A háború előestéje – Nyugat áruló politikájának következményei

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

  1. A Szovjetunió elleni fasiszta agresszió előkészítése

Nyugat áruló politikájának következményei

A fasiszta Wehrmacht első csapásai Lengyelországot érték. 1939. szeptember 1-én 57 német fasiszta hadosztály (több mint 1,5 millió katona, 2500 harckocsi és 2000 repülőgép) lépte át a lengyel határokat. Európa szívében olyan események kezdődtek, amelyek gyökeresen megváltoztatták a helyzetet az egész világon. Megkezdődött a hat évig tartó második világháború, amely a földgolyó embermillióinak változtatta meg az életét.

Lenin figyelmeztetett arra, hogy a háborút nem szabad csak egyszerűen mint támadást, mint a béke megszűnését tekinteni. „Hajbakaptak és kibékültek! Ezt a felületes és ostoba nézetet már évtizedekkel ezelőtt megcáfolták és megcáfolhatja bármely háborús történelmi korszak minden, valamennyire is figyelmes elemzése.”4 – Lenin összes Művei. 32. köt. Kossuth Könyvkiadó 1972. 88. old.*

A második világháború a kapitalista gazdasági rendszerből fakadó éles és mélyreható ellentétek következménye volt.

Úgy kezdődött, mint imperialista háború, majd az antifasiszta tömb országai számára felszabadító jellegű háborúvá vált. A fasiszta államok részéről mindvégig imperialista jelleget viselt.

A lengyel nép kezdettől fogva antifasiszta felszabadító háborút vívott. Nemcsak szabadságáért és függetlenségéért, nemcsak a fasizmus ellen harcolt, hanem a reakciós nemzeti burzsoázia ellen is. A német-lengyel háború körülbelül egy hónapig tartott. A lengyel hadsereget nem készítették fel ilyen háborúra. Számbelileg is, de még inkább fegyverzetének és harci technikai eszközeinek mennyiségét tekintve messze elmaradt a német fasiszta hadsereg mögött.

A német fasiszta csapatok gyorsan leverték a védelmet, és behatoltak az ország belsejébe. A német csapatok elfoglalták Lengyelország fő körzeteit, szeptember 17-re elérték a Lvov-Vlagyimir-Volinszkij-Breszt-Bialystok vonalat. Ekkor már csak a varsói és a modlini helyőrség folytatta az ellenállást. Ám erőik és eszközeik kimerülése után, szeptember 27-28-án kénytelenek voltak letenni a fegyvert és megadni magukat. Több mint 100 000 lengyel katona és tiszt esett fogságba. A lengyelek százezreit hurcolták el Németországba kényszermunkára vagy zárták koncentrációs táborokba.

Egyáltalán nem a hitlerista stratégák által kidolgozott villámháborús doktrína volt a magyarázata annak, hogy a német fasiszta csapatok ilyen gyorsan elfoglalták a nagy kiterjedésű lengyel területet. Ennek sokkal komolyabb okai voltak.

Az 1939. szeptemberi tragédia egyenes következménye volt annak az antikommunista reakciós koncepciónak, amelyre a burzsoá Lengyelország és kormányának politikája épült, valamint annak, hogy a lengyel kormány a hitlerista Németország kegyeit hajszolta, s mindig a nyugati imperialista államok szovjetellenes politikáját követte. A burzsoá lengyel kormány – megásva ezzel saját maga sírját – határozottan elutasította a Szovjetuniónak azt a javaslatát: engedje át Lengyelországon a szovjet csapatokat, hogy megakadályozzák a fasiszta csapatok betörését. Pedig ez a javaslat két héttel azelőtt hangzott el, hogy a fasiszta Németország megtámadta Lengyelországot. A lengyel vezetők előnyben részesítették a nyugati országok – Nagy-Britannia és Franciaország – illuzórikus biztosítékait a keleti szomszéd, a Szovjetunió – aki egyébként garantálta a lengyel népnek nemzeti függetlenségét és szuverenitását – biztonságot nyújtó és reális segítségével szemben.

Bár Chamberlain és Daladier kormánya öt nappal a fasiszta Németország lengyelországi támadása előtt kijelentette, ha első jelét látja a Németország részéről fenyegető háborúnak, garantálja Lengyelországnak a támogatást és a segítséget, a valóságban azonban semmiféle reális segítséget nem adott neki.

Ha komolyan gondolták volna Lengyelország megsegítését Nyugaton, felléphettek volna Németország ellen. Az OKW hadműveleti osztályának egykori főnöke, Jodl hitlerista tábornok jelentette ki a háború után: „1939-ben csak azért nem szenvedtünk vereséget, mert az a hozzávetőlegesen számítható 110 francia és angol hadosztály, amely Lengyelországgal való háborúnk idején nyugaton 23 német hadosztállyal állt szemben, teljesen tétlen maradt.”

Mi volt hát a nyugati országok kormányai első pillantásra oly különös álláspontjának az oka?

A fasiszta Németország fegyveres erőit Lengyelország elfoglalása után közvetlenül a Szovjetunió nyugati határához vitte. Ennél jobban semmi sem felelhetett volna meg a nyugati országok imperialistáinak. Az angol és francia burzsoá történészek napjainkban megpróbálják mentegetni kormányaiknak Csehszlovákiát és Lengyelországot szégyenletesen eláruló politikáját, és próbálják bebizonyítani, hogy Nagy-Britannia és Franciaország nem volt felkészülve háborús tevékenységre. De elegendő mindössze egybevetni azt, milyen létszámú hadseregeik és milyen minőségű fegyvereik voltak Angliának és Franciaországnak és mivel rendelkezett a fasiszta Németország, s mindjárt meggyőződhetünk az ilyen bizonygatások tendenciózus és tarthatatlan voltáról. Ha az angol és francia kormány akarta volna, 1939-ben megvolt a teljes lehetősége annak, hogy Hitlert kétfrontos háborúra kényszerítse, és ezzel megkönnyítette volna Lengyelország helyzetét és sorsát. De ezt nem akarták. Chamberlain és Daladier sakkfigurának tekintették Lengyelországot imperialista kombinációikban. Nem törekedtek arra, hogy Lengyelország barikád legyen Hitler agresszív törekvéseinek útjában, ellenkezőleg, közreműködtek abban, hogy területe egyféle kapu legyen a hitleristáknak a Szovjetunió elleni támadása számára. Abban reménykedtek, hogy Lengyelország után a fasiszta Wehrmacht rátámad a Szovjetunióra és szétzúzza azt, akkor pedig Nagy-Britannia és Franciaország hátulról mér Németországra megsemmisítő csapást. De alaposan elszámították magukat. 1939. szeptember 17-én a szovjet csapatok megkezdték Belorusszia és Ukrajna azon nyugati körzeteinek a felszabadítását, amelyeket még a páni Lengyelország szállt meg, s ezzel útját állták a fasiszta csapatok további keleti irányú előrenyomulásának.

Miután Németország megszállta Lengyelországot, megkezdődött Európában az az időszak, amelyet „furcsa háborúnak” neveznek. Ez a szakasz 1940. május 10-ig, azaz Franciaország német megtámadásáig tartott. Ebben az időszakban, bár Nagy-Britannia és Franciaország formálisan hadban állott Németországgal, semmiféle aktivitást nem tanúsított, nem folytatott katonai tevékenységet, hanem kereste a Németországgal való békekötés lehetőségeit.

Hitler agyafúrtan kihasználta az adott katonapolitikai helyzetet. Állandóan azt hangoztatta, hogy nincs oka megtámadni a nyugati hatalmakat, ugyanakkor erőteljesen készült Franciaország és más nyugat-európai országok megtámadására. 1939-1940 telén a fasiszta Németország számottevően növelte fegyveres erőit, és még inkább fokozta haditermelését.

1940 tavaszán a fasiszta Wehrmacht egymás után hajtotta végre hadműveleteit. Elfoglalta Dániát, Norvégiát, Hollandiát, Belgiumot. 1940. május 10-én reggel a holland, a belga és az északfrancia repülőterekre és városokra mért heves légicsapások után a német fasiszta csapatok támadásba mentek át az Északi-tengertől a Maginot-vonalig terjedő széles arcvonalon. Hollandia hat nap alatt esett el, május 28-án megadta magát Belgium. A háború 20 napja után a katasztrófa szélére került Franciaország. Csapatai az egész arcvonalon visszavonultak. Június 14-én a német csapatok harc nélkül elfoglalták Párizst. A harc további folytatására képtelen francia kormány 1940. június 22-én Compiégne-ben aláírta a fegyverszünetet. A francia nép súlyos nemzeti tragédiát élt át, s ez annak az áruló, népellenes politikának volt a következménye, amelyet vezetői folytattak.

A második világháború kezdeti szakaszának Nyugat-Európa volt a központja. Éppen itt kereste a hitleri Németország a világuralom eléréséhez vezető politikai és hadászati feladatok megoldását. Lengyelország leverése után nyolc hónappal a német fasiszta hadsereg rendkívül gyorsan, mindössze másfél hónap alatt oly nagy európai országot foglalt el, mint Franciaország. Akkor senki sem hitte volna, hogy a jól kiképzett francia hadsereget, amely több mint száz hadosztállyal és korszerű technikával rendelkezett, oly gyorsan szét lehet verni.

Az 1939-1940-es év Nyugat-Európában lezajlott katonai eseményei megmutatták: nincs ott olyan erő, amely képes lenne ellenállni a hitlerista agressziónak. Sőt mi több, a csekély veszteségek árán elért német sikerek megerősítették a hitleristákban azt a meggyőződést, hogy az általuk kidolgozott villámháborús katonai doktrína helytálló, s azt is, hogy képesek „villámgyors” győzelmet aratni a Szovjetunió fölött.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“A háború előestéje – Nyugat áruló politikájának következményei” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Semmi sem változik gyorsabban, mint a változhatatlan múlt. Mindig az uralkodó paradigma szempontjai szerint kell értékelni a múlt eseményeit. Hol van a Molotov-Ribbentrop paktum, ami Lengyelország halálos ítélete volt? Nem a Szovjetúnió nyugati határait érték el a németek, hanem az ún. Curzon vonalat, amely Lengyelország közepén húzódott. A Szovjetúnió a paktummal időt nyert és létrehozott egy ún. puffer zónát Lengyelország területén, ahol a német támadást kívánták megállítani, majd pedig általános ellentámadást indítani. A szovjet főerők 200 km-re voltak hátravonva a Német-Szovjet találkozási pontoktól Lengyelország területén, mivel Sztálin félt attól, hogy ha közelebb viszi a csapatokat, azt Hitler támadási szándékként értékeli. A paktum arra is lehetőséget nyújtott a náci Németországnak, hogy szétverje 1940. májusában a Franciaország, Hollandia, Belgium területén állomásozó francia-angol erőket, mivel keleti irányból a háta biztosítva volt. Barokkos túlzás a keleti lengyel területek megszállását felszabadításnak nevezni, az elkövetett kegyetlenkedések és tömeges deportálások miatt, amelyek elsősorban a lengyel értelmiséget és a fegyveres erők tisztjeit érintették és amit a szovjet NKVD követett el. Sztálin azért nevezte kezdetektől fogva fasisztának a III. Birodalmat, mert furcsa lett volna azt mondani, hogy a nemzeti szocialista német munkáspárt által vezetett Németország támadja meg a Szovjetúniót, ahol papíron szintén munkáshatalom volt.

    1. “Szovjetúnió a paktummal időt nyert ….”

      Igen, de elcseszte Sztálin, oszt’ nem mentek vele semmire !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .