A szovjet hadsereg megállítja az ellenséget Moszkva alatt

A villámháborúba vetett utolsó remények

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

A Brjanszki Front kapta azt a feladatot, hogy szétzúzza a déli irányban támadó ellenséges csapatokat. Hogy megkönnyítsék e feladat teljesítését, a Nyugati és a Tartalék Front csapatainak Szmolenszk és Roszlavl felé támadniuk kellett.

A Toropectől Novgorod-Szeverszkijig húzódó hatalmas arcvonalon heves harcok lángoltak fel augusztus végén, szeptember elején. Az ellenség páncélos csapatokkal erős csapást mért a Nyugati Front jobbszárnyára, és augusztus 29-én elfoglalta Toropecet. Andreapol előtt megállították az ellenséges támadást. A szovjet csapatok szeptember 1-én ismét támadásba mentek át Szmolenszk és Roszlavl irányában. Ezekben az irányokban az ellenség szívós ellenállásába ütköztek, és csak néhány kilométert tudtak előrenyomulni. Szeptember 10-én a főhadiszállás megparancsolta a Nyugati Frontnak, hogy szüntesse be a rohamokat, és az elért terepszakaszon rendezkedjék be védelemre.

  1. I. Rakutyin tábornok 24. hadserege és a Tartalék Front 43. hadseregének egyes egységei heves közelharcban szeptember 5-én kiverték az ellenséget Jelnyából, szétverték az itteni ellenséges csoportosítást, és szeptember 8-ra felszámolták a veszélyes jelnyai kiszögellést.

Így végződött a kéthónapos szmolenszki ütközet a Moszkvába vezető utak mentén. Jelentőségét az határozta meg, hogy a fő irányban – a főváros irányában – az ellenség első ízben kényszerült arra, hogy két hónapig tartó védelemre térjen át. Ez a kéthónapos védelem a Szovjetunió elleni német villámháborús terv meghiúsulásának fontos szakasza volt.

A szmolenszki mezőkön születtek meg a szovjet gárdaalakulatok. A 100., 127., 153. és 161. lövészhadosztályokat – amelyek részt vettek a minszki harcokban és a szmolenszki ütközetben – 1941. szeptember 18-án a védelmi harcokban való helytállásukért, hősies és szívós támadó harcaikért, fegyelmezettségükért és szervezettségükért elsőként alakították át gárdahadosztályokká. E hadosztályok parancsnokai – I. N. Russzijanov tábornok, A. Z. Akimenko, N. A. Gagen és P. F. Moszkvityin ezredesek – kitűntek hozzáértő csapatvezetésükkel és jó harcszervező képességükkel.

A főhadiszállás határozata értelmében a Brjanszki Front sávjában augusztus végén megszerveztek és lefolytattak egy nagy légi hadműveletet. Ebben 460 harci repülőgép vett részt. A hadműveletre az ellenséges légi uralom körülményei közepette került sor. A szovjet repülők csapásokat mértek a számukra legveszélyesebb ellenséges páncélos csoportosításra. De sem a légicsapások, sem pedig a Brjanszki Front támadó tevékenysége nem tudta megállítani az ellenség támadását. Az ellenség 2. páncélos csoportja előretört a Gyesznáig, és áttöréssel fenyegetett a Délnyugati Front hátában.

Rendkívül veszélyes helyzet alakult ki szeptember közepén Osztyer, Csernyigov, Sosztka körzetében. A Korosztyentől a Dnyeper felé visszavonuló 5. hadsereg csapatait üldözve, az ellenség Kijevtől északra átkelt a Dnyeperen és a Gyeszna felé tartott. A szovjet csapatok számára a legrosszabb volt és súlyos következményekkel járt az, hogy a „Közép” hadseregcsoport 2. hadseregének és a „Dél” hadseregcsoport 6. hadseregének egységei Csernyigov körzetébe jutottak. Az arcvonalban keletkezett áttörés – hosszú idő után való – felszámolása, csapatai mennyiségének növelése Poleszje keleti területén lehetővé tette a hitlerista hadvezetés számára, hogy erőfölényt hozzon létre a csernyigovi irányban és a Csernyigov, Kijev, Nyezsin háromszögben átkarolja a Délnyugati Front 21., 5. és 37. hadseregét. A Délnyugati Front nem rendelkezett elegendő erővel ahhoz, hogy szilárd védelmet létesítsen és lezárja az ellenség további előrenyomulásának útját a Gyeszna mögé. A Brjanszki Front sávjában áttört ellenséggel a sebtében megszervezett 40. hadsereg vette fel a harcot, K. P. Podlasz tábornok parancsnoksága alatt. E hadsereg a Brjanszki Front erőitől elszakadva küzdött, s bár egységei és alegységei hősiesen harcoltak, nem voltak abban a helyzetben, hogy megállíthassák Guderian páncélos csapatait.

Súlyosbodott a helyzet a Délnyugati Front balszárnyán is, Kremencsug körzetében, ahol szeptember elején a 17. német hadsereg áttörte a 38. hadsereg Dnyeper menti védelmét, és egy jelentős hídfőt hatalmába kerített. Ezen a hídfőn keltek át Kleist 1. páncélos csoportjának főerői. Itt szeptember 12-én ment át támadásba az ellenség. Kleist páncéloshadosztályai igyekeztek egyesülni Guderian csapataival. Szeptember 15-én egyesültek Lohvica körzetében, s ezzel befejezték a Délnyugati Front négy hadseregének a bekerítését. Ez volt a szovjet hadsereg egyik legnagyobb kudarca 1941-ben.

Több mint egy héten át küzdöttek a szovjet csapatok a bekerítésben. Szeptember 19-én a főhadiszállás parancsára a 37. hadsereg elhagyta Kijevet. A bekerítésből történő kitörés során a Délnyugati Front parancsnoka, M. P. Kirponosz tábornok és törzse nem tudta már vezetni a hadseregeket, majd súlyos helyzetbe kerülve elesett az egyenlőtlen harcban. Ugyancsak elesett a haditanács tagja, M. A. Burmisztyenko és a fronttörzs főnöke, V. I. Tupikov tábornok. A hadseregek egységei szétestek kis osztagokra és csoportokra, s harcolva valamennyi kitört a bekerítésből. Több tízezer harcos, több száz parancsnok és politikai munkás áldozta életét az ellenséggel vívott egyenlőtlen harcban.

A Délnyugati Fronton kialakult súlyos körülmények meglehetősen kedvezőtlenül befolyásolták a szovjet-német arcvonal egész délvidéki szárnyának a helyzetét. Közvetlen veszélybe került a harkovi iparvidék és a Donyec-medence. Lehetővé vált, hogy az ellenség újból csapásokat mérjen a Déli Frontra, és megszállással fenyegesse a Krímet.

A hitlerista vezetők úgy értékelték ezeket az eseményeket, mint a soron levő „döntő” győzelmet, mint feltételt ahhoz, hogy felújítsák a támadást az egész szovjet-német arcvonalon, a Barents-tengertől a Fekete-tengerig. Ismét – és már hányadszor – felvillanyozódva, a hitleristák szilárdan hittek a „Barbarossa”-terv sikerében. Továbbra is úgy végezték számításaikat, mintha nem érték volna már meg a csapatok hősies odesszai harcait, mintha nem létezett volna már a hősiesen helytálló Leningrád. A fasiszta hadvezetés nem vette figyelembe, hogy a Kijev alatti sikerekért másfél hónappal ezelőtt félbe kellett szakítania a Moszkva elleni támadást, és még nem döbbent rá, hogy elmúlt az az idő, amikor a hitlerista csapatok – kihasználva a meglepetésszerű támadás előnyeit – sikereket érhettek el az egész arcvonalon egy időben.

Az ellenség sietett. Szeptember 6-án, amikor még csak kirajzolódtak a sikerek a nyugati és a délnyugati irány csatlakozásán, Hitler aláírta a 35. számú direktívát, amelyben az összes korábbi feladaton kívül a fő figyelmet már a „döntő hadműveletnek” szentelték, a moszkvai irányban. A direktíva szerint: „A »Közép« hadseregcsoport sávjában hadműveletet kell előkészítem Tyimosenko hadseregcsoportja (a Nyugati és a Tartalék Front – a szerk.) ellen oly módon, hogy minél előbb (szeptember végén) támadni lehessen, hogy a Szmolenszktől keletre levő ellenség megsemmisüljön. Ezt Vjazma általános irányában végrehajtott kettős bekerítéssel, a szárnyakon összpontosított hatalmas páncélos erők alkalmazásával kell megvalósítani …” A direktívában meghatároztak minden olyan kiinduló adatot, amely a Moszkva elfoglalását célul tűző hadművelet előkészítésének alapjaihoz kellett. E hadművelet hamarosan a „Tájfun” fedőnevet kapta.

A nácik azonban igen gyorsan rádöbbentek, hogy a kijevi hadműveletre elvesztegetett időt többé nem nyerhetik vissza. Ennek ellenére a hitlerista tábornokok továbbra sem voltak képesek kritikus értékelésekre és arra a beismerésre, hogy az időveszteségre rákényszerültek, és az nem attól függött, hogy mit akar vagy nem akar Hitler vagy Keitel, Brauchitsch, a szárazföldi csapatok főparancsnoka vagy vezérkari főnöke, Halder, esetleg a Wehrmacht más katonai vezetője. Amíg a szovjet csapatok tartották Kijevet, amíg megvolt az áttörés a „Közép” és a „Dél” hadseregcsoport között, mindaddig, amíg a szmolenszk-moszkvai irányban veszélyeztetve voltak a német központi csoportosítás szárnyai, addig a német fasiszta csapatoknak nem volt meg a lehetőségük, hogy akár déli irányban – a Donyec-medence és a Krím felé -, akár a középső arcvonalszakaszon – Moszkva felé támadást indíthassanak.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .