Vajdasági ragályhorror

4668 új ragályfertőzöttet, 123 újabb halálos áldozatot jelentett be Döbrögi a ma reggeli rádiós igehirdetésén. A Kossuth rádión sugárzott vajdaszeánsz keretében elhintette, hogy 5027 – en vannak kórházban, 451 – en lélegeztetőgépen.

Szerinte drasztikusan fog a helyzet romlani a következő két hétben. Azzal számolnak, hogy erőteljesen növekszik a fertőzések száma, a kórházba és lélegeztetőgépen lévők száma is.

Döbrögi amúgy megbízik a járványügyi szakértőkben, matematikusokban, az előrejelzéseik eddig beváltak.

A rádiós szeánsz megtartására egy nehéz operatív törzs – ülésről érkezett. Megtudhattuk tőle, hogy el kellett rendelnie egy emelt szintű készültséget a kórházakban. Újra életbe lép a vezénylési rend, az ápolókra, orvosokra nézve ez azt jelenti, hogy megint bárhova irányíthatják őket.

Ő úgy véli, hogy ez az oltópontokon nem veszélyezteti az oltási rendet, mert az alapvetően a háziorvosokra épül.

Vajdánk szerint “a baloldal oltásellenes, felelőtlen”, de jön keletről elég vakcina a kínai és orosz szállítmányokkal.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

KH-jelenti: 2021. 02. 24. 9:55
A POLGÁRMESTER A KÍNAI VAKCINÁVAL VALÓ OLTÁSSAL KAPCSOLATBAN ÍRT LEVELET A HÁZIORVOSNAK
Szerda reggel levélben kérte Molnár Róbert polgármester Deák Enikő kübekházi háziorvost arra, hogy a kínai Sinopharm vakcinával való oltás során körültekintően járjon el, és csak azt oltsa be ezzel a készítménnyel, akik azt írásos nyilatkozatban kérik, és vállalják annak esetleges következményeit.
Mint a polgármester írja, több virlógus szakember szerint a kínai oltóanyag “potenciális veszélyeket” rejthet magában.
A polgármester arról is ír a levélben, hogy információja szerint orvosokat helyeznek a kormányhivatalok nyomás alá, hogy mindenképpen ezzel oltsák be a praxisukban élőket.
Levele befejezéseként Molnár Róbert az írta: “Doktornő, első az emberi élet, és nem a hatalom érdeke!”
Azt nem tudjuk, hogy Kübekháza polgija balos vagy libsi (esetleg mindkettő!), de hogy egy NER – ellenes galád, az már biztos!
A balrad.ru NEM VÍUSTAGADÓ, ÉS NEM OLTÁSELLENES! DE…
Hírek szerint az elhunytak túlnyomó többsége krónikus betegségben szenvedő IDŐS EMBEREK, és ugyancsak többféle nyavalyáktól gyötört fiatalabbak.
Ugyancsak hírek szerint a SZOCIALIZMUSBAN KÖTELEZŐEN MEGKAPOTT BCG – VÉDŐOLTÁSOKNAK KÖSZÖNHETŐEN a magyarok jelentős hányada VISZONYLAG IMMUNIS LEHET a mostani ragállyal szemben!
Ismereteink szerint a BCG – vakcina egy ALAPOSAN KIKISÉRLETEZETT, BEVÁLT SZER, és nem egy hamarjában kikutyult alkalmi lötty, mint a mostani számtalan katyvasz.
Aligha véletlen, hogy a jelenleg 67 – 31 év közötti, KRÓNIKUS BETEGSÉGEKBEN NEM SZENVEDŐ ÉVJÁRATOK közül szinte alig – alig tud elragadni a Covid – rém.
Persze ha hiszünk az “összeesküvés – elméleteknek”, majd majd a seregnyi új katyvasszal való tömeges ojtakozás után…

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Vajdasági ragályhorror” bejegyzéshez 25 hozzászólás

  1. Ha ilyen ütemben,azaz előre megjósolhatóan következnek a ragály hullámai,amihez képest teljesen esélytelen a maszk viselése,és a kijárási korlátozás,akkor azt miért nem lehet beismerni!Csak akkor nem lehet beismerni,haez a kibaszott,percenként variálódó vírus mesterségesen lett előállítva,aminek következtében kikapcsolhatták,vagy kijátszhatták az emberi immunrendszer alkalmazkodó képességét.
    Ez a herce-hurca csak arra jó,hogy teljesen elszigeteljék a kétségbeesett embereket egymástól,nehogy tökönrugdossák ezeket a sarlatánokat!
    Megérett a világ az elit megszüntetésére,süllyesztőbe küldve őket ÖRÖKRE!!!!!

  2. Boncolást végzett a Covid-19 betegen
    Costel Acte Românești
    itt van: Moszkva
    2021. 02. 17. 11:11
    Oroszország halál utáni boncolást végzett a Covid-19 betegen, nagy felfedezés történt.

    Oroszország lett a világ első országa, amely elvégezte egy Covid-19 hulla (post mortem) boncolását, és alapos kivizsgálás után megállapította, hogy a Covid-19 NEM LÉTEZIK VÍRUSKÉNT.
    EZ EGY GLOBÁLIS ÁTVERÉS, emberek halnak meg az ′′ erősített 5 G elektromágneses sugárzás (méreg) miatt “.
    Oroszországban az orvosok megszegték az Egészségügyi Világszervezet (WHO) törvényét, amely nem engedi, hogy boncolásokat végezzenek a Covid-19.-ben elhunyt emberek testületein.
    A tudományos felfedezés időszaka után nem feltételezhető, hogy ez egy vírus, hanem egy halált okozó baktérium, amely az erekben és idegekben vérrögök kialakulásához vezet, ami miatt a beteg meghal a baktérium miatt.
    Oroszország legyőzte a vírust, azt állítva, hogy ′′ nincs más, mint a fallium-intravascularis alvadás (trombózis), és a kezelési módszer gyógyul “.
    Antibiotikum tabletta
    Gyulladáscsökkentő és szedj antikoagulánsokat (aszpirin).
    Ez azt jelzi, hogy lehet gyógyítani a betegséget, ezt a szenzációs hírt a világ számára orosz orvosok készítették a Covid-19. vírus boncolásával (holttestek). Más orosz tudósok szerint a lélegeztetőgépekre és az intenzív osztályra (UCI) soha nem volt szükség. Oroszországban már megjelentek az erre vonatkozó jegyzőkönyvek.
    KÍNAI már tudta ezt, de soha nem tette közzé a jelentését.
    Oszd meg ezt az információt családdal, szomszédokkal, szomszédokkal, ismerősökkel, barátokkal, kollégákkal, hogy ők is kikerüljenek a Covid-19-től való félelemből, és megértsék, hogy nem vírus, hanem egyszerűen egy 5 G sugárzásnak kitett baktérium.
    Az ok az, hogy nagyon alacsony immunitással bántsuk az embereket. Ez a sugárzás gyulladást és hipoxiát is okoz. Aki áldozata, szedjen Asprint-100 mg és Apronikot vagy Paracetamolt 650 mg-ot.
    Mert kimutatták, hogy a covid-19 vérrögöt okoz, ami az emberben trombózist okoz, és miért nem kaphat vérrögöt az erekben, és ezért az agyban, a szívben és a tüdőben, nem juthat oxigénhez, ami nehezíti az ember lélegzetét és az emberek gyorsan légzőszervi energia hiány miatt.
    Oroszországban az orvosok nem hallgatták meg a WHO protokollját, és boncolást végeztek a covid-19. halottjain.
    Az orvosok karokat, lábakat és egyéb testrészeket tártak fel, majd helyesen megvizsgálták, észrevették, hogy a véredények kitágultak és vérrögökkel telítettek, amelyek rendszerint megakadályozzák a vérkeringést és csökkenti a beteget okozó oxigén áramlását a szervezetben meghalok.
    A kutatásról szóló hírek hallatán az Oroszország Egészségügyi Minisztériuma azonnal megváltoztatta a Covid-19 kezelési protokollt, és aszpirint adott pozitív pácienseinek-100 mg-ot, és elkezdte az Empromak alkalmazását.
    Ennek köszönhetően a páciensek megkezdték a lábadozást, és egészségük javulni kezdett.
    Az Oroszország egészségügyi minisztériuma egyetlen nap alatt több mint 14.000 beteget bocsátott ki, és hazaküldte őket.
    Forrás: Oroszország egészségügyi minisztériuma..
    Igor József Vass
    Az ne zavarjon, hogy évtizedek óta használva van a frekvenciatartomány. Az ULF vagy az extrém magas frekvencia (irányítottan, pontba) sokkal veszélyesebb, de csak nagyon nagy erősséggel.
    László Kiss
    Igor József Vass
    EZ IGAZ DE EDDIG NEM JUTTATTAK A SZERVEZETBE ORRON KERESZTÜL MEG OLTÁSSAL OLYAN ANYAGOT, AMI AKTIVIZÁLJA MAGÁT AZ EMLÍTETT SUGÁRHATÁSÁRA… SZERINTEM!

      1. Ha ez tényleg igaz, akkor nagyot borul a bili!

        Lefordítva magyarra:
        Legfrissebb hírek
        _Jó hír a világból ….
        Február 12. 19:31
        Oroszország post-mortem boncolást végzett a Covid-19 betegen, egy jelentős felfedezés történt.
        Oroszország lett az első olyan ország a világon, amely boncolást (post mortem) végzett egy Covid-19 holttesten, és alapos kivizsgálás után rájött, hogy a Covid-19 nem létezik vírusként. Ez egy globális átverés volt ami miatt emberek tömegei meghaltak a “felerősített 5G elektromágneses sugárzástól aktivált baktériumok hatásaitól(méreg)”. Oroszország orvosai megsértették az Egészségügyi Világszervezet (WHO) törvényét, (ami nagyon gyanús!!!) amely nem engedélyezi a boncolások elvégzését.A Covid-19-ben meghalt emberek testében -egy tudományos felfedezés után-, nem lehet feltételezni, hogy vírusról van szó, de egy halált okozó baktériumtól igen, amely vérrögök képződéséhez vezet a vénákban és az idegekben, amelyek miatt a beteg e baktérium hatása miatt meghal.
        Oroszország legyőzte a vírust, mondván, hogy “nincs más, mint a fellium-intravaszkuláris koaguláció (trombózis), és az megfelelő kezelési móddal gyógyíható, antibiotikum tablettákkal, gyulladáscsökkentő és antikoagulánsok (aszpirint) szedésével.
        Ez azt jelzi, hogy meg lehet gyógyítani a betegséget, ezt a szenzációs hírt a világ számára orosz orvosok készítették a Covid-19 vírus post mortem boncolásával (holttesteivel). Más orosz tudósok szerint lélegeztetőgépekre és intenzív osztályra (ICU) soha nem volt szükség. Erre vonatkozó jegyzőkönyveket Oroszországban már közzétették.
        KÍNA már tudta ezt, de soha nem tette közzé jelentésében.
        Ossza meg ezeket az információkat családjával, szomszédaival, ismerőseivel, barátaival, kollégáival, hogy megszabadulhassanak a Covid-19-től való félelmüktől, és megértsék, hogy ez nem vírus, hanem egyszerűen egy baktérium, amelyet ha 5G sugárzás ér, aktivizálódik. A következmény, nagyon alacsony immunitású emberek sérülése. Ez a sugárzás gyulladást és hipoxiát is okoz. Az áldozatoknak Asprint-100mg-ot és Apronik-ot vagy Paracetamol 650mg-ot kell bevenniük.
        Mivel a covid-19-nél kimutatták, hogy véralvadást idéz elő, ami trombózist okoz az emberekben, és vérrög képződik a vénákban, ezért az agy, a szív és a tüdő nem tud oxigént kapni, ami megnehezíti az ember számára a légzést, és az emberek gyorsan meghalnak a légzési energia hiánya miatt. Az orosz orvosok nem hallgattak a WHO (halálaspiráns) protokolljára, és boncolást végeztek a covid-19-ben elhunytak holttestén.Az orvosok felnyitották végtagjaikat és a test más részeit, és miután tüzetesen megvizsgálták őket, észrevették, hogy az erek kitágultak és a vénák vérrögökkel voltak telítve, ami megakadályozta a véráramlást illetve csökkentette az oxigénáramlást is a testben, ami a beteg halálához vezetett. E kutatás megismerése után az orosz egészségügyi minisztérium azonnal megváltoztatta a Covid-19 kezelési protokollját, és 100 mg aszpirint adott pozitív betegeinek és elkezdte adni az Empromak-ot, melynek eredményeként a betegek gyógyulni kezdtek, és egészségük javulni kezdett. Az új kezelés eredményeként az orosz egészségügyi minisztérium egy nap alatt több mint 14 000 gyógyult beteget engedett ki és küldött haza.
        Forrás: Orosz Egészségügyi Minisztérium
        Megjegyzés:Amit azért én sem értek, akkor minek gyárt és ad el Oroszország C-19 elleni vakcinát?Hmmm…?
        https://ms-my.facebook.com/groups/3318576578188478/

        1. Ranger48 2021-02-26 – 14:09
          “Megjegyzés:Amit azért én sem értek, akkor minek gyárt és ad el Oroszország C-19 elleni vakcinát?Hmmm…?”
          Ők sem hülyék .
          Van benne pénz mér’ ne.

  3. Kérem szépen, én sem vagyok vírus tagadó,csak ami nincs, az ellen védekezni sem lehet!Van viszont harmat gyenge immunrendszer az időseknél, és sajnos nem kevés demencia, tisztelet a kivételnek! Akikek már kurvára menniük kéne,mert csak terhek, és senkire sem számíthatnak!Sok esetben még a fiatalabb családtagokra sem! Mert,mert ,mert tudja itt mindenki az okokat hogy miért és miért nem!
    A rendszerváltás után születetteknek szintén a nullával egyenlő az immunrendszere,kivételek biztos hogy vannak és kell hogy legyenek is!!!
    Coca-Colával, energiaitallal,chipsel,baromfi és sertéspárizsival, okostelefonnal, mikrohullámú sütővel nem lehet immunrendszert építeni!!!Akár tetszik akár nem!

    1. Te nem vagy vírustagadó csak egy agytalan-szívtelen szerves hulladék.

      “Akikek már kurvára menniük kéne,mert csak terhek, és senkire sem számíthatnak!” – ez alapján gondolom számodra teljesen ismeretlen fogalom a szeretetteljes családi kötelék.

      “A rendszerváltás után születetteknek szintén a nullával egyenlő az immunrendszere” – ez alapján pedig a minimális értelmi képességeknek a hiányában vagy. A rendszerváltás után születettek még pont fiatalok akiket kevésbé érint a vírus és a demencia.
      Egyébként a nagyszámok törvénye miatt még beeshet egy fiatalokra káros mutáció mint anno a spanyol nátha.

  4. “Hírek szerint az elhunytak túlnyomó többsége krónikus betegségben szenvedő IDŐS EMBEREK, és ugyancsak többféle nyavalyáktól gyötört fiatalabbak.”
    ___
    Egy német patológus nyilatkozott az egyik legnézettebb kereskedelmi tévének (Sat 1-nek), hogy akiket felboncolt azok közül senki sem a C-19-ben hunyt el, hanem a MEGLÉVŐ BETEGSÉGEIKBEN. Kiemelte továbbá azt is, hogy az ún. COVID-19 halottak átlag életkora 82 év. Semmi értelmét nem látja a kormány által meghozott korlátozó intézkedéseknek.
    Egy kanadai patológus pedig a kormányzat előtt beszélt az ún. Covidos halottakról, és hasonló véleményen van a német kollégájával, azaz az ún. Covidos halottak nem a vírusba, hanem az idős koruk vagy a meglévő betegségeikben hunytak el. A korlátozások feloldását kérte a kanadai kormánytól.

    1. Ja, közlekedési balesetnél sem a balesetbe halsz bele, ha nem mondjuk elvérzel. 🙂
      Az USA-ban csak fél millióan haltak már bele, a korlátozások ellenére, mi lenne ha nem lennének korlátozások, maszkhasználat, fertőtlenítés stb?

      1. Meghalt félmillió többségében idős, krónikus beteg. Nem vagyunk halhatatlanok, úgyhogy előbb-utóbb megöregszünk és megbetegedünk, majd elkapunk valami nyavalyát és jön értünk a kaszás.

  5. Kicsit feltartanám az itt olvasókat.
    Elküldeném Adminnak,de ez még friss élmény.
    A helyszín a Baleseti központ Dologház utcai bejárata,a FÖLDSZINT, ahol a friss törött, ambuláns,és felülvizsgálati rendelése,ÉS A GIPSZELÉS, zajlik.

    Időpontra mentünk,váll implantátum utáni gyógypillantás,orvos által meghatározott időben.

    Befelé nem is tűnt fel,máskor is mentünk az első emeletre,de itt a lényeg.
    Az egész fent említett problémákkal megjelenő betegek az ELSŐ EMELETRE zsúfolódnak be,mert az eddigi földszinti rendelésen ahol két röntgen is van + gipszelő, OLTÓPONTOT alakítottak ki.

    Bazmeg,a város töröttjei,gipszre várói,a betegszállítók által hozott sérültjei az emeletre,EGY,azaz -1- lifttel jutnak fel.Ha tud járni,vagy nem elég öreg felmehet a lépcsőn egy emeletet de a többi vár arra az egy liftre.

    Fent aztán – szerény becslésem szerint legalább száz ember várt,ablak ugye tudjuk nincs nyitható, ( ti is átvettétek)a mennyezeten 10 méterenként van két büdös nagy ventilátor,az szolgáltatja a légmozgást.

    A múltkor idetettem egy psycho circus című nótát,mert EZ véletlenül NINCS.

    Tehát röviden,a város ambuláns baleseti intézete az első emeleten van,az oltópont a földszinten.

    Hát mentek ti a kurva anyátokba!!!

  6. Köszönöm szépen a bókot jocika!A dolgokra meg majd rájössz magad,ha meg nem úgy maradsz!!!!

    1. Tisztelt Zászlós.
      Itt úgy kell írni mint a kisegítőben,mert a csapongó agyúak úgy akarják érteni ahogy Ön soha.

      De van olyan is,akinek ez a “szakértői” kormány tetszik.

      Szabad ország.

      Hát nem…

      1. Ja…, tényleg…
        2021-02-26 – 21:13
        .
        KollegaÚr tudja mi az az írónia ?
        .
        .Egy fogalom amivel nem mindenki rendelkezik , de ha mégis gondosan titkolja.
        Pedig ez erény nem szégyen.

        1. Nem vagyok a maguk kollégája.

          De honnan a pavlovi reflex?
          Még csak nem is utaltam Önre.

          1. Tehát én véleményt mondok,nem zászlóra festett jelszavakat.
            Engedtessék meg nekem.
            Kérem.
            Csak fölém írni,nem észrevenni.
            Köszi.

    1. Hollandiában már szervezkednek a vállalkozók, hogy kártérítést pereljenek ki az államtól, amiért szétcseszték a vállalkozásaikat/üzleteiket a példátlan mértékű lezárásokkal, amelyről még a hágai bíróság is kimondta, hogy súlyosan sértette az egyetemes emberi szabadságjogokat.

  7. Ráadásul Kína nem hogy nem tette közzé az orosz tudósok által feltárt boncolások eredményét,hanem még egyre több 5 G -s állomást szereltek fl a Wuhani +katasztrófa “óta!
    Vajon miért?!

  8. Mi az igazság a Covid halálozásokról? Gyászoló rokonok, képviselők, vezető orvosok nyomozást követelnek, mivel a családok kiderítették, hogy a szeretteiket tévesen nyilvánították a vírus áldozatainak. Nos, ez nem egy alternatív portálon jelent meg, hanem a brit mainstream médiához tartozó Daily Mail-ben.
    https://www.dailymail.co.uk/news/article-9305405/Grieving-relatives-demand-inquiry-loved-ones-wrongly-certified-virus-victims.html
    Osszátok!

  9. Szarkasztikus humor a “Ludas Matyi”-tól:
    “Uraim! Egy táska van mindegyikük előtt, én két percig fogok beszélni és három perc múlva elhagyom a termet. Vagyis egy percük lesz feltenni a kérdéseiket és eldönteni, hogy benne vannak a játékban vagy sem. Az óra elindult.
    A teremben 54 ország miniszterelnöke ült egyetlen hatalmas körasztalnál, fényesre polírozott felületéről meglepettséget tükröző arcuk groteszk mása verődött vissza a tágas, barokk kupola felé. Egésznapos konferenciára számítottak, unott eszmecserére, heves vitákra, teátrális sértődésekre és lekenyerezett kiengesztelődésre, hogy mindössze három percig fog tartani az egész, cseppfolyóssá tette őket, puhává és képlékennyé. Ez volt a cél. – A pénz a világot mozgató energia, nem engedhetjük meg, hogy lényeges mennyiség tőlünk függetlenül legyen jelen. A táskában az új projektünk leírása található. Egy gazdasági válság, amely a közszférából kiszivattyúzza azokat a megtakarításokat, amelyek anyagi bázisai lehetnek bármilyen civil szervezkedésnek vagy ellenállásnak. A mostani világválság, nem a bankokkal operál, ahogyan az megszokott volt. Túl átlátható és kiszámítható lenne. A recessziót egy világméretű járványra alapozzuk, melyre hivatkozva, nemcsak beborítjuk a világgazdaságot, de a vészhelyzetre hivatkozva jelentős korlátozásokat és szankciókat vezethetünk be, melyek aktív idejét mi határozzuk meg. A járvány kapcsán bevezetett rendkívüli állapotban bezárhatunk és lefoglalhatunk gyárakat, üzemeket, mintha államosítanánk a közszférát és a magánvagyont, azzal a különbséggel, hogy ezek most nem az állam égisze alá, hanem egyenesen a maguk érdekcsoportjához kerülnek. A leírás pontosan meghatározza, hogyan kell eljárniuk a járvány ideje alatt, beleértve a katonaság, az oktatás, a média és a vallás vagy a gazdaságpolitika területén. Minden ország kap némi mozgásteret, hogy a jellegzetes társadalmi sémákhoz igazítsa az epidémia lefolyását. A táskában legfelül egy mappát találnak, melyben egyetlen lap szerepel, rajta három számmal. Az első az az összeg, amelybe az önök országában az új válságterv kerülni fog. Ezt és a két másik összeget is mi álljuk. A második szám azt az összeget jelöli, amit azért utalunk, hogy a válság alatt az országot és az önök érdekcsoportjainak vállalkozásait működésben tartsuk. A harmadik összeg a maguké. Ezzel szabadon rendelkezhetnek, kibélelhetik vele zsebeiket, megtölthetik feneketlen bankszámláikat és bőven jut az önök lojális holdudvarának is, amit tetszésük szerint oszthatnak szét, vagy tarhatnak meg maguknak és strómanjaiknak. Nyissák ki uraim! – A teremben mozgolódás támadt, a nyugtalanság szétterjedt, a feszültség láthatatlan mezőként terült szét a kupola alatt. A táskák nemesfém zárai felpattantak, mohó tekintetek zuhantak a bársony mappák mélyére. – Minden számjegy egy milliárdot jelent dollárban és ahogyan láthatják a harmadik összeg jelentősen nagyobb, mint az előző kettő összesen. – A két perc lejárt, van egy percük a kérdésekre és hogy eldöntsék megveszik a vírus franchise-t. Kérdések.
    Kövér, elhízott alak szólalt meg, sárga szemfehérje kíváncsi mohósággal villant.
    – Jól értettem, a harmadik összeget akár meg is tarthatjuk mind?
    – Ha úgy gondolják, igen. De nem javaslom, ezzel megnőne a személyes erőpotenciáljuk és mozgásterük, így lehet, hogy meg kell maguktól szabadulnunk. A tanulmány részletezi százalékos elosztásban, mennyit érdemes a lojális körükbe invesztálni. – Újabb kéz a magasban. – Tessék?
    – A járvány mennyire veszélyes?
    – Igazából most nem lesz konkrét járvány. A vírus a médián keresztül fog terjedni. A hírcsatornák megkapnak minden segítséget, hogy hiteles anyaggal álljanak elő, mintha valóban egy világméretű járványról lenne szó. Ezt támogatják majd a megadott intézkedések, gyárak, iskolák, közintézmények bezárása, rendőrségi, katonai akciók stb.
    – Mi a maguk haszna? – kérdezte egy aszketikus arc. A ráncok mélyén faggyús csillogás.
    – Az egységes világhatalom megszilárdítása. Természetesen a teljes tervbe nem kapnak beavatást, de a leírásban szerepel, mit kérünk. Előjogokat, piacot, szabályok bevezetését, stb. A főbb anyagi bevétel és az abból származó helyzeti előny, az álvírusra kifejlesztett vakcinából származik majd, ami előbb-utóbb kötelező lesz. Csak a beoltottak dolgozhatnak, járhatnak iskolába, használhatnak banki tevékenységet. Olvassa el! Egyetlen kérdésre van idő.
    – Mi van a vakcinában, ha a vírus nem valódi? – A tekintet tiszta, kissé aggódó.
    – Számít ez magának? – A férfi lehajtotta a fejét és a brosúrában szereplő összeget nézte.
    – Tulajdonképpen nem.
    – Én is úgy gondolom. Maguk a fekete esernyő alatt állnak, védelmük garantált. – A hatalmas faliórára pillantott. – Az idő lejárt, túl is léptük hat másodperccel. Az önök előtt lévő szavazógéppel jelezzék döntésüket – mondta, azzal kifordult és öles léptekkel elhagyta a tárgyalótermet.
    – Az 54 ország egyöntetűen elfogadta az új világválság tervezetét. Abban a pillanatban kitört az emberiséget fenyegető vírusjárvány. Az esti híradásokban már szerepeltek a veszélyeztetett országok, mutattak halottakat és elkezdtek a határok lezárásáról beszélni.
    https://www.facebook.com/201802426521423/posts/3693178740717090/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .