A Fudan egyetem és a szellemi sötétség

A Magyar Békekör nyilatkozata

Amikor valaki attól teszi függővé egy tudományos ismeret befogadását, hogy honnan származik, s világnézeti alapon válogat nyugati és keleti tudás között, azt kockáztatja, hogy elszáll felette az idő, ő pedig megmarad magának. Egyoldalúságával különösen nagy kárt tud okozni az ilyen, ha az ország élére kerül. Politikai előítélet tárgyává tenni egy olyan egyetem befogadását, amely világszínvonalú ismereteket nyújthat magyarnak és külföldinek, arra utal, hogy van, aki még hazánk fejlődése árán is kész érvényt szerezni külső támogatást élvező hatalmi céljainak. Mi felelőtlennek tartjuk ezt a magatartást! Nekünk a kapcsolatok építéséhez, nem pedig rombolásához fűződik érdekünk! Kínától, e hatalmas nép tudásától nem elzárkóznunk kell, hanem akarni, hogy megossza velünk! Olyan jól állnánk az egyetemes ismeretekkel, hogy másokéra már nem is volna szükség? Extra Hungariam non est vita, legfeljebb Nyugaton? Vagy netán’ féltenék a Nyugatot a Kelet tudásától? Mi köze ennek felvilágosultsághoz és józanészhez, szellemi gyarapodás akarásához? Meg akarnák mondani, melyik tudományos ismeret elsajátításához van joga az embernek, és melyikhez nincs? A kínai tudomány, kultúra nem szegényít, hanem gazdagít bennünket! Ezért a Magyar Békekör a Fudan egyetem befogadásának híve. Örülnünk kell mindenkinek, aki nemcsak pénzért segít a koponyák kiművelésében, hanem azért is, mert tudja, hogy közös jövőt csak közös tudásra lehet építeni. Különben szellemi sötétség.

Magyar Békekör

“A Fudan egyetem és a szellemi sötétség” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Fodor Úr !
    Hiába linkel be ilyeneket sokan nem tudjuk megnézni ami nem feltétlen baj.
    Békekör !
    A magyar oktatás nemzetközi hírü volt , nem kellett egy külföldi oktatási intézménynek sem besegíteni , sőt ide jöttek a világ minden részéről tanulni.
    Meglátásom szerint most nem csak az egyetem ellen háborognak hanem a tervezett létre jötte miatt:
    (500mild-os hitel a magyar munkások ,beszállítók , alválalkozók kizárása a beruházásból)
    Mindez történik akkor amikor az oktatásban dolgozók a templom egeréhez mennek kölcsönkérni.

  2. Liberális diktatúra a nép ellen
    A liberálisok népszavazással fenyegetőznek a Fudan Egyetem ügyében. Valójában nem a népet akarják megkérdezni, hanem a népre akarják erőltetni az akaratukat. A közéletet és a közvéleményt akarják fogságban tartani, ők akarják eldönteni, hogy miről beszéljünk és miről ne beszéljünk. A kormány meghátrál a Fudan-népszavazás ügyében, ami csak olaj a tűzre. A liberálisok azt hiszik, hogy nekik mindent szabad. Mutassuk meg, hogy nem szabad! Nem kérünk a liberális diktatúrából!
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/5813-liberalis-diktatura-a-nep-ellen

  3. Egy …választópolgár: Nem CEUs, – Fudanos.
    *
    Kopogtat a 6G
    Kínában 2019 óta folyik az 5G technológia széleskörű alkalmazása. Az 5G új távlatokat nyitott mindenütt, ahol sok információt egy időben kell továbbítani. Jönnek az okosautók, okosházak. Kínában bejelentették, hogy a 6G technológia 2025-re kész lesz, és 2030-ra megjelenik a mindennapi életben. A 6G összeköti a valódi és a virtuális világot, az emberi intelligenciát a mesterségessel. A nyugati világ ezt akarja megakadályozni, csak nem tudja. Akkor pedig nem háborúzni kell Kínával, hanem kihasználni a fejlődés lehetőségeit.
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/5814-kopogtat-a-6g

  4. Ezek a “békekörös” izék sem magyarok. Nem is értik, hogy mi a probléma. Ők valószínűleg a hetedizigleni kárpótlásból élősködnek, nem fizetnek semmilyen adót. Persze, hogy örülnek, ha idejön egy sokadik külföldi hatalom megsemmisíteni a maradék magyarságot.
    Szerintem este lefekvés előtt (a békakörösök) az internacionálét “imádkozzák” a marx meg lenin képek alatt…Szintúgy Admin, meg a “munkásőr” haverjai…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .