Putyin figyelmeztetett…

Oroszország kiüti a fogát annak, aki megpróbál kiharapni belőle – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a második világháborúban aratott győzelemről való megemlékezésre létrehozott Pobjeda (Győzelem) testület szervezőbizottságának videokonferencia – ülésén.

Putyin anélkül, hogy konkrétumokba bocsátkozott volna, nehezményezte, hogy vannak, akik nyilvánosan kifogásolják, hogy Szibéria kincseit egyetlen ország birtokolja. “Furcsa ilyen dolgokat hallani, főleg nyilvánosan, de időnként elhangzanak” – jegyzete meg.

Mindenki belénk akar harapni valahol, vagy valamit kiharapni belőlünk. De tudniuk kell azoknak, akik erre készülnek, hogy kiütjük a fogát mindenkinek, úgy, hogy ne tudjanak harapni. Ez nyilvánvaló. És ennek záloga a fegyveres erőink fejlesztése”– mondta az elnök.

Putyin szerint “határozottan állítható”, hogy Oroszország rendelkezik a világ legkorszerűbb nukleáris feltartóztató erőivel, és megemlítette, hogy az országnak hiperszonikus eszközei is vannak. Az államfő szerint a fegyveres erők fenntartását a költségvetés militarizálása nélkül sikerült elérni. Azzal érvelt, hogy Oroszország 3116 milliárd rubelt fordít a védelemre, ami 74 rubeles dollárárfolyamon számolva mintegy 42 milliárd dollárt jelent. Ehhez képest az Egyesült Államok legutóbbi katonai büdzséje 770 milliárd dollár volt, de az orosz katonai kiadásokat meghaladják Kína, India, Szaúd-Arábia, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, sőt Japán kiadásai is.

A százalékos arányokkal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy amíg Oroszország tavaly GDP-je 3,1 százalékát költötte védelmi célokra, és a kiadásokban csökkenő tendencia tapasztalható, addig a cél az Egyesült Államokban 3,3-3,4, más NATO-országokban 2, Szaúd-Arábiában 8,4, Izraelben pedig 5,3-5,4 százalék elérése. Putyin szerint az orosz katonai büdzsé idén a GDP 2,7, 2022-ben 2,6, 2023-ban pedig 2,5 százalékára csökken.

Putyin rámutatott, hogy Oroszország, a világ legnagyobb területű országa kolosszális potenciállal rendelkezik.

“Úgy tűnik, hogy a 146 millió ember (Oroszország lakossága) nem olyan sok azokkal az országokkal összevetve, ahol több száz millió állampolgár él, néhol pedig meghaladja a milliárdot (a népesség). De ez még mindig soknak számít” – hangoztatta.

Az orosz vezető szerint mindig ugyanaz történik: amikor csak megerősödik Oroszország, rögtön ürügyek keletkeznek fejlődésének korlátozására. Idézte III. Sándor cár kijelentését, miszerint az ország hatalmasságától félnek. Úgy vélekedett, hogy Oroszországot külföldön többen a Szovjetunió szétesését követően is túl nagynak gondolják.

Meglátása szerint a Szovjetunió, noha másként nevezték, és más volt az ideológiai tartalma, geopolitikai szempontból nem volt más, mint a történelmi Oroszország. “Mindegy, mit teszünk is, akárhogy is igyekszünk kielégíteni azok étvágyát, akik fel akarnak tartóztatni bennünket, a feltartóztatás akkor is folytatódni fog, mert több opponensünknek – nevezzük így őket – egyszerűen nincs szüksége egy olyan országra, mint Oroszország” – fogalmazott. “De nekünk és a népünknek, az Oroszországi Föderáció állampolgárainak szükségünk van rá. És mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ne csak megőrizzük, de meg is erősítsük” – mondta.

Putyin szerint ennek a stratégiai célnak az érdekében meg kell őrizni a történelmi emlékezetet, emlékezni kell az ország védelmezőire.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Putyin figyelmeztetett…” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Ahhoz,hogy a harapni vágyóknak kiüsse a fogát, bizony növelni kellene Oroszországnak a katonai kiadásokat !
    Az atomfegyverek területén valóban hatékony és korszerű a fegyverzet, de a hagyományos fegyvereket illetően azért komoly mennyiségi lemaradás van !

    Az orosz vezetés sokat tett a technológia elmaradás ellen, már vannak nagyon komoly, sőt világszínvonalú fejlesztések – de a mennyiség bizony nagyon kicsi !
    Például az 5. generációs vadászrepülőgépből 1 db van – az USA évi 120 db-ot gyárt, a hihetetlenül korszerű Armata harckocsikból csak a hat éve legyártott 40 db. létezik stb. stb.
    Ezekre többet kellene költeni !!!!

  2. Ez világos beszéd volt.

    Csak értsen belőle, de inkább tanuljon a következő nemzedék is. Mert a második VH emléke, ahogy váltakoznak a nemzedékek, akaratlanul is kopik…

    A “globalizáció” szépen, trükkösen bedarálja (bocs: hazánkat már bedarálta) a kis nemzeteket egy olvasztó tégelybe, hogy abból az elit gond nélkül kivehesse az extra profitot, vagy éppenséggel megszerezhesse a máshol kifogyóban lévő nyersanyag készleteket, esetleg szellemi javakat, vagy az extra profitot biztosító piacokat……..

    Putyini gondolkodással szemben, a mi újonnan hatalomba került politikusaink az u.n. rendszerváltás időpontja körüli körül időkben egyáltalán nem mérlegelték a magyar emberek sorsának alakulását, az országra leselkedő veszélyeket.

  3. Azt látom, hogy az orosz elnök meghúzta a status quo vörös vonalát. Oroszország területe szent
    és sérthetetlen. Azt is érzékelem, hogy – ellentmondásosan ugyan – de harc folyik a Szovjetúnió
    szövetségébe tartozó országok politikai státuszáért. Továbbá , egyre többet lehet olvasni az
    Északi-sarki területek ” tenger fenék ” esetleges – más hatalmak érdekei szerinti- megosztásáról!
    De olvastam olyat is, hogy az orosz vezetés igényt tart az USA által “bérbe vett ” Alaszka-i fél-
    szigetre !! … A tanúság: eddig minden háború bele értve a két VH. is , a területekért folyó vita
    elmérgesedése miatt dúlt ! … Amikor a nemzeti érdekek , felül írják az ENSZ vagy az EU alapí-
    tó közösségi céljait, vagyis az internacionalizmust !!! … eddig az ilyen problémákat fegyveresen
    oldották meg . … Itt az idő – a monopolkapitalizmusban- hogy a politikai/gazdasági harcokat ,
    BÉKÉSEN oldják meg. …Ha ” mi magyarok” 1989-ben azt is mondtuk: ruszkik haza , de azt nem:
    hogy jenkik gyertek ide ! Már pedig a jenkik itt gyakorlatoznak a Duna egész szakaszán, éppen
    ködösítettek az országház előtti szakaszon. Tudjuk hogy abban a házban , köd nélkül is nagy a
    sötétség ! … és a nép iránti érzéketlenség .

    1. hábé
      2021-05-21 – 16:55

      +1

      De vajon kinek szólt a beszéd? Az usa-nak? -vagy Kínának? Szerintem Kínának…

      1. Akinek nem inge ne vegye magára -Hofi után szabadon-de akinek inge az ötözködjön föl !

      2. T. Rosi Nante ! Kínával NAGYON SZOROS A KATONAI KACSOLATA OROSZORSZÁGNAK. Azoknak szólt Putyin beszéde akiknek a katonai támaszpontjaik majdnem körbeveszik Oroszországot. Akiknek a beszéde szólt, azok Kínára ÉPPEN ÚGY ACSARKODNAK mint OROSZORSZÁGRA, ha figyelemmel kíséri a plitikai történéseket..

        1. TERMIN8ATOR
          2021-05-21 – 21:53

          Az, hogy Oo. és Kína szövetkeztek az usa ellen, az nem jelenti azt, hogy
          Kínának nem lehetnek távlati terjeszkedési tervei, főleg Szibéria irányában…
          Ha infóim nem hazudnak, akkor Oo-ban az építkezéseken fa hiány ütötte fel a fejét, miközben Szibéria kimeríthetetlen faanyag utánpótlást kellene, hogy jelentsen. Állítólag kínaiak bérelnek hatalmas szibériai területeket…
          Ukrajnában ugyanígy termőföldeket… És Kína afrikai jelenléte is megérne egy misét, még ha most ez nem is tartozik ide.

          1. …. Rosi Nante ! Szibériában az Amur folyó környékén , de Vlagyivosztok körül is már
            évtizedek óta a Kínaiak vannak többségben ! … Ez méretében olyan mint fél-Európa !
            Oroszország területe – az Északi sark nélkül – több mint 17 millió négyzetkilométer .
            Ásványi anyagokban gazdag ország, ez kellene ( gyarmatként ) a jenki oligarcháknak.
            De a jelenleg elérhető 49-51 %-os cégalapítási törvény, nem tetszik nekik . Pedig akár
            tetszik, akár nem , ez a törvény marad !!!
            ..Reménykedem, hogy a kínai + orosz népszövetség jövőbeni tartalmát , nem az ország-
            határok átírása fogja meghatározni, hanem a HATÁROKON ÁTNYÚLÓ HATÉKONY GAZ-
            DASÁGI SZÖVETSÉGEK , amelyek célja : A NÉPJÓLÉT FOLYAMATOS EMELÉSE , a ka-
            pitalizmus kiváltságos rétegei (nemesség, polgárság, főpapság, dzsentrik) helyett.

          2. Így van, személyesen Putyin betiltotta a feldolgozatlan – ők ” kerek fának hívják ” – exportját !

            A kínaiak – egyelőre- érdekes módon csak vontatottan veszik át az orosz fa- és szénszállítmányokat ! Sőt, az orosz halat EGYÁLTALÁN nem veszik át !
            Kínával óvatosnak kell lenni, az orosz távol keleten tized annyi ember él mint a Kínában a határok közelében !

            A habarovszki terület Ayan falujában a kínaiak 2 milliárd dollárért egy metanol gyárat akartak építeni. A falu lakosan népszavazáson megakadályozták az építkezést ahol 5 ezer kínai dolgozott volna, a falu meg ezer lakosú !!!!!!!!!!!!!!!!
            Alábbi idézet egy szakértői elemzésből :
            “Általában véve meg kell jegyezni, hogy az Orosz Föderáció kiterjedt területe összességében sebezhető a nagy demográfiai versengések és tömeges migrációk korszakában. Az Orosz Föderáció lakosságának egyre nagyobb aránya összpontosul egyre kisebb területre. Ennek megfelelően a három legkisebb, az oroszág teljes területének 16 százalékát jelentő szövetségi régióban lakik az Orosz Föderáció népességének több mint 63 százaléka [Платонов, 2011, p. 281-313]. A terület többi 80 százaléka ritkán lakott. Jakutföldnek (Szaha Köztársaság), például, 1200-szor kevesebb lakosa van, mint Indiának, holott a két régió területe szinte azonos. Szibériában, mint látjuk, hasonló gondok vannak – ami sebezhetővé teszi a kívülről, Kínából érkező etnikai expanzióval szemben.

            Patrick Buchanan amerikai publicista, a Nyugat halála (Death of The West) című könyv szerzője ebben olyan statisztikai adatokat mutat be, melyek szerint Kínában a XXI. század elején 40 millióval több férfi volt, mint nő. A területért és nőkért odahaza folyó harc, valamint a gyermekszüléssel kapcsolatos drákói törvények erős serkentő e férfiak számára, hogy Szibéria kiterjedt és ritkán lakott területein próbáljanak szerencsét [Бьюкенен, 2003, p. 68-69]. És valóban, az igazság az, hogy az Orosz Föderáció távol-keleti részét módszeresen benépesítik a kínaiak és a koreaiak. E térségekben a kínaiak 2012-re már több mint 600 ezer hektár földterületet műveltek meg haszonbérlet formájában. Ezen kívül a kínaiak 2011-ben jogot kaptak 1 millió (!) hektárnyi erdő kiirtására Oroszországban. A koreaiak pedig kb. 200 ezer hektárnyi földet kértek haszonbérbe. Hasonló kérések vannak más délkelet-ázsiai országok, például Szingapúr, Vietnám részéről. Ezzel párhuzamosan a haszonbérbe vett földterület nagyságával együtt nő az ázsiai dolgozók száma is, akik fokozatosan demográfiailag elfoglalják Szibéria kihalt területeit [7].

            A demográfusok 2000-es évek elejei becslései szerint, az Orosz Föderációban élő kínaiak száma csaknem 400.000 volt. Egyes szakértők már 2008-ban azt állították, hogy a kínaiak száma már meghaladta az 1 milliót, vagy akár még ennél is többen, néhány millióan vannak, mert vannak olyan jelentős közösségeik, melyeket a statisztikai becslések nem tartalmaznak. A kínaiak teszik ki ugyanakkor az Orosz Föderáció határait munkát keresni átlépő migránsok legnagyobb részét is, ezért aztán a számuk évről évre folyamatosan nő [8]. Jelenleg ők a negyedik legnagyobb etnikai csoport Oroszországban, de a szakértők előrejelzései szerint, a XXI. század közepén a kínaiak lesznek az OF második legnagyobb etnikuma, kb. 10 millió fővel, akik zömmel a távol-keleten, az orosz-kínai határ közelében helyezkednek el [9]. Különböző szibériai településeken rendszeresen sor kerül jelentős összeütközésekre a kínai etnikumúak és az oroszok között, több tíz fő részvételével mindkét oldalon és az ilyenfajta összeütközések minden valószínűség szerint fokozódni fognak a következő évtizedekben, de ezek végkifejlete előre elrendeltetett [10]. “

    2. “……,hogy az orosz vezetőség igényt tart az USA által “bérbe vett” Alaszka félszigetre!” Először is t. hábé az oroszok NEM BÉRBE ADTÁK az amcsiknak az Alaszkai félszigetet, hanem az akkori ( sejtésem szerint a 19-edik században) QROSZ CÁR ELADTA az AMCSIKNAK nem is tudom menyi aranyért,mert nem volt miből dőzsölnie, potomáron. Ha azt vesszük akkor, ha “bérbe adták volna csak,” szerintemmár régen visszais vették volna,ha nem szépszerével,akkor csúnyán és minden eszközzel. De így csak időnként felróják az amcsiknak a volt tulajdonukat.

  4. https://novorosinform.org/861155 Sojgu autonom harci robotok létrehozását jelentette be Oroszországban. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter bejelentette új autonóm (önnáló) harci robotok tömeggyártásának megkezdését. Erről a RIA Novostyi számolt be ma május 21-én. Sojgu kifejtette,hogy az új harci robotok képesek lesznek autonóm (önnáló) döntéseket hozni az ellenségeskedés során. Megjegyezte,hogy ez csak a holnap (jövő) úgynevezett fegyvereinek egyik fejleménye. A honvédelmi miniszter az új fejlesztést a műalkotások prototipusaihoz is hasonlitotta. “MÁR NINCSENEK CSAK KISÉRLETI MINTÁK(prototipusok), hanem olyan robotok, amelyek valóban bemutathatók a tudományos -fantasztikus filmekben, amikor képes egyedül harcolni”-mondta a honvédelmi miniszter. Sojgu elmondta,hogy a Honvédelmi Minisztérium prioritása az,hogy a hadsereget új harci robotokkal szerelje fel. A minisztérium már tárgyal egy különleges katonai egység létrehozására irányuló kezdeményezésről, amely 20 új egységből áll, egy új autonóm (önnáló) fejlesztésből. Korábban az Amerikai Egyesült Államok szakértői értékelték az orosz elekronikus hadviselési rendszereket. Meg kell jegyezni, hogy Oroszországot az amerikai szakértők erős ellenfélként jelőlik meg-ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .