Rádiós vajdaszeánsz volt, biztató ragályjövendöléssel!

Nagy Időket élhettek meg a vajdafanok mostanság.

A szerda esti tévéshow után ma reggel a Kossuth adón haknizott Döbrögi! Főképp ragályilag. Ennyi vajdaszeánsz átélése teljes izgalmi állapotba hozhatta a rajongókat.

Döbrögi azzal hencegett, hogy lassan az oltottság kifejti a hatását a fertőzöttek és halottak számában is. Az oltások felgyorsulnak, nyugatról is egyre több vakcina érkezik majd vajdaságába. Húsvét után 1 – 2 nappal meghaladjuk a 2,5 milliós oltotti számot, és az április 13 – mal záró oltási héten meghaladjuk a 3 milliót, egy héttel később pedig már több mint 3 és fél millió beoltott lesz a territórumban.

Majd benyögte az április elsejei ragálytermést. Miszerint tegnap Döbrögisztán szerte 9288 új fertőzöttet regisztráltak, meghalt 258 beteg. Kórházban csütörtökön 12 062 koronavírusos beteget ápoltak, közülük 1512 – en voltak lélegeztetőgépen.

Majd közölte az örömhírt: április 13. után a beoltottak száma meghaladja majd a 3 milliót! Onnantól aztán felgyorsulnak az események. Úgyhogy Húsvét után (?!) óvatosan, de újra nyithatnak az üzletek, ahogy az a rendeletben is megjelent.

Ha megvan a 3,5 millió beoltott, jön a következő lépés, de ennek részleteiről nem árult el semmit a vajda, bár szerdai igehirdetésében jelezte, hogy “A Győzelem Kapujában Állunk!” Ennélfogva a következő lépés csakis a Győzelem Kapuján Való Átlépés bejelentése lehet.

“A brit mutánst lassítani lehet, de korlátozásokkal megállítani nem, csak a vakcinával. A nyugati államok azért zárnak most, mert nincs keleti vakcinájuk. Nekünk meg van, ezért nyithatunk hamarabb, mint ők.” – szerénykedett.

A balrad.ru szerint az okok azért ennél sokkal prózaibbak, de hát MÁR MEGSZOKHATTUK: A HAZUGSÁGOK NEM NEKÜNK SZÓLNAK, HANEM A RAJONGÓTÁBORNAK! A vajdafanoknak meg teljesen mindegy milyen és mennyi hülyeséget hallanak! A tábor hinni akar!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Rádiós vajdaszeánsz volt, biztató ragályjövendöléssel!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Tisztázzunk valamit: az egyik legnyugatibb állam Anglia, épp a valódi nyitást tervezi, épp az átoltottságnak köszönhetően, ami jellemzően nem szputnyik és nem kínai, hanem Pfizer és Moderna, amikről bizonyított, hogy olyan immunitást ad, amivel nem csak hogy nem kapják el, de nem is adják tovább a fertőzést.
    Ezt nem fogjuk így hallani soha együtt sem a kínai, sem az orosz vakcináról, és nem azét, mert nem jó, hanem mert egyszerűen nem foglalkoznak ilyen mélységben a dolgokkal, hogy a statisztikákat struktúráltabban készítsék el, azért, mert a “keleti barátink” világában egy emberélet (erőforrás) értéke hagyományosan zéró!

    1. Magyarországon is csak erőforrásoknak és közjószágoknak (Orbán megfogalmazásában gyereket jelent.) tartják az embert. Orbán is minden szarral oltatja a magyarokat, amiket be sem vizsgáltak, csak politikai utasításra engedélyeztek. És akkor csodálkoznak, hogy nagy az oltást elutasítók száma?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .