A mai napra rendelt dijadalkuruttyolás, és ami mögötte van

Zseléagyú: beruházási rekordot döntött tavaly Döbrögisztán

A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére is beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország, mert 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át a Pannon Tools Kft.-nek.

A tárcavezető hozzátette, hogy az export ismét 100 milliárd euró fölé ment, amellyel a világon a 34. legjobb teljesítményt nyújtotta Magyarország úgy, hogy lakosságszám tekintetében csak a 94. helyen áll. Emellett ma már ismét annyian dolgoznak az országban, mint a járvány előtt. Emlékeztetett, hogy a kormány minden idők “egyik legrobusztusabb” beruházási támogatási programját indította el azon vállalatok számára, amelyek vállalják, hogy nem bocsátanak el egyetlen munkavállalót sem, emellett fejlesztenek.

Elmondta, hogy a mintegy hetven embert foglalkoztató, szerszámokat és alkatrészeket gyártó Pannon Tools Kft. 125 millió forintos kapacitásnövelő beruházását a kormány 41 millió forinttal támogatja. A fejlesztés eredményeként mintegy negyven százalékkal nő a magyar családi tulajdonban lévő cég kapacitása, amely mások mellett a Rábának, az Audinak, az Alpine-nak és a Suzukinak is a beszállítója. Hozzátette, hogy a hazai fémipar teljesítménye az év első hónapjában hat százalékkal emelkedett.

Kitért arra is, hogy Győr-Moson-Sopron megyében 63 vállalat 45 milliárd forintnyi beruházást hajt végre, amellyel 14 500 ember munkahelyét védik meg. Szijjártó Péter kiemelte:

a járvány kettős – gazdasági és egészségügyi – kihívást hozott, és a kormány erre “rendkívüli választ adott”, amely gazdasági szempontból működött. Hozzátette, hogy Brüsszel és a baloldal is azt szerette volna, hogy a kormány segélyeket adjon, amelyről azonban “bebizonyosodott az elmúlt évtizedekben, hogy bizonytalansághoz és kiszolgáltatottsághoz vezet”.

Ha a kormány Brüsszelre és a baloldalra hallgatott volna, akkor ezrekkel többen haltak volna meg Magyarországon, tízezrekkel többen fertőződtek volna meg, százezrekkel többen veszítették volna el munkahelyeiket és ma 1 millió 520 ezerrel kevesebb oltóanyag lenne Magyarországon, vagyis mintegy 750 ezer emberrel kevesebb kapott volna oltást – mutatott rá a miniszter.

A keletről beszerzett vakcinákkal viszont a második legjobb oltottsági mutatóval rendelkezik Magyarország az Európai Unióban – mondta. Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a győri ipari parkban mintegy tíz ország száz cége van jelen, amelyek a város motorjai. Dominek Ákos, a Pannon Tools Kft. cégvezetője elmondta, hogy a beruházás részeként megduplázzák az 5500 négyzetméteres gyártóterületüket.

A céget 1979-ben alapították, elsősorban autóipari cégek számára készítenek szerszámokat és alkatrészeket, de orvostechnikai műszereket és épületgépészeti alkatrészeket is gyártanak.

A nyilvános céginformációs adatok szerint 2019-ben a vállalat árbevétele 1 milliárd 803 millió forint volt, 15 millió forinttal magasabb, mint 2018-ban. Ebből az export bevétel 290 millió forint volt, amely 59 millió forinttal több, mint az azt megelőző évben. Az adózott eredmény 25 millió forint veszteséget mutatott 2019-ben, szemben a 2018-ban elért 77 millió forint nyereséggel.                                                                                                                                     (atv)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Zselésfejűnk egy jobb autó árát vitte a cégnek a qrmány “ajándékaként”, és csináltak az adománynak akkora hírverést, hogy az egész vajdasági potkánmédia ettől habzik. De amúgy van a hírben egy NAGYON LÉNYEGES MONDAT: “…Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a győri ipari parkban mintegy tíz ország száz cége van jelen, amelyek a város motorjai….”

Kb. EZ A JELLEMZŐ AZ EGÉSZ VAJDASÁGRA! A magyarok csak a legolcsóbb üzemanyagként működtetik a motort! LEHET ÖRÜLNI! Remekül műxik a döbrögisztáni rabszolgatartó rendszer! Dübörög a versenyképességünk!

Zseléfejű többi álellenzéket gyalázó, NER – istenítő, MI LETT VOLNA/LENNE ITT HA…- történelmietlen vakcina és ragályhablatyával pedig nem is érdemes foglalkozni.

“A mai napra rendelt dijadalkuruttyolás, és ami mögötte van” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Pfúj, pfúj és pfúj neoliberalizmus! Egyre több pénzbe kerül az adófizetőknek a munkahelyteremtő és munkahelymentő kormányzati intézkedések, ami azon túl, hogy versenyromboló hatást kelt még felháborító is, hogy olyanokat támogatnak (nagytőkéseket) akik valójában nem is szorulnak rá. A bajban lévő kis- és középvállalkozásoknak nem támogatást, hanem hitelt kínálnak (mármint azoknak, akik még egyáltalán hitelképesek).

  2. “Kitért arra is, hogy Győr-Moson-Sopron megyében 63 vállalat 45 milliárd forintnyi beruházást hajt végre, amellyel 14 500 ember munkahelyét védik meg”
    .
    Mi lenne ha nem azt a végét a világnak hanem a másik végét támogatná munkahelyekkel?

  3. A kapitalizmus osszeomlott.
    Veszteséges egy kulfoldi cég az az o gondja.
    Az adofizetok pénzébol a munkanélkulit támogasd baszod anyád.
    Tudod miért?
    Mert 5% koltség a segély a cég 95% kivitele a támogatásnak az államcassaban marad.

    Ezek a multik emberei inposztorok,akiket állami poziciokba ulktettek és nem az államot képviselik. Jogilag nézve terroristák,mert az állam ellen vannak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .