Ilyen az, amikor nem látja valaki a fától az erdőt!

A horda főhadiszállásához mentek a kilakoltatási moratórium felfüggesztése ellen tüntető aktivisták

A hét elején a Fidesz-KDNP leszavazta a felfüggesztésről szóló javaslatot, így április végétől újra kezdődnek a kilakoltatások.

Vasárnap délelőtt A Város Mindenkié aktivistái jelentek meg a Fidesz  székházánál, hogy a kilakoltatási moratórium felfüggesztése ellen tiltakozzanak.

A eseményt a Mérce Facebook-oldalán lehetett követni. Az aktivisták két molinót vittek magukkal a Lendvay utcába: az egyikre azt írták, „Én nem ilyennek képzeltem a rendet”, míg a másikra A zsoltárok könyvét megidézve azt, hogy

Szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szűkölködőnek!

A tiltakozást az váltotta ki, hogy az Igazságügyi Bizottság keddi ülésén a kormánypárt leszavazta a kilakoltatások általános felfüggesztését, így április végén újraindulhatnak az eljárások és családok kerülhetnek utcára. Az felfüggesztésről szóló javaslatot benyújtó Szél Bernadett minderről egy videót is közzé tett a Facebook-oldalán, amelyban hallható, hogy DrVejkey Imre, az Igazságügyi Bizottság KDNP-s elnöke azzal érvel, hogy ők nem csak Szél Bernadettet látják, amikor beszél, hanem

a háttérhatalmat is, akinek a nevében beszél

          (24.hu)

Bal-Rad komm: Amúgy igaz lehet ez a Vejkey – féle mondás a háttérhatalomról:

A lovak közé dobott gyeplő

CSAK KICSIKÉT MÁSKÉPP, MINT AHOGY Ő LÁTJA!

Persze ilyen az, amikor nem látja valaki a fától az erdőt!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Ilyen az, amikor nem látja valaki a fától az erdőt!” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. A NER-ben az élet vált luxuscikké. Se lakhatáshoz, se társadalombiztosításhoz való jog nincs belevésve a gránitszilárdságú alaptörvénybe.

  2. Szél Bernadett kérésére megdöbbentő a reagálás . Ő mögötte nem háttérhatalom van , hanem együtt érez a bajba jutott emberekkel , ami sajnos a Fidesz-KDNP kormány tagjairól nem mondható el .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .