Csudállatos dijadalhír…!

130 milliárdos hitelt kap Döbrögisztán “haderő”-fejlesztésre

Kedvező finanszírozási feltételekkel kötött megállapodást Magyarország a haderő fejlesztésére: 348,5 millió euró, azaz mintegy 130 milliárd forintnyi forrást biztosít hazánk harci-védelmi képességének növeléséhez az Export Credit Norway (ECN) és a Norwegian Export Credit Guarantee Agency (GIEK).

Az ECN és a GIEK által nyújtott exporthitel finanszírozás a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében megvalósuló harci-védelmi fejlesztést tesz lehetővé. A forrás a 410 millió euró összegű NASAMS szerződéshez kapcsolódik, amit Magyarország a Norvég Kongsberg Defence & Aerospace AS szállítóval 2020 novemberében kötött meg. A haderő speciális beszerzésének 85 százalékát fedezi az exporthitel igénybevétele, amely az állam számára igen kedvező, hozzávetőlegesen megegyezik a devizakötvény-kibocsátás feltételeivel. A futamidő a teljes összeg lehívásától számított nyolc és fél év.

A finanszírozási mód illeszkedik az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) stratégiájába. Egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország több lábon álljon a hitelfelvételek szempontjából. Másrészt az ügylettel hosszabbodik az államadósság átlagos hátralevő futamideje is.                                                         (privátbankár)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…A finanszírozási mód illeszkedik az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) stratégiájába. Egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország több lábon álljon a hitelfelvételek szempontjából. Másrészt az ügylettel hosszabbodik az államadósság átlagos hátralevő futamideje is…”

-MECCSODA EGY RAFINÁLT STRATÉGIA EZ KÉREM!

A hír pedig csudállatos dijadalhír!

“Csudállatos dijadalhír…!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Először nem a létszámhiánnyal kellene valamit kezdeni, és csak aztán modernizálni a technikát? A HVG kérte ki az adatokat, és tavaly ősszel (nem volt az régen) még mindig 4500 betöltetlen pozíció volt a Honvédségnél. Állítólag összeegyeztethetetlen a Honvédség és a fiatalok életvitele, és ezért nem képesek feltölteni velük az állományt. Ezért volt régen a sorkatonai szolgálat. Hát ki a f*szom megy katonának, ha nem muszáj?

  2. Azt látom, hogy a fegyverkezés leple alatt, a tűzhöz közel ülők pénztárcája vastagszik, ez is a
    korrupció melegágya . A fő kérdés : hol ( ki ) az ellenség ? Mely országok veszélyeztetik a Magyar
    Köztársaság lakóit ? … Az eddig megvásárolt “katonai csapatszállító ” gépek, a ner oligarchák
    utazásait szolgálják, a magán kézben lévő luxus gépekkel és jachtokkal együtt !
    ….Igen trágyaszagú ez a kóceráj !

  3. …ui: az egekbe nőtt államadósságot viszont JÖVEDELEMARÁNYOSAN kell fizetni. Aki többet
    kap a KÖZÖSBŐL, az fizessen többet az államadósságból ! … Nem kell újra törvényesíteni az
    ” ezer évig tartó ” nemesi adómentességet !! A közteherviselésre jó példa volt a szocializmus
    négy évtizede .

Hozzászólás a(z) petymeg bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .