A harc súlypontja: Sztálingrád

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

A harc súlypontja: Sztálingrád

A szovjet hadvezetés számára már 1942. július közepén világossá vált, hogy az ellenség a Volgához tör Sztálingrádnál, és igyekszik elfoglalni az országnak ezt az iparilag és hadászatilag igen fontos körzetét. Július 14-én a sztálingrádi területen bevezették a hadiállapotot.

Sztálingrád körzetének elfoglalása azt a nagy veszélyt jelentette, hogy elvész az utolsó közlekedési útvonal, amely a Szovjetunió központi körzeteit a Kaukázussal összeköti. Éppen itt vezetett az ország fő ütőere, amelyen a hadsereg és a népgazdaság számára nélkülözhetetlen bakui olajat szállították.

Sztálingrád, a polgárháború hős városa, a Volga-vidék iparának szíve a Volga mentén 100 000 négyzetkilométernyi területen kibontakozó grandiózus csata középpontjává vált.

A harcoló hadsereg rendkívül súlyos helyzetbe került. A Délnyugati és Déli Front visszavonuló csapatai már képtelenek voltak feltartóztatni az ellenség nyomását és megakadályozni kijutását a Volgához. Erőik a végletekig kimerültek.

A növekvő veszély elhárítása érdekében az Állami Honvédelmi Bizottság és a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása sürgős intézkedéseket tett az ellenség visszaverésének megszervezésére.

Még június végén-július elején felújították a Volga és a Don között 1941 őszén megkezdett sztálingrádi védelmi övezet építését. A helyi párt- és szovjetszervek felhívására naponta több tízezer sztálingrádi vett részt ennek az övezetnek az építésében.

„1941 októberétől 1943 februárjáig a védelmi létesítményeken összességében 225 000 munkás, kolhozparaszt, hivatalnok, háztartásbeli és diák dolgozott. Ide irányítottak 9000 lovas kocsit, több mint 1000 gépkocsit és 392 traktort.

A kiépített terepszakasz teljes hosszúságában mintegy 3860 kilométer volt, s összesen 21,5 millió köbméter földet mozgattak meg. A legfontosabb irányokban 1863 kilométer hosszúságban harckocsiárkokat, harckocsifalakat és ellenfalakat, valamint 203 500 tűzfészket rendeztek be. Ehhez 19,75 millió köbméter földet emeltek ki” – írta „A sztálingrádi pártszervezet a kemény megpróbáltatások napjaiban” című emlékiratában A. Sz. Csujanov, a sztálingrádi területi és városi pártbizottság egykori első titkára.

Július 20-án a városi pártaktíva gyűlésén A. Sz. Csujanov ismertette az SZK(b)P Központi Bizottságának utasításait, amelyek elrendelték, hogy növelni kell a hadiipari termékek – különösen a harckocsik – gyártását, és további pótlólagos intézkedéseket kell tenni a Volgához vezető utak megerősítésére.

A katonai parancsnokság hatékony intézkedéseket tett a sztálingrádi irány lezárására. A Sztálingrádhoz vezető távoli megközelítési útvonalakon, a Don mellett és a nagy folyókanyarban, 50 kilométeres sávban a tartalék hadseregek – a 63., 62. és 64. hadsereg6 – A 63. hadseregnek V. I. Kuznyecov tábornok, a 62. hadseregnek augusztus 3-ig V. J. Kolpakcsi, szeptember 5-ig A. I. Lopatyin, majd V. I. Csujkov tábornok volt a parancsnoka, míg a 64. hadseregnek augusztus 4-ig V. I. Csujkov, azután M. Sz. Sumilov tábornok.* – bontakoztak szét. Július 12-én a Délnyugati Front csapatainak és tábori vezetésének bázisán létrehozták a Sztálingrádi Frontot Sz. K. Tyimosenko marsall parancsnoksága alatt. E front egyesítette a fenti három tartalék hadsereget, valamint a Délnyugati Front Don mögé visszavonult 21. hadseregét és 8. légi hadseregét.

A Sztálingrádi Frontnak azt a feladatot adták, hogy állítsa meg és ne engedje a Volgához az ellenséget. Július második felében a front állományába osztották be az egykori Délnyugati Front épen maradt és oda visszavonult 28., 38. és 57. hadseregének egységeit, valamint a Sztálingrád körzetében megalakult 1. és 4. harckocsihadsereget. A front hadműveleti alárendeltségébe került még a Volgai Katonai Flottilla is.

Július 17-én a sztálingrádi irányban megindult a 6. német hadsereg támadása. A korábban ebben az irányban harcoló 4. páncéloshadsereget a Kaukázus felé fordították, és átadták az „A” csoportnak. Ez azt bizonyította, hogy a hitleristák túlértékelték a délen elért sikereiket.

Július 17-én a 6. hadsereg elővédjei harcba léptek a Csir-folyó mentén a Sztálingrádi Fronthoz tartozó 62. és 64. hadsereg elővédosztagaival. Ezek a harcok egyben a nagy sztálingrádi csatának a kezdetét jelentették. Hat napon át vívtak hősi küzdelmet a szovjet elővédosztagok harcosai. Makacsságukkal és szívósságukkal szertefoszlatták az ellenség illúzióit, azt a reményét, hogy könnyen és gyorsan eljut Sztálingrádhoz. Az ellenségnek meg kellett erősítenie 5. hadseregét részint az „A” csoporttól, részint a Voronyezs alól kivont hadosztályokkal. Amint a szovjet elővédosztagok visszavonultak a fő védőöv előre berendezett állásaiba, a Sztálingrádi Front ellen már a hitlerista Wehrmacht legjobb 18 hadosztálya tevékenykedett.

Az erő- és eszközfölény az ellenség oldalán volt. Az is előnyére szolgált, hogy a szovjet csapatoknál igen kevés volt a páncéltörő és légvédelmi tüzérség, és több hadosztály lőszerhiánnyal küzdött. A hadosztályok többsége a főhadiszállás tartalékából érkezett, s ezért nem rendelkezett harci tapasztalatokkal. A védelmi terepszakaszok műszakilag gyengén voltak kiépítve.

Ilyen körülmények között kezdte meg az ütközetet a Sztálingrádi Front a nagy Don-kanyarban. Ez az ütközet augusztus 10-ig tartott, és a sztálingrádi védelmi hadművelet első szakaszát jelentette. Ezekben a napokban az ellenség többször megpróbálta áttörni a védelmet, bekeríteni a Don jobb partján levő szovjet csapatokat, lendületes rohammal elérni a Volgát, és menetből elfoglalni Sztálingrádot. Ám a Sztálingrádi Front harcosainak hősies ellenállása keresztülhúzta a fasiszta hadvezetés számításait. A hitlerista csapatok hosszú és véres harcokra kényszerültek. A július 23-tól augusztus 10-ig tartó 19 napos ütközetben mindössze 60-80 kilométert tudtak előrenyomulni, s Kalacs és Abganyerovo körzetében elérték Sztálingrád külső védelmi övezetét.

A nagy Don-kanyarban vívott harcok során vitézül küzdöttek a 62. és a 64. hadsereg csapatai, valamint K. Sz. Moszkalenko tábornok 1. harckocsihadserege és V. D. Krjucsenkin tábornok 4. harckocsihadserege. E két utóbbit még a teljes megszervezés befejezése előtt vetették ütközetbe. Július 25-27-e között a két harckocsihadsereg sikeres ellencsapásokat mért az ellenségre, A. M. Vaszilevszkij tábornok, vezérkari főnök általános irányításával, aki mint a főhadiszállás képviselője, július 23-án érkezett Sztálingrád körzetébe. Az ellenséget megállították a sztálingrádi védelem külső vonalánál, így az átmenetileg beszüntette támadását.

A hitleristák azonban nem törődtek bele abba, hogy meghiúsult a tervük, Sztálingrád egy lendületből való elérése. Minthogy a nyugatról és délnyugatról mért csapásokkal nem értek el eredményt, a német fasiszta hadvezetés elhatározta: két találkozó irányú erős csapással tör ki a Volgához és foglalja el Sztálingrádot. A két csapás a következő volt: Trjohosztrovszkaja körzetéből keleti irányban a 6. hadsereg és Abganyerovo körzetéből észak felé a 4. páncéloshadsereg erőivel. Ennek az elgondolásnak az értelmében készítette elő hét napon át a „B” hadseregcsoport parancsnoksága az új hadműveletet.

A sztálingrádi védelemre készülve a szovjet hadvezetés több sürgős intézkedést foganatosított. Augusztus 9-én a főhadiszállás helyrehozta az augusztus 5-én elkövetett hibát, vagyis, hogy a Sztálingrádi Frontot felosztotta két önálló frontseregtestre: a tulajdonképpeni Sztálingrádi Frontra V. N. Gordov tábornok vezetésével és a Délkeleti Frontra A. I. Jerjomenko tábornok parancsnoksága alatt. E napon direktívát adtak ki a Sztálingrád alatt tevékenykedő frontok egységes vezetésére, és arra, hogy a Sztálingrádi Front a továbbiakban a Délkeleti Front parancsnokának, A. I. Jerjomenkónak alárendeltségébe tartozik. Augusztus 13-án N. Sz. Hruscsovot kinevezték a Sztálingrádi és a Délkeleti Front haditanácsának tagjává.

Andrej Ivanovics Jerjomenko paraszti családból származott. 1918-ban lett a párt tagja, s amikor szervezni kezdték a Vörös Hadsereget, rögtön önként belépett. A polgárháború végén hadosztályparancsnok volt. A két háború között fontos parancsnoki posztokon teljesített szolgálatot a fegyveres erőknél. Közvetlenül a Nagy Honvédő Háború előtt hadseregparancsnok volt a Távol-Keleten. Az 1941-es szmolenszki ütközet napjaiban a Nyugati Front parancsnokhelyettesi beosztását töltötte be. Később, Moszkva hősi védelmének idején, hozzáértéssel irányította a Brjanszki Front csapatait. Amikor kinevezték a Sztálingrádnál levő front parancsnokává, A. I. Jerjomenko már gazdag tapasztalatokkal rendelkezett a hadműveleti seregtestek vezetése terén.

Augusztus 8. és 15. között a Délkeleti és a Sztálingrádi Frontnál befejezték a védelmi terepszakaszok erődítési munkáit és az anyagi erők összpontosítását. Előkészítették a védelemre a belső és a külső védelmi övezetet, kibontakoztak a védelmi jellegű munkák magában a városban, és új tartalékokat vontak a városhoz. A sztálingrádi irányban védő csapatok helyzete észrevehetően megszilárdult. Intézkedtek, hogy a sztálingrádi gyárak fokozzák a fegyverzet és a harci technikai eszközök, különösen a harckocsik gyártását. A gyárak, a közlekedési csomópontok és a volgai vízi szállítás munkájának irányítására megérkezett a Szovjetunió Népbiztosi Tanácsának képviselője, V. A. Malisev és több más felelős beosztású személy.

  1. augusztus 12-én a Délkeleti Front haditanácsa megbeszélést tartott, amelyen részt vett J. N. Fjodorenko tábornok, a Honvédelmi Népbiztosság páncélos csapatainak főcsoportfőnöke, A. A. Goregljada, a harckocsiipari népbiztos helyettese, A. Sz. Csujanov, a városi védelmi bizottság elnöke, K. A. Zadorozsnij, a Sztálingrádi Traktorgyár igazgatója és A. M. Saposnyikov, a párt Központi Bizottságának gyári pártszervezője. Ezen a megbeszélésen a haditanács a következő harci feladatot állította a pártszervezet elé: 7-9 nap alatt kettőzzék meg a város gyárai a harckocsigyártást. Mire a döntő harcok megkezdődtek a város távoli megközelítési útvonalain, ezt a feladatot teljesítették. Az arcvonal megkapta a sztálingrádiaktól a megígért mennyiségű harckocsit.

A helyzet azonban továbbra is rendkívül feszült volt. A hitlerista csapatok nyugat felől 60-70 kilométerre, dél felől mindössze 20-30 kilométerre álltak a várostól. Az erőviszonyok mind a szárazföldön, mind pedig a levegőben az ellenségnek kedveztek. Mert ha az élőerők vonatkozásában az erőviszonyok egyenlőek voltak is, a tüzérség és a repülőerők mennyiségét tekintve az ellenség kétszeresen, harckocsikban négyszeresen múlt felül bennünket. A kevés vasútvonal, amelyet az ellenséges légierő egyébként is állandóan támadott, korlátozta a főhadiszállás által a Sztálingrád körzetébe folyamatosan küldött tartalékok összpontosítását. A két front hatalmas, 800 kilométeres sávban védett, miközben igen nagy hiányt szenvedett emberben és tüzérségben.

A fasiszta csapatok fölényre tettek szert élőerőben és eszközökben, s megragadták a kezdeményezést is. Nagy mennyiségű szállító gépkocsival rendelkeztek, s ez jelentős fölényt biztosított nekik a manőverezés terén.

Ilyen körülmények között bontakozott ki augusztus 15. és 17. között a harc a védelmi övezetekben, és változatlan hevességgel tartott szeptember 12-ig. A szovjet csapatoknak ez a Sztálingrádba vezető közeli utakon vívott elkeseredett küzdelme alkotta a sztálingrádi védelmi hadművelet második szakaszát. Augusztus 15-től kezdték visszaverni a Sztálingrádi Front csapatai a 6. hadsereg északnyugat felől jövő támadását, míg a városba délnyugat felől vezető útvonalakon augusztus 17-től kezdték meg a harcot a Délkeleti Front csapatai az ellenség 4. páncéloshadseregével.

Augusztus 23-a a súlyos védelmi ütközet egyik emlékezetes napja lett a sztálingrádi védők számára. Ezen a napon a 6. hadsereg 14. páncélos hadteste Sztálingrádtól északra, Rinok település körzetében elérte a Volgát, és a városban védő 62. hadsereget elvágta a Sztálingrádi Front többi erőitől.7 – Ennek következtében augusztus 29-én a 62. hadsereget átadták a Délkeleti Frontnak.*

A német légierő barbár módon bombázta Sztálingrádot. Azon a napon az ellenséges légi kalózok több mint 2000 bevetésben támadták a várost. Áldozataik békés lakosok voltak; iparvállalatokat és kulturális értékeket semmisítettek meg.

A fasiszták biztosak voltak benne, hogy gyorsan győzni fognak; úgy vélték, hamarosan elérik a délen folyó nyári támadás céljait. Igyekeztek „véglegesen megoldani” Leningrád sorsát is. A szárazföldi csapatok vezérkara még július 19-én parancsot adott a Leningrád elleni támadásra; követelte, hogy foglalják el a várost, a várostól északra lépjenek kapcsolatba a finnekkel, s ennek eredményeképpen kapcsolják ki a harcból a szovjet Balti Flottát.

Manstein 11. hadseregét – amelyet a korábbi tervek szerint át akartak dobni Kubánba – most északnak irányították, hogy „foglalja el Leningrádot, ezzel szabadítsa fel a Karél-félszigeten levő finn hadosztályokat, s teremtse meg a szárazföldi összeköttetést Finnországgal”. A Leningrád elleni támadást augusztus 23-án vitatták meg a Wehrmacht főhadiszállásán. Itt határozták meg a hadművelet célját is: az első szakaszban elvágni Leningrádot, és kapcsolatot létesíteni a finnekkel, a második szakaszban bevenni és a földdel egyenlővé tenni a várost.

Így hangzott a nácik „ítélete” a magát megadni nem akaró város felett. A Leningrád elleni következő roham kezdetét a hitleristák szeptember 14-re tették, abban reménykedve, hogy addigra megtörik Sztálingrád védőinek akaratát. A Goebbels hivatalának ellenőrzése alatt álló nyugat-európai sajtóorgánumok, a város elestét várva, már előkészítették speciális különkiadásukat. Az egyik ilyen belga különkiadáshoz, a „Légion”-hoz, szeptember 16-i dátummal, öles betűkkel a következőket szedték ki: „Elesett Sztálingrád. Hetekig tartó elkeseredett csaták után az európai csapatok megtörve a szovjet hadseregek ádáz ellenállását, ma elfoglalták az orosz védelem utolsó védőbástyáját.” De az ilyenfajta közlemények kinyomtatására nem került sor, mert a szovjet csapatok védelme erősebbnek bizonyult a német támadásnál.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .