A Nürnbergi huszonkettő

Az ítéletek

Göring, aki az utolsó pillanatig fellengzősen viselkedett, hangoskodva bizonygatta ártatlanságát, amikor az utolsó szó jogán beszédébe fogott. Indulatosan elítélte a tömeggyilkosságokat, s kijelentette, hogy „a legkevésbé sem képes” megérteni őket. „Szeretném még egyszer világosan leszögezni a törvényszék előtt – mondta komoly arccal -, hogy sohasem adtam parancsot egyetlenegy ember megölésére sem, semmiféle atrocitást sem rendeltem el vagy tűrtem el, amíg hatalmam volt ezek megakadályozására.”

A tétova és láthatóan zavart Hess értelmetlenül fecsegett összevissza, s végül a törvényszék elnöke félbeszakította.

Keitel kijelentette, hogy bűnös, amiért nem akadályozta meg, amit meg kellett volna akadályoznia. Ribbentrop azzal védekezett, hogy olyan külpolitikáért tették felelőssé, amelyet másvalaki határozott meg.

Kaltenbrunner tagadta, hogy felelős volna a koncentrációs táborokért és a zsidók elpusztításáért. Mindezek a bűnök Himmlert és Müllert, a titkos államrendőrség főnökét terhelik. Rosenberg megesküdött, hogy lelkiismerete tiszta, ami a népirtásban való bármiféle részvételét illeti.

Frank azt panaszolta, hogy Németország és Hitler elfordult Istentől. Frick is kijelentette: lelkiismerete tiszta. Fűnk még tovább ment; meg volt döbbenve, amikor a tárgyalás során értesült azokról a förtelmes bűnökről, amelyeket a keze alá beosztott hivatalos személyek követtek el. Ezekről csak akkor szerzett tudomást, amikor a tárgyalóteremben szó került róluk.

Egymás után védekeztek az utolsó szó jogán. Valamennyien azt állították: kétségbe ejtette őket mindaz, amit a per tizennégy hónapja alatt megtudtak.

A bírák meghallgatták az utolsó védekezéseket, az utolsó tanúvallomásokat. A négy nemzet jogi képviselői, akik egy romba döntött világ nevében ültek tanácsot, visszavonultak, hogy meghozzák az ítéletet. Külön biztonsági kordont vontunk a bírák köré, amikor félrevonulva nekiültek, hogy a huszonegy vádlott sorsát eldöntsék.

A foglyok az ítélethozatal idején tele voltak feszültséggel és idegességgel. Olvastak vagy dolgoztak cellájukban, és rosszkedvűen végezték napi sétájukat. Aztán híre jött, hogy a bírák meghozták a verdiktet. Az ítéletet kihirdetik, és órákon belül az egyes vádlottakra kiszabott büntetéseket is meg lehet tudni. Riasztottam az orvosokat és a papokat, az őröket pedig újra kioktattam.

Ezután összehívtam a foglyokat. Félkörben, combjukhoz tett kézzel álltak a zárkaépületben, s kutatóan nézték az arcomat. A következőket mondtam nekik: „Kötelességük saját magukkal, az utókorral és a német néppel szemben, hogy az elkövetkezőket méltósággal és férfiasan fogadják. Azt kívánom önöktől, hogy amikor belépnek a tárgyalóterembe, álljanak egyenesen, hallgassák meg ítéletüket, azután jöjjenek ki. Biztosak lehetnek, hogy segítségükre leszünk és gondjukat viseljük, ha már kijöttek, s a közönség már nem láthatja önöket.”

A tárgyalóteremben egy orvost és egy ápolót helyeztem el, egy másik orvost pedig a felvonónál, amely az embereket fölvitte a vádlottak padjához. A liftben két hordágyas katona várakozott; kényszerzubbony is volt náluk arra az esetre, ha valamelyik fogoly dühöngeni kezdene. A felvezető őrök feltűnés nélkül bilincset csúsztattak a zsebükbe. Amikor eljött az ideje, a riadt, várakozással teli csoport átment az Igazságügyi Palotába.

Őrt állítottunk a tolmácsok elé, ahonnan szemmel tarthatta az ülőhelyeket. Ha valaki elájulna, az őr „N”-kézjelére az ápolók azonnal odasietnek, anélkül, hogy magukra vonnák a figyelmet vagy zavarnák a bíróságot.

A bírák helyükre vonultak, és kihirdették az ítéletet. Schacht, von Papen és Fritzsche számára a felmentést; a többieket a vádirat egy vagy több pontjában bűnösnek találták. Miután az általános ítéletet kihirdették, a bíróság ebédszünetet rendelt el. Azokra, akiket bűnösnek mondtak ki, ugyancsak kínos néhány óra következett. Az a három viszont, akit fölmentettek, sugárzott az örömtől. Visszasiettek zárkájukba, összecsomagolták a holmijukat, s a felső épületrészbe, kényelmesebb, kevésbé szigorú lakóhelyre költöztek.

A világ minden tájáról egybesereglett újságírók követelték, hogy láthassák a három szabadlábra helyezett vádlottat, azok pedig végre lejöttek a lépcsőn, és mosolyogtak. Fritzsche boldogan megjegyezte: „Nincsenek többé szürke falak, nincs többé rácsos ablak!”

Amikor megkérdezték a szürke prémgalléros kabátot viselő Schachtot: hol fog letelepedni, széttárt karral válaszolt: „Azt én magam is szeretném tudni!” Villanófények villogtak; négy nyelven tették fel a kérdéseket. „Nem írja meg önéletrajzát?” – kérdezte valaki. Schacht elhúzta a száját. Nagyon leköteleznék az újságírók, ha cserében adnának egy kis csokoládét a gyerekeinek … Von Papen kijelentette, hogy vagy a lányához megy az angol zónába, vagy feleségéhez és gyerekeihez a francia övezetbe. Fritzschének – saját bevallása szerint – fogalma sem volt, hol kezd új életet.

Délután 2 óra 50 perckor a komor arcú bírák még egyszer bevonultak a tárgyalóterembe. Ez volt az utolsó alkalom. A vádlottak gyomra görcsbe rándult a félelemtől. Volt, aki szemmel láthatóan reszketett, érezve a pillanat jelentőségét. A földszinten kiadtam az utolsó parancsokat az őröknek és a sápadt, rémült vádlottaknak. Izzadó tenyerüket nadrágjukhoz dörzsölték; utoljára váltottak egymással suttogó szavakat.

„Indulhatunk” – jelentette egy őr.

Az ajtón először Göring lépett be. Remegő kézzel tette fejére a fülhallgatót, s lehajtott fejjel figyelt. Hallgatta a tolmácsot: „Hermann Wilhelm Göring vádlott – kezdte a bíró. – A vádiratban kifejtett vádpontokban …” Göring hirtelen felkapta a fejét, és hadonászni kezdett. A vonal megszakadt, nem hallotta, amit a tolmács mondott. Egy technikus lépett hozzá, kijavította a hibát, s a hang újból megszólalt. „… vádpontokban bűnösnek találtuk, s ezért a Nemzetközi Katonai Törvényszék kötél általi halálra ítéli.”

Göring levette a fejhallgatót, hirtelen megfordult, és elhagyta a termet. Az ajtó becsukódott mögötte, majd ismét kinyílt Rudolf Hess előtt. Felhangzottak az ítélet szavai: „… életfogytiglani börtönbüntetésre ítéli”. Hess mintha nem is hallotta volna az ítéletet. Úgy kellett felriasztani mély gondolataiból és visszavezetni az ajtóhoz. Göringgel együtt kötél általi halálra ítélték még Ribbentropot, Keitelt, Kaltenbrunnert, Rosenberget, Frankot, Fricket, Streichert, Sauckelt, Jodlt és Seyss-Inquartot. Bormannt távollétében ugyancsak kötél általi halálra ítélték. Funk és Raeder életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Dönitz tíz évet, von Schirach húsz évet, Speer is húszat, von Neurath tizenötöt.

Bár az elítéltek közül egyesek lehajtott fejjel tértek vissza zárkájukba, mindegyikük saját lábán ment. Csak Funk sírta el magát, amikor megtudta, hogy egész életét börtönben fogja eltölteni. Folytak a könnyei, amikor a cellaajtó becsapódott mögötte.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .