„Haljunk meg becsülettel”

(idézet: És a varsói gettó felkelt)

4

VII. Fejezet

Haljunk meg becsülettel

Schultzhoz hasonlóan Többens is rábeszéléssel kísérletezett, ám hiába. Hozzálátott, hogy megszervezze saját üzemének és a többinek a kitelepítését. Akkor azonban már a ZOB kezdeményezett. Igyekezett megelőzni Többensék akcióját, ezzel is nyomatékosítva jelenlétét az ipari üzemek területén, s ugyanakkor a harcoló központi gettót is segíteni szerette volna. Amikor tehát reggel 6 órakor a Leszno utca felől a keresztény oldalon megjelentek tankjaikkal a német egységek – melyeket mellékesen most még katonazenekar is kísért -, a gettó falain túl lévő 74. és 76. számú házak felől kézigránátok, Molotov-koktélok hullottak a masírozok fejére. S ez mintha csak ébresztő lett volna: válaszolt az egész Leszno utca. A 32-es számtól a 82-ig, a Zelezna utcáig, mindenütt megindult a fegyverropogás, gránátok robbantak. Az utcakövezeten sebesült és halott német katonák. A megfigyelők szerint a nácik legalább nyolc embert vesztettek.21

A harcokban közvetlenül is részt vevő Borg így emlékszik vissza: „Sorainkban nem volt lemondó a hangulat, senki sem hitte, hogy ez a harc csak halált tartogathat számunkra. Inkább abban hittünk, hogy legyőzzük a halált és kiharcoljuk magunknak az életet. Hittünk benne, hogy áttörünk a szabad világba; kész címeink is voltak a Chlodna utcában, Powazkiban, ahol találkoznunk kellett, ha netán csoportjainkat szétvernék.

Fenntartottuk a kapcsolatot a ZOB parancsnokságával. A párt vezetőségével, a Lengyel Munkáspárt csoportjaival a Leszno utca 74-ben, a Nowolipie utca 61-ben, a Nowolipki utca 41. és 51. szám alatt, illetve a Smocza utcában … Igyekeztünk fenntartani a kapcsolatokat a központi gettóban lévő elvtársakkal, elsősorban Chaim Ankermannal és Szyja Szpencerrel.

Április 19-én még nem voltak harcok a Leszno utca környékén. Csak készülődtünk a harcra. Tudtuk, hogy a hitleristák a Leszno és a Smocza utcán keresztül fognak menni, a központi gettó felé, s elhatároztuk, elzárjuk az útjukat. Ezzel akartuk segíteni a központi gettóban már harcoló testvéreinket. A Smocza utca 4., 8. és 10. számú ház mögött már ún. vad terület húzódott. Itt senkinek sem volt szabad laknia, különösen pedig zsidóknak nem. Csak a felszaggatott dunnák tolla szálldosott néha a levegőben. Ezen az úton kellett hogy elhaladjon az ellenség; a mieink ennek reményében aknákat helyeztek el az út alatt. Nagy volt azonban a csalódásunk, amikor másnap, a kellő pillanatban nem robbantak fel az aknák. A népgyilkosoknak sikerült bántatlanul keresztüljönniük, hiába kapcsolták be elvtársaink időben a gépezetet. Az aknákat a gettóban gyártották, és akik csinálták, sajnos, nem voltak elég járatosak ebben a munkában.

Ez a sikertelenség azért nem tört le nagyon, nem voltunk elkeseredve. Mindenkit fűtött a hitlerista bestia elleni határtalan gyűlölet, összeszorítottuk a fogunkat, rágtuk a szájunk szélét, ökölbe szorítottuk a kezünket. Szívünk egy ritmusban dobogott: nem adjuk fel, nem adjuk fel, harcolni fogunk, bosszút állunk!

Megtettük az utolsó előkészületeket. A harci csoportok megkapták parancsnokaiktól a végső instrukciókat. Az arcokon komolyság, elszántság ült, a perc felelősségének tudata. A csoport parancsnoka, Hersz Kawe elvtárs, ellenőrizte a fegyvereket, kiosztotta a töltényeket. »Mindenki úgy vigyázzon minden darabra, mintha gyémánt lenne.« Rózka elvtársnő mindenkivel úgy törődik, mintha az édesanyja lenne, mindenkit megkérdez, hogy minden rendben van-e, nem felejtette-e el magához venni az ennivalóját, kötszerét, villanylámpáját. Megvolt az utolsó megbeszélés. Aztán Rózka szólt hozzánk: »Fegyverrel a kézben fogtok harcolni. Ne felejtsétek el, hogy a lengyel proletariátus felszabadító harcának legjobb hagyományait folytatjátok. Ne felejtsétek el, hogy partizánok vagytok!«

Csendes éjszaka volt, itt-ott elvétve puskalövés hallatszott. Már hajnaladott, a parancsnokság terve szerint a csoportok elvonultak a kijelölt pontokra. A mi csapatunk a Leszno utca 74. számú ház egyik első emeleti, széles ablakánál foglalt helyet, innen mindenfelé jól el lehetett látni. Mietek elvtárs, a második csoport parancsnoka kijelölte mindenkinek a helyét és a feladatát, saját maga pedig a megfigyelőhelyre állt, arra számítva, hogy az SS-ek korán reggel a Zelazna utca felől fognak behatolni a gettóba. Mietek elvtárs gránáttal a kezében nyugodtan állt, mindenre elszántan. Senki sem tudta meggyőzni arról, hogy más is helyettesíthetné. »Addig fogok itt állni- jelentette ki határozottan -, amíg megjönnek a kutyák, s a gránát szétveri a pofájukat.« Kint már teljesen világos van. Az utca kihalt, ám a lövöldözés egyre intenzívebb. »Figyelem! Mindenki a helyére!« Mietek barna szemei kitágulnak, testének felső része hátrarándul. Robban az eldobott gránát. Ryba elvtárs villámgyorsan három robbanópalackot dob ki utána, az utcán szörnyű pánik és kiabálás. A gránát és a palackok eltaláltak egy csoport SS-t. »Visszavonulni!« – hangzik a parancs. A házat géppisztollyal lövik. Minden pánik nélkül vonulunk vissza, terv szerint, egyik folyosóból a másikba. Egy létrához érünk, amely a Leszno utca 76. számú félig kész házhoz vezet. Mietek az utolsó, felhúzza maga után a létrát az első emeletről a másodikra; onnan a Nowolipie 63. számú ház hátsó falához teszi át. Itt volt Hersz Kawe elvtárs csoportja, a második emeleten foglalt állást. Jelentést teszünk akciónkról. Visszafojtott lélegzettel hallgatja mindenki … Azután a harmadik emeleten foglalunk el újabb állást. Mindnyájan ismét készen állunk a harcra, még elszántabban és boldogabban a sikeres akció miatt, ami egyelőre nem követelt tőlünk áldozatokat.

Déli 12-kor látjuk, hogy szaulisok [litván fasiszták. – Sz. K.] nagyobb csoportja közeledik a Smocza utca irányából a Nowolipie felé. Mindenki fogja a fegyverét, parancsra vár. Amikor a szaulisok csoportja lőtávolságba, a Smocza utca 8-10. számú házhoz ér, egyik ott-tartózkodó csoportunk tüzet nyit rájuk. A második emeletről két kézigránátot is közéjük dobnak. Mi is tüzet nyitunk. Az egész banda, amely már befordult a Nowolipie utcába, a földre veti magát. Minden oldalról tűz alá veszik őket, gránátok és golyók tömege hull a házra, amelyben vagyunk. Visszavonulunk. Az utcán halott és sebesült szaulisok. Így kezdődött nálunk a felkelés.”22

Az ellenséges túlerő nyomására a felkelők kénytelenek voltak feladni pozícióikat a Leszno utcában, és a Nowolipie utca 61-63. alá vonultak vissza. Stroop egységei behatoltak a Leszno utca 74. számú házba, felrobbantották a pincét, feldúlták a lakásokat.

Többens, Schultz és Hoffmann – az újabb támadásoktól, rombolásoktól félve – ismét kötelezte magát, hogy 21-re 4000-5000 zsidó munkást gyűjtenek össze és szállítanak el. Stroop félbeszakította a támadást, de kijelentette, hogy ha a gyárosok ígéretei nem valósulnak meg, náluk is úgy fog eljárni, mint a többi shop területén, mint a kefeüzemben.

Az április 20-i harcok hősei bátran, áldozatkészen küzdöttek. Voltak, akik megadást színlelve csalogatták közelebb magukhoz a katonákat, mások macska-egér játékot játszottak. Ezek az akciók persze többnyire nemcsak a fasiszta katonák, de az ellenállók halálával is végződtek. A Leszno utcai harcokban részt vevő, 56 fős egységből például csak 14-en maradtak életben. A küzdelem azonban a következő napokban sem lankadt.

Április 21-én szinte az egész gettó területén tovább folytak a harcok. A tüzérségi tűz és a tankok ellen a felkelők a hagyományos fegyverekkel, kézigránátokkal, robbanópalackokkal védekeztek. Felélénkült a harc azokban az ellenállási gócokban is – a kefeüzem területén, a Leszno utcában, a Mila, Niska, Szczesliwa stb. utcákban amelyekről a németek azt hitték, hogy már felszámolták. A lángokban álló kefeüzem területén újra hét felkelő csoport kapcsolódott a harcba. A németek behatoltak az udvarba. A Swietojerska 36. számú ház felől lakatosokból, bádogosokból, vasasokból álló harci csoportok fogadták golyózáporral a németeket, akik eldobálták gránátjaikat és visszavonultak.

„A felkelés első napjaiban a németeknek a Krasinski parkban lévő állásait lőttük – emlékszik vissza Mirski, aki ezeket a napokat szintén a kefeüzem területén töltötte. – Mi a Swiestojerska 38. számú ház első emeletén helyezkedtünk el, nekik pedig gránátvetőik voltak. A németek elfutottak, nagy veszteségekkel. Miután állásunkról visszavonultunk, becsuktuk magunk mögött a szoba ajtaját. A németek a gránátvetőből bombázni kezdtek, és szétlőtték a szobát. Egységünk kicsi volt. Parancsot kaptunk Jurektől, hogy én és Kornsztajn az óvóhelyért vagyunk felelősek, biztosítanunk kell a harcosok átjutását az árja oldalra. Pincénkben 50 ember tartózkodott, borzasztó hőség volt, és ezért inkább lementünk a csatornába. Időnként ellenőrzést tartottak nálunk a parancsnokok, megvizsgálták, át lehet-e jutni.”23

Stroop jelentéseiből kitűnik, hogy az egyik legnagyobb meglepetést a kiépített bunkerrendszer jelentette számára. A kefeüzemben folyó 21-i harcokkal kapcsolatban például a következőket írta: „A hatalmas háztömb átfésülése után, miközben kitűnt, hogy ott számos bunker és föld alatti átjáró található, kb. 60 zsidót fogtunk el. A legnagyobb erőfeszítések ellenére sem sikerült többet összeszednünk a háztömbben tartózkodó kb. 700-800 zsidóból. Búvóhelyről búvóhelyre vonultak vissza a föld alatti folyosókon, időnként lövéseket adva le. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy amennyire az átjárók ismerete lehetővé teszi, levegőbe röpítem a járatokat, és utána felégetem az egész tömböt. Csak miután a tűz már nagyon elterjedt, mutatkoztak kiabáló zsidók, akiket azonnal kitelepítettünk.”24

A bunkerokkal, föld alatti folyosókkal Stroop május 26-i jelentésében is hosszasan foglalkozik. „Nem volt nagy azoknak a zsidóknak a száma, akiket a házakban sikerült elfognunk. Kitűnt, hogy a csatornákba és speciálisan berendezett bunkerokba húzódtak vissza. Ha az első napokban azt hittük, hogy csak egyes különálló bunkerok léteznek, akkor a nagy akció folyamán meggyőződhettünk róla, hogy az egész gettót szisztematikusan kiépítették bunkerokkal, pincékkel és átjárókkal. Ezek a bunkerok és átjárók mindenütt a csatornákba torkolltak. Ez lehetővé tette a zsidók számára, hogy akadály nélkül közlekedhessenek a föld alatt. A csatornahálózat arra is alkalmas volt, hogy átmenekülhessenek Varsó árja részébe …

Röplapok, feliratok és a suttogópropaganda segítségével a kommunista ellenállási mozgalom valóban elérte, hogy a nagy akció megkezdésekor mindenki azonnal visszahúzódott a bunkerokba. Az egyes pincéket igen szellemesen alakították ki. Egész családok számára szolgáltak lakóhelyül, volt bennük minden: mosdó, illemhely, fegyver- és lőszerraktár és jelentős, több hónapra elég élelmiszer-tartalék. Külön bunkerok voltak a gazdagok és külön a szegények számára. A németek igen nehezen tudták feltárni az egyes bunkerokat, mivel jól voltak álcázva; sok esetben csak úgy lehetett megtalálni azokat, ha a zsidók közül valaki elárulta.25

Stroop háborúja április 21-én ezzel új szakaszába lépett: a bunkerok elleni háború szakaszába. Reggel a kefeüzem területén kezdődött, de rövidesen még embertelenebb eszközökkel folytatódott a Leszno és a Smocza utca környékén.

Schultz – előző napi ígéretéhez híven – 21-én újra megpróbálta összegyűjteni a munkásokat. Ismét munkásgyűlést akart összehívni, de nem tudott szót érteni a tömegekkel. – A halálba akartok vinni minket! – kiabálták az emberek. S miközben a gyár területére betört a katonaság, a jelenlévők szétszaladtak, a harcosok pedig gránátokkal fogadták a „vendégeket”. Négy halott német katona maradt a gyár udvarán.

Stroop számára – ígéretéhez híven – ez volt a jel a véres leszámoláshoz. Egységei hozzákezdtek a bunkerok felrobbantásához; a felkelők erre az üzemi raktárak felgyújtásával válaszoltak. Emeletről emeletre, házról házra folyt a küzdelem. A németek kénytelenek voltak visszavonulni az üzem udvaráról. Különösen kegyetlen küzdelem folyt a Nowolipie-Smocza-Nowolipki utca vonalán, ahol Hersz Kawe, Szymon Heller és Jan Szwarcfus csoportja védekezett. Stroop nem számol be komolyabb saját veszteségről, jelentése szerint összesen csak négy embere halt meg; ugyanakkor azt írja, hogy az ellenfél sok vért vesztett. „A kitelepítendő zsidókon kívül likvidáltunk 150 zsidót vagy banditát, s körülbelül 80 banditát elpusztítottunk a bunkerok felrobbantása során …”26 Bernard Mark viszont a szemtanúk és a ZOB-parancsnokság jelentéseire támaszkodva azt állítja könyvében, hogy ezen a napon sem az említett utak vonalán, sem a többi területen nem voltak nagyok a felkelők veszteségei, míg a németek tucatnyian estek el a felkelők támadásai következtében.27

A német egységeket repülőgépek is segítették. Röpiratokat szórtak, s újra megpróbáltak reményt felvillantani a halálra szántakban. A bombázás, a tömegvérengzés egyfelől, a menekülés esélyének megcsillantása, másfelől – e korábban is alkalmazott kettős taktika tehát a felkelés időszakában sem változott.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .