„Seuchensperrgebiet”

(idézet: És a varsói gettó felkelt)

2

III. Fejezet

Seuchensperrgebiet

Kezdetben nem is akarták elhinni, hogy ez valóság lehet. Czerniaków naplója mutatja, milyen kétségbeesetten kapaszkodtak abba a reménybe, amit a rendelettel egyidőben elterjedt hír felvillantott: „R. [valószínűleg Ronikier neves lengyel polgári politikusról van szó – Sz. K.] interveniálására Krakkóban azt válaszolták, hogy nem lesz gettó.”8 Mindenesetre, ha a Varsó területén folyó előkészületek hagytak is még valami kétséget és illúziót a zsidó közösség vezetője számára, október 12-én minden reménye szertefoszlott: „1030-kor értekezlet Makowskinál: Schön, Braun, Drost stb. …* Makowski – a varsói körzeti hivatal tisztviselője; Waldemar Schön – az áttelepítési osztály vezetője, a varsói gettó megszervezője; Braun és Drost – varsói közigazgatási tisztviselők.* Felvilágosítottak (Schön), hogy az emberiesség érdekében a kormányzó és főkormányzó rendelkezése alapján, felsőbb utasításra gettó alakul. Kezembe adták a német városrész tervét, majd külön a gettó tervét. Kiderül, hogy a gettót határoló utcákat a lengyeleknek szánták.

Utasítottak, hogy hozzak létre ezerfős zsidó rendőrséget. Október 31-ig az áttelepülés önkéntes lesz, utána kényszerű. Bútorokat nem szabad vinni. Pénzügyi természetű megjegyzéseimre azt mondták, hogy a rendőrség lehet önkéntes, ezenkívül a gettóban amúgy is van elég anyagi eszköz.”9

A zárt városrész kialakításával a varsói kormányzói hivatal keretei között működő ún. áttelepítési osztályt bízták meg. Ez a csoport 1940. szeptember végére fejezte be az előkészületeket és október 2-án (tehát a rendelet közzétételével egyidőben) hozta nyilvánosságra a gettó határaira vonatkozó pontos döntést is. Ezzel párhuzamosan kellőképpen felkészítették a varsói körzethez tartozó járási vezetőket, hogy 1940. november 15-ig valamennyi területükön élő zsidót telepítsenek át Varsóba. Eredetileg több variáció merült fel a zárt terület kiképzésére vonatkozóan. Végül is a Varsó északi részén, jelentős százalékban zsidók, túlnyomórészt szegény zsidók lakta területre esett a választás. Azért is ez a terület tűnt a legmegfelelőbbnek, mert egy részét eredetileg is fal vette körül, így lezárását könnyebben és gyorsabban meg lehetett valósítani.

Az akciót Varsóban személy szerint Waldemar Schön vezette. Tevékenységéhez a német megszálló hatóságokon kívül a város elöljáróit, részben pedig a zsidó tanács elnökét és tagjait is igénybe vette. 1940 október-novemberében, alig néhány hét leforgása alatt, a megszálló hatóságok 250 000 embert telepítettek át, köztük 183 000 zsidót. 1940. november 16-án a zsidó városrészt lezárták, a kijáratokhoz fegyveres őrséget állítottak. Még azon a napon Schön erős csendőregységekkel átfésülte a várost a bujkáló zsidók felkutatására. 11 138 embert fogtak össze és kergettek be a gettóba. Másnap 4000 zsidó üzletet és kb. 600 kisipari üzemet bezártak és kisajátítottak a keresztény – „árja” – oldalon.10

A gettó falai közé zárt terület kezdetben kb. 307 hektár volt, ezen zsúfoltak össze több mint 400 000 embert. Ez a szám 1941 áprilisára 450 000-re, majd még tovább emelkedett. Kezdetben, amikor a gettó falain belül még elviselhetőbbek voltak a viszonyok, átlagosan hét-nyolc ember jutott egy lakószobára; persze igen egyenlőtlen megoszlásban, hiszen a jobb módú családok zsúfoltsága korántsem volt olyan nagy, mint a szegény rétegeké. Különösen a más területekről odatelepítettek voltak súlyos helyzetben. 1941 őszén bizonyos utcákat kirekesztettek a gettóból, ekkor a zárt terület lényegében két részre vált: „kis” és „nagy” gettóra, amelyeket híd kapcsolt össze a keresztény rész felett, a Zelazna és a Chlodna utca kereszteződésénél. A területcsökkentés következtében újabb 75 000 ember veszítette el a tetőt a feje fölül11 és zsúfolódott össze átmeneti szállásokon.

A háromméteres fallal és rajta még egyméteres szögesdróttal körülvett terület látványa sötét figyelmeztetésként nehezedett Varsóra. Komor falai nemcsak az elszigeteltség nyomasztó érzését keltették, de a „falakon kívüliség” és a „falakon belüliség” megkülönböztetésének morálisan romboló, megfélemlítő hatását is sugallták. A gettó területének engedély nélküli elhagyásáért súlyos büntetés, a későbbiekben egyenesen halál járt. Kezdetben talán még lejátszották a rögtönítélő bíróságok ítélkezéseinek színjátékát, később azonban egyre több embert végeztek ki ott helyben, szökésének színhelyén, a falaknál. Hasonló sors várt a segíteni kész keresztény lengyelekre is.

Schön rögtön a gettó megszervezése után megpróbálta rávenni a főkormányzót, hogy az eddigieknél hatékonyabb eszközökkel mozdítsák elő a zsidóság teljes elszigetelését. Tisztában volt azzal, hogy a gettóban olyan állapotok uralkodnak, ami miatt csak a legdrákóibb intézkedésekkel lehet megakadályozni a zsidó lakosság menekülését. 1941. január 20-án, a főkormányzóság kormányának egyik Varsóban tartott ülésén, Schön részletes beszámolót tartott a gettó megszervezésének tapasztalatairól. A mellékelt több mint negyvenoldalas elaborátumban nyomatékosan hangsúlyozta, hogy nem hatásosak Varsó kormányzójának intézkedései, mármint, hogy a gettón kívül összefogott zsidókat csak pénzbüntetéssel sújtják, bármilyen nagy összegekről legyen is szó. „A halálbüntetés lenne az egyedül eredményes megfélemlítési eszköz” – mondotta Schön.12 S bár már ebben az időszakban is gyakran előfordult, hogy embereket agyonlőttek a gettó elhagyása miatt, néhány hónapra rá, 1941. október 15-én, Hans Frank főkormányzó aláírta azt a rendelkezést, amely „halálbüntetés terhe mellett” tiltotta meg a zsidóknak a számukra kijelölt lakóhely engedély nélküli elhagyását. Röviddel ezután Auerswald, a varsói zsidó terület főnöke (Kommissar für jüdische Wohnbezirk in Warschau) – mintegy elriasztásképpen, a nyomaték kedvéért – közzétette a gettóban azoknak a zsidóknak a névsorát, akiket amiatt lőttek agyon, mert önhatalmúlag elhagyták a gettó területét.13 A későbbiekben természetesen még ennyi nyilvánosságot sem igen tartottak szükségesnek.

1940 őszén tehát bezárult a varsói gettó. A zárt terület irányítását, belső életének szervezését a megszálló hatóságok látszólag a zsidóság önkormányzati szerveire, elsősorban a Judenratra, a zsidó tanácsra bízták, amelyről Heydrich már többszörösen idézett szeptemberi utasítása rendelkezett. Nem hagyott sok kétséget a zsidó tanácsok szerepére vonatkozóan. A főkormányzó mégis szükségesnek tartotta, hogy még világosabban megmagyarázza kormánya tagjainak, mi is tette szükségessé tevékenységük felújítását: „Rendeletileg létre kell hozni a Zsidó Öregek Tanácsait, amelyeknek az lesz a feladata, hogy közvetítsék a német hivatalok utasításait a zsidósághoz, és biztosítsák végrehajtásukat. A Zsidó Öregek Tanácsainak utasításai a zsidóságra kötelezők. Abban az esetben, ha a zsidók nem hajtanák végre ezeket az utasításokat, a tanácsok tagjai a legsúlyosabb büntetéssel sújtandók.”14 „A zsidó tanács köteles átvenni a német hatóságok utasításait elnökének vagy elnökhelyettesének útján. Minden zsidó férfi és nő köteles engedelmeskedni e tanácsok minden olyan parancsának, amely a német rendelkezések végrehajtására irányul”15 – ismételte meg miheztartás végett a főkormányzó 1939. november 28-án kelt rendeletének 5. pontja. Mindegyik gettó élén egy-egy Judenrat állt. A gettók között nem volt jogi kapcsolat. A Judenrat tagjai a német közigazgatásnak tartoztak felelősséggel.

Frank utasításának 4. pontja értelmében ezeket a tanácsokat – a lakosság létszámától függően 12-14 főt – a legtekintélyesebb zsidó családok tagjaiból kellett választani. Valójában sehol nem került sor tényleges választásokra, a tagokat a német hatóságok általában közvetlenül kijelölték és megbízták a feladatokkal.

A fenti dokumentumok és a megszállási politika gyakorlata világosan arra mutatott, hogy ezek az intézkedések a zsidó lakosság elszigetelésére irányultak, és egy távolabbi terv részét képezték. Mégis 1939 őszén még sokak szemében úgy tűnhetett, ezek a tanácsok tényleg betöltenek bizonyos sajátos önkormányzati szerepet, és ha korlátozott mértékben is, de ellátnak valamiféle védelmi funkciót. Miután a jövőről a legpesszimistább beállítottságú ember sem volt képes valós képet alkotni, sokakban joggal támadhatott az a hiedelem, hogy a németek csupán a zsidó lakosságnak azt a történelmi elkülönülését tartják szem előtt, amelynek nyomai Lengyelországban itt-ott még fellelhetők voltak. A tífuszjárvány veszélye is realitásnak tűnt egyesek szemében. Ezeket az érveket egyébként maguk a német megszállók is megpróbálták hitelesíteni. Abbeli törekvésükben, hogy a világ előtt és saját lakosságuk számára is valahogy elfogadhatóvá tegyék a megkülönböztetéseket, nem átallottak a zsidóság érdekeire hivatkozni. Voltak, akik egyenesen azt próbálták elhitetni a zsidósággal, hogy a gettó a védelmüket szolgálja, mert megvédi őket a környező lakosság részéről várható inzultusoktól. Sőt azt állították, hogy valójában nem is történt semmi változás a zsidóság helyzetében, hiszen korábban is gettóban éltek – saját maguk szigetelték el magukat -, s így Alfred Rosenberg megvalósuló elképzelései, illetve a német hatóságok rendelkezései csak a meglevő helyzetet szentesítik.

Csakhogy ez az érvelés maguknak a nemzetiszocialista ideológusoknak is túlzás volt. Emellett bizonyos fajta defetizmust árasztott, holott az „új Európa” kialakításakor tudatosságra és keménységre volt szükség. „Nemegyszer arra hivatkoznak – írja dr. P. H. Seraphim hogy ez a megoldás [a gettó] olyan dolog, amire a történelem tanított bennünket, mivel a középkorban is létezett zsidó városrész, ún. gettó. Ez a történelmi érvelés hibás. A gettó a középkorban sokkalta inkább joga volt a zsidóságnak, mint kényszer … A középkori gettó alapjában véve önkéntes közös tartózkodási hely volt, és nem zárta ki a zsidók és nem zsidók közötti gazdasági kapcsolatokat … Ahhoz, hogy a jelenlegi gettóknak legyen valami értelmük, az kell, hogy mások legyenek, mint a középkoriak voltak – azaz lakóiknak nem szabad kapcsolatban állniuk a nem zsidókkal …”16

A megszállók tehát olyan mértékű elszigetelésre törekedtek, ami lehetővé teszi a zsidóság teljes gazdasági kifosztását, munkaerejének maximális kihasználását. A gettóknak, mint Bergmann írta egyik cikkében, azt a szerepet kell betölteniük, hogy átmenetileg szükséges megoldást adjanak a zsidókérdésre.17 A gettók és a zsidó tanácsok létrehozására tehát egy pontosan előre kigondolt menetrend szakaszaként került sor, és sajátos szerepet töltöttek be a zsidóság sorsát megpecsételő tragikus folyamatban.

Mégis fűződtek bizonyos remények a zsidó tanácsok működéséhez. Varsóban erősítette ezeket az a tény is, hogy a varsói Zsidó Öregek Tanácsának elnöki tisztét egészen 1942. július végén elkövetett öngyilkosságáig ugyanaz a dr. Adam Czerniaków mérnök töltötte be, akit még Stefan Starzynski, a varsói városi tanács lengyel elnöke nevezett ki 1939 szeptemberében a zsidó vallási közösség, a gmina elnökévé. Czerniaków akkor a következőket jegyezte fel naplójába: „Starzynski elnök kinevezett a varsói zsidó hitközség elnökévé. Történelmi szerep ez az ostromlott városban! Igyekszem megfelelni neki.”18 Köztudott volt róla, hogy mindig önfeláldozóan dolgozott a közösség érdekeiért, s a lengyelek és a zsidók együttélésének, együttműködésének és barátságának rendíthetetlen híve volt.

A gettó megalakulása után a városrészt azonnal kivonták a varsói városi közigazgatás hatásköréből, s közvetlenül a kormányzói hivatal, illetve a német polgári adminisztráció ellenőrzése alá helyezték. Júliustól pedig már a zsidó munkaerő feletti rendelkezési jog is a civil Arbeitsamt, a munkaügyi hivatal hatáskörébe került át. Úgy tűnt, hogy a zsidó lakosság sorsa teljesen a polgári hatóságok kezébe került; ráadásul Fischer varsói német kormányzó és az SS helyi parancsnokai között a zsidókérdésben teljessé vált a harmónia. Ez a tény is erősítette a túlélés reményét a zsidóságban. Egyes lengyel körökben olyan hangok is hallatszottak, hogy a zsidóság nagyobb önkormányzatot kapott a megszállóktól, mint a lengyelek.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .