A szovjet hadsereg sztálingrádi győzelme

A védelemtől a támadásig

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

  1. fejezet / A szovjet hadsereg sztálingrádi győzelme
  2. A sztálingrádi diadal

A védelemtől a támadásig

Délen – Sztálingrádnál és az Észak-Kaukázusban – még folytak az elkeseredett ütközetek, amikor a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása már annak útját és módját kereste, miképpen változtathatná meg alapjaiban a hadi helyzetet, hogyan alakíthatná ki a feltételeket ahhoz, hogy a Szovjetunió javára gyökeres fordulat álljon be a háborúban. Történelmileg úgy alakult, hogy 1942 szeptemberének közepén, amikor a német fasiszták az annyira várt sztálingrádi győzelmük megünneplésére készültek, a szovjet főhadiszálláson megszületett a sztálingrádi irányban való ellentámadás gondolata.

Az arcvonalon súlyos volt a helyzet. Az ellenség mélyen behatolt Észak- Kaukázus előhegyei közé. A hitlerista magasabbegységek dühödten rohamozták Sztálingrádot, ahol hatalmas csoportosításuk állt válogatott hadosztályokból. „ …Az oroszok erőik kimerülésének határán vannak – jelentette ki Hitler a főhadiszállásán 1942. szeptember 12-én tartott tanácskozáson. – Többé már nem képesek arra, hogy ránk nézve veszélyes, nagyarányú hadászati jellegű tevékenységet folytassanak … Gondoskodni kell a város mielőbbi elfoglalásáról, és nem szabad megengedni, hogy hosszú időn át mindent felemésztő gyújtóponttá változtassák.”

De az elképzelés és a valóság ez alkalommal is távol esett egymástól. A hős város bevehetetlen bástyaként állt, s a sikertelen rohamok során összeomlottak az ellenség összes kalandor hadászati tervei.

A Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása idejében átlátta a fasiszta csapatok déli támadásának kudarcát, és hozzálátott a megsemmisítő erejű válaszcsapás előkészítéséhez.

  1. szeptember 12-13-án megbeszélést tartottak Sztálinnál, az Állami Honvédelmi Bizottság elnökénél. Részt vett a megbeszélésen a Sztálingrád körzetéből Moszkvába rendelt G. K. Zsukov, a legfelsőbb főparancsnok helyettese és A. M. Vaszilevszkij, a vezérkar főnöke is. A megbeszélésnek egyetlen célja volt: megtalálni a nehéz és bonyolult sztálingrádi és észak-kaukázusi helyzetből kivezető utat. A véleménycserék eredményeképpen az a döntés született, hogy aktív védelmi tevékenységgel ki kell meríteni az ellenséget, és nyomban hozzá kell látni az ellentámadás tervének kidolgozásához. Az ellentámadást mint hatalmas hadászati hadműveletet képzelték el, azzal a céllal, hogy bekerítsék és megsemmisítsék annak az ellenséges csoportosításnak a főerőit, amely Sztálingrádnál elérte a Volgát.

Ezzel kapcsolatban a következőket írja A. M. Vaszilevszkij:„A feltételezés az volt, hogy a tervezett ellentámadásnak két fő hadműveleti feladat megoldását kell biztosítania: egyrészt a közvetlenül a város körzetében harcoló német csapatcsoportosítás bekerítését és elszigetelését, másrészt e csoportosítás megsemmisítését.

Semmi kétség nem merült fel az iránt sem, hogy a német csoportosítás bekerítését a gyenge román csapatok által védett szárnyakra mért hatalmas erejű csapással kell végrehajtani. Annak szükségességét sem vitatta senki, hogy továbbra is a legnagyobb figyelmet kell fordítani Sztálingrád kemény és szívós védelmére abból a célból, hogy megtartsuk a várost ellentámadásunk kezdetéig, s minden módon lekössük és maximálisan kimerítsük a városért harcoló ellenséges erőket.

Abban is megegyeztünk, hogy a Sztálingrád körzetében bekövetkező hadművelet lesz a fő hadművelet az egész szovjet-német arcvonalon 1942 végéig, s erre kell összpontosítani a párt, a szovjet kormány és az egész nép fő figyelmét és erőfeszítéseit. E hadművelet kezdetének hozzávetőleges idejét novemberben határoztuk meg.”

Két hónapon át – 1942. szeptember közepétől november közepéig – részletesen kidolgozták a sztálingrádi ellentámadás tervét, és megtették az előkészítéséhez szükséges hadászati intézkedéseket. Ugyanakkor minden lehetőt elkövettek a védelmi ütközet sikeres befejezéséért, az ellenség elvéreztetéséért és azoknak a legkedvezőbb feltételeknek a megteremtéséért, amelyek a védelemből a támadásba való átmenethez kellettek.

Szeptember végén a főhadiszállás jóváhagyta Zsukovnak és Vaszilevszkijnek az ellentámadásra vonatkozó előzetes tervezetét, többek közt a szükséges erőkre és eszközökre vonatkozó számvetését is. A terv részleteit a vezérkarnál pontosították, a különböző haderő és fegyvernemi főnökök és törzsek, valamint a szovjet hadsereg tüzér főcsoportfőnökének és hadtáp főcsoportfőnökének a részvételével. Ezzel egy időben megfeszített munka folyt közvetlenül a sztálingrádi irány frontjainál is. A frontok haditanácsait és törzseit az ellentámadás előkészítési munkáiba csak 1942 októberének első napjaiban vonták be.

A parancsnokok és törzsek nagy kollektívája – kezdve a Legfelsőbb Főparancsnokságtól a frontparancsnokságokig – megfeszített alkotó munkával minden részletében gondosan kidolgozta a sztálingrádi támadó hadművelet tervét, amely az „Uranus” fedőnevet kapta. Ez a hadművelet képezte a hadászati ellentámadás első szakaszát, és három front – a Sztálingrádi, a Doni és a Sztálingrád körzetében újonnan létesített Délnyugati Front – közös erőfeszítésével kellett megvalósítani. A hadműveletnek egyszerre kellett kibontakoznia egy 400 kilométeres arcvonalszakaszon.

Az ellenség bekerítését a következőképp akarták megvalósítani: a Délnyugati és a Sztálingrádi Front a várostól északnyugatra és délre levő körzetből két hatalmas erejű csapást mér az ellenséges csoportosítás szárnyaira, majd e csapásokat kifejleszti Kalacs általános irányban. A Doni Frontnak a Don kis kanyarjában bekerített ellenséges csoportosítást kellett egy csapással széttagolnia, erőinek egy részét elszigetelnie és megsemmisítenie. Az ellentámadásnak ebben a szakaszában a fő szerepet a Délnyugati Frontnak kellett játszania, amelynek parancsnoka N. F. Vatutyin tábornok, az egyik legtapasztaltabb fiatal szovjet hadvezér volt. Nyikolaj Fjodorovics Vatutyin parasztcsalád fia volt. 1920 tavaszán, 18 éves korában lépett be a Vörös Hadseregbe, amellyel haláláig összekötötte sorsát. Hosszú katonai szolgálati utat tett meg, míg sorkatonából hadseregtábornoki rangra emelkedett. 1921-ben lett párttag. A katonai iskolán, a Frunze Katonai Akadémián, a Vezérkari Akadémián intenzív tanulással eltöltött évek, a csapatoknál elfoglalt beosztások a századparancsnokságtól a katonai körzet törzsfőnöki beosztásig – mindez lehetővé tette számára, hogy már a háború előtti években gazdag gyakorlati tapasztalatokra tegyen szert a hadműveleti munkában. A Nagy Honvédő Háború kitörésekor N. F. Vatutyin a vezérkar főnökének első helyettese volt. Már a háború elején sikeresen helytállt mint az Északnyugati Front törzsfőnöke, majd mint a Voronyezsi Front parancsnoka. Amikor a fiatal tábornokot (41 éves volt akkor) kinevezték a Délnyugati Front parancsnokának rendkívül felelősségteljes posztjára, ez nemcsak a párt és a kormány messzemenő bizalmát jelentette, hanem katonai tehetségének és harci tapasztalatainak elismerését is.

  1. F. Vatutyin ragyogóan eleget tett a ráháruló kötelezettségeknek. Rövid hadvezéri pályafutása alatt (1944 tavaszán halt hősi halált) jelentősen hozzájárult a fasizmus szétzúzásához. Neve egybeforrott a nagyszerű volgai győzelemmel, majd később a kurszki csatával, a balparti Ukrajnában való támadással, a dnyeperi átkeléssel, a Kijev felszabadításáért folytatott harccal, a jobbparti Ukrajnában lefolytatott grandiózus hadászati támadással.

Az ellentámadás tervének kidolgozásával egy időben komplex intézkedések történtek az ellentámadás előkészítésére: hadászati tartalékokat szerveztek és szállítottak a sztálingrádi irányba; a harcoló frontok csapatait feltöltötték katonákkal és harci technikával; végrehajtották a frontok közötti átcsoportosításokat; anyagi eszközökből tartalékokat képeztek; céltudatos és hatékony pártpolitikai munkát folytattak.

A sztálingrádi ellentámadást a meghatározott időre előkészítették.

Annak ellenére, hogy a hadászati védelemre kényszerült1 – Hitler az 1942. október 14-i 1. számú hadműveleti utasításával erősítette meg a Wehrmacht védelemre való áttérését keleten.* német fasiszta csapatok hatalmas veszteségeket szenvedtek, Németországnak és szövetségeseinek fegyveres erői nagyok és veszélyesek voltak. A megszállt európai területek gazdasági és embertartalékait felhasználva Németország fokozta acélgyártását, a szén és egyéb fontos hadászati nyersanyagok kitermelését. Számottevően megnőtt a hadianyagok, különösen a lövegek, a harckocsik és a repülőgépek gyártása. Az újabb behívások és a nyugat-európai tartalékok átcsoportosítása következtében növekedett a fasiszta tömb szovjet-német arcvonalon harcoló hadseregeinek a létszáma. 1942 novemberére az ellenség itt 266 hadosztállyal rendelkezett, s itt volt légi- és haditengerészeti erejének jelentős része, összesen mintegy 6,2 millió embert, több mint 70 000 löveget és aknavetőt, 6600 harckocsit és rohamlöveget, 3500 harci repülőgépet és 194 hadihajót vontak itt össze a németek. A háború alatt még soha nem volt ilyen roppant embertömegük és ennyi eszközük a keleti arcvonalon.

A Szovjetuniónak és fegyveres erőinek újabb súlyos harcot kellett megvívniuk az erős ellenséggel.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .