Lavrov: “Ha békét akarsz, készülj a háborúra!”

Csütörtöki hírek szerint az EU – ban újabb gazdasági büntetőintézkedések bevezetését vették fontolóra Oroszország ellen, a Navalnyij orosz bandita ügyével összefüggésben.

Navalnyijné őnaccsága kedd (?) óta a germán fővárosban kavar, Volkov szárnysegéd pedig a Baltikumban szervezkedik.

Ma – pénteken – már a Reuters azt írta három uniós diplomatát idézve, hogy az unió február folyamán utazási tilalmat és kinnlevőség – befagyasztást rendelhet el Vlagyimir Putyin orosz elnök több közeli szövetségese ellen, miután Berlin és Párizs is jelezte, hogy egyetértene ezekkel az intézkedésekkel.

Marija Zaharova külügyi szóvivő csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy az újabb uniós szankciókat elkerülhetetlenül arányos válasz fogja követni. “Ismételten megerősítjük elvi álláspontunkat az ENSZ Biztonsági Tanácsát megkerülő egyoldalú korlátozó intézkedések jogtalanságáról” – tette hozzá a szóvivő, és az egyenrangú, konstruktív párbeszédhez való visszatérésre szólította fel az EU – t.

Ma pedig Moszkvában az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatok megszakítását helyezte kilátásba Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, válaszul az Oroszországot érintő esetleges újabb brüsszeli szankciókra.

“Készek vagyunk erre. Ha még egyszer azt látjuk, hogy egyes területeket olyan szankciókkal terhelnek, amelyek kockázatot teremtenek a gazdaságunk számára, egyebek között a legérzékenyebb ágazatokban” – mondta egy kérdésre válaszolva Szergej Lavrov a Szolovjov LIVE YouTube – csatornán.

“Mi nem akarunk elszigetelődni a világtól, de készen kell állnunk erre. Ha békét akarsz, készülj a háborúra!” – tette hozzá.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Lavrov: “Ha békét akarsz, készülj a háborúra!”” bejegyzéshez 23 hozzászólás

  1. Putyin nagyon elcseszte a Navalnij ügyet ! Ha egyszerűen békén hagyja a kutyát sem érdekelte volna ! Így meg mártírt csinált belőle ! Már most több az orosz kár,mint az eredmény, hogy Navalnij börtönben van !!!!!

    Hiába,no, nehéz a több évtizedes erőpolitikai beidegződéseket elhagyni…..!

    Lavrov meg jogosan retteg és fenyegeti az Eu-t mert a szankcióktól meg a vírushelyzettől megroggyant orosz gazdaság nagy bajban lehet,ha fokozódik a nyomás !
    Az elmúlt hat év alatt csökkent az oroszok életszínvonala, ezt tovább rontani nem lenne szabad, vagy következik egy újabb orosz forradalom…..!

    Az Eu-val való kapcsolat megszakításnak nagy a lehetősége mert a Jukosz ügyben Oroszországot 57 milliárd dollár kártérítésre ítélték, és ha ezt az Eu elismeri, gyakorlatilag leállhatnak az orosz-eu gazdasági kapcsolatok !
    Vagy fizetni kell ami azé’ orosz viszonylatban is qrva nagy pénz !!!
    Lehet,hogy ennek megy elébe Lavrov fenyegetése…..

      1. Ha hosszú a cikk és nincs kedved olvasni,ezt lemásolom.

        “Hogy milyen következtetéseket von le az EU, az erősen kérdéses annak fényében, hogy pénteken Angela Merkel és Emmanuel Macron is arról beszéltek, hogy továbbra is kitartanak a Nord Stream 2 gázvezeték megépítése mellett. A német kancellártól különösen sokat mondó volt, hogy azután tett hitet ismét az orosz gazdasági érdekek szempontjából kulcsfontosságú gázvezeték mellett, hogy Moszkvából kiutasítottak egy német diplomatát. Az üzenet egyértelmű: a két legfontosabb EU-s tagország, a németek és a franciák nem hagyják, hogy egy ellenzéki aktivista bebörtönzése vagy egy EU-diplomata megalázása hátráltassa a gazdasági együttműködést. “

        1. Az Eu energiafüggő, és részben az Oroszoktól importál köolajat, földgázt. Viszont van egy nagy bökkenő, méghozzá az iráni atomalku, hogyha nem sikerül Iránt kiengesztelni, akkor háború is lehet a közel-keleten, az meg csak at oroszoknak lenne jó. Ezt azért tudja az Eu is. Egy 100-130 dolláros köolaj ár tönkre teheti az egész Eu-t.

          1. ” Egy 100-130 dolláros köolaj ár tönkre teheti az egész Eu-t.”
            .
            Meg engem is !

        2. “Hogy milyen következtetéseket von le az Eu, azerősen kérdéses annak a fényében, hogy pénteken Angela Merkel és Emanuel Macron is arról beszéltek, hogy továbra is kitartanak a Nord Sream 2gázvezeték megépitése mellet.” Az Oroszok meg gőzerővel rakják le a vezetékeket. A “Fortuna” nevü orosz csőrakó hajó már Dán felségvizeken rakja a vezetékeket, t. Ja…, tényleg.

    1. “Az Eu-val való kapcsolat megszakításnak nagy a lehetősége,,
      az bizony nagy lehetöseg bizonyos befolyasos europai cegeg kitakaritasara
      amikkel csak a gond van.
      Ketelyeim vannak affelöl ,hogy Lavrovnak rettegni valoja van ,a szankciok
      eddig is az eu-nek fajtak jobban az eu csak tökön löheti magat .

    1. Lukasenko belorusz elnök szerint a „béke és a rend” helyreállítása után távozik hivatalából, „nyílt választások” megígérését ígéri .
      Hogyis van ez eddig nem volt rend ? Miert is csak most akarja vissza allitani a rendet ? Csak nem most nyilik lehetösege ra ?
      De pont igy van ,most nyilik ra alkalom , csak meg egy kicsit Lavrovnak retteg ni kell nem könnyu birnia az eu-re nehezedö nagy nyomast.

    1. Nem véletlenül vezényelték ki Európa nagyvárosainak utcáira a katonaságot is a rendőrök mellé, mert érzik a politikus gazemberek a banánhéjat a talpuk alatt. Ha az istenadta nép esetleg felébred, akkor lángolni fognak a törvényhozási épületek szerte a kontinensen, és a politikusok fürtökben fognak lógni a lámpaoszlopokról.

      1. “….akkor lángolni fognak a törvényhozási épületek” Úgy mint anno a múlt század kilenvenes évei elején megtörtén egy Dél Amerikai álam fővárosában- Bogotában, t.Smith.

  2. Putyin helyében Navalnijt kidobnám a 20. emeletről, az unióba folyó gázt meg elzárnám figyelmeztetés képen. A donbaszi ügyet rövid úton lezárnám, a köztársaságok Oroszországhoz csatolásával. És utána lehetne reklamálni Sojgunál…

  3. A tisztelt kommentelők figyelmébe ajánlanám egy évekkel ezelőtti kommentet, ami ha jól emlékszem a Krím visszacsatolásával volt kapcsolatos,és az azzal járó csak azért is cankciókkal!A kommentet egy fiatal hölgy írta, vagy legalább is annak adta ki magát!A történet lényege,hogy volt szerencséje járni Amerikába azon belül több híres városában ami életben tartja a szuperhatalmat,és volt szerencséje járni a lenézett Oroszországban is és azon belül a Krímben is!Az akkori komment rövid lényege,ha az oroszokat 6 méter magas fallal veszik körül,akár egy évre is vagy talán még többre de van egy tökös vezető akinek van mersze kiállni és azt mondani
    hogy emberek sz@r van a palacsintába nagyon nagy a baj,az oroszok megértik és ha kell évekig eszik meg a legnépibb ételeket is!Egyesek és kettesek,által az agyonajnározott Amerikában ha KÉT HÉTIG nem működne az internet forradalom lenne!!!
    Akinek van kedve és megfelelő kapacitása vegye elő a cikket és olvassa el,ne legyen szégyellős!!!

  4. Ranger48 , Te írtad hogy Biden nem az elnöki asztal mellől nyilatkozik hanem a sufniból?
    Szembe jött a megosztón egy fickó másolása,csak ezért kérdezem.

    1. Ne haragudj, nem tudom pontosan mire gondoltál, mindenesetre ha a szenilis Bidenről van szó, akkor csak annyit róla, hogy börtön (Kína, Ukrajna) helyett lett az USA elnöki bábja.Mellesleg a video átirányít egy gyűjtő oldalra és nem tudni hogy pontosan melyikről van szó.Be kellene pontosabban határolni, hogy mi a video címe, ami alapján rá lehetne keresni.
      Keresgélés közben viszont találtam egy jó kis videót, ami esetleg érdeklődésre adthat számot, “Mi a Great Reset” címmel: -bár a “Világ szélhámosai és elmebetegei egyesüljetek” lenne találóbb a címadásra…

      1. Tehát.
        Valaki,ÚGY emlékszem Te ,kommentben azt írta “Biden annyira fosik a nyilvánosságtól,hogy nem is az orális irodából,hanem egy külső helyszínről osztja a sajtósokat,nyilatkozik.
        Az azóta privát videóban a Meszelt Ház jól láthatóan( körbe forgott a készítő) keleti szárnyába
        https://www.insider.com/inside-the-white-house-tour-notable-rooms-washington-dc#the-massive-building-contains-three-connected-but-distinct-sections-the-east-wing-the-west-wing-and-the-executive-residence-in-the-middle-3

        tódultak be a tévések,bent ült Bidé,és várta hogy elhelyezkedjenek,a besötétített ablakú épületben.

        Ez egy másolt videó volt láthatóan,ha érdekel valakit a feltöltő idelinkelem,de amúgy a tököm ki van azzal hogy a Youtube a pofámba nyomja,aztán kapcsol a tulaj hogy bocsesz,privát.

  5. Na, ez érdekesen alakul, csak ki veszi komolyan az efféle zsarolást.
    “Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, a Likud pártjának tagja, és a kneszet tagja, Ayoob Kara kedden azzal fenyegetőzött, hogy Izrael kész elhagyni Amerikát, valamint szövetségre lépni Kínával és Oroszországgal, ha Biden „lemond amerika az izraeli szuverenitás elismeréséről a Golán-fennsík felett, és aláírja a nukleáris atomegyezményt Iránnal. -tette ezt akkor, amikor az amerikai kongresszus megszavazta egy törvény elfogadását, amely arra kötelezi amerikát, hogy az elkövetkező évtizedben csaknem 40 milliárd dollár támogatást küldenek Izraelnek (még akkor is, mint Nancy Pelosi mondta , ha Amerika „a földig omlik” ). -ha ezek normálisak, akkor én vagyok a római pápa.
    https://stateofthenation.co/?p=52202

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .