A nagy ütközetek színterén

Ütközetek a határmenti körzetekben

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

Június 22-én estig a Szovjetunió Honvédelmi Népbiztosságának még nem volt teljes képe a fasiszta Németország váratlan és hitszegő támadásának súlyos következményeiről. A határmenti katonai körzetek bázisán szervezett hadseregtörzseknek és frontparancsnokságoknak nem volt megbízható és állandó összeköttetése a csapatokkal, és vajmi keveset tudtak a harcmező eseményeiről. A helyzet tisztázására és az arcvonalakon a vezetés helyreállítására a nap második felében a Nyugati Fronthoz utazott B. M. Saposnyikov, a Szovjetunió marsallja, a Délnyugati Fronthoz pedig G. K. Zsukov hadseregtábornok, a vezérkar főnöke.

Georgij Konsztantyinovics Zsukov már a háború előtti években kiemelkedő helyet foglalt el a fiatal szovjet katonai személyiségek között. Az orosz nép soraiból, szegényparaszti családból származott; bonyolult és igen nehéz utat járt meg a közkatonától a Szovjetunió marsallja rendfokozatig. 1919-től volt tagja az SZKP-nak. A Nagy Honvédő Háború előestéjén és kezdetén az akkor 45 éves marsall a vezérkar főnöke volt, majd frontparancsnok lett. A háború alatt mindvégig tagja volt a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának, 1942 augusztusától pedig kinevezték a legfelsőbb főparancsnok helyettesévé. A legfontosabb hadászati irányokban koordinálta a frontok tevékenységét.

A háború előtti és alatti kiemelkedő katonai tevékenységét, melyet a nép, az állam és a párt érdekében végzett, elismerték és nagyra értékelték. G. K. Zsukovot négyszer tüntették ki Lenin-renddel, négyszer kapta meg a Szovjetunió Hősét megillető Arany Csillagot, a Győzelem-rend kétszeres tulajdonosa, és még sok más harci érdemrend és érdemérem birtokosa.

A június 22-én estére kialakult rendkívül bonyolult helyzetben Sz. K. Tyimosenko marsall, honvédelmi népbiztos, direktívát adott ki. Ebben azt a feladatot állította az Északnyugati, a Nyugati és a Délnyugati Frontok elé, hogy június 23-án és 24-én mérjenek erős ellencsapásokat az ellenséges csapásmérő csoportosítások szárnyaira és hátába a suwalki és lublini irányban, s foglalják el Suvalkit és Lublint.

Ez a direktíva kísérlet volt annak a védelmi tervnek a végrehajtására, miszerint egy ellenséges áttörés esetén gépesített hadtestekkel és távolbombázó erőkkel kell az ellenséget megsemmisíteni. Ám az adott körülmények között e terv megvalósíthatatlan volt. Jóllehet a harckocsizók hősiesen és szívósan harcoltak, ellencsapásaik nem hozták meg a várt sikereket sem az Északnyugati Front sávjában, a siauliai irányban, sem pedig a grodnói irányban, a Nyugati Front sávjában. Csapataink sikertelen akcióinak fő okai a következők voltak: nem volt idő a támadás megszervezésére; nem sikerült végrehajtani a gépesített hadtestek átfegyverzését és összekovácsolását; az ellenség légi uralmának közepette gyenge volt csapataink légvédelme; mivel nehéz volt megszervezni az utánpótlást, nem lehetett biztosítani harckocsi- és gépesített csapataink üzemanyag- és lőszerellátását. Június 25-én le kellett mondani az északnyugati és nyugati irányú támadó tevékenységről.

A Délnyugati Front sávjában egész június 29-ig tartottak D. I. Rjabisev, K. K. Rokosszovszkij, I. I. Karpezo és N. V. Feklenko tábornokok gépesített hadtesteinek ellencsapásai az 1. német páncélos csoport ellen. Ekkor kerültek be a történelembe a Luck, Brodi, Rovno, Dubno térségében vívott páncéloscsaták, amelyek nagy szerepet játszottak a Kijev elleni német támadás feltartóztatásában.

Az ellenség egyáltalán nem számított a szovjet csapatok páncélos ellencsapásaira. Miután már tapasztalta sok határmenti terepszakaszon a szovjet csapatok eddigiekben tanúsított ellenállását, a németeket komolyan aggasztotta támadásuk fő útvonalain e szovjet harcosok által kifejtett aktivitás.

Értékelve a határmenti körzetekben lezajlott páncélosütközeteket, Hoth hitlerista tábornok ezt írta: „A legnehezebb helyzetbe a »Dél« hadseregcsoport került. Az ellenséges csapatokat sikerült a határtól visszavetni, de azok hamar felocsúdtak a váratlan csapástól, és tartalékaik, valamint mélyebben elhelyezett harckocsiegységeik ellenlökéseivel megállították a német csapatok előrenyomulását. A 6. hadseregnek alárendelt 1. páncélos csoportnak június 28-ig nem sikerült kicsikarnia a hadműveleti áttörést. A német egységek támadásának útjában nagy akadályt jelentettek az ellenség hatalmas ellencsapásai … a luck-rovno-zsitomiri országút mentén előretörő csapatokra.”3 – Hermann Hoth: Panzeroperationen. (Páncélos hadműveletek.) Heidelberg 1956. 68 old.*

A találkozó ütközetekben a szovjet csapatok veszteségeket szenvedtek. A Baltikumban és Belorussziában nem volt összefüggő arcvonal. Az Sz. K. Tyimosenko honvédelmi népbiztos elnöklete alatt álló Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása ezzel kapcsolatban június 25-én olyan döntést hozott, hogy a hátországból előrevont csapatokkal szilárd védelmi arcvonalat hoz létre a Nyugati-Dvina és a Dnyeper vonalán. Ugyanebből a célból június 30-án a Délnyugati Front csapatait a megerődített körletek vonalába rendelték, vagyis a régi államhatárhoz.

Június utolsó és július első napjaiban a hátországból a Nyugati-Dvina és a Dnyeper vonalára érkezett a szovjet csapatok második lépcsője – a 22., 19., 20. és 21. hadsereg (37 hadosztály) -, amelyet Sz. M. Bugyonnij marsall parancsnoksága alatt egy hadseregcsoportba vontak össze. Június 27-én a Honvédelmi Népbiztosság e csapatok feladatául szabta, hogy június 28-án estére szállják meg és rendezkedjenek be szilárd védelemre a Kreszlavl (Kraszlava)-Gyiszna-Polockij megerődített körlet, Vityebszk-Orsa-Dnyeper-Lojev terepszakaszon, akadályozzák meg az ellenség áttörését Moszkva irányában, a szárazföldi csapatok és a repülőerők ellencsapásaival semmisítsék meg az ellenséget. Néhány nap múlva a moszkvai irány megerősítése, valamint a védelem megszervezése céljából a Nyelidovo-Belij-Jelnya-Brjanszk terepszakaszon (210-240 kilométerre a fő terepszakasztól) szétbontakozott a 24. és a 28. hadsereg (19 hadosztály). Ezenkívül Szmolenszk körzetének irányába tartott a 16. hadsereg. Július 2-án a főhadiszállás átadott tartalékából egy hadseregcsoportot a Nyugati Frontnak. D. G. Pavlov helyébe a front parancsnokává Sz. K. Tyimosenkót, a Szovjetunió marsallját nevezték ki.

A szegényparaszti családból származó Szemjon Konsztantyinovics Tyimosenko részt vett az első világháborúban, majd 1918-ban kezdte szolgálatát a Vörös Hadseregben. 1919-től tagja lett az SZKP-nak. A polgárháború éveiben Sz. K. Tyimosenko mint szakaszparancsnok kezdte, s végül az 1. lovashadosztály parancsnoka lett. A béke éveiben hadosztályparancsnok, majd körzetparancsnok; a szovjet-finn konfliktus idején az Északnyugati Front élén állt. A Nagy Honvédő Háború előtt és annak kezdetén Szemjon Konsztantyinovics felelős beosztásokat töltött be: volt a Szovjetunió Honvédelmi Népbiztosa, a háború éveiben a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának tagja, a nyugati, majd a délnyugati irányban harcoló frontok parancsnoka. A hazának tett szolgálataiért a kiemelkedő szovjet hadvezért négyszer tüntették ki Lenin-renddel, kétszer a Szovjetunió Hősét megillető Arany Csillaggal, a Győzelem-renddel, valamint sok más érdemrenddel és érdeméremmel …

A leningrádi irányban gyors ütemben épült a lugai védővonal, megerődítették a Leningrádhoz vezető útvonalakat, délen pedig hadicélokra használhatóvá tették a régi államhatár mentén levő megerődített körleteket.

A háború első napjától harcoló csapatok pedig folytatták az egyenlőtlen küzdelmet a támadó ellenséggel a Baltikumban, Belorussziában, Nyugat-Ukrajnában és Moldovában. Kényszerű visszavonulásuk nem csökkentette harci szellemüket. Elkeseredett küzdelem folyt szárazföldön és levegőben egyaránt. A kisszámú szovjet repülőerők erejüket megfeszítve támogatták a szárazföldi erőket. A pilóták csodálatos hősiességgel harcoltak a már sok légi győzelmet aratott német pilótákkal. A nép örökké megőrzi emlékezetében azt a hőstettet, amelyet június 26-án Minszktől északra hajtott végre N. F. Gasztello százados, repülőszázad-parancsnok, beosztottaival, A. A. Burgyenjuk hadnaggyal, G. N. Szkorobogatij hadnaggyal és A. A. Kalinyin törzsőrmesterrel. Ellenséges lövedéktől eltalálva, égő repülőgépüket egy ellenséges gépkocsioszlopra irányították. Sz. I. Zdorovcev, M. P. Zsukov és P. T. Haritonov vadászrepülők június végén, fedezve a Leningrádba vezető légi utakat, gépeikkel nekirepültek az ellenséges repülőgépeknek, és így zúzták szét azokat. Ők kapták meg elsőként a Nagy Honvédő Háborúban a Szovjetunió Hőse kitüntetést.

Rovno és Dubno alatt, a minszki megerődített körletben kibontakozott ütközetek, a Daugavpilsért vívott szívós harc, a lepeli irányban végrehajtott ellencsapások, a Zsitomirért és Bergyicsevért vívott elkeseredett küzdelem csak egy-egy példája a hazát védelmezők mindennapi tetteinek, közvetlenül Leningrád hősi védelme, a szmolenszki és kijevi ütközet előtt.

Az ellenség egyre tört előre az ország belseje felé. Július 10-ig a főcsapások irányában csapatai 360-600 kilométert tettek meg. Elfoglalták Lettországot, Litvániát, Belorussziát, Ukrajna és Moldova egy részét. A jelentős területek elvesztésével nagy mennyiségű fegyver-, üzemanyag- és lőszertartalék veszett oda. Súlyosak voltak a veszteségek emberben és anyagi javakban. A legnagyobb veszteségek a Nyugati Frontot érték. Néhány hadosztályát bekerítették a Minszktől nyugatra levő nagy területen. És bár e hadosztályok jelentős része kitört a bekerítésből, de szinte valamennyi tüzérfegyver és harckocsi odaveszett vagy a harcok során, vagy mert kezelőik felrobbantották, nehogy az ellenség kezére kerüljenek. Mindennek következtében a hadosztályok megszűntek mint harci magasabbegységek.

A szovjet csapatok kezdeti veszteségei, nagyon lecsökkentették a frontok harcképességét. A túlerejű ellenség nyomására a csapatok visszavonultak. De nem tört meg a szovjet harcosok ellenállóereje és az a készségük, hogy bármi áron megállítsák az ellenséget.

Az ellenség először érezte a védőcsapatok igazi ellenállását. Ezt a fasiszta tábornokok is kénytelenek voltak elismerni. A német szárazföldi csapatok vezérkari főnöke, Halder, június 29-én ezt jegyezte be naplójába: „Az arcvonalból érkező jelentések megerősítik, hogy az oroszok mindenütt az utolsó emberig küzdenek.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“A nagy ütközetek színterén” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Szerény ismereteimmel összevetve az írás szinvonalas és hiteles. Azt meg lehetett volna említeni, hogy a Szovjetúnió a német támadás idején több mint 20.000 elavult, gyenge fegyverzetű harckocsival rendelkezett. A legendás T-34-es egy amerikai harckocsi terve volt, amit átadtak az oroszoknak, az alapján indult a tömeggyártás. Az első bevetésre talán 1941. november körül került sor, Moszkvától északkeletre, Volokalamszk környékén. Erről megemlékezett Panfilov tábornok is a könyvében.

    Egyébként ma 77 éve, 1944. március 19-én, vasárnap szállta meg Németország hazánkat 10 hadosztállyal, miközben Horthy a Klessheimi kastélyban tárgyalt Hitlerrel, és gyakorlatilag megszűnt Magyarország szuverenitása. Csodálkozom, hogy a Bal-Rad erről nem emlékezik meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .