Verzió csak egy lehet…

Andrej Babiš cseh miniszterelnök magához rendelte az igazságügyminiszterét Maria Benešovát, és megbeszélte vele a vrbeticai robbanások verzióival kapcsolatos helyzetet – mondta a kormányfő a cseh tévében.

Andrei Babish, a Cseh Köztársaság miniszterelnöke - RIA Novosti, 1920, 2021.05.03

“Meghívtam Benešova miniszter asszonyt, és átbeszéltük vele a vrbeticai esetet. Végül megállapodtunk abban, hogy csak egy verzió létezik” – nyilatkozta Babiš.

(A hír arról nem szól, hogy MI AZ AZ EGY verzió! Úgyhogy…- találgathatunk! B-R)

Benešova április 29 – én kijelentette, hogy a 2014 – es incidensnek legalább két változata létezik. A tisztviselő szerint ezt a kérdést egy kormányülésen tárgyalták, amelynek eredményeként Milos Zeman elnök álláspontjához hasonló véleményt alkotott. A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy csak az elhárítás jelentését látta, senki sem fér hozzá a nyomozás “élő” anyagaihoz. Véleménye szerint három változata lehet a történteknek. Ezt követően Jan Hamacek miniszterelnök – helyettes és belügyminiszter elmondta, hogy a miniszterelnök beszélgetésre kívánja behívni az igazságügyi minisztert.

Április közepén a cseh hatóságok azzal vádolták az orosz különleges szolgálatokat, hogy 2014 – ben Vrbeticában lőszerraktár robbanást szerveztek, amelyben két ember meghalt. Ezzel az ürüggyel az orosz nagykövetség számos alkalmazottját kiutasították Prágából. Ez orosz válaszlépést váltott ki és végülis nagy diplomáciai botrány kerekedett.

Moszkva a Cseh Köztársaság vádjait visszautasította, azokat abszurdnak és alaptalannak nevezte.

Ugyanakkor Milos Zeman államfő azt nyilatkozta, hogy az elhárítás hat éve nem tájékoztatta őt az Oroszországgal kapcsolatos gyanúról. Egy televíziós nylatkozatában a cseh elnök azt mondta, hogy a nyomozás folyamatban van, és az ügyben két változat létezik – a robbanóanyagok szakszerűtlen kezelése a raktári dolgozók részéről, valamint a robbanások külföldi különleges szolgálat általi megszervezése.

Zeman javasolta, hogy várják ki a vizsgálat végeredményét, mielőtt levonja a következtetéseket. Azt mondta, hogy ha megerősítik az orosz ügynökök részvételét, akkor Moszkvának felelnie kell a cselekményért. Ha viszont ezt a gyanút megcáfolják, az azt jelenti, hogy “hírszerzési játékról beszélünk, amelynek súlyos következményei lehetnek Csehország politikai életére”.
(Forrás: ria.ru)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Verzió csak egy lehet…” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. …A lázadásokat, mindig a háttér intézmények tüzelik! … Most is ez van . Hogy miért 7 év után ?
    …azt csak találgathatjuk. …Ez a politika, amelyet a GAZDASÁGI ÉRDEKCSOPORTOK mozgatnak, és
    manipulálnak .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .