A szovjet hadsereg megállítja az ellenséget Moszkva alatt

Az ellenség számításai és tévedései

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

III. fejezet / A szovjet hadsereg megállítja az ellenséget Moszkva alatt

  1. Kénytelen visszavonulás az ország belsejébe

Az ellenség számításai és tévedései

A német fasiszta csapatoknak azokat a kezdeti sikereit, hogy kijutottak Észtország déli körzeteibe, Pszkovhoz, a Nyugati-Dvina és a Dnyeszter középső szakaszához, a német vezetés úgy nyugtázta, hogy megnyerte a háborút a Szovjetunió ellen. A náci hadvezetés értékelése szerint végrehajtották a „Barbarossa”-terv fő részét – szétzúzták a szovjet csapatok főerőit a határmenti körzetekben. „A Nyugati-Dvina és a Dnyeper előtt a szovjet szárazföldi csapatok főerőit szétzúztuk. Ezért nem túlzás, ha azt mondom, hogy az Oroszország elleni hadjáratot 14 nap alatt megnyertük” – írta naplójában Halder tábornok, a német szárazföldi csapatok vezérkari főnöke. Még határozottabban hangzott Hitler július 4-i kijelentése: „Egész idő alatt az ellenség helyébe igyekeztem képzelni magam. Gyakorlatilag már elvesztette a háborút. Jó, hogy már a legelején megsemmisítettük az orosz páncélos és repülőerőket. Az oroszok képtelenek ezeket pótolni.”

A német főhadiszálláson tartott négynapos értekezlet alatt Hitler mindvégig azt bizonygatta, hogy a szovjet hadsereg elleni harc a közeljövőben átváltozik a Szovjetunió „gazdasági elnyomásáért” vívott harccá. A hitlerista főparancsnokság úgy számított, hogy a finn arcvonalszakasz kivételével az egész szovjet-német arcvonalon nem maradt 66 harcképes szovjet hadosztálynál több, és feltételezte, hogy az első lépcsőben rendelkezésére álló 180 hadosztály könnyen le fogja küzdeni a „demoralizálódott” szovjet csapatok maradványainak „utolsó” ellenállását. A hitlerista stratégák ezen a tanácskozáson elhatározták: változatlan erővel tovább támadnak három – a leningrádi, a szmolenszk-moszkvai és a kijevi – irányban. Az „Észak” hadseregcsoportnak el kellett foglalnia Leningrádot, a „Közép” hadsereg-csoportnak átkarolást végrehajtva be kellett kerítenie és felszámolnia az előtte levő arcvonalon harcoló szovjet csapatokat, és „megtörve a szovjet hadsereg utolsó szervezett ellenállását e széles arcvonalszakaszon, utat kellett nyitnia maga előtt Moszkvába.” A „Dél” hadseregcsoport feladata a korábbi maradt: Kijev elfoglalásával meg kellett teremtenie a feltételeket az Ukrajnában harcoló szovjet csapatok megsemmisítéséhez, majd el kellett foglalnia a Donyec-medencét és a Fekete-tengeri Flotta támaszpontjait. A finn hadseregnek segítenie kellett a német csapatokat Leningrád, Murmanszk és a kirovi vasútvonal elfoglalásában, a román hadseregnek pedig el kellett foglalnia a Szovjetunió déli körzeteit és a fekete-tengeri kikötőket.

A nácik oly magabiztosak voltak abban, hogy gyorsan befejezik a Szovjetunió elleni háborút, hogy azzal számoltak, hamarosan hozzákezdhetnek annak a döntő feladatnak a megvalósításához, amelyet a Német Szárazföldi Csapatok Főparancsnoksága (OKW) határozott meg az 1941. június 19-i 32. számú direktívájában. Ebben nem kevesebbről volt szó, mint a Fekete-tenger térségének, Észak-Afrikának, Közel- és Közép-Keletnek az elfoglalása és az „angliai partraszállás”. Ezután pedig a hitlerista hadvezetés a továbbiakban India elfoglalását és a harctevékenység áthelyezését tervezte az Egyesült Államok területére. Ez volt a világuralom megszerzésének távlati elgondolása. Július 14-27 között dolgozták ki a német tábornokok a Kaukázuson és Iránon át a Bagdad elleni támadás, valamint az „Urál ipari körzetei” elleni hadművelet tervét; számba vették azt a csapatmennyiséget, amelyet az arcvonalból Németországba vonnak ki 1941. szeptember elején, vázolták a szárazföldi csapatok csökkentésének intézkedéseit.

A történelem azonban gúnyt űzött a „világhódítókkal”. A Leningrád felé vezető utak mentén, a szmolenszki mezőkön és a jobbparti Ukrajnában kibontakozó ütközetek bebizonyították, csupán illúzió a hitlerista stratégáknak az a következtetése, hogy a fasiszta csapatok „döntő” sikert arattak a szovjet-német arcvonalon.

  1. július közepére méreteiben és hevességükben fokozódtak a fasiszta agresszorokkal vívott fegyveres harcok. Miután támadásba mentek át a „Norvégia” német hadsereg csapatai és a finn csapatok, az aktív harcok arcvonala 1200 kilométerre nőtt. A három hadászati fő irányhoz jött még az északi arcvonal a Barents-tengertől Leningrád északi megközelítési útvonaláig (Karél-földszoros). A „Norvégia” német és a „Karéliai” finn hadsereg a murmanszki, petrozavodszki és az olonyeci irányban támadott, hogy elfoglalja a kirovi vasútvonalat és Murmanszk jégmentes kikötőjét. Az úgynevezett „Délkeleti” finn hadsereg északról, a Karél-földszoroson át mért csapást Leningrádra. Az „Észak” hadseregcsoport a gyorsan mozgó csapataival (a 4. páncélos csoporttal) próbált Lugán át Leningrádhoz törni. A „Közép” hadseregcsoport széles arcvonalon, a Nyugati-Dvina középső folyása és a Dnyeper menti Zslobin között támadt. E hadseregcsoport, főcsapásmérő erejét (a 3. és a 2. páncélos csoportot) a vityebszki, szmolenszki és roszlavli irányban összpontosítva, Szmolenszken és Vjazmán át gyorsan el akarta érni Moszkvát. A „Dél” hadseregcsoport főerői Kijev felé törtek. A 3. és 4. román hadsereg Moldovából kiindulva Odessza irányában támadt.

A szovjet csapatok számára továbbra is rendkívül kedvezőtlenek voltak a harc feltételei. Mint korábban, az ellenség továbbra is erőfölényben volt az egész arcvonalon. Továbbra is ő kezdeményezett, és lehetősége volt rá, hogy az általa kiválasztott irányokban hatalmas páncélos és gépesített csapásmérő erőket összpontosítson.

Július 10-én kezdődött a harc Leningrádért és a szmolenszki ütközet, július 11-én pedig Kijev hősi védelme. Az 1941-es nyári harcok sajátossága az volt, hogy a három – leningrádi, moszkvai és kijevi – irányban a szovjet csapatok mind védelmi, mind támadó hadműveleteket folytattak. Eldőlt az a kérdés, hogy vagy állják a szovjet csapatok a náci hódítók nyomását és időt nyernek az állam ember- és anyagi tartalékainak a mozgósításához, vagy sikerül az ellenségnek elérnie a „Barbarossa”-tervben meghatározott céljait.

Fokozódott a szovjet csapatok ellenállása. Míg a támadás kezdetén sikerült az ellenségnek mindhárom irányban áttörnie a szovjet hadsereg arcvonalát és kelet felé nyomulnia, addig 1941. július közepén érezte, hogy napról napra fokozódik a szovjet csapatok ereje, és szertefoszlottak a megállás nélküli további támadásba vetett reményeik.

A leningrádi irányban a hitleristák szervezett ellenállásba ütköztek a lugai védővonalon. Harctevékenységével kitűnt itt a K. P. Pjadisev tábornok parancsnoksága alatt álló csapatcsoportosítás. Július 17-18-án pedig tapasztalhatta az ellenség Szolci alatt a 11. hadsereg (parancsnok V. I. Morozov tábornok) ellencsapásának erejét, amely számottevő veszteségeket okozott az 56. német gépesített hadtestnek. Július 20-ra tisztázódott, hogy az „Észak” hadseregcsoport friss erők beérkezése nélkül nem tud tovább támadni Leningrád irányában. Itt a Lugába és Novgorodba vezető utak mentén a szovjet csapatok húsznapos egy helyben topogásra kényszerítették az ellenséget.

A kijevi irányban július közepén a Délnyugati Front csapatai súlyos harcokban elhárították az ellenségnek azt az első próbálkozását, hogy menetből foglalja el Ukrajna fővárosát. M. I. Potapov tábornok 5. hadserege több ellencsapást mért, és szilárdan tartotta a Korosztyeni Megerődített Körletet. Aktív tevékenységével erősen lekötötte a 6. német hadsereg 17 hadosztályát. A Kijevi Megerődített Körlet csapatai nyugat felől zárták le a városba vezető utat.

A Moszkvába vezető legrövidebb utak mentén – a Nyugati-Dvina és a Dnyeper középső folyásánál, valamint a kiterjedt szmolenszki területeken – a Nyugati Front csapatai véres harcokban kimerítették az ellenség legerősebb csoportosítását, a „Közép” hadseregcsoportot. Ezek a harcok korántsem voltak egyenlőek, és a szmolenszki csata első napjaiban az ellenség jelentős sikereket ért el. Velikije Luki irányban széttagolták F. A. Jersakov tábornok 22. hadseregét, amelynek csapatait az ellenség bekerítette. A német fasiszta csapatok a vityebszki irányban megtörték a szétbontakozni nem tudó 19. hadsereg ellenállását (parancsnok I. Sz. Konyev tábornok), és a támadást kifejlesztve július 20-ig 150 kilométert nyomultak előre. Délebbre, Mogiljovot megkerülve, az ellenség két csapást mért, északról és délről egyenesen Szmolenszkra és Kricsevre. Itt 200 kilométert nyomult előre, bekerítette Mogiljovot, elfoglalta Orsát, Szmolenszkot és Kricsevet. Az arcvonal közepén P. A. Kurocskin tábornok 20. hadserege a szárnyakon folytatott harcokat, M. F. Lukin tábornok 16. hadserege pedig Szmolenszkért küzdött. A 13. hadsereg M. T. Romanov tábornok 172. lövészhadosztályának az erőivel egy hídfőt védett a Dnyeper nyugati partján. A Nyugati Front balszárnyán levő 21. hadsereg (parancsnok F. I. Kuznyecov tábornok) július 13-án a bobrujszki irányban támadott.

Jóllehet hősiesen küzdöttek a német páncélos csapatokkal, mégis vissza kellett vonulniuk a Nyugati Front főerőinek. Ez azonban nem egyszerű visszavonulás volt, hanem szívós, önfeláldozó, mindkét felet kimerítő harc. A 21. hadsereg helyi sikerekkel járó támadó tevékenysége rendkívül fontos következményekkel járt. Lekötötték a 2. német hadsereg mintegy 15 hadosztályát, meghiúsították Gomel elleni támadását, és feltartóztatták a gépesített csapatok előrenyomulását a roszlavli irányban. A 21. hadsereg megtartotta a „Közép” hadseregcsoport főerőitől délre elfoglalt helyzetét, és állandóan hátbatámadással fenyegette azokat. E hadsereg támadó harcaiban kitűnt L. G. Petrovszkij 63. lövészhadteste. Felszabadították Zslobint és Rogacsevet.

Az ellenséges páncélos csapatok mély behatolása következtében kialakult súlyos helyzetben a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása sürgős intézkedéseket tett friss erőknek a szmolenszk-moszkvai irányba dobása, a mélyen lépcsőzött védelem létrehozása és védelmi terepszakaszok kiépítése érdekében. A Sztaraja Russza-Olenyino vonalon két új hadsereget bontakoztatott szét Július 14-én valamennyi csapatot, amely Sztaraja Russza és Brjanszk között a Nyugati Front mögött helyezkedett el, a Tartalék Front állományába vontak össze.

A nyugati irány csapatai számára a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása támadó feladatot határozott meg. Az Sz. K. Tyimosenkóval folytatott július 20-i megbeszélésen mondotta Sztálin: „Gondolom, elérkezett az ideje, hogy áttérjünk … a nagy csoportokkal való tevékenységre.” Az ellenség megsemmisítése érdekében megparancsolta, hogy a Tartalék Front állományából szervezzenek csapásmérő csoportokat, foglalják el Szmolenszk körzetét, és a hitleristákat vessék vissza Orsa mögé.

A Nyugati Front balszárnyán levő 13. és 21. hadsereg csapatainak kedvezőbb vezetése érdekében megszervezték az önálló Központi Frontot, amelynek a parancsnoka F. I. Kuznyecov vezérezredes lett. A front haditanácsának tagjává P. K. Ponomarenkót, törzsfőnökévé L. M. Szandalov ezredest nevezték ki.

Július végén újult erővel lángoltak fel a támadó és védelmi harcok a szmolenszki területeken. Sok szakaszon találkozó harcok voltak, s a felbőszültség jellemezte őket. A Jarcevo körzetében vívott harc példa a szovjet csapatok helytállására és hősiességére. Ezekben a napokban K. K. Rokosszovszkij tábornok nem nagy létszámú csoportja váratlanul támadásba ment át, menetből felszabadította Jarcevót, átkelt a Vop-folyón, s annak nyugati partján kedvező állásokban védelemre tért át. A szovjet harcosok visszaverték az ellenség valamennyi olyan próbálkozását, hogy az ellenség visszavesse őket a folyón túlra és visszafoglalja Jarcevót.

  1. K. Rokosszovszkij így emlékszik erre vissza: „A Jarcevóért vívott harcban a legszörnyűbb csapások a levegőből értek bennünket. És hogy ennek ellenére sikert értünk el, az a csapatok helytállásáról és hősiességéről tanúskodik.”

Augusztus elején helyreállt az arcvonalon az erőegyensúly. És bár sem a szovjet csapatok, sem az ellenség nem érte el célkitűzését, a nyugati irány csapatainak általános harci eredményeit mégis kedvezőnek kell értékelni. Megállították a valdaji fennsík felől támadó 3. páncélos csoportot, amellyel a hitlerista hadvezetés az „Észak” hadseregcsoportnak akart segítséget nyújtani, felszakították a 20. és a 16. hadsereg körüli bekerítés arcvonalát, és segítettek abban, hogy e két hadsereg főerői a Dnyeper mögé vonuljanak vissza. Eközben súlyos veszteségeket okoztak az ellenség páncéloshadosztályainak, amelyek elveszítették korábbi csapásmérő erejüket. A 2. és 3. páncélos csoport harckocsijainak és gépkocsijainak mintegy 60 százaléka, személyi állományának pedig több mint egyharmada odaveszett. A szovjet harcosok útját állták Moszkva felé az ellenség gyalogoshadosztályainak is.

Ily módon augusztus első napjaiban, amikor az ellenség még mindig nem tudta felújítani „Észak” hadseregcsoportjának támadását Leningrád ellen, a „Dél” hadseregcsoport főerői pedig le voltak kötve a kijevi irányban, arra kényszerült, hogy lemondjon a Moszkva elleni támadásról, mivel legerősebb hadseregcsoportjának, a „Közép” hadseregcsoportnak a szárnyait átkarolták a szovjet csapatok. Kezdtek füstbe menni azok a hitlerista tervek, hogy a továbbiakban gyorsan és akadálytalanul támadhatnak az ország belseje felé és „gyors lefolyású hadjáratot” viselhetnek a Szovjetunió ellen. Míg a július 19-24. közötti szakaszban a hitlerista tábornokok lehetségesnek tartották a Szmolenszk körzetében és a „Közép” hadseregcsoport déli szárnyán kialakult helyzet megjavítása után a csapatok megsemmisítését Szmolenszk és Moszkva között, valamint a főváros elfoglalását, addig július 30-án Hitler kénytelen volt parancsot adni a csapatoknak a Moszkva elleni támadás beszüntetésére.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“A szovjet hadsereg megállítja az ellenséget Moszkva alatt” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Szovjet hadsereg 2021-ben nem Moszkvánál állitja meg ellenséget.
    Sueznél.
    1956-ban nem jutott el a szovjet hadsereg suezig,mert a pest kazársrácok a testukkel védték suezt Budapesten utját állva a voroshadseregnek.
    2021-ben eljutott a szovjet deszánt egység suezig.

    Hát nem gyonyoru látvány?

      1. Elmondjuk mivel jár suuzi dugo.
        1 kornyezet védelem
        2 kizsákmányolás meggátlása.
        hadjuk a fasisztáktol átvett propagandát.
        1 tozsde esni kezd.
        2 oil ára az egekben
        3 jast in temi mexico tipusu osszeszereldék osszeomlása anyaghiány miatt.

        Szovjetek kuldik a fasisztáknak az ameriukai álom idevágo klipjét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .