MI EZ? – Szavazzon róla!

És akkor a bukást is eladta sikerként a qrmány

Kiderült, mennyivel vetette vissza a magyar gazdaságot a koronavírus-járvány, az is, mire kell készülniük a vállalkozóknak és ügyfeleiknek a következő időszakban. Még mindig dúl a vakcinaháború, amelyben az oroszok sem annyira állnak nyerésre, mint amennyire mutatni igyekeznek. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

„Közelebb lesz öthöz, mint hathoz” – jósolta Orbán Viktor két hete, mekkora visszaesésre számít a magyar gazdaságban, a héten pedig kiderült: jóslatát valószínűsíthetően nem egy kristálygömbből olvasta ki, hanem a statisztikai adatokból. A KSH kedden közölte azt, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 5,1 százalékkal csökkent 2020-ban. A statisztikai hivatal azért óvatosságra intett az adatok pontosságával kapcsolatban, amit a szokásosnál nagyobb bizonytalanságokkal magyaráztak. A Pénzügyminisztérium mindenesetre már a magyar válságkezelés sikereként könyvelte el, hogy a hazai visszaesés kisebb volt, mint az uniós átlag.

Nagy sikerről persze aligha beszélhetünk még akkor sem, ha „békeidőben” a kormány az EU27-ekhez képest 2 százalékponttal magasabb növekedést tart ildomosnak – ezúttal az Eurostat az EU egészére 6,8 százalékos visszaesést prognosztizált. Annak fényében persze lehet örülni, hogy a kormány még tavaly év végén is 6 százalékot meghaladó csökkenésről beszélt – de az még mindig nem világos, hogy mikor indulhat be újra az élet, ezzel együtt pedig az igazi növekedés.

© Horváth Szabolcs

Nem ez volt azonban az egyetlen kellemetlen adat a héten: kiderült, hogy az építőipar pocsék évet zárt, míg az államadósság 2020 végére 80 százalék fölé emelkedett – ilyet utoljára Gyurcsány Ferenc idejében sikerült produkálni, mielőtt az Orbán-kormány hadat üzent volna az adósságnak. Azt nem árt hozzátenni, hogy egészen más a gazdaság és az adósság szerkezete is, ráadásul az EU is engedékeny a mostani válság idején.

Ön szerint örömre vagy aggodalomra ad okot a magyar GDP alakulása?

Bár bőven nem ért még véget a válság, Orbán Viktor a parlamentben már a gazdaság újraindításáról beszélt. A szokásos öndicsérethez képest sok minden nem derült ki – bár az mindenképpen figyelemre méltó volt, hogy amikor Gyurcsány Ferenc szóvá tette a gyurcsányozás hiányát, a miniszterelnök az őszödi beszédet kezdte idézni a plénum előtt. Azt mindenesetre világossá tette Orbán Viktor, hogy a gazdaság fejlesztését a beruházások támogatásával képzeli el – annak pedig a java Magyarországon úgynevezett egyedi kormánydöntéseken keresztül valósul meg, ahol elsősorban munkahelyek létesítését támogatja az állam.

© MTI / Koszticsák Szilárd

A 2020-as támogatások összesítését bújtuk végig ezzel kapcsolatban, amelyből látszik: az állam a beruházó nagyvállalatok számára egyedi döntéssel összesen 4123 munkahelyhez járult hozzá, ez pedig egyenként átlagosan 16,3 millió forintjába került az adófizetőknek.

Kinek a szájából hitelesebb az őszödi beszéd?

Hiába várnak ekkora támogatást a hazai kisvállalkozások, így a hónapok óta tartó lezárások miatt nehéz helyzetbe került vendéglátók inkább már a túlélési stratégiákon gondolkoznak. Két étterem vezetőjével beszélgettünk, ők például a kevesebb embert megkívánó technológiában és az olcsóbb alapanyagokban látják a jövőt: lehet, hogy az újranyitást követően bélszín helyett inkább szűzérmét látunk majd az étlapokon.

Nincsenek jobb helyzetben a divatcégek sem: a hétvégén jött a hír, hogy bezárja 20 magyarországi üzletét a Cosmos City. A probléma azonban nem csak őket érinti: Nemrég vonult ki Magyarországról a Promod, a Charles Vögele, valamint a Vagabond is.

© AFP / HORST GALUSCHKA

És a lista jó eséllyel hosszabb lehet: a járvány idején ugyanis leginkább melegítőt vásároltak az emberek. Ráadásul sok esetben már meglévő problémák jöttek most a felszínre, az azonban aligha várható, hogy a divatvilágot uraló fast fashion visszaszorul a következő időszakban.

Melyik márka kivonulását sajnálja a legjobban?

(hvg.hu/gazdasag/20210221)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Persze lehet szavazni az “Ön szerint bukás vagy dijadal volt Döbrögisztán elmúlt egy éve?” – kérdésre itt a balrad.ru – n is! Alább bárki megteheti. Persze itt csak vagy – vagy alapon (bukás/dijadal) opciók között lehet választani.

SZAVAZZON ÖN IS!

MI EZ? – Szavazzon róla!

"Ön szerint bukás vagy dijadal volt Döbrögisztán elmúlt egy éve?"

Köszönjük, hogy szavaztál

“MI EZ? – Szavazzon róla!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Hülye fidesz.Pont most kellett felfordulást generálni az egészségügyi ellátásban?Kinek dolgoznak ezek?
    “Kiürülhet az állami egészségügy az új szabályok miatt” -Mindezt a Független Egészségügyi Szakszervezet modta ki, akik szerint a változások miatt a szakdolgozók majdnem fele fontolgatja, hogy otthagyja az állami egészségügyet, mivel március 1-től megszűnne a közalkalmazotti jogviszonyuk és az ezzel járó viszonylagos védettségük.Következő áldozat a szociális ágazat lesz, ez csak idő kérdése.
    https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/korhaz-szakemberhiany-szakapolo.723812.html
    **************************
    A fidesz kormány már alig várja – meghosszabbíthatja a járványügyi veszélyhelyzet rendeleteit a parlament (fidesz frakciója…)
    https://444.hu/2021/02/21/hetfon-meghosszabbithatja-a-jarvanyugyi-veszelyhelyzet-rendeleteit-a-parlament

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .