A tervek szerint…

Nem is regisztrált a vakcinára, majd véletlenül megtudta, hivatalosan már be is oltották koronavírus ellen

Egy pécsi férfi a háziorvosától értesült arról, hogy noha nem is regisztrált a koronavírus elleni vakcinára, hivatalosan megkapta az első oltását január végén Budapesten, miközben nem is járt a fővárosban.

Peták Péter a Facebookon osztotta meg különös történetét. Mint írta, háziorvosa vette észre az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe feltöltött adatok alapján, hogy a pécsi férfi január 31-én megkapta a Pfeizer koronavírus elleni vakcináját a budapesti Semmelweis Egyetem Korányi Sándor utcai klinikáján. Az oltási lap szerint február 21-én kellene megkapnia az ismétlő oltást.

Peták a 24.hu-nak azonban elmondta, nem járt Budapesten, és nem kapott oltást, és azt sem tudja, kapott-e valaki esetleg a nevében. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy esetleg oltottként fogják nyilvántartani, noha nem kapta meg a vakcinát.

Habár a férfi adatai többnyire pontosak voltak, például neve, születési adatai, valamint tajszáma, komoly hibák is szerepeltek az orvosi dokumentumon. Peták Pétert nőként tüntették fel, valamint azt írták, hogy szociális ellátásban dolgozó személyként kapta meg a vakcinát, miközben a férfi nem ilyen területen dolgozik.

A történtekkel kapcsolatban megkerestük az operatív törzset, valamint a Semmelweis Egyetemet kérdéseinkkel. Utóbbi hétfőre ígért tájékoztatást az ügyben. Továbbá a férfi háziorvosát is kerestük, ő azt közölte, addig nem nyilatkozik az ügyben, amíg a Nemzeti Népegészségügyi Központtól nem kapott tájékoztatást – írja a 24.hu

Bal-Rad komm: Halad ez az ojtakozási akcióterv megvalósítás – SIMÁN! Ahogyan azt qrmányunk kitervelte!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“A tervek szerint…” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kérdés nincs csak feladat,míg megtudják oldani a problémáikat addig minket ne háborgassanak!A nemzetvezető testvért meg főképp ne,abból még baj is lehet!!!

  2. Ez felettébb gyanús !
    Az oltás mellékhatása lehet ,hogy nem emlékszik rá ! Majd elmúlik !
    Tényleg nem oltották be ,akkor meg van egy oltási igazolása hogy ő oltott !
    Kussoljál ,mi nem hibázunk !

    1. Hamarossan egy ilyen oltásibizonyitványért a stromanoknak százezreket fognak fizetrni.
      Hajléktalan felbérel megkapja az oltást a bérlo az oltási igazolványt.

      Okosabb emberek tudják,hogy nem ismert a vakcinák mellékhatása.
      A butákért meg nem kár.

  3. Azt azért tudják hogy 70 ezer TB kártya ÉRVÉNYTELEN.
    Mint a BKV bérlet.

    “Az adóhatóság többszöri követelésére SE rendezte elmaradását.”

    Nincs melód?
    Nyista “home office ”

    Annyit is érsz.
    Szavazz rám.
    Fidesz .

    1. Kb. 2 éve olvastam, hogy egy nőhöz este 6 után becsöngetett két fegyveres NAV-os, és a két fiát keresték, akiknek tb-tartozásuk volt. Gondolom elfelejtettek itthon kijelentkezni. Közölte az asszony, hogy a fiai már nem élnek vele, de a navosok ezt nem hitték, és még a vécébe is benyitottak keresni az adótartozókat. A nő közölte velük, hogy a gyermekei Angliában melóznak, és ott keressék őket. Tiszta Gestapos módszerek, bazmeg. Szaros pár ezer forint adótartozás miatt is simán rád rúgják az ajtót.

  4. Lehet, hogy az oltások nyilvántartását is a 2018-as választási szavazatszámláló szoftverrel csinálják…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .