Jól hoz a konyhájukra a hazaáulás

Tíz év alatt 786 százalékkal nőtt a dagonyaegyedek átlagvagyona

2010 óta 786 százalékkal nőtt a parlamenti képviselők átlagvagyona. Tíz évvel ezelőtt még átlag 3,1 millió forint nettó vagyonnal bírt egy tisztségviselő, most ez 28 millió forint, derül ki az mfor.hu összesítéséből.

A lap a felmérésben a képviselők vagyonnyilatkozata alapján sorra vette az értékpapírokat, befektetéseket, készpénzt, és a feltüntetett követelés-állományt és a tartozások nagyságát is, de a különböző értéktárgyakat, ingatlanértékeket nem számolták bele a vagyonba.

Így állapították meg, hogy a parlamentben helyet foglaló képviselők 2020-ra összesen 3,5 milliárd forintnyi nettó pénzügyi vagyonnal rendelkeztek, míg ez 2019-ben még csak 2,9 milliárd volt, a képviselői mandátumuk átvételekor pedig csak 401 millió forint.

Lebontva:

  • értékpapír-állományukat 21 százalékkal 2,4 milliárdra növelték,
  • takarékbetétben az előző évinél egy százalékkal többet, 997 millió forintot tartottak, 2011-hez képest 587 százalékkal többet,
  • készpénzben 303 millió forinttal rendelkeztek a képviselők, ami 89 százalékkal több az előző évinél és 29 százalékkal több, mint 2011-ben,
  • egyéb követeléseik értéke 1,5 milliárdot tesz ki, ami 4 százalékkal több a 2019-esnél és nagyjából triplája a 2011-es értéknek.

A képviselők tartozásai is emelkedett valamennyit, 2020 végére 1,7 milliárd tartozásuk volt, ami 2 százalékkal több, mint 2019-ben, és 2011-hez képest pedig 62 százalékkal.

Az ingatlanok számát tekintve 2011-ben még csak 512 ingatlan volt a képviselők birtokában, 2020-ra ez 682-re emelkedett. A legtöbb ingatlannal bírók közül az első 14 fideszes képviselő, a listát pedig Varga Gábor vezeti, aki 44 ingatlannal büszkélkedhet, utána jön a sorban Lázár János 33 ingatlannal, de közvetlen mögötte ott van L. Simon László is 32 ingatlannal.                                                                                                                                      (444)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a fenti adatok CSAK AZ UTÓBBI TÍZ ÉV…-CSAK A DAGONYAEGYEDEK…- CSAK A LÁTHATÓ ÉS BEVALLOTT…!

Ha pedig ezekhez még hozzácsapunk MÉG LEGALÁBB PLUSZ KÉT ÉVTIZED martalócegyedeinek (csak dagonyaegyedekét) zsírosodását,  hát megállapítható: JÓL HOZOTT A KONYHÁJUKRA A HAZAÁRULÁS!

És akkor az egyéb haszonlesőkről még nem is szólt senki! (Viszont ismertek!)  

 

“Jól hoz a konyhájukra a hazaáulás” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. 2010 óta nyolcszorosára nőtt a parlamenti képviselők átlag vagyona . Valamivel többel , mint az
    ország dollárban mért államadóssága , amely 1990-hez képest csak HÉTSZERES növekedést mutat !
    ( Ha a dollárt mai forint árfolyamon számolom a “szorzat ” hússzoros növekményt mutat .)
    …Szerintem a képviselőknek kellene fizetni az állami költségvetésbe ezért a tehetségtelen munkáért,
    amit ezzel az országgal műveltek 10 illetve , 30 év alatt .
    Az értéktermelő munkát végzőknek a selejtért bércsökkentés jár !! Az más világ ? Az nem Magyar-
    ország ? …Hol a mérce, amely a selejtet minden társadalmi ágban egyenlően bünteti ? ….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .