Az izraeli – palesztin háború legfrissebb hírei

A Hamasz “Izz al-Din al-Kasszam brigádjai” csoport bejelentette, hogy az izraeli Ashkelon város irányába indított egyik rakétájuk eltalált egy lakóépületet.

“Négy nap alatt nem kevesebb, mint 1750 rakétát lőttek ki Gázából Izraelre. A rakétatűzben az izraeli halálos áldozatok száma hétre nőtt” – tájékoztatott az izraeli hadsereg sajtószolgálata.

A katonaság becslése szerint összesen 523 izraeli sérült meg a rakétatámadások következtében.

A Gázai övezetben az izraeli légicsapások áldozatainak száma elérte a 109 – et. A helyi egészségügyi minisztérium szerint több mint 600 lakos sérült meg.

Május 13- ról 14 – re virradó éjszaka Izrael megkezdte a legnagyobb támadást a Gázai övezet ellen az eszkaláció kezdete óta: 160 repülőgép egyidejűleg 150 célpontot támadott mintegy 40 percen keresztül – közölték az IDF illetékesei.

“A Hamasz nagyon magas árat fizet nekünk” – mondta Netanjahu izraeli miniszterelnök, miután a hadsereg jelentette a támadásokat.

“Már fizetnek nekünk, és folytatják. Még nem mondtuk ki az utolsó szót, ez a művelet addig folytatódik, amíg csak szükséges”.

Az izraeli hadsereg tagadja a Gázai övezet ellen indított szárazföldi invázióját – írja a Sky News Arabia.

Yonatan Konricus, az izraeli védelmi erők szóvivője elmondta, hogy az izraeli szárazföldi erők még nem léptek be a Gázai övezetbe.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa május 16 – án ismét nekifut az Izrael és Palesztina körüli helyzet megvitatásának. Ezt nyilatkozta az USA állandó BT. képviselője, Linda Thomas-Greenfield.

Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára pedig az ellenségeskedés azonnali beszüntetését szorgalmazta a Gázai övezetben és Izraelben.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Az izraeli – palesztin háború legfrissebb hírei” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Az izraeli légierő az elmúlt 13. év során Gáza legnagyobb mértékű bombázását hajtja végre .
    Több mint 100 izraeli vadászrepülő bombázza Gázát, elsősorban az IDF földi offenzíváját bombázással előkészítve, mely több száz tankkal együtt órákon belül megindulhat…
    A tűzszünetet elutasította Tel-Aviv, a háború tovább folytatódik.
    A folyamatos izraeli légicsapásokban eddig 115 palesztin halt meg Gázában, köztük 27 gyermek és 11 nő, 621-en megsebesültek – jelentette pénteken az Egészségügyi Minisztérium.
    https://english.alarabiya.net/News/middle-east/2021/05/14/Israeli-army-launches-ground-operation-on-Gaza-Strip
    https://twitter.com/hashtag/GazaUnderAttack?src=hashtag_click

  2. Sajnos a palesztinok jól beugrottak a zsidó provokációnak – persze a szent helyek meggyalázása után mi más volt várható ? – és valóban fizetni fognak.
    Izrael lemészárolja a gázai palesztin ellenállást, legalább 15-20 évre felszámolja. Őket nem érdekli a világ közvéleménye csak a saját érdekük !

    Lehet,hogy a Hezbollah is beszáll az akcióba és akkor az már tényleg háború lesz ! A kimenetele azért nem egyértelmű ! Ugyanis iráni drónnal már felrobbantottak egy izraeli vegyi üzemet ahol klórt és ammóniumot gyártottak !!!!!
    Nem tudni a Hezbollah mit kapott az irániaktól !!!!!

    Szóval sok minden lehetséges, ami biztos a v-é-r-o-n-t-á-s ! Ennek sok-sok éves zsidó hagyománya van !

  3. Pont erre gondoltam 1 nappal korábban, ami most bekövetkezett.Törökországnak és Iránnak soha nem tetszett a “Nagy Izrael” terve és megvalósítása, az úgynevezett “Yinon terv” és ami mögötte meghúzódik, mert veszélyezteti Törökország regionális nagyhatalmi törekvéseit és meghatározó katonai státuszát.
    “Törökország külügyminisztere: -Ha senki nem védi meg a palesztinokat, akkor mi megtesszük”
    A török ​​külügyminiszter ezt az ultimátumot terjesztette a világ elé: -Amint Amerika elveti a palesztinok védelemhez való jogának doktrínáját, ha nem védi meg a palesztin népet, akkor mi fogjuk megvédeni őket.
    Ez már a második nap, amikor Törökország olyan kijelentéseket tesz, amelyek alapján előre jelzik, hogy hadba lépnek Izrael ellen a Gázai övezetben zajló események miatt.
    Itt van a tényleges nyilvános beszéd: VIDEO Youtube
    https://www.youtube.com/watch?v=5gLsTeDxv5E&t=1s

    Aztán a bejelentés nagyon komolyra fordult.Mevlut Cavusoglu török ​​külügyminiszter elmondta, hogy a nemzetközi katonaságukat Jeruzsálem védelmére küldjük , hogy Izrael ne tudjon támadni a palesztinok ellen, amikor csak akar.
    Törökország figyelmezteti Izraelt, ha földi háború indul Gázában, Törökország belép a háborúba.A Hezbollah szóvivője: “-Nem fogunk tétlenül ülni, amikor Izrael földi hadműveletet hajt végre Gázába.”
    https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/israel-commences-ground-invasion-of-gaza-strip
    A Pentagon az izraeli eszkaláció miatt 120 amerikai katonát és civilt von ki Izraelből, ami szinte példa nélküli.A dolgok bizonyára nagyon rosszra és nagyobb veszélyesre változnak az amerikai Pentagon számára, hogy ezt megtörténhessen. Ez azt jelenti , hogy olyan dolgok zajlanak előkészületben és titokban, amelyekről egyikünknek sincs még tudomása.
    https://www.alternativhirek.com/2019/12/a-yinon-terv-es-mogotte-levo-tervek.html

  4. JELENTÉS ( MEGERŐSÍTETT! )
    Biden az összes amerikai csapatot kivonja Izraelből.
    MEGERŐSÍTÉS: Pentagon “óvatosságból” elszállítja az amerikai katonai személyzetet Izraelből. Egy sajtótájékoztató során John Kirby védelmi minisztérium titkára elmondta, hogy az amerikai közép- és európai parancsnokság munkatársai C-17-es szállítórepülőgéppel Izraelbe repültek, hogy felkészüljenek a személyzet elszállítására.

    FRISSÍTÉS 19:20 EDT –
    Maximális riasztás Izrael libanoni, szíriai és jordániai határainál. A területeken tömeges katonai csapatmozgásokról számoltak be.
    Néhány órával ezelőtt megerősítve: -Rakétákat indítottak Szíriából Izraelre.
    https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/nakba-day-in-middle-east-as-may-15-arrives-5-00-pm-eastern-us-time

    Az izraeli hadsereg és a Gázai övezet palesztin fegyveresei közötti összecsapások terjednek Izrael vegyes lakosságú, izraeli és arab városaiban. Zsinagógákat támadtak meg és összecsapások törtek ki az utcákon.Reuven Rivlin elnök figyelmeztetett a polgárháború veszélyére.A palesztin egészségügyi tisztviselők szerint hétfő óta legalább 128 embert öltek meg az izraeli bombázások a Gázai övezetben, köztük 31 gyermeket – az UNICEF szerint 34 – és 20 nőt, míg legalább 950 ember megsebesült.
    https://www.defencenet.gr/asfaleia/diethnis-asfaleia/908712_lorida-tis-gazas-megali-pyrkagia-apo-royketa-tis-hamas-poy-eplixe

    1. Haladunk a III. Világháború felé? Biológiai fegyver (Covid) kibertámadások (SolarWinds, Colonial Pipeline stb), proxy háborúk, megerősödött nemzeti kormányok, gazdasági világválság, megnövekedett migráció stb stb ?
      És mi megint benne vagyunk nyakig. mint mindig! Európa közepén, körös körül ellenséges országokkal – Ázsiai, Közel-keleti szövetségesekkel, miután kizárnak majd a NATO-ból és az EU-ból megbízhatatlanságunk miatt? Szép kilátások!

      2015-ben mikor az oroszok beavatkoztak Szíriában,olvatam egy interjút sir Jacob Rorchildal, aki akkor azt jövendölte, hogy az akár a III. VH előszele is lehet.

      1. “2015-ben mikor az oroszok beavatkoztak Szíriában,olvatam egy interjút sir Jacob Rorchildal, aki akkor azt jövendölte, hogy az akár a III. VH előszele is lehet.”
        -Az lesz (talán) az utolsó háború és világítani fogunk, mint a “homo radioactivus”.A hülye, degenerált családfájú Rothschildok és többi hasonszőrű azt hiszik, hogy kimaradnak belőle…nem fognak!
        De a remény hal meg utoljára:
        https://qz.com/1716016/why-humans-will-outlive-climate-change-and-nuclear-war/

  5. “Palesztin ellentámadás indult több száz hatalmas rakétatámadással az izraeli városok ellen!”
    Órákkal Gáza súlyos izraeli bombázása után több száz Qassam rövid hatótávolságú föld-levegő rakétaeső zúdult a Gázai övezetből izraeli ötödik legnépesebb Ashdod városára és felrobbantotta a városi erőművet, sötétségbe borítva a várost.Ashdod egyben az ország legnagyobb importáru-kikötője is. Egy másik Hamász rakéta gyúlékony anyagokkal csapódott a város egyik vegyi raktárába, ahol átmeneti mérgező füstfelhőt hozott létre.Az izraeli tömegek Bet Yamban, Tiberiasban és más vegyes lakosságú városokban megtámadják és szétverik az arab tulajdonban lévő vállalkozásokat, üzleteket.
    Itt SOHA nem lesz arab-izraeli békés egymás mellett élés…csak örökös háború.
    https://www.defencenet.gr/amyna/enoples-sygkroyseis/908719_palaistiniaki-antepithesi-me-ekatontades-mazikes-pyraylikes
    https://twitter.com/hashtag/BREAKING?src=hashtag_click
    https://twitter.com/hashtag/Palastine?src=hashtag_click

  6. „Nagy Izrael”: A Közel-Kelet cionista terve – A hírhedt “Oded Yinon-terv” szerint Theodore Herzl, a cionizmus alapító atyja szerint „a zsidó állam területe kiterjed:„ Egyiptom patakjától az Eufráteszig ”. Fischmann rabbi szerint „Az ígéret földje az Egyiptom folyótól az Eufráteszig terjed, ide tartoznak Szíria és Libanon egyes részei”. -hát ezért gyilkolásszák vég nélkül a palesztinokat, szíriaiakat, irakiakat és háborúval fenyegetik Iránt.
    https://www.globalresearch.ca/greater-israel-the-zionist-plan-for-the-middle-east/5324815
    https://translate.google.com/translate?hl=hu&tl=hu&sl=auto&u=https%3A%2F%2Fwww.globalresearch.ca%2F
    https://www.alternativhirek.com/2019/12/a-yinon-terv-es-mogotte-levo-tervek.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .