakorlásával a majdani – mondjuk ellenzéki – kormány ne szólhasson bele.” – írja a legfrissebb fejleményekről a 24.hu.

-Gyaníthatóan – MINKET – nem az alapítói jogok gyakorlásának a  lehetősége dob fel! Hanem a qrmány által a nyakunkba rakott hitel gondja aggaszt. A MIÉRT? -kérdése. Mert – szabadjon megjegyezni – qrmányunk sietsége ez ügyben MINTHA ARRA LENNE KIHEGYEZVE, hogy ezt az adósságot ha törik – ha szakad, BÁRMI ÁRON FÖLVEGYE! (A visszafizetés úgysem az ő gondjuk lesz! Az MINKET fog terhelni!)

JÓ LENNE MÁR VÉGRE TISZTÁN LÁTNI EBBEN A NEM ÉPPEN ÉLETSZERŰ TÉMÁBAN!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Egy objektív(nek tűnő) jogászi vélemény Fudan – ügyben, meg valami qrmányzati kapkodás” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nem könnyű sőt valójában nehéz olyan dologról véleményt alkotni amelyről nagyon-nagyon keveset tudunk.
    Nem titok,hogy Kína hatalmas pénzügyi tartalékokkal rendelkezik, ezeket legjobb kiadni – kölcsönök formájában !
    A Budapest – Belgrád vasút is olyan terv, amely bármikor megbukhat mert Kína egyszerűn más útvonalakra – például hajókra – tereli az európai szállításokat.
    A vasúti terv részletei is TITKOSAK ! Biztosan nem véletlenül. Annyi szivárgott ki,hogy rabszolga feltételeket tartalmaz, például kötelező kínai cégeket alkalmazni a kivitelezésnél, Kínából kell rendelni a mozdonyokat,kocsikat stb. ! Nekünk meg jogunk van fizetni !!!!!

    A Fudan egyetem azért érdekes, mert Kína is a legjobb nyugati egyetemekre küldi a fiatalokat, így szereztek meg hatalmas tudást rövid idő alatt !
    Nem tudom milyen nyelven folyna az oktatás, kik oktatnának, ki fizetné őket, a hallgatók ingyen tanulnának-e stb.stb.

    Én egyelőre csak azt látom,hogy hazánkban nőne a kínainak száma és nőne kína befolyása.
    Előnyöket nem látok,legalábbis is számottevő előnyöket ! Ha ilyen tud valaki akkor írja meg !

  2. “Orbán délelőtt népszavazást ígért a Fudanról, délután a fideszesek átnyomtak két, a Fudant bebiztosító javaslatot”

    Virtigli cigány: lop, csal, hazudik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .