A szovjet hadsereg sztálingrádi győzelme

Se „villámcsapás”, se „vihar” – 1

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

A szovjet hadvezetés előtt két feladat állt. Először, mielőbb fel kellett számolni a bekerített ellenséges csoportosítást, és ezzel jelentős szovjet erőket felszabadítani az újabb hadműveletek számára, valamint visszafoglalni az igen fontos sztálingrádi vasúti csomópontot. Másodszor, gyorsan ki kellett használni a bekerítő hadművelet sikerét arra, hogy lendületesen tovább támadjanak a bekerítés külső arcvonalán Kamenszk és Rosztov felé, s teljesen szétzúzzák a német fasiszta hadsereg déli szárnyát.

E feladatoknak megfelelően dolgozták ki a szovjet hadsereg déli ellentámadásának második szakaszára vonatkozó hadászati elgondolást. Lényeges az volt, hogy amikor a Doni és a Sztálingrádi Front erői felszámolják a bekerített ellenséges csoportosítást, ezzel egy időben szét kell zúzni a 8. olasz hadseregnek a Don középső szakaszánál védekező főerőit, valamint azokat az ellenséges csapatokat, amelyeket a novemberi támadás során a Csir-folyó vonalára és Tormoszin körzetébe szorítottak vissza. Ez utóbbi feladatokat a Délnyugati Front csapatainak és a Voronyezsi Front balszárny-csapatainak kellett végrehajtaniuk. A tervezett hadművelet a „Saturnus” fedőnevet kapta. Sikere esetén megnyílhatott az út a szovjet csapatok támadása előtt nyugati és délnyugati irányban, mindenekelőtt pedig lehetővé válhatott egy újabb nagy hitlerista hadseregcsoportosítás bekerítése, ezúttal már az Észak-Kaukázusban. Ugyanakkor a Középső-Donnál kibontakoztatott támadással kedvező feltételek alakulhattak ki a bekerített sztálingrádi ellenséges csoportosítás megsemmisítéséhez.

A középső-doni hadművelet előkészítése már november 25-én megkezdődött, amikor a bekerítés belső arcvonalán heves harcok lángoltak fel. A Don középső szakaszánál levő ellenség szétzúzására hivatott hadművelet elgondolásának megfelelően két, találkozó irányú csapást terveztek: az egyiket a Verhnyij Mamontól délre levő doni hídfőből déli irányban, a másikat a Csir-folyó terepszakaszáról a Csernisevszkajától északra eső körzetből kiindulva kelet-nyugati irányban, Lihaja felé.

  1. V. Sztálin jóváhagyta a hadművelet előzetes tervét, és utasította N. F. Vatutyin tábornokot, a Délnyugati Front és F. I. Golikov tábornokot, a Voronyezsi Front parancsnokát a hadműveleti terv mielőbbi részletes kidolgozására. A megadott határidőre ők fel is terjesztették az elgondolásokat. December 2-án a főhadiszállás már jóváhagyta a „Saturnus” tervet, és a hadművelet kezdetét december 9-ben állapította meg. A két front által végrehajtandó hadművelet előkészítésének általános irányítását a főhadiszállás vette a kezébe. A hadműveletek koordinálásával és a felkészülés ellenőrzésével a főhadiszállás képviselőjét N. N. Voronov tábornokot bízták meg. Odaküldték a szovjet hadsereg katonai légierejének törzsfőnökét, F. J. Falalejev tábornokot is, hogy segítse a frontokat a repülőerők alkalmazásában.

A déli ellentámadás hadászati biztosítása céljából a főhadiszállás elhatározta, hogy folytatja a támadó hadműveleteket a nyugati és az északnyugati irányban. November végén és decemberben az Északnyugati, a Kalinyini Front csapatai, valamint a Nyugati Front balszárny-csapatai támadó tevékenységet folytattak Gyemjanszk, Velikije Luki, Rzsev és Szicsevka körzetében, megakadályozva ezzel, hogy az ellenség erőket csoportosítson át az „Észak” és a „Közép” hadseregcsoport arcvonaláról a sztálingrádi irányba.

A „Saturnus” hadművelet előkészületeivel egy időben a főhadiszállás, nagyon helyesen, azzal is számolt, hogy a kialakult helyzetben minél gyorsabban be kell fejezni a bekerített ellenség felszámolását. Az A. M. Vaszilevszkijjel és N. F. Vatutyinnal közvetlen vonalon november 27-én folytatott beszélgetés során a legfelsőbb főparancsnok éppen erre a kérdésre fordította a fő figyelmet. I. V. Sztálin a következő utasítást adta A. M. Vasziljevszkijnek:

„… 1. A jelenlegi helyzetben önnek az a feladata, hogy egyesítse Doncov és Ivanov4 – Doncov és Ivanov a Doni és a Sztálingrádi Front parancsnokának, K. K. Rokosszovszkij, illetve A. I. Jerjomenko tábornoknak a fedőneve volt.* tevékenységét a bekerített ellenséges csoportosítás felszámolása érdekében. Kérem, csak ezzel foglalkozzon, és semmilyen más dologgal ne kösse le magát.

  1. A Doni és Sztálingrádi Front egész repülőereje – Novikovval együtt5-A. A. Novikov tábornokról, a szovjet hadsereg katonai légierejének parancsnokáról van szó, aki mint a főhadiszállás képviselője tartózkodott Sztálingrád körzetében.* – továbbá a Doni Fronthoz beérkező Pe-2 bombázó hadtest az ön rendelkezésére fog állni. A repülőerők feladata, hogy összpontosított erővel pusztítsák a bekerített ellenséges csoportot, s ne engedjék lélegzethez jutni.”

December első napjaiban a Doni és a Sztálingrádi Front csapatai felújították a harctevékenységet a bekerített csoportosítás ellen, amely erre az időre egy 1500 négyzetkilométernyi területre szorult össze. A két front főerői elkeseredett harcokat vívtak Paulus bekerített 6. német hadseregével és a neki alárendelt s ugyancsak bekerített 4. páncéloshadsereg hadosztályaival, ám ezek a harcok december első hetében nem hozták meg a várt eredményt. Ennek mindenekelőtt az volt az oka, hogy az erők kiegyenlítettsége mellett az ellenség előnyös, megerődített állásokban volt, a szovjet csapatok pedig meglehetősen kimerültek, nem tudtak pihenni, és nem kaptak feltöltést. Ezért a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása december 8-án határozatot hozott a 6. német hadsereg felszámolására irányuló hadművelet sokkal gondosabb előkészítéséről, a szükséges csapatátcsoportosítások végrehajtásáról, az erők és eszközök pótlásáról, a hadtáp előrevonásáról és a csapatok jobb anyagi és technikai ellátásáról. E döntésnek megfelelően a főhadiszállás tartalékából megérkezett Sztálingrád körzetébe, a Doni Front alárendeltségébe a 2. gárdahadsereg, amelyet eredetileg a „Saturnus” hadművelet végrehajtására szántak. A Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának utasítása értelmében a hadműveletet december 16-ig elő kellett készíteni.

December 9-én terjesztették fel Sztálinnak a hadműveleti tervet. Eszerint három szakaszban kellett végrehajtani a bekerített ellenséges csoportosítás szétdarabolását és felszámolását, a 2. gárdahadseregnek, mint csapásmérő főerőnek az alkalmazásával. E hadsereg csapatainak akkor R. J. Malinovszkij tábornok volt a parancsnoka.

Amikor a legfőbb parancsnok megkapta a vezérkari főnöknek az ellenséges csoportosítás felszámolására vonatkozó elképzeléseit, célszerűnek tartotta meghallgatni helyettesének. G. K. Zsukovnak a véleményét.

December 10-én éjszaka az alábbi távirat ment a Nyugati Front törzséhez, ahol G. K. Zsukov akkor tartózkodott:

Konsztantyinov elvtársnak, személyesen

Átadják Önnek Mihajlov elképzeléseit. Közölje a véleményét …

Gondolom, Mihajlov tervét el lehet fogadni. A 2. gárdahadsereg bevetésének időpontját 18-ára tesszük. A bekerített ellenséges csoportosítás felszámolásának egész hadműveletét december 25-26-ra be kell fejezni. Várom a választ.

Vasziljev.”6

6 Konsztantyinov, Mihajlov, Vasziljev — sorrendben G. K. Zsukov, A. M. Vaszilevszkij, I. V. Sztálin fedőneve.*

December 11-én a főhadiszállás lényegében jóváhagyta a Doni és Sztálingrádi Front hadműveleti tervét. Megvalósítását azonban nem sikerült megkezdeni a kijelölt időpontban. December közepére nagyon megváltozott Sztálingrádnál a helyzet, ezért több fontos változtatást kellett végrehajtani a déli hadászati ellentámadás második szakaszát képező hadművelet kibontakoztatásáról hozott határozatban.

Az ellenség, mihelyt 6. hadserege bekerítésbe került, rögtön intézkedéseket tett kiszabadítására és az eredeti helyzet visszaállítására Sztálingrád körzetében.

Megjegyzendő, a hitlerista hadvezetés különböző fórumai nem voltak egy véleményen a további tevékenység tervét illetően. Komoly véleménykülönbségek merültek fel a Wehrmacht főparancsnoksága és a „B” hadseregcsoport parancsnoksága között. Abból kiindulva, hogy a bekerített csapatok légi ellátása gyakorlatilag megoldhatatlan, a felszabadításukra irányuló támadás pedig aligha valósítható meg rövid időn belül, a „Weichs”-hadseregcsoport parancsnoka és Paulus, a 6. hadsereg parancsnoka inkább azt ajánlotta, hogy a 6. hadsereg délnyugati irányban törjön ki a bekerítésből. A Wehrmacht legfelsőbb vezetése azonban – Hitler, Keitel, Jodl személyében – amellett volt, hogy a 6. hadsereg csapatai a bekerítésben folytassák a harcot. December 24-én Hitler parancsot írt alá, amelyben azt követelte a bekerített csapatoktól, hogy védjék Sztálingrád körzetét és tartsanak ki addig, míg kívülről felszabadítják őket.

November végén-december elején többször is megpróbálták kívülről mért csapással kiszabadítani a 6. hadsereget. De minden próbálkozás sikertelenül végződött. Ezért az ellenségnek sokkal nagyobb erőket kellett összpontosítania a bekerítettek kiszabadítására, és közben át kellett szerveznie a keleti arcvonal déli szárnyán levő parancsnoklási rendszert is. A „B” és az „A” hadseregcsoport között sürgősen megszervezték a „Don” elnevezésű új hadseregcsoportot, s Manstein vezértábornagyot állították az élére.

Elhatározták, hogy a bekerített csapatok felmentésére nagy erőket vonnak össze Kotyelnyikovo és Tormoszin körzetében azzal a céllal, hogy Sztálingrádra csapásokat mérve áttörjék a szovjet csapatok védelmét, egyesüljenek a 6. hadsereggel, és visszaállítsák az eredeti helyzetet a sztálingrádi irányban. E feladatot a „Hoth”-hadseregközvetlen csoportra bízták. A bekerített csapatok felmentésének terve a „Téli vihar” elnevezést kapta.

A szovjet csapatoknak a bekerítés külső arcvonalán folytatott aktív tevékenysége és a vasútvonalak ellen intézett partizántámadások zavarták az ellenséget a csapásmérő csoportosítás létrehozásában. Az állandó partizántevékenység miatt a német magasabbegységek nagy késéssel érkeztek a kirakodási körzetekbe, a szovjet csapatok aktivitása pedig arra kényszerítette az ellenséget, hogy idő előtt harcba vesse a beérkezett erők egy részét. Ezért december 12-re, a felmentő hadművelet kezdetének második határidejére, a hitleristáknak csupán egy csapásmérő csoportot sikerült szervezniük, és csak Kotyelnyikovo körzetében. Itt összpontosították az 57. páncéloshadtestet, állományában a 6. és a 23. páncéloshadosztállyal, valamint a 15. tábori repülőhadosztállyal. A hadtest támadásában részt kellett vennie annak az oda beosztott önálló páncélos zászlóaljnak is, amely „Tigris” elnevezésű új nehéz harckocsikat kapott. E harckocsik erős homlokpáncélzattal és egy 88 mm-es ágyúval rendelkeztek.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .