Bűnösen fukar néppé lett a magyar!

Orwelli magyarázatot adott az államtitkár a kiskereskedelem decemberi összezuhanására

Orwelli magyarázatot adott az államtitkár a kiskereskedelem decemberi összezuhanására

Az innovációs minisztérium szerint a meglepően rosszul teljesítő kiskereskedelem tulajdonképpen nagyon jól teljesített decemberben, illetve voltaképpen annyira azért mégsem, de csak azért, mert az emberek keveset tankoltak, és a vírustól való félelmükben elnapolták a karácsonyi lapostévé-vásárlásokat.

„Válságállónak bizonyult a hazai kiskereskedelem” címmel adott ki közleményt az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), illetve Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár három nappal azután, hogy a statisztikai hivatal közzétette a decemberi kiskereskedelmi forgalomról szóló adatokat.

Az adatok szerint pocsék hónapot zárt a kiskereskedelem decemberben, a forgalom nemhogy a 2019 decemberitől maradt el, de valamelyest még a novemberitől is. A visszaesés éves alapon 4 százalékos volt, a megelőző hónaphoz képest 0,2 százalékos. A kiskereskedelmi forgalmon az élelmiszer-kiskereskedelem enyhe növekedése szépített valamicskét, a benzinkutak forgalma 12 százalékkal zuhant (ez betudható a járvány második hullámának és az amiatt bevezetett korlátozásoknak). Azonban a nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalma is összességében 9,3 százalékkal kisebb lett. A forgalom volumene csökkent:

  • az iparcikk jellegű vegyes- (3,5 százalék),
  • a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszer- (4,8 százalék),
  • a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk- (13 százalék),
  • a bútor-, műszakicikk- (20 százalék),
  • a használtcikk- (31 százalék),
  • valamint a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben (32 százalék).

decemberi visszaesés lehetséges okairól itt írtunk részletesen – egyéb adatokból már lehetett rá következtetni, hogy a munkaerőpiacon egyáltalán nincs minden rendben, ami hozzájárulhatott a kiskereskedelem vártnál jóval rosszabb teljesítményéhez. A munkanélküliség ugyan alacsony volt, de a munkavállalók nagyon nagy része (2019 decemberéhez képest körülbelül 400 ezer fő) dolgozott ténylegesen alacsony óraszámban.

Újra elkezdett nőni az inaktívok (akik ugyan nem dolgoznak, de a statisztikai definíciók miatt nem számítanak munkanélkülinek) száma. A regisztrált álláskeresők száma csak enyhén nőtt, de 2019 decemberéhez képest sokkal többen voltak ellátás nélkül (minthogy az álláskeresési járadék csak 3 hónapig jár).

A minisztérium közleménye olyan fontos összefüggésekre hívja fel a figyelmet, mint hogy

az ágazat teljesítménye 2010-hez képest összesen mintegy 40 százalékkal nőtt 2020 végére,

továbbá hogy

2013 nyaráról tavaly márciusig, 81 hónapon át töretlenül bővült a kiskereskedelmi forgalom.

Ami a decemberi adatok magyarázatát illeti, az ITM szerint a „növekedést a tartós fogyasztási cikkek és az üzemanyag forgalmának visszaesése, az elhalasztott beszerzések, utazások fogták vissza”.

Az átmeneti lefékeződést elsősorban nem a háztartások forráshiányos helyzete okozta,

hiszen az anyagi lehetőségeiket meghatározó két fő tényező kedvezően alakult” – írja az ITM – majd emlékeztet arra, hogy alacsony a munkanélküliség és nőtt az átlagkereset. „A magyar emberek a bizonytalan kilátások és a fertőzési kockázatok minimálisra szorítása miatt dönthettek úgy, hogy a nem napi igények kielégítéséhez szükséges vásárlásokat későbbre halasztják” – vonja le a konklúziót a tárca.                                                (HVG)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Cseresnyés állattitkár ezek szerint úgy gondolja, hogy a magyarok többsége ebben a bőséges időszakban kellően el nem ítélhető módon, a fogukhoz verték a a tengernyi garasaikat. Voltak persze üdítő kivételek is! Mint például Ragályné III., vagy Zselésné nemmzetthessasszonyok. Akik dacolva a ragálytól való félelmeikkel – vagy azt teljesen le is győzve – alkalmi beszerzéseikkel növelték a büdzsé ÁFA – bevételeit. (Többek között.)

Szerencsénkre az állattitkár úr volt annyira tapintatos, hogy nem mondta ki…- így hát kimondja helyette a balrad.ru: MI – A KISMAGYAROK – ÉRDEMTELENEK VAGYUNK A VAJDA ÉS A NER IRÁNYUNKBA MEGNYILVÁNULÓ BŐKEZŰSÉGÉRE! (Csak a hasunkkal törődünk mi háládatlan gyisznók!)

“Bűnösen fukar néppé lett a magyar!” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. 40-60 ezer forint között nagyon jó használt pc-ket lehet venni garanciával. Bármennyire is hihetetlen, de a 3./4. generációs Intel Core i3/i5 procis gépeken is meglepően jól fut a meglehetősen erőforrás igényes Windows 10, a Linux pedig egyenesen szárnyal. Csak azoknak érdemes modern, új gépeket venni, akik játszanak rajta, vagy zenét/videót szerkesztenek. A többieknek fölösleges. Ráadásul a környezetet is óvjuk, ha működő gépeket megmentjük a szeméttelepre kerüléstől.

Hozzászólás a(z) Smith bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .