Orosz elnöki és ENSZ-főtitkári egyetértés a közel-keleti két állami megoldásban

New York, Moszkva, 2021. május 13. csütörtök (MB)

 Az orosz elnök és az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára a palesztin-izraeli vérontás befejezéséről és a békés rendezésről tárgyalt csütörtöki videokonferenciáján – tudatta a Magyar Békekör.

     Putyin és Guterres egyetértett abban, hogy a legfontosabb az erőszakos cselekmények befejezése mindkét oldalon, a polgári lakosság biztonságának szavatolásával. A tartós béke zálogát mindketten a két állami megoldásban, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának két államiságról szóló határozatainak végrehajtásában jelölték meg, az egyetemesen elismert nemzetközi jogi normák alapján. 

     Az izraeli hadsereg és a Gázai-övezetben lévő palesztin csoportok május 10. óta lövik egymást rakétákkal. A konfliktus az izraeli fennhatóság alatt álló kelet-jeruzsálemi Al-Aksza mecsetben támadt nyugtalanság nyomán, továbbá azért újult ki, mert egy izraeli bíróság arab családok otthonait kobozta el Jarrah Sejk lakónegyedben. Izraeli közlés szerint a támadásban hat izraeli vesztette életét. A palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint a Gázára mért izraeli csapások 83 palesztin, köztük gyermekek életét oltották ki.+++

Kiadta: Magyar Békekör

“Orosz elnöki és ENSZ-főtitkári egyetértés a közel-keleti két állami megoldásban” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. ” Az orosz elnök és az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára a palesztin-izraeli vérontás befejezéséről és a békés rendezésről tárgyalt csütörtöki videokonferenciáján…”

    Hm…hm….az jó, csak nem rajtuk múlik a béke !

    1. Végül is múlhatna rajtuk ha nagyon akarnák .
      A tetvesek most is mint máskor magas ívben lesz@rnák a határozatokat .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .