II. Fejezet – Lengyelek és zsidók a főkormányzóságban

(idézet: És a varsói gettó felkelt)

2

  1. Fejezet

Lengyelek és zsidók a főkormányzóságban

Lengyelország megszállásával először nyílt lehetőség bizonyos területi koncepciók részletes kidolgozására.

A titkos német dokumentumokban 1939 őszétől rendszeresen szerepelt a „végső megoldás” (Endziel, Endlösung) fogalma. Emögött a dokumentumok tanúsága szerint ekkor még elsősorban a zsidóság nagyobb területre való összegyűjtésének és letelepítésének gondolata húzódott meg. Kezdetben a lublini vajdaság lett volna ez a terület, később, Franciaország kapitulációja után, Madagaszkár szerepelt a különböző elképzelésekben.

Frank naplójában, 1940. júliusi dátummal például a következő bejegyzés szerepel:

„Igen fontos a Führernek az az elhatározása, melyet javaslatomra hozott, hogy nem érkezik többé semmiféle zsidó szállítmány a főkormányzóságba. Az általános politikából kiindulva ehhez hozzá szeretném tenni, hogy tervbe vették: az egész zsidó nemzetiséget a béke aláírása után a lehető legrövidebb időn belül elszállítják a Német Birodalomból, a főkormányzóságból és a Cseh-Morva Protektorátusból az afrikai vagy amerikai gyarmatokra. Madagaszkárt vették tervbe, amelyet Franciaországnak e célból át kell adnia. Ott, azon az 500 000 négyzetkilométeres területen elég hely lesz néhány millió zsidó számára. Mindent megtettem, hogy a főkormányzóságban élő zsidók is bekapcsolódhassanak ebbe a kedvező akcióba, hogy új életet építhessenek maguknak az új földön. Ígéretet kaptam, hogy belátható időn belül nagy könnyebbség következik be itt is.”10

Lublinban július 25-én tartott értekezletén még cinikusabb hangot ütött meg a főkormányzó. „Ahogy a tengeri szállítás megengedi, elszállítjuk a zsidókat [nevetés], elhordjuk a zsidókat darabonként, férfit férfi után, nőt nő után, a lányokat a lányok után. Remélem, emiatt nem kell majd az urakat nagyon sajnálnom [újabb nevetés]. Azt hiszem, hogy megszabadultunk – ahogy mondani szokták – a legnagyobb salaktól, és csak most fogunk igazán minden szempontból megfelelő, emberi állapotokat teremteni német honfitársaink számára. És ha ezt végrehajtottuk, elérünk még valamit. Az elkövetkező évtizedekben mindinkább német honfitársaink fogják benépesíteni ezt a földet …”11

Madagaszkárban persze nemcsak a Németországból és a lengyel, illetve cseh területekről elhurcolt zsidókat akarták letelepíteni, hanem egész Európából oda akarták vinni őket. Hogy a Madagaszkár-terv milyen sorsot szánt a zsidóságnak, az iránt a második világháborúban történtek nemigen hagynak kétséget. Ehhez a területi megoldáshoz („territoriale Endlösung” – ahogyan Heydrich nevezte) persze sikeresen kellett volna befejezni a nyugati háborút. Mivel ez nem következett be, maga a terv is lekerült a napirendről.

*

Az európai zsidóság tragédiájának egyik leggyötrelmesebb fejezete a második világháború idején nem Madagaszkárban, hanem Lengyelországban játszódott le. Itt pusztították el a legnagyobb számban a zsidó lakosságot. Ezenkívül itt már 1941-1942-ben – egyelőre titokban – létrehozták a haláltáborokat, s ide vezetett több mint egymillió európai zsidó útja Németországból, a Cseh-Morva Protektorátusból, Franciaországból, Hollandiából, Belgiumból, Skandinávia megszállt országaiból, Olaszországból, Jugoszláviából, Görögországból és Magyarországról.

Vajon ez azzal magyarázható-e, hogy Lengyelországban volt Európa legnagyobb számú, egy tömbben élő zsidó lakossága? A háború előtt több mint hárommillió zsidó élt az akkori Lengyelország területén. New York után Varsó volt a világ legnagyobb zsidó lakosú városa: 380 000 zsidó lakossal, a lakosság 30 százalékával. Ám aligha ez az ok. Arról már korábban szó volt, milyen szerepet kaptak ezek a területek a nagy német „élettér” kialakításában. A lengyelek és a zsidók kitelepítésére, a zsidóság elhurcolására vonatkozó elképzelések ebbe a tervbe illeszkedtek. A lengyel lakossággal szemben alkalmazott embertelen, kíméletlen megszállópolitika, az arra irányuló nyílt törekvés, hogy megfosszák a lengyeleket nemzeti méltóságuktól és megfélemlítsék őket, mindenesetre „hátteret” adhatott a szélsőséges „fajpolitikai” megoldásokhoz. Földrajzilag is kedvező volt a terep az „első szakasz” lebonyolítására, jóllehet 1941 második felében úgy tűnt, hogy ebből a szempontból a frissen megszállt oroszországi területek kerülnek előtérbe. 1942 folyamán azonban a zsidókérdés megoldásának súlypontja ismét visszahelyeződött a volt Lengyelország területére, főként a főkormányzóságba.

Az a tény, hogy Lengyelországban egy tömbben, nagy számban élt együtt a zsidó lakosság, bizonyos mértékig mégis megkönnyítette a Harmadik Birodalom urai számára elképzeléseik gátlástalan megvalósítását. Kedvezett ehhez az itt élő zsidóság elzárkózó élete, a helyi lakosságtól való elkülönülése is.

A lengyelországi zsidóság etnikai, nemzeti sajátosságaival, vallási és kulturális szokásaival sajátos színfoltot jelentett az országban. Még a varsói zsidóság nagy része is megtartotta történelmileg kialakult szokásait, erkölcsi normáit. Bár a XX. század folyamán felgyorsultak az asszimilációs folyamatok – elsősorban az értelmiség, a szabad foglalkozásúak körében -, a zsidóság nagy tömegeiben ez igen lassan hatott. Többségük a kézműiparban és a kisiparban, illetve a kereskedelemben dolgozott; kisebb részük nagyipari munkásként vagy szabad foglalkozásúként élt. Ennek következtében, bár körükben az egész lakossághoz viszonyítva magas volt a burzsoázia aránya, fő tömegeiket a kispolgárság és a proletariátus (főleg a kisipari proletariátus) alkotta. Népes rétegeket fenyegetett a pauperizálódás veszélye, illetve máris nagy nyomorban tengődtek. Elsősorban ezeknek a rétegeknek a körében volt erős a hagyományokhoz való ragaszkodás és a befeléfordulás, a vallási, etnikai közösségekhez való szoros kapcsolódás.12

Ennek az etnikai különállásnak a gyökerei a középkori Lengyelország társadalmi struktúrájáig nyúlnak vissza. A régi feudális nemesi köztársaságban a zsidóság egyike volt a feudális rendeknek. Az egyes rendek egymástól való elzártságát a lengyel rendek esetében is rendkívül szigorú korlátok szabták meg; különösen nagy mértékben vonatkozott ez a zsidóságra. A Lengyelországból származó Nobel-díjas író, Isaac B. Singer rendkívül szemléletes képet ad regényeiben a Lengyelországban élő zsidóság XVII-XIX. századi viszonyairól. Magyarul is megjelent „A Sátán Gorajban” és „A rabszolga”. Számunkra szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy egyazon településen belül ekkora különbség létezhetett nem csupán az emberek szokásaiban, vallásában, de a közigazgatás, az oktatás, a kultúra és a munka területén is. Singer irodalmi műveinek tanúsága szerint ez az elkülönülés éppen az emberi kapcsolatok terén volt a legszigorúbb.

Ez persze nem kizárólag lengyelországi jelenség. Többé-kevésbé ez jellemezte egész Kelet-Európát, főként a volt cári Oroszországhoz tartozó területeket. A lengyelországi állapotokat azonban konzerválta az a körülmény, hogy a függetlenség elvesztése folytán a lengyel társadalom fejlődése általában lelassult. Az egyes zsidó közösségeket a gmina, a zsidó hitközség vezette, mely a középkorban a vallási nevelés, irányítás mellett közigazgatási, jogi funkciókat is betöltött. Lényegében a középkori gettók központi irányítószerve volt. Egy-egy közösség, gmina kb. ötezer embert fogott össze. A közösségeket az ún. igazgatóság és a tanács irányította. A tanács törvényhozói és ellenőrzési funkciókat, az igazgatóság végrehajtói szerepet töltött be. Létszámuk jóváhagyása, tagjaik kinevezése az ellenőrző államhatalmi szerv hatáskörébe tartozott. Lengyelország függetlenségének visszanyerése után a gmina hatásköre szűkült, vallási, oktatási, jótékonysági tevékenységre korlátozódott, ám szellemi befolyása továbbra is erős, hatékony maradt.

A lengyelországi zsidóság politikai és vallási élete rendkívül differenciált volt, világosan tükrözte az osztály- és rétegérdekek éles elkülönülését és ellentéteit. Az egyes vallási és politikai irányzatok más-más megoldást javasoltak a nemzeti és társadalmi kérdések megoldására. Négy főbb irányzat rajzolódott ki a politikai tabellán: 1. Vallási ortodox. Ehhez tartozott Agudas Israel tábora és az ún. Szomrej Szabat-mozgalom. 2. Pozitivista-asszimilációs. 3. Cionista, hebraista. 4. A szocializmus és a cionizmus szintézisére törekvő munkáspártok: a Poalej Syjon Lewica (baloldal) és a Poalej Syjon Prawica (jobboldal); ez utóbbiak a Lengyelországban élő zsidóság ősi, törzsökös autochton jellegét hangsúlyozták erőteljesen. Az autochtonistákhoz sorolható a legnagyobb zsidó munkáspárt, a Bund és ide tartoztak az ún. folkisták is. Megjegyzendő, hogy a két világháború között a lengyel kormányok a lojális és konzervatív Agudas Israelt támogatták, de a palesztinai emigráció gondolatát ébren tartó cionista mozgalmak tevékenységét is bátorították.13

Már a fentiekből is látható, hogy Lengyelország zsidó lakosságának szellemi, politikai és társadalmi életét nem kizárólag, sőt talán nem is elsősorban a vallási intézmények befolyásolták. A századunkban Varsóban működő 250 zsidó intézménynek és társadalmi szervezetnek például csak egy része volt vallási jellegű, a többi kulturális, önkormányzati, jóléti, sport-, diák- stb. intézmény volt, túlnyomórészt a Bundnak, illetve a munkásmozgalom más csoportjainak befolyása alatt. Dinamikusan fejlődött az iskolahálózat. Három iskolatípus jellemezte a lengyelországi zsidó iskoláztatást: 1. a zsidó gyerekek számára létesült, állami és önkormányzati támogatással működő lengyel nyelvű elemi iskolák; 2. a zsidó társadalmi szervezetek által fenntartott jiddis vagy héber nyelvű iskolák; 3. magániskolák lengyel tanítási nyelvvel.

Ez a gazdag intézményrendszer már önmagában is élénk szellemi életet sejtet. De Varsó nemcsak a lengyelországi zsidóság szellemi életének volt fontos központja; befolyása világszerte érződött, elsősorban persze Európában. A jiddis, héber lengyel nyelven megjelentetett lapok, folyóiratok száma több tucatra rúgott. Közöttük nem egy, mint például a Bund lapja, a Di Folkscajtung, komoly nemzetközi tekintélyt élvezett. Jelent meg jiddis nyelven illegális kommunista újság is, de több jiddis polgári lap is ismert volt a határokon kívül.

Varsóban igen élénk zsidó színházi élet folyt. Az a sajátosan zárt közeg, amelynek itt játszottak s ahonnan a szerzők témájukat merítették és ahonnan a színészeket is toborozták, furcsán demokratikus, plebejus arculatot kölcsönzött ennek az intézménynek. Talán a nyelv, talán az eltérő szokások tették, de ezek a darabok és ezek az előadások nem váltak a lengyel lakosság egészének kulturális kincsévé. Joggal idézi Ruta Sakowska egyetértően Boy-Zelenski ismert lengyel író szavait: „Van annak valami értelme, hogy miközben egymás mellett élünk, ilyen keveset tudjunk egymásról, ennyire ne ismerjük egymást? Játszanak minálunk színdarabokat a világ minden tájáról, sokszor elég gyengécskéket, ugyanakkor abszolút semmit nem teszünk annak érdekében, hogy megismerjük annak a népnek a lelkét, amellyel együtt élnünk rendeltetett.”14 Hasonló megállapítás a többi tudományos, kulturális intézményre is vonatkozik, bár talán a történetírás, a társadalomtudományok területén indult meg viszonylag a leghamarabb az integrálódás. A tudományos tevékenység részben az egyetemi szintű rabbi- és pedagógusképző intézetben volt élénk, de neves szakembereket nevelt a Vilnai Tudományos Intézet és a Varsóban tevékenykedő Fiatal Történészek Köre is, ahonnan sokan váltak az egyetemes lengyel történetírás kiemelkedő szakembereivé.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“II. Fejezet – Lengyelek és zsidók a főkormányzóságban” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Ne orroljon meg rám senki,hogy ide tettem ezt a szemetet!
    Erősen baloldali létemre valahogy ki kell raknom magamból ezt a baloldalt gyalázó,álbaloldalt ostromló szemetet.Nem baloldaliság,ami elmélet folyik az USA-ban,hanem fasiszta ömlengés a baloldal lejáratására,és ezt a szemetet a másik fasiszta tábor ostorozza,mert az a szándéka,hogy a hamis elmélettel ne az azt felkapó fasiszta csoport,hanem a valódi baloldal törekvéseit,kritikáját,az emberi jólét megteremtésének,a kapitalizmus leváltásának szándékát megsemmisítse.
    Szerintem csak álszent okoskodás,mindkét oldal ugyanannak az agyrémnek szándékolt szüleménye,a kapitalizmus totálissá tétele érdekében,hogy az új világrend,azaz a nagy reset simán,a népek valódi baloldaliságát leszerelvezavartalanul megvalósulhasson!

    https://mandiner.hu/cikk/20210108_cinikus_elmeletek_a_szelsobalos_akademiai_paranoia_la

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .