Ki mit érdemel!

Húszmilliós órát viselt Ragály Barbi

Úgy látszik, Rogán új felesége legalább annyira szereti a szépet, mint Cecília.

Korábban megírtuk, hogy Rogán Cecília milyen drága karkötőket és órákat szokott viselni, dehát ő már sikeres üzletasszony, akinek vállalkozásait Rogán Antal hozzájárulásával állami cégek is támogatják.

Azonban most arról is beszámolhatunk, hogy az új feleség Rogán Barbarának is legalább olyan jó ízlése van, mint elődjének. Újdonsült földesasszonyként (vagy hogy van a földesúr női változata) pedig nem viselhet akármit.

Kering egy fotó az interneten, amin valószínűleg Barbara asszony látható egy luxuskivitelű repülőgép ülésében ülve, karján pedig egy igen drágának látszó, gyémántokkal kirakott órát visel.

Az EzaLényeg a karórák terén jártas olvasója szerint a Rogán Barbara által a képen hordott modell egy Audemars Piguet Royal Oak, amiben utólagos gyémántberakás van. Azt a kép alapján nem lehet megállapítani, hogy a tok anyaga acél vagy fehérarany, de ebben a kategóriában ez már nem is eredményez lényegi árkülönbséget: az óra ára 17-21 millió forint körül mozoghat.

Rövid keresés után találtunk is egyet az interneten, ami azonnal megvásárolható, mindössze 63000 amerikai dollárt kell érte kiperkálni. Ez napi árfolyamon 18 704 070 forint, de legalább a szállítás ingyenes.

Varga-Damm Andrea független országgyűlési képviselő közben érdekes kezdeményezéssel állt elő.

A képviselő közösségi oldalán egy felhívást tett közzé, ebben azt írja:

“a képen látható asszonyka 1,58 milliárd Ft kölcsönt kapott a Budapest Banktól a híradások szerint (ez egy átlagos magyar embernek 3950 havi (329 évi) fizetése), kérdezzük már meg a bankot, hogy mi milyen feltételekkel tudnánk mindannyian ennyi kölcsönt kapni. A Budapest Banknak van facebook oldala, ahol üzenetet lehet küldeni, s ott meg lehet érdeklődni. Én már megtettem, megkaptam a választ, de azt csak akkor hozom nyilvánosságra, ha már látom, nektek mit válaszoltak. Azért is van meglehetősen erős jogunk arra, hogy ezt megkérdezzük, mert a Budapest Bank a magyar emberek közös tulajdonában van, és mi, magyar emberek, elég sok pénzt fizettünk érte az amerikaiaknak.”

A poszt alatt kommentelők többen jelezték, hogy írtak a banknak, mi is kíváncsian várjuk a választ.                                                                                                    (ezalenyeg.hu)

Bal-Rad komm: Maradjunk annyiban, hogy MINDEN BIZONNYAL MEGÉRDEMLI! Urát, órát, “ingyenhitelt”, földet, hírnevet! Hiszen Igazzhy Nemmzetthess Asszony lett “A” Barbi is.

MI IS MEGÉRDEMELJÜK, HOGY IRIGYKEDHETÜNK!

  

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“Ki mit érdemel!” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Amíg a halál el nem választ? Miféle keresztény hazafi az, aki az idősödő asszonyát egy fiatalabbra cseréli és felcsap sugardaddy-nek?

  2. 20 000 000 : 10 000 000 = 2 Ft/fő

    Tudom, sok kicsi sokra megy, de engem sokkal jobban aggaszt az, amit a multik kivisznek az országból. Ez ugyanis már jóval több, mint félmillió forintra tehető fejenként.
    Egy óra legalább több évig kitart, de a kivitt összeg évről évre ismétlődik. Illetve egyre nő.

  3. A Tónyó, meg a Barbi,meg a Viktor, meg a slepp meg az aki:Tiszta szerencse hogy azok a bizonyos tárgyak túlélnek bennünket.A történelem csak nevet rajtunk,az idő pedig úgy repül keresztül mindannyiunkon akár egy madár!!!

  4. Kozpénzen tartott luxus kurvák.
    Pl Gyori polgármester.
    Pl Szájer alaptorvény apja 25 fasz szopott egy szobában
    Pl Tonyo ukrán kurvájának nyockerben rejtélyes meggyilkolása.

    Miért van az ,hogy én már semmin nem csodálkozok.
    Ezek ilyenek primitivek egyszeruek mint a faék.

    1. Az ilyen olcso kurva akár 40 millios Kártyiét is felvehet akkor is olcso kurva marad.

      Emlékszem mikor Szigetváron a cigány kurvák megjottek Svájcbol es Ferszácsi arany ékszerekben pozoltak. Bazki elhitték magukrol,hogy uriholgyek a drága aranyékszerekben.
      Számomra nagyon szorakoztato volt a hamis énképuk.

      Szerintem ez a barbika pont olyan mint azok a Szigetveri cigány kurvák akik Svájcban nagyipari szinten szopták a faszt. Most oszintén milyen no veszi ennek a gnomnak a faszát a szájába?

  5. Tóninak nem kell csomót kötni rá, a helikopterezésen kívül használhatja másra is a pörgettyűt.
    Ebből a szempontból kétségtelenül nagyon jó üzletet kötött. A nő sem panaszkodhat. Éljen a szerelem, és állítsák fel a vírustól legyengült svájci gazdaságot is! Nekünk már túl jól megy. 🙂
    Érdekesség (innen indultak a svájciak):

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .