Fasizmus és az antifasizmus harca – elemzés

  1. A fasizmus és az antifasiszta harc elemzése
    a Komintern VI. és az SZMI III. kongresszusán

1926 nyarán a nemzetközi kommunista mozgalomban folyó viták a trockista és más ellenzéki csoportok felszámolásához vezettek. Ugyanakkor a tőkés nagyhatalmak szovjetellenes törekvései és nem utolsósorban az európai terrorista rendszerek gyengesége, amelyek Olaszország kivételével ebben az időszakban átmeneti kompromisszumos megoldások elfogadására kényszerültek, ismét előtérbe helyezték a szociáldemokrácia társadalmi és politikai szerepének vizsgálatát. Ugyanakkor az olaszországi totális fasiszta rendszer és a német nemzetiszocialista mozgalom elemzése továbbra is a kommunisták elméleti-stratégiai munkájának szerves része maradt. Szerepüket és hatásukat a nemzetközi folyamatokra nem csupán a kimondottan a fasizmussal foglalkozó cikkekben és könyvekben vizsgálták, hanem e problémáknak a korábbiaknál nagyobb teret szenteltek a nemzetközi munkásmozgalom általános helyzetét és környezetét elemző írásokban is. Az előbbi munkák sorában továbbra is igen jelentős, helyet foglalnak el Sas Gyula cikkei. Tükrözik azt az érdekes jelenséget, hogy az antifasiszta harc gyakorlatában bekövetkezett kedvezőtlen fordulat nem járt együtt minden esetben a fasizmusról alkotott kép leegyszerűsödésével. Sas írásaiban – akárcsak korábban – megfigyelhető a fasizmus és az uralkodó osztályok politikájának differenciált vizsgálata. Sas levonja azt a következtetést, hogy a „fasizmus összeomlása nem fog eo ipso egyet jelenteni a kapitalizmus összeomlásával is”. A szociáldemokráciáról megállapítja ugyan, hogy a kapitalista rendszerben az ellenforradalom oldalán áll, de nem tekinti fasiszta jelenségnek, csupán a polgári demokrácia támaszának. Határozottan képviseli azt az álláspontot, hogy a fasizmus és a szociáldemokráciára támaszkodó polgári demokrácia a tőkés társadalom két eltérő uralmi formája.104

104 Aquila: Die Italienische Burgeoisie und Faschismus. Die Kommunistische Internationale, VIII. évf. 1927. november 23. 2315. old. – Sas Gyula publikációinak jelentőségét mutatja, hogy Th. Pirker dokumentumkötete a korszakot jellemző négy munkából kettőt tőle közöl. (Id. mű, 131-133. old.) A korszak kommunista könyvei között igen jelentős G. Szandomirszkij: „Tyeorija i praktyika jevropejszkovo fasizma” (Moszkva 1929.) és D. A. Magerovszkij: „Fasisztszkoje goszudarsztvo” (Moszkva 1928) című munkája.*

Az általános elemzések közül a legjelentősebb a Komintern VI. kongresszusa előtt készült összefoglaló, amelyben, áttekintve a világszervezet 1924 óta kifejtett tevékenységét, állást foglalnak az időszak főbb eseményeivel kapcsolatban. Részletesen elemzik a bolgár, a lengyel fordulatot. Igen nagy terjedelemben foglalkoznak az olasz fasizmus 1926-1927-es szakaszával, a belpolitika ismertetésén túl kitérve a külpolitikai tényezőkre is. Az olasz fasizmus jellegében bekövetkezett változás lényegét abban jelölik meg, hogy most már nem csupán az államapparátus vezetését ragadta magához, hanem „törvényekkel, rendeletekkel igyekszik szabályozni a gazdaság életét is”.105 – Die Komintern vor dem 6. Weltkongress. Tätigkeit der Exekutive der Kommunistischen Internationale für die Zeit vom 5. bis zum 6. Weltkongress. (Hoym) Hamburg 1928.* Vázolják az antifasiszta ellenállás lehetőségeit, bírálják a szociáldemokrata ellenzéket, amely a kommunisták minden egységjavaslatát visszautasította, majd mindenfajta tényleges munkát beszüntetett az országban.106 – Ugyanott, 180— 181. old.* A szociálfasizmus kategóriája ebben a munkában nem bukkan fel, és nem található meg a Komintern VI. kongresszusának első napján elfogadott antifasiszta kiáltványban sem.107

107 VI. Kongressz Kominterna. Sztyenograficseszkij otcsot. 6. köt. Tyeziszi, rezoljucii, posztanovlenyija, vozzvanyija. Goszizdat. Moszkva-Leningrád 1929. 193. old. – Az igen tartózkodó hangvételű kiáltványban a korábbiaktól eltérően egyáltalán nem történik említés a szociáldemokráciáról; az olasz proletariátus és az OKP egyetlen céljaként a fasiszta rendszer felszámolását jelölték meg.*

A Komintern VI. kongresszusa 1928. július 17-én kezdte meg munkáját. Több napirendi pont is foglalkozott a fasizmussal, illetve az antifasiszta harccal. A három legfontosabb dokumentum – „A Komintern programja”, „A nemzetközi helyzet és a Kommunista Internacionálé”, „Harc az imperialista háború ellen és a Kommunista Internacionálé feladatai” – vitája során is elsősorban e két kérdés körül csaptak össze meglehetősen szélsőséges nézetek képviselői.

Mindkét kérdésben Buharin beszámolója adta meg az alaphangot: a fasizmust mint az állammonopolista tendenciák egyik sajátos formáját közelítette meg.108 – Ugyanott. 1. köt. 30-31. old.* Beszédének „A fasizmusról és a szociáldemokráciáról” című rövid alfejezetében, bár a cím ezt sugallja, nem a szociálfasizmus tételének kifejtése található. A szociáldemokráciának a tőkés társadalom állami és kizsákmányoló szervezeteibe való beépülése kapcsán tett egyik megjegyzés azonban erre utal: „Feltételezem, hogy ugyanez a folyamat részben a fasiszta államokban is végbemegy.”109 – Ugyanott, 42. old.* Szemléleti változást jelez, hogy Buharin – korábbi megfogalmazásaitól eltérően – már nem beszél a munkás-paraszt kormányról. Sőt az egységfronttaktikáról szólva szükségesnek véli hangsúlyozni: „az egységfronttaktikát most az esetek többségében csak alulról kell folytatnunk”.110 – Ugyanott, 52. old.*

A kongresszus vitáiban két irányzat figyelhető meg. Az egyiket Dimitrov, a Garlandi néven felszólaló Grieco és Togliatti képviselte. Dimitrov és Grieco a KIVB beszámolójához hozzászólva bírálták a Komintern agrártevékenységét. Hangsúlyozták, hogy a mozgalom nem érhet el eredményt az antifasiszta harcban, ha nem tudja megvalósítani a munkásparaszt összefogást.111 – Ugyanott, 269-270. old.* A szociáldemokrácia megítélésével kapcsolatban Togliatti megállapította, hogy bár valóban kimutathatók ideológiai és módszerbeli azonosságok a szociáldemokrácia és a fasizmus között, „de ezen a területen ugyanakkor óvakodni kell a túlzott általánosításoktól is, figyelembe véve azt a lényeges különbséget, amely a fasizmus és a között mutatkozik, hogy a szociáldemokrácia fasiszta módszereket alkalmaz: a fasizmus nagy vonalakban a kis- és középburzsoáziának a nagyburzsoázia és az agráriusok vezette mozgalma; nincs gyökere a munkásosztály hagyományos szervezeteiben. A szociáldemokrácia viszont a munkás- és a kispolgári tömegekre támaszkodó mozgalom, s erejét főként abból a szervezetből meríti, amely a széles munkástömegek tudatában saját osztályuk hagyományos szervezeteként él.”112 – Ugyanott, 503. old. – Bodenmann svájci küldött hasonló jellegű hozzászólását követően idézi „A Kommunista Internacionálé története” (253. old.). A fordítás pontatlansága következtében azonban nem egyértelmű Togliatti mondanivalója: ugyanis nem csupán „a fasizmus és a szociáldemokrácia által alkalmazott fasiszta módszerek közötti lényeges különbséget” kívánja hangsúlyozni, hanem a fasizmus és a szociáldemokrácia különbségét is, amelyet e módszerek alkalmazása ellenére vall.* Togliatti azt a következtetést már nem vonja le, hogy mindez lehetővé teheti a kommunista és a szociáldemokrata pártok együttműködését az antifasiszta harcban – amin a közelmúlt számtalan egységkísérletének visszautasítását követően nemigen lehet csodálkozni -, de nem is zárja ki ezt a lehetőséget. Az olasz kommunisták mind az Antifasiszta Koncentráció létrehozására (1927 márciusában), mind az egységes szakszervezeti mozgalom támogatására tettek kezdeményező lépéseket. A szociáldemokraták viszont egyetlen lépést sem tettek ebben az irányban.113 – A kommunista kísérleteket és álláspontjukat ismerteti: Lopuhov: Id. mű, 281-284. old.; Die Komintern vor dem 6. Weltkongress. 180-181. old.*

Az említett másik irányvonalat a kongresszuson Thälmann képviselte. Már az első napon tartott üdvözlőbeszédében a szociáldemokráciát egységesen ellenforradalminak, a szovjetellenes háborús veszély előkészítőjének nevezte.114 – VI. Kongressz Kominterna. 1. köt. 16. old.* Felszólalásaiban később is elsősorban az ellene folytatott harc fontosságával foglalkozott. A VB beszámolójához hozzászólva kijelentette: „A reformizmusnak a szociálfasizmus irányába való fejlődése megfigyelhető különböző országokban; erre számos példát lehet találni.”115 – Ugyanott, 335. old.* Természetesen ez nem csupán Thälmann véleménye volt. Kiderül ez például a kongresszus politikai bizottságának azon álláspontjából is, amelyben bírálta azokat a küldötteket, akik „mechanikusan elhatárolják egymástól a burzsoáziának a munkásosztály leverésére szolgáló két módszerét, akik nem látják az egyik módszernek a másikba való átmenetét”.116 – Protokoll des 6. Weltkongresses der Kommunistischen Internationale. (Hoym) Hamburg-Berlin 1928. III. köt. 597. old. – A politikai bizottság véleményét szintén Thälmann tolmácsolta.*

A fasizmus és a szociáldemokrácia közötti kapcsolatról élénk vita bontakozott ki a Komintern programjával foglalkozó bizottság ülésein is. Ezt a vitát, bár a bizottsági ülések jegyzőkönyvei nem állnak rendelkezésre, követni lehet a kongresszusi hozzászólásokból is, mivel a napirend vitájában azok fejtették ki véleményüket, akik a bizottságnak is tagjai voltak. A vita lényegében arról folyt, hogy általános tendencia-e a fasizmus a kapitalizmus állammonopolista szakaszában, vagy pedig sajátos jelenség. A felszólalók egyöntetűen az utóbbi mellett foglaltak állást, de többen jelezték, így a német Dengel, a lengyel Brand és a francia Sémard, hogy pártjaikban ebben a kérdésben megoszlanak a vélemények. Ennek ellenére Tasca, aki Serra néven szólalt fel, szükségesnek tartotta, hogy az olasz delegáció nevében ismételten megjegyezze: „Mi továbbra is fenntartjuk azt a véleményünket, hogy a fasizmust a reakció olyan meghatározott formájának kell tekinteni, amely az általános reakciós tendencia mellett konkrét, objektív elemekkel kapcsolatos.”117 – Ugyanott, 45., 60., 93., 104. old.* Az olasz delegáció e nyilatkozatában a programdokumentumban szereplő ellentmondásos megfogalmazásokra reagált. A program eredeti tervezetéhez képest ugyanis szerepel a végleges dokumentumban egy betoldás, amelyben állást foglalnak a fasizmus sajátos jellege mellett, majd a következő sorokban továbbra is ott található az ennek ellentmondó, a fasizmust általános tendenciaként értékelő kitétel: „Ez [ti. az imperializmus korszaka – Sz. G.] »új« módszereket és kormányzási formákat hozott létre. Például kis kabinetek rendszerét, a színfalak mögött működő oligarchia-csoportok alakulását, a »népképviselet« szerepének bukását és meghamisítását, a »demokratikus« szabadságjogok megnyirbálását és teljes megszüntetését stb. A burzsoá imperialista reakció előretörése különleges történelmi feltételek mellett fasiszta formát ölt. [Eddig tart az új rész. – Sz. G.] Ezek a feltételek a következők: a kapitalista viszonyok bizonytalansága, jelentős társadalmi elemek deklasszálódása, a városi kispolgárság és intelligencia széles rétegeinek elszegényedése, a falusi kispolgárság elégedetlensége, s végül a proletárság állandó tömegakciójának réme. A burzsoázia, hogy szilárdabb, erősebb és állandóbb hatalmat biztosítson magának, mindinkább kénytelen a parlamenti rendszerről áttérni a pártok közötti erőviszonyoktól és kombinációktól független fasiszta módszerre.”118 – KIVD 295. old.; Projekt programmi Kommunyisztyicseszkovo Internacionala. Goszizdat. Moszkva-Leningrád 1928. 26. old.* A határozatlan és igen elnagyolt megfogalmazást még az előterjesztő Buharin is kénytelen volt kiegészíteni, igaz, csak szóban. Zárszavában kitért a bizottságban elhangzott különféle véleményekre. Tulajdonképpen elismerte a dokumentum ellentmondásosságát, amikor ismételten hangsúlyozta: „Én személy szerint feltételezem, hogy a reakció fasiszta formája, azaz a tőke munkásosztály elleni támadásának ez a formája valóban specifikus.”119 – VI. Kongressz Kominterna. 3. köt. 144. old. – A vitában kifejtett nézeteket ismerteti Togliattinak a kongresszus idején a Die Kommunistische Internationale folyóiratban megjelentetett cikke is, amelynek egyik érdekessége, hogy elemzései során merít a húszas évek első felének kommunista koncepcióiból. (Teljes terjedelemben közli: Történelmi Szemle, 1976. 3. szám. 439-449. old.)*

Buharin ezután ismételten szükségesnek vélte, hogy a további fasizálódás veszélyére is felhívja a figyelmet: „A fejlődési tendenciákról szólva feltételezhetjük, hogy a megrendült kapitalista szervezet általános válságának, növekedésének mértékében más országokban is tapasztalni fogjuk a fasizmus növekedését. Amennyiben statisztikai szempontból nézzük a dolgokat, úgy azt mondhatjuk, hogy már most a fasizmus különféle formái alakultak ki: a klasszikus forma és számos átmeneti forma, valamint a fasizmus irányába mutató tendencia. Ezeket az átmeneti formákat és tendenciákat, úgy tűnik, még nem szabad fasizmusnak nevezni a szó teljes értelmében; ezek csupán a fasizmus »embrionális« formái. Nem tekinthetők valódi fasizmusnak, de meghatározott történelmi feltételek között valódi fasizmussá kristályosodnak ki. E fejlődés bonyolult és sokszínű.”120 – VI. Kongressz Kominterna. 3. köt. 144. old.*

Az elfogadott határozat azonban nem egészült ki egyetlen, az antifasiszta harc lehetőségeivel kapcsolatos megjegyzéssel sem. Annyi a későbbi iratokból kiderül, hogy döntés született egy újabb Antifasiszta Bizottság létrehozásáról. Ezt már a VI. kongresszus idején két feladattal bízták meg: általában az antifasiszta akciók nemzetközi koordinálásával, különösen pedig egy antifasiszta kongresszus összehívásának előkészítésével. (A dokumentumok azonban nem elégségesek ahhoz, hogy nyomon lehessen kísérni e bizottság létrehozását és tevékenységét, mivel a kampányt és a kongresszus összehívását is, akárcsak korábban, nem közvetlenül a Komintern égisze alatt szervezték, hanem, amint arról később szó lesz, más kommunista vezetésű tömegszervezeteken keresztül.)121 – CPA IML 543. f. 1. op. 16. d. Über die Antifaschistische Komission beim EKKI. – Utalások találhatók a bizottság működésére ugyanott, 5. d.; Kornblum levele Humbert-Droz-nak; Aquila levele Richardnak, 1929. április 29.; A KIVB Politikai Titkárságának 1929. május 31-i határozata. (Ugyanott, 5., 6. d.)*

A Komintern VI. kongresszusa idején ült össze Brüsszelben az SZMI III. kongresszusa. Az augusztus 5-től hat napon át folyó tanácskozáson a korábbiaknál nagyobb figyelmet szenteltek a fasizmusnak, és a fasizmussal kapcsolatban mondottak hangvétele is határozottabb lett. Konkrét akciók kezdeményezésére azonban ezúttal sem került sor. Az 1925-1928-ban végzett munka mérlegét tartalmazó kongresszusi jelentés két intézkedésről tudott számot adni: a Matteotti-alap létrehozásáról és egy Matteotti-emléktábla felavatásáról. Megemlítik még, hogy elküldtek néhány tiltakozó jegyzéket, így 1926 novemberében az Olasz Szocialista Párt betiltásakor, majd a várható szocialistaellenes perek ügyében juttattak el kérelmet Mussolinihoz. Utalnak rá, hogy az SZMI közlönyében, az Internationale Informationban megjelent Emanuele Modigliani elemző cikke a fasizmusról, és több információs jellegű anyagot is közreadtak. Ez utóbbiakat mint az 1923-as kongresszuson hozott határozat végrehajtását tüntetik fel.122 – Dritter Kongress der Sozialistischen Arbeiter-Internationale. Brüssel. 5. bis 11. August 1928. Verlag des Sekretariats der SAI. Zürich 1928. (A továbbiakban: Dritter Kongress der SAI.) I. köt. I. rész. 15-23. old.* A helyzet azonban nagyot változott Olaszországban 1925 óta, és ezt tükrözte az olasz szocialisták magatartása is. Turatinak, aki az előző kongresszuson még olyan büszkén vállalta, hogy az olasz népnek egyedül kell leszámolnia a fasizmussal, most egészen más volt a véleménye: „Le a belső ügyekbe való be nem avatkozás frázisával, ezzel az üres és fakult frázissal! Mivé válna az egész Népszövetség, mivé válna most már valóban a Szocialista Internacionálé e frázis szervezeteként? Az Internacionálé számára jóval inkább a fasizmus a valódi kérdés: ez a kérdés számára a lét és a nemlét kérdése!”123 – Ugyanott. II. köt. VI-VII. rész. 50. old.* Turati felszólalását egyébként a fasizmusnak mint jelenségnek a teljes félreértése és éles kommunistaellenesség jellemezte. „A fasizmus a bolsevizmust plagizálja – mondotta többek közt -, azonban nem csupán egy fordított bolsevizmus, hanem maga a bolsevizmus a lényege, mivel a Kominternnek nyújt segítséget, bár ellenfelének tünteti fel magát. Mindkettőjüknek ugyanis egy a jelszavuk: »Vagy fasizmus, vagy bolsevizmus«.”124 – Ugyanott, 49. old.* A küldöttek ismét „viharos, hosszan tartó tapssal, a helyükről felállva” ünnepeltünk Turatit. Ez minden bizonnyal inkább szólt egy üldözött, illegalitásba szorított párt vezetőjének, semmint az általa elmondottaknak.

Az SZMI többsége egyáltalán nem kívánt változtatni a korábbi alapelveken. Sem Arthur Henderson – az SZMI elnöke – kongresszusi megnyitóbeszédében, sem pedig Émile Vandervelde ezt követő felszólalásában a szolidaritás általános hangoztatásán és a fasiszta rendszer éles elítélésén túl nem található egyetlen gyakorlati megjegyzés sem, amely tényleges nemzetközi akciókat helyezett volna kilátásba.125 – Ugyanott, 5-23. old.*

Nem változott a fasizmus megítélése sem. Továbbra is lebecsülték jelentőségét, félreértették osztályjellegét. Turati után következzen Vandervelde fasizmus-meghatározása, amely – mindezen túl – azt is tagadta, hogy a fasizmussal bármiféle új jelentkezett volna: „Minő badarság! A fasizmusban a nevén kívül semmi új nincs. Egy boulangizmus, amely sikert ért el, egy bonapartizmus, amelynek sikerült elérnie, hogy morális tekintetben messze alatta marad a bonapartizmus második kiadásának is [ti. Louis Bonaparte diktatúrájának – Sz. G.]. Az uralkodó osztályoknak abból a rémületéből keletkezett, amely elfogta őket, látva a szocializmus növekedését. Az uralkodó osztályok, hogy ne használjunk keményebb szavakat, saját passzivitásuknak köszönhetik, hogy az ellenségüknek tekintett fasiszták a kezükben tartják a hatalmat.”126 – Ugyanott, 22-23. old. – A „boulangizmus” kifejezés Georges Ernest Boulanger francia tábornok 1889. évi sikertelen kísérletére utal. Boulanger meg akarta dönteni a köztársaságot s reakciós katonai diktatúrát akart bevezetni.*

Nem található akcióprogram az olasz emigráció delegációjának írásos jelentésében sem. Szerepel benne a fasizmus éles elítélése, a fasiszta terror leírása, megpróbálnak némi áttekintést nyújtani a fasiszta mozgalom jellegéről: „A tegnapi orgyilkosok kezükbe kapták az államot, kihasználták a lehetőséget és szükségesnek látták, hogy maguk köré független emberek nagy seregét gyűjtsék – rendőröket, spicliket, párthivatalnokokat és mindenfajta funkcionáriust, tömjénezők nagy seregét, akik, akár a burzsoázia, a munkások ellen lépnek fel, azonban a burzsoáziával ellentétben nem produktív osztályok.”127 – A dokumentumot a kongresszus jegyzőkönyve nem közli, külön kiadványként jelent meg: Referat über den Faschismus. Italienische Delegation. III. Kongress der Sozialistischen Arbeiter-Internationale. Lucifer. Brüsszel 1928. 7. old.*

Hasonló zavaros fejtegetések nagy számban találhatók a korabeli, elsősorban jobboldali szociáldemokratáktól származó dokumentumokban. Szerzőik megkísérlik felmenteni a burzsoáziát, vagy legalábbis megpróbálják csökkenteni felelősségét a totális fasizmus szakaszában. A fasizmus osztályjellegének fel nem ismerése, a polgári demokrácia által engedélyezett tevékenység lehetőségeinek túlbecsülése, az e keretek túllépésétől való visszarettenés nem eredményezhetett mást, mint passzivitást. A „demokratikus köztársaság” jelszava, amelyet mind a kongresszuson, mind pedig az olasz szocialisták dokumentumaiban szembeállítottak a fasizmussal, önmagában helyes jelszó volt. Megvalósítása azonban a munkásosztály pártjaitól és szervezeteitől aktív, osztályharcos politikát követelt volna, nem pedig az elemzésekben olykor kimondatlanul, de mindig felismerhetően ott szereplő osztály-együttműködést. „A világpolitikai helyzet és a nemzetközi munkásmozgalom” című kongresszusi dokumentumban128 – Dritter Kongress der SAI. II. köt. IX. rész. 3. old.* továbbra is kizárólag a parlamenti akciókra és a tárgyalásokra kívánták alapozni az antifasiszta harcot. Ez azonban a polgári demokrácia kibontakozó újabb válságának időszakában egyre kevésbé felelt meg a követelményeknek.129 – Ma már a polgári és a szociáldemokrata irodalomban is meglehetősen egyértelműen elítélik a korabeli „kompromisszum-politikát”. (Ossip K. Flechtheim: Die Anpassung der SPD 1914, 1933 und 1959. Patologie und Soziologie. Westdeutscher Verlag. Köln-Opladen 1965.187. old.’ Peter Grasmann: Sozialdemokraten gegen Hitler 1933-1945. Günter Olzog Verlag. München-Bécs 1976. 11-12. old.* A munkás önvédelmi szervezetek lefegyverzése utáni erődemonstrációk – „a lábhoz tett fegyverek taktikája” jegyében – olyan kompromisszumok voltak, amelyeknek mindegyike egy-egy lépést jelentett afelé, hogy a szociáldemokrácia önmagát fossza meg maradék hatalmától: „A reakció nem hitte többé, hogy védekezni akar.”130 – Duczynska: Id. mű, 75. old.*

A korszakban kivételnek, egyéni kezdeményezésnek tekinthetők az olyan fellépések, mint például Bruno Buozzié, az emigráns CGL vezetőjéé. Buozzi együttműködött a Barbusse vezette Fasizmus Áldozatainak Bizottságával, s részt vett az olasz kommunisták ellen folyó perek idején kibontakozott nemzetközi akciókban.131 – Lopuhov: Id. mű, 312. old.* Gyakrabban volt tapasztalható ennek az ellenkezője. Nagy megdöbbenést és visszatetszést keltett például, hogy Albert Thomas, aki a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség, az Amszterdami Internacionálé egyik vezetője volt, 1928 április végén, május elején Olaszországban tárgyalt, részt vett a fasiszta korporációk kongresszusán, és igen udvariasan nyilatkozott az ott folyó munkáról. A fasiszta propaganda eredményesen használhatta fel a Thomas beszédében előforduló olyan megfogalmazásokat, mint pl. „a fasiszta kormány valamennyi munkás számára kedvező és igazságos reformokat valósít meg”, vagy: „lehet, hogy az olasz fasiszta tapasztalatok igen hasznosaknak fognak bizonyulni más országok számára is”.132 – Idézi Thälmann a Komintern VI. kongresszusán. VI. Kongressz Kominterna. 1. köt. 336. old.* Meg kell jegyezni, hogy az SZMI hivatalos dokumentumban ítélte el Thomas szereplését, az illetékes Francia Szocialista Párt azonban sem nyilatkozat, sem más intézkedés megtételét nem tartotta szükségesnek.133 – Internationale Information, 1928. június 7. 266-274. old.* Az Albert Thomaséhoz hasonló nyilatkozatokkal és a szinte ellenséges passzivitással szembekerült olasz szocialista emigráció megelégedéssel nyugtázhatta, hogy az SZMI legfelsőbb fóruma végül is a szolidaritás és a fasizmus egyértelmű elítélése mellett foglalt állást.134 – Dritter Kongress der SAI. II. köt. VII. rész. 50. old. Az Antifasiszta Koncentráció távirata.* Ennél többre azonban nem számíthatott. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz – amint azt a szocialista Emanuele Modigliani egy későbbi írásában fejtegette -, hogy Olaszországban egészen 1929-ig nem jöttek létre illegális szocialista szervezetek: az antifasiszta erőket a kommunisták egyedül vezették.135 – Internationale Information, 1934. június 2. 249-264. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Fasizmus és az antifasizmus harca – elemzés” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .