A Nürnbergi huszonkettő

A tizenegyedik óra

Mint a vihar előtti csend, olyan némaság telepedett a zárkaépület földszintjére. A tizenegy halálraítélt várakozott, s közben szüntelenül kérdezgette az őröket: „Mit gondolnak, mikor lesz?” De csak találgatásokat vagy vállvonogatásokat kaptak feleletül.

Fölöttük voltak elhelyezve azok, akiket életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, a második emeleten pedig azok, akik enyhébb büntetést kaptak.

Két hét múlt el végső vergődésben a halálraítéltek fölött. Egyikük-másikuk lázas sietséggel hosszú kegyelmi kérvényeket írt a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz, Truman elnökhöz és a brit miniszterelnökhöz, Clement Attlee-hez. De minden kérlelés hiábavaló volt.

Göring külön kérést nyújtott be, hogy az akasztófa helyett állítsák inkább kivégzőosztag elé. Az Ellenőrző Bizottság mérlegelte kérelmét, de elutasította. A hivatalos elutasítást Gilbert vitte be Göringhez. Valószínűleg ez volt az a pillanat, amikor az összeroppant és vereséget szenvedett Reichsmarschallban megfogamzott utolsó szörnyű elhatározása: öngyilkos lesz.

Letartóztatása óta, tizennyolc hónapon keresztül megvoltak hozzá az eszközei. Volt még egy utolsó fiola ciánkálija, melyet zárkájának, ruházatának, saját személyének sokszori szigorú átkutatása során sem találtunk meg. Ezt a fiolát időnként a zárkájában levő vécécsésze keskeny pereme alá dugva őrizte, máskor pedig (ezt később búcsúlevelében közölte) a sárgarézből és üvegből készült fiolát végbelében vagy kövér hasának redői között, köldökében rejtegette. Amikor a tárgyalóterembe indult, testének zugaiból előszedte a fiolát, és csizmája szárába dugta. Egész idő alatt ügyesen dugdosta a mérget egyik rejtekhelyről a másikra. Most ütött az óra, hogy használja is …

Amint Göring ott feküdt hanyatt az ágyán, terveket szövögetve élete utolsó óráira, végigfutott a hír a cellákon: „Október 14-én lesz.”

Valójában egy nappal későbbre tűztük ki a dátumot, de a napot is, az órát is szigorú titokban tartottuk. Még a papok sem tudták, amíg én magam meg nem mondtam nekik. Igen nehéz volt számukra – miközben egyáltalán nem irigylésre méltó feladatukat végezték -, hogy nem tudták, mikor kell a legtöbb bátorítást nyújtaniuk. De még nehezebb lett volna, ha előre tudják az időpontot s mégsem beszélhetnek róla. „Göring valósággal elárasztott kérdéseivel” – panaszolta Gerecke tiszteletes kimerülten.

Amikor már közel volt a végső pillanat, Göring megvallotta, hogy hisz egy mindenható erőben, melyet Istennek nevez, de nem hisz a szentírás érvényességében és Jézus Krisztus isteni mivoltában. Célzásokat tett arra, hogy magához venné az úrvacsorát. Gerecke azonban elhatározta, hogy nem szolgáltathatja ki a szentséget olyasvalakinek, aki megtagadja Krisztust.

Göringhez hasonlóan Rosenberg is az utolsó pillanatig elutasította az evangéliumot. Gerecke erről így számolt be: „Úgy gondolja, szép, ha valaki olyan együgyű, hogy elfogadja a kereszt meséjét úgy, ahogyan én beszélek róla.”

O’Connor atya szintén el volt foglalva Kaltenbrunnerrel, Funkkal és Seyss-Inquarttal; meggyóntatta és megáldoztatta őket. Megíródtak a búcsúlevelek, elhangzottak az utolsó kívánságok. Göring közölte a börtön borbélyával, hogy ha meghal, elviheti a borotvapamacsát és a borotváját.

Streicher hat levelet írt. Ribbentrop csak egyet vagy kettőt, idejét inkább olvasással töltötte. Keitel különös kívánsággal állt elő: német népdalt akart hallani a harmóniumon.

Október 14-én éjszaka intézkedtem, hogy a legszigorúbb biztonsági őrség vegye körül a börtönt. Az összes lehető fényforrást bekapcsoltuk, az állványzatot pedig beszállítottuk, hogy a három akasztófát fel lehessen állítani a tornateremben, a börtön területén emelkedő különálló épületben.

Azt akartam, hogy a halálraítéltek csak a legutolsó pillanatban tudják meg, hogy kivégzésük ideje elérkezett. Csak a legutolsó pillanatban, amikor ruhájukat megkapják, akkor tudhatják meg.

Este, mielőtt az akasztófákat fölállítottuk volna, engedélyt adtam az amerikai őrök két csapata közötti szokásos kosárlabda-mérkőzésre. A titkot, hogy a tornatermet használjuk fel a kivégzésre, csak én tudtam és rajtam kívül még egy vagy két személy, leszámítva a négyhatalmi bizottságot. Az őrök kemény, zajos mérkőzést játszottak, s amíg a meccs tartott, nyilván senki sem tudott aludni. Ha gyanította is valaki, hogy a tornateremben lesz a kivégzés, a mérkőzés aznapra elfeledtette vele ezt a gondolatot.

Késő este, amikor a megizzadt játékosok elvonultak zuhanyozni, a komor arcú kivégzőosztag belépett az átjárófolyosó falán külön erre a célra vágott ajtón, és megkezdte munkáját a tornateremben. Az épület tűzfalába is ajtót vágtunk, hogy a foglyok ne láthassák, amint becipelik az állványzatot. A hordágyakat, amelyeken majd ki kellett hordaniuk a holttesteket, ugyancsak elraktuk, hogy ne legyenek szem előtt; a holttestek elszállítására szolgáló teherautók is csendesen gördültek be az udvarra.

A rabok iszonyú életéből már csak órák maradtak hátra …

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .