Mesél a telefon…(komm. nélkül…)

„Barbi okos”: a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárt is „levadászta” a TV2 sztárműsorvezetője

„Vallásos lány vagyok, nekem nem fér bele az erkölcsrendembe, hogy családos férfival kezdjek.” Ezt nyilatkozta évekkel ezelőtt az egyik bulvárlapnak Orosz Barbara. Azóta alapos változáson mehetett keresztül a TV2 műsorvezetőjének úgynevezett erkölcsrendje, hiszen a Pesti Riport birtokába került információk azt bizonyítják, hogy a csinos hölgy az utóbbi években kizárólag nős, családos NER-lovagokkal kezdett. Mélyen hívő és meggyőződéses keresztény, a család fontosságát hangsúlyozó emberekről van szó ezekben a történetben, olyanokról, akikre felnéznek az egyszerű emberek, mert álmukból felriasztva is képesek erkölcsről, tisztességről papolni. Ilyen hősnőnk idei, friss titkos szeretője is, akivel egy januári, kartali vadászaton kerültek közel egymáshoz.

Nagy izgalommal készült a Mokka szemrevaló műsorvezetője január közepén, egy szabadtéri programra. Vadászni hívták a Budapesthez mintegy 40 kilométerre fekvő nagyközségbe, Kartalra. Szexis, testhez simuló, terepmintás ruhákat vásárolt, hogy a fácánok helyett magára irányítsa a NER „nehéztüzéreinek” figyelmét. Az eseményen 7-8 férfi és – egyetlen nőként – Orosz Barbara vett részt.

A meghívást egy magas rangú állami vezetőtől, egy, a médiában gyakran szereplő férfitól kapta a TV2 sztárműsorvezetője. Kovács Zoltántól, az Orbán-kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárától, aki korábban évekig kormányszóvivőként tevékenykedett.

A vadászaton megbeszélték…

„A vadászaton megbeszéltük, hogy szeretők leszünk. Azt mondta, kb. egy éve babonáztam meg, azóta nagyon oda kell figyelnie magára, hogy ezt mások ne vegyék észre rajta” – mesélte egy baráti társaságban Orosz.

És valóban. Az elvi döntést nem sokkal később már tett követte. Az alábbi sms-váltásokat nem lehet félreérteni. Teljesen egyértelműek, úgymond célirányosak.

„Kovács Zoltán: De konspiralnunk kell…

Orosz Barbara: Igen..határozottan..

Kovács Zoltán: Elso otlet: Szombaton Zircre megyek… Hat korul el tudok szabadulni… De masnap reggel Uzsan (Keszthely mellett) kell lennem.

Orosz Barbara: Tetszik!

Kovács Zoltán: Nalad?

Orosz Barbara: Hol máshol?

Kovács Zoltán: Barbi okos…

Orosz Barbara: Is. Azért érdekelne mi lett volna a 2. terv, ha ezt nem okézom le azonnal.”

Szombaton, ígéretének megfelelően, „elszabadult” az államtitkár és Barbara Teréz körúti lakásában megtörtént az, aminek meg kellett történnie. Amiről a kartali vadászaton döntést hoztak. A sztárműsorvezető persze ezúttal sem tudta tartani a száját, lelkesen számolt be az együttlét részleteiről bizalmasainak. A „konspiratív” találkozások rendszeressé váltak Orosz Barbara és Kovács Zoltán között. A titkosnak tervezett viszonyról egyre többen szereztek tudomást. Köztük a TV2 tulajdonosa, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt., valamint a Magyar Bankholding Zrt. vezére, Vida József is. Kettejük „szakmai” alapokon nyugvó viszonyáról ebben a cikkben számolt be a Pesti Riport:

http://pestiriport.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Media&MN=Media&AN=oroszvida&LN=Hungarian

Vida egy Viber-üzenetben tette szóvá Barbara fékezhetetlen, tabut nem ismerő „vadászösztönét”.

„Orosz Babara: Már tapaszalom az ismerettségi körömben. A szeretők türelmetlenkednek, követelőznek, ettől a pasi pánikol és otthon is szarfej. Eddig meg viraggal járt haza.

Vida József: Ja a szeretőd ki van! Hát nem könnyű neki a hegyről leslisszanni, meg azok a gyerekek… Így együtt megértem.” (Megjegyzés: az államtitkár Budapest XII. kerületében él.)

A pikáns történet érdekessége, hogy Vida József és Kovács Zoltán társproducerei a Kittenberger Kálmán magyar Afrika-kutató, vadász életét bemutató filmnek. Együtt alkotnak. Vállt vállnak vetve.

Társproducerek… Is

Kovács Zoltán államtitkár nős ember, két gyermek édesapja. Felesége Szikora Linda, a Bálna Budapest igazgatója, a Fővárosi Közgyűlés volt tagja.

„Mutatni egyfajta irányt a nőknek, ez nekem mindenképpen küldetésem és feladatom” – így foglalta össze a Tényeknek médiamunkásságának legfőbb célját a Mokka vallásos sztárműsorvezetője.

Az ugyancsak mélyen vallásos Kovács Zoltán küldetéséről, feladatáról nincs információnk, ugyanis az államtitkár nem reagált a Pesti Riport megkeresésére.

(folytatjuk)

(pestiriport.hu)

“Mesél a telefon…(komm. nélkül…)” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. A Soros-ösztöndíjas Kovács Zoltán tagadja a sajtóban megjelent híreket és perrel fenyegetőzik. Majd meglátjuk…

  2. Minden csinos nőt , asszonyt únja valaki, és majdnem minden csinos nő … egyszer megöreg-
    szik ! Évtizedekkel korábban , HOFI GÉZA mondott egy poént, az akkor még fiatal és csinos TV
    bemondónőről, aki – nem mellesleg – nem tudott tagoltan és hangsúlyosan beszélni: ” na ezt va-
    jon ki kú………ja ?!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .