„Seuchensperrgebiet”

(idézet: És a varsói gettó felkelt)

4

III. Fejezet

Seuchensperrgebiet

A zsidó munkaerőt igen változatos formákban használta fel az SS, a csendőrség, a Wehrmacht, a különböző katonai és polgári hatóságok. Szinte a megszállás első napjától nehéz fizikai munkára kényszerítették az összefogdosott zsidókat; útépítésnél, erődítésépítésnél, csatornázásnál stb. Azokat a helyeket, ahol dolgoztak, Varsóban az emberek csak „placówkának”, munkahelynek nevezték. Ezeknek három típusa alakult ki: a német hatóságok és vállalatok részére végzendő munkák; a város köztisztasági intézményéhez, végül a Judenrathoz tartozók. E kényszermunkáknak elsősorban nem a munkanélküliség megoldása szempontjából volt jelentősége; sokkal fontosabb volt, hogy miután e munkahelyek többsége a gettón kívül állt, lehetőséget teremtett bizonyos mennyiségű élelmiszer becsempészésére a gettóba. Ezek voltak talán a leglényegesebb csatornák a külvilág felé, ezen az úton nemcsak emberek kicsempészésére volt lehetőség, de a politikai és személyes kapcsolatok kiépítésére is, majd később az ellenállás és a fegyveres harc előkészítésére.28

A varsói gettó kialakítása után a kormányzói hivatal mellett speciális részleget hoztak létre, az ún. Transferstellét,* A Transferstelle feladata volt a gazdasági élet egészének irányítása a gettóban; a termelés gyakorlati megszervezése a Judenratra várt.* azzal a különleges feladattal, hogy szabályozza a gettó és a külvilág kapcsolatait; így a zsidó munkaerő felhasználásának kérdése is a Transferstelle hatáskörébe került. Vezetője mindenekelőtt pontos kimutatást kért Czerniakówtól a placówkákon dolgozó zsidókról, majd kötelezte a Judenratot, hogy írjon össze minden 14-60 év közötti férfit.

1941 decemberében napi átlagban 4100 ember dolgozott a gettó falain kívül, 1941 januárjában már csak 3000, februárban már ennél is kevesebb. A gettón kívül dolgoztatott zsidók száma 1941 derekáig tovább csökkent. A német hatóságok megszigorították a sárga színű kilépési engedélyek kiadását. Részben azért, hogy csökkentsék a szökések számát, részben pedig, mert féltek a gettóban terjedő kiütésestífusz-fertőzéstől; megkövetelték, hogy a munkások mindennap, mielőtt elhagyják a gettót, fertőtlenítő fürdőn menjenek keresztül. 1941 második felében azonban fokozódott a német vállalatok érdeklődése a gettómunkaerő iránt, s ez bizonyos szemléletváltozással járt együtt. Míg korábban a fő szempont a zsidó vagyon megkaparintása és a lakosság lassú fizikai megsemmisítése volt, 1941 második felétől a német vállalatoknak egyre nagyobb szükségük lett az olcsó zsidó munkaerőre. A német hatóságok elősegítették, hogy a zsidó területen, illetve a közelében működő német vállalatok olcsó zsidó munkaerőt kapjanak, de támogatták a német tőke közvetlen behatolását is a gettó területére. 1941 végén megalakult a Varsói Német Vállalatok Társasága (Deutsche Firmengemeinschaft Warschau), melyhez már akkor tekintélyes német vállalatok tartoztak, például a Bernard Hollmann, Walther Caspar Többens K. G., a Fritz Schulz et Co., az Ostdeutsche Bautischlerei Werkstätte stb. Mindegyikük jelentős bázist épített ki magának a gettó területén. A német vállalkozók átvették a kis zsidó üzleteket és műhelyeket, s a volt tulajdonosok gyakorlatilag az ő munkásaikká váltak. A német tőkések tehát gépekkel, szerszámokkal rendelkező munkavállalókat fogadtak fel, s ezzel sajátos manufaktúrákat hoztak létre. Kiterjesztették a magánkezdeményezést is a gettóban, arra ösztönözve a zsidó tőkéseket, hogy befektessék a tőkéjüket. Bizonyos kedvezményekkel zsidó részvénytársaságok is létrejöttek a gettón belül, például a Kon és Heller Vállalat.29

1942-ben a gettóban elterjedt a híre, hogy azokat a zsidókat, akik a német vállalatoknál dolgoznak, nem telepítik ki. Az emberek erre tömegével próbáltak elhelyezkedni, vagy legalábbis olyan igazolást kapni, hogy alkalmazásban vannak. Akinek volt valamilyen munkaeszköze, előnyt élvezett. Mindenesetre a magas áron eladott igazolások is hozzájárultak a német vállalkozók, illetve a gettón belüli zsidó megbízottaik vagyonosodásához.* 1942 novemberében a gettóban és a gettó falain kívül 48 vállalat, ún. shop foglalkoztatott zsidó munkaerőt. A legjelentősebbek voltak: Fritz Schultz és Walter Caspar Többens gyára, a Heeresunterkunfstsverwaltung (Kefeüzemek), Wilfried Hoffmann, K. G. Schultz, Bemard Hallmann üzem és az Ostdeutsche Bautischlerei Werkstätte.*

Varsói zsidók nagy számban dolgoztak kényszermunkatáborokban is, 1940-1941-ben Lublin és Krakkó környékén, 1941 tavaszától már csak a Varsó körüli járásokban. Kezdetben e munkatáborokat önként jelentkezőkből toborozták, főleg a szegény zsidóság köréből. Később, a kemény bánásmód és a rossz ellátás következtében csökkent az önkéntesek száma. 1940-1941-ben kb. 15 000 varsói zsidó dolgozott ezekben a táborokban.

A varsói gettó gazdasági életét és a külvilággal való kapcsolatát tehát legálisan a Transferstelle által ellenőrzött nagy német vállalatok, valamint a zsidó iparosok és kiskereskedők általuk befolyásolt kényszerszövetsége szabályozta. Kezükben volt az ipari és a kereskedelmi hálózat, az import és az export, lényegében tehát tőlük függött a lakosság ellátása.

A szigorú német ellenőrzés ellenére, éppen ezeknek a legális intézményeknek az árnyékában, jó néhány illegális, erősen konspirált kisüzem, műhely is tevékenykedett a varsói gettó területén. Háziipari körülmények között, padlásokon, pincékben malmok, pékségek, szappanfőzők, varrodák, kézi szövők, fonodák, bőrfeldolgozók, cipész- és asztalosműhelyek stb. A gettó kismesterei gyakran dolgoztak a falon túlra, a „keresztény oldalnak”; például a zsidó órások javították a Varsó más részeiből idecsempészett rossz órákat stb.30

A két gazdasági szektor között 1941-1942-ben valójában még az ellátás minden területén élt a kapcsolat. A gettó területén horribilis összegekért mindent meg lehetett kapni. Persze igen kevesen voltak, akik vásárolni tudtak. Az pedig, amit jegyre kapott a gettó lakossága, alig volt elég az életben maradáshoz. 1941-ben csak kenyér és cukor volt jegyre (kenyér havonta tízszer negyed kiló, majd novembertől havi két kiló; cukor havonta 18-27 deka). Burgonyát, lekvárt csak nagyon ritkán osztottak. A szegények így is eladták élelmiszerjegyeik egy részét, hogy a legszükségesebbet megvásárolhassák.

1941-1942 telén a varsói gettó lakosságának fele az éhhalál szélén állt, egyharmada már „megszokta” az éhezést, s csak 10 000 ember élt kielégítően; közülük számosán – az újgazdagok – sokkal jobban éltek, mint a háború előtt.31

„1941. június 30-án összesen 27 000 volt az aktív dolgozó – írja a gettóban illegálisan megjelenő egyik újság. – 550 000 lakoshoz viszonyítva ez csepp a tengerben. A gyárak, üzemek túlnyomó része csak időközönként dolgozik, a kereskedelmi vállalatok 90 százaléka kisüzlet. A gettó lakosságának 60 százaléka nem keres. 130 000 a népkonyha levesén él. A gettó lakosságának 70 százaléka éhezik.”32 Ha a cikk adatai talán nem is egészen pontosak, a kép, amit a helyzetről fest, elszomorító.

Ruta Sakowska már idézett könyvében a gettóbeli életviszonyokra Menachem Linder közgazdász számításait tartja a legelfogadhatóbbnak. Linder, a gettó statisztikai csoportjának vezetője, 65 000-re tette az aktív dolgozók számát, és 10 000-re azokét, akik a saját tőkéjükből éltek. Véleménye szerint 200 000 ember meg volt fosztva mindenfajta megélhetési lehetőségtől. Czerniaków valamivel „kedvezőbbnek” ítélte a helyzetet: ő „csak” 150 000-re becsülte a létfenntartási eszközöktől megfosztottak számát.33

A statisztikák szerint 1942 tavaszán javulni kezdett a helyzet. Czerniaków azt írja, hogy áprilisban már 79 000, júliusban pedig 95 000 embernek volt munkaviszonya – illetve munkaviszonyt feltüntető igazolása.34 Hogy emögött mennyi volt a reális és mennyi a pénzért megvásárolt fiktív munkaviszony, azt nehéz utólag rögzíteni.

Persze, azok a „szerencsések”, akik dolgozhattak, szintén nem álltak messze az éhhaláltól. A munkavezetők embertelen rabszolgamunkára kényszerítették őket. A 10-12 órás munkaidő alatt egy szakember alig keresett meg 4-7 zlotyt. Ebből, mire kifizette a napi kétszeri híg levest, 2,5-5 zloty maradt. A képzetlenebb munkásnak pedig jó, ha maradt 1,5-2 zlotyja, amiből családját, gyerekeit természetesen nem tudta eltartani. (Egy kiló fekete kenyér a szabad piacon 10-12 zloty, a fehér 20-25 zloty volt, a zsír kilója 250 zloty.) A saját gépekkel, szerszámokkal nem rendelkező munkás vagy az értelmiségi előtt az életnek ezek a „szerencsés lehetőségei” csaknem teljesen zárva maradtak. „A gettóban a zsidó segédmunkás esett először áldozatul az éhségnek – írja Ringelblum, a gettó tragikus életének krónikása. – Tömegesen pusztulnak ki teljes munkáscsaládok. Képzett munkások egyáltalán nem kapnak munkát szakmájukban. Lépten-nyomon szinte ruhátlan emberekkel találkozunk; szakadt köpenyüket, kabátjukat biztosítótű fogja össze, így próbálják leplezni, hogy nincs rajtuk ing, fehérnemű. A ruházkodás problémája egyszerűen tragikussá vált, az emberek szinte meztelenül járnak.”35

Mielőtt azonban ezért a munkanélküliséget vagy egyszerűen az embertelen tőkés kizsákmányolást tennénk felelőssé, érdemes néhány egyéb tényezőt is figyelembe vennünk.

A nemzetiszocialista német állam katonai és polgári hatóságai igen részletes, mindenre kiterjedő gondossággal alakították ki az állampolgárok helyét és lehetőségeit az „új Európában”. E vonatkozásban az ellátás igen fontos szerepet kapott.

Varsóban például 1941 második felében a lakosság a következő napi kalóriamennyiségre volt jogosult:

németek 2310 kalória,
külföldiek 1790 kalória,
lengyelek 634 kalória,
zsidók 184 kalória.

A kalória megváltásának ára is annak megfelelően differenciálódott, milyen szerepet szántak az adott népnek a jövőben; így:

1 kalória átlagára a németek számára 0,3 zloty,
külföldiek számára 0,8 zloty,
lengyelek számára 2,6 zloty,
zsidók számára 5,9 zloty.36

Mindennek alapján talán bővebb magyarázat nélkül is elképzelhető a varsói gettó lakosságának szörnyű nyomora. Sokan a depresszió olyan mélypontjára jutottak, hogy a csupasz földön fekve már arra sem volt erejük, hogy megmozduljanak; csak egy falat kenyér utáni vágy tartotta még életben őket.

Különösen nyomorúságos helyzetbe kerültek a Varsó környékéről betelepítettek, akiket minden vagyonuktól megfosztottak. Olyan területen, ahol azelőtt 140 000 ember élt, most félmilliót zsúfoltak össze, ráadásul időről időre még hozzácsaptak ehhez a tömeghez 15 000-20 000 embert. Az illegális archívum anyagai szörnyű emberi tragédiákról számolnak be. Találni például olyan feljegyzést, hogy a szegények utcájában, a Krochmalna utca 13. számú házban egy őrült asszony halott gyermeke testéből evett. Lehet persze, hogy az ilyen vagy ehhez hasonló nem is volt egyedi eset.

Az egészségügyi viszonyok leírhatatlanok voltak. Nem hordták el a szemetet, a csatornák felmondták a szolgálatot. Az árvaházakban nem volt hely, fehérnemű, fűtés, élelem. A gyermekek megfagytak kiságyaikban. A zsidóktól elvették a kórházukat, az ideiglenes kórháznak berendezett iskolaépületben télen nem volt víz és gáz. Egy – rendszerint ágyhuzat nélküli – kórházi ágyon többnyire három ember is feküdt, akik közül mindegyik esetleg más-más betegségben szenvedett.

Okkal és ok nélkül lövöldöztek az utcán. Részeg, szadista katonák megtornáztatták a zsidó járókelőket, vagy azon szórakoztak, hogy áldozatuknak meg kellett fürödnie az utca sarában.

A nyomor, az éhség, a hideg, a szörnyű higiénés körülmények következtében voltak háztömbök, ahol valósággal aratott a halál. Így például a Mila utca egyik házában 1941 végéig a 600 lakó közül 233 halt meg, egy másik házban, ahol 578-án laktak, 260, a Pawia utcában 794-ből 450. A legtragikusabb rekordot egy Krochmalna utcai ház érte el, mert 400 lakosa közül senki sem maradt életben. Nem volt tehát alaptalan Goebbels cinikus megállapítása, hogy a gettók valóságos halálládákká (Todeskiste) váltak.37

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .