Fasizmus és az antifasizmus harca

Az olaszországi totális diktatúra kiépülése

(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)

1

  1. A nemzetközi kommunista mozgalom és az olaszországi totális diktatúra kiépülése

1925 tavaszán, a Kommunista Internacionálé kibővített VB V. plénumán pontosították az ideiglenes és részleges gazdasági stabilizációról a Komintern V. kongresszusán elmondottakat. A kongresszuson a gazdasági folyamatokat Varga Jenő elemezte, s még elég bizonytalanul körvonalazta a várható stabilizációt. 1924 őszén azonban már határozottabban foglalt állást mellette. Zinovjev a plénumon a bolsevizálásról tartott előadói beszédében elsősorban az ő megállapításaira utalva tért ki az ideiglenes és részleges stabilizációra.44 – Raszsirennij plenum Iszpolkoma Kommunyisztyicseszkovo Internacionala (21 marta—6 aprelja 1925 g.) Sztyenograficseszkij otcsot. Goszizdat. Moszkva—Leningrád 1925. (A továbbiakban: Raszsirennij plenum V.) 36-39. old.* A megállapítások biztosították, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom elemzései továbbra is reális helyzetértékelésre támaszkodhassanak. Az elemzések során azonban több olyan tételt is megfogalmaztak, amely gátolta a kommunista pártok tömegpárttá fejlődésének folyamatát, illetve olyan konkrét feladatok megoldását, amilyen az antifasiszta harc is volt. E tételek jó része úgy született, hogy a kommunista mozgalom eszmei és szervezeti problémáinak megoldására törekedve a korábban vitás kérdésekre egyértelmű és határozott választ kívántak adni, nemritkán részigazságok túlhangsúlyozásával, az egyes jelenségek elemzésének mellőzésével. Így született meg még 1924 januárjában Zinovjev tétele: a „szociáldemokrácia a fasizmus szárnya”.45 – Die Lehren der deutschen Ereignisse. Das Präsidium des Exekutivkomitees der Kommunistischen Internationale zur deutschen Frage. (Hoym) Hamburg 1924. január. 69. old.* 1924 szeptemberében Sztálin is, a nemzetközi helyzetet elemző igen jelentős írásában, a következőket írta: „A szociáldemokrácia a fasizmus objektíve mérsékelt szárnya.”46 – Bolsevik, 1924. 11. szám. 9. old. – E kategória és politika, amely 1926-tól háttérbe szorult, nem tekinthető teljesen azonosnak az 1928-tól fellépő, majd a X. plénumon, 1929-ben elfogadott „szociálfasizmus”-sal. Az utóbbi koncepció ugyanis a szociáldemokráciában önálló, a fasizmussal egyenértékű ellenforradalmi erőt látott.* E tétel reális magva az volt, hogy sem Olaszországban, sem Németországban, sem pedig Bulgáriában nem sikerült a szociáldemokrata pártokat megnyerni az antifasiszta egységfrontnak. Sőt, e pártok egyezkedni próbáltak a fasizmussal.

Egy másik probléma a „pacifista éra”, az ideiglenes és részleges stabilizáció folyamatainak túlzott általánosításából fakadt. Ez tapasztalható a Komintern egyes vezető személyiségeinek fasizmus-értékeléseiben – különösen 1924 végén, 1925 tavaszán. Ilyen dokumentum Varga Jenő 1925. január 9-i, azaz Mussolini parlamenti beszédét követő levele, amelyben Zinovjevet úgy tájékoztatta, hogy „a fasiszták erőszakos fellépése még a legrövidebb időszakra sem jelentheti a fasizmus megerősödését”. Javasolta, hogy a kommunista párt adja ki a jelszót: „Ki a polgári ellenzéki blokkból, amely csak a burzsoázia érdekeit képviseli!” A fasizmus csődje következtében ez a tömegek „azonnali aktivizálódását” fogja eredményezni.47 – CPA IML 504. f. 1. op. 6. d. Számozatlan. – Ez az irányzat egyébként elsősorban az olasz kommunistáknál volt megfigyelhető.* Amint azonban az események hamarosan bebizonyították, Mussolini beszéde valójában egy „második államcsíny” nyitánya volt.

A Matteotti-válságban az olasz kommunisták olyan kompromisszum jeleit vélték felfedezni, amelynek eredményeként alkotmányos uralmi forma jöhet létre a burzsoázia, a kispolgári pártok és a szociáldemokrácia részvételével. Gramscinál ez a koncepció 1924 nyarától már meglehetősen határozottan körvonalazódott, bár a kompromisszumban, mivel a fasizmust már ebben a korai formájában is átfogó rendszernek tekintette, magának a fasizmusnak a bukását látta.48 – Gramsci: Scritti politici. 588-590. old.* Jellemző az is, ahogy a szocialisták szerepét megítéli. Álláspontja lényegében összhangban van a Kominternben kialakult általános véleménnyel, amely szerint a szociáldemokrácia immár „a burzsoázia harmadik pártja”.

Az olasz párt elemzései azonban egy lényeges ponton továbbra is eltértek a Komintern irányvonalától: a fasizmus elleni akciók szervezésekor továbbra is a proletárdiktatúráért folytatott harcot tartották szem előtt. Ennek alapján ítélték meg a lehetséges szövetségesek körét, s a munkásosztály szövetségesét tulajdonképpen egyedül a parasztság proletarizálódott rétegeiben vélték felfedezni. A kommunista párt feladatainak megjelölésekor, bár hangsúlyozták a fasizmus elleni fellépés szükségességét, komolyabb akciókra nem láttak lehetőséget addig, amíg a tömegek nem fordulnak el a fasiszta mozgalomtól, nem ábrándulnak ki az alkotmányos ellenzék politikájából. Ezt az elképzelést talán leghatározottabban Gennari fejtette ki, aki a Matteotti-válságot követően úgy vélte, hogy a kommunista párt az ellenzék tehetetlenségének lelepleződésével sokat nyert. Szerinte egy következő válság alkalmával a tömegek már a kommunista párt mellé fognak állni.49 – Die Kommunistische Internationale. 1925. szeptember. 9. füzet. 1020. old.*

Mint korábban már szóltunk róla, a kommunista elemzések a fasizmus kialakulásában és hatalomra jutásában igen nagy szerepet tulajdonítottak az uralkodó osztályok kompromisszumának. Ez a Matteotti-válság idején ismét tért nyert. A burzsoázia legreakciósabb szárnyának pozíciói meggyengültek, ám az alkotmányos ellenzék is gyengének bizonyult; az uralkodó osztályok belső harcainak eredménye 1925-1926-ban végül is a totális fasiszta rezsim kialakulását eredményezte.50 – Ormos-Incze: Id. mű, 165. old.*

Bár a Komintern fórumain szintén számoltak egy esetleges kompromisszummal, Olaszországban és a Balkán-államokban a kommunista pártok feladatainak meghatározásakor a fasiszta, illetve más diktatórikus rendszerek további fennmaradásának valószínűségét tartották szem előtt. Ennek megfelelően nem a proletárdiktatúra kivívását, hanem a fasiszta terror által teremtett elszigeteltségből való kilépést, az antifasiszta tömegkampányok szervezését, a szakszervezeti egység támogatását jelölték meg közvetlen feladatként. A legális lehetőségek kihasználásának fontosságára hívták fel a figyelmet, sőt a Balkán-országokkal kapcsolatban a munkás-paraszt kormány jelszavánál arra is utaltak, hogy azt nem szabad „tisztán propagandajelszónak” tekinteni.51 – Raszsirennij plenum V. 519-520., 600. old.* A fasizmus sajátos jellegének hangsúlyozása továbbra is lehetőséget nyújtott az egységfronttaktika alkalmazására, a lehetséges szövetségesek körének helyesebb megítélésére. Ennek jelentőségét különösen hangsúlyozni kell egy olyan időszakban, 1925 tavaszán, az V. plénum idején, amikor az általános irányvonal meghatározásakor szélsőséges álláspontok fogalmazódtak meg.52

52 Az 1925-ben megjelent munkák szerzői a fasizmust a korábbiakhoz hasonlóan elemzik. Bár megfigyelhető náluk a fasizmus belső ellentmondásaira való fokozott koncentrálás, minden esetben az aktív és tudatosan irányított antifasiszta harc szükségessége mellett érvelnek. (Aquila-Bernsz: Italija i Ruminyija. Ocserki po agrarnomu voproszu. I. köt. V. kiadás. Moszkovszkij Rabocsij 1925. – Sas Gyula az Olaszországról szóló részt írta. Korábbi koncepcióját megerősítve leszögezi: „A fasiszta kormány formájában az ipari burzsoázia véglegesen birtokba vette a politikai hatalmat.” [7. o.]; Rákosi: Italjanszkij fasizm. Moszkva 1925.; Radek: Sto takoje era gyemokratyicseszkovo pacifizma. Goszizdat. Moszkva-Leningrád 1925.) – Érdekes módon éppen a fasizmus történetével foglalkozó áttekintő munkában (Szandomirszkij: Zakat fasizma. Priboj. Leningrád 1925.; Fasizm i mologyozs. Moszkva 1925.) vetik fel az automatikus összeomlás gondolatát.*

A Kominternben elfogadott határozatok egyik gyakorlati következménye az lett, hogy az olasz párt az alkotmányos ellenzék baloldalának kiválásakor, 1925 nyarán együttműködést javasolt a szocialistáknak és a köztársasági pártnak. Az OKP három pontot javasolt az antifasiszta összefogás alapjául: „1. Az üzemek munkásellenőrzése, egységes fellépés a fasizmus finánc-plutokráciája elleni harcban; 2. Földet a parasztságnak, harc az agráriusok ellen; 3. Harc a köztársasági gyűlés (assemblea republicana) összehívásáért, a munkás-és parasztbizottságok, valamint a popolárik [a katolikus néppártiak – Sz. G.] antifasiszta és monarchiaellenes erőinek összefogása alapján.”53 Az OKP kezdeményező lépését az ellenzék pártjai egyöntetűen visszautasították.

53 L’Unita, 1925. június 10. – Az OKP dokumentumának keltezését és a körülötte kibontakozott vitát Spriano ismerteti, megjegyezve, hogy az első dokumentumban még a „munkásgyűlés” kifejezés szerepelt. (Id. mű, 464-465. old.) Lopuhov, aki ismerteti az eredeti dokumentumot, de éppen a legfontosabb részt, azaz a polgári párttal való összefogást megemlítő félmondatot nem idézi belőle, egy későbbi Togliatti-levélre hivatkozva úgy véli, hogy itt is tulajdonképpen a proletárdiktatúráért folytatott harc jelszaváról van szó: a köztársasági gyűlés „a szovjetek és a proletariátus diktatúrájának volt sajátos szinonimája, bár e szinonimában hangsúlyozták a köztársasági elemet”. (Id. mű, 251. old.) Az olasz pártban valószínűleg többen így értelmezték e fogalmat, ám a Katolikus Néppárt bevonásának megpendítése semmiképpen sem képzelhető el ezen az alapon.*

A korabeli irodalomban az antifasiszta akciókról olvasható részek és az OKP dokumentumán túl számos más dokumentum jelzi, hogy a Komintern vezető szerveiben az V. plénumot követően ismét behatóbban foglalkoztak a fasizmus elleni összefogás lehetőségeivel. A korábbi irányvonal elemeit lehet felfedezni azokban a VB-állásfoglalásokban is, amelyek az egységfronttaktika alkalmazásának konkrét formáira és lehetőségeire hívták fel a figyelmet. Így például támogatták az OKP tervét, hogy a Matteotti-gyilkosság évfordulójáról tüntetésekkel és gyűlésekkel emlékezzenek meg; a sztrájkokra való felhívást azonban csak abban az esetben ítélték helyesnek, ha előzőleg a szakszervezetek támogatását is biztosítani lehet. Hasonló módon, a tiszta kommunista akciók mellett szükségesnek vélték, hogy az üzemekben és a szakszervezetekben antifasiszta akcióbizottságokat hozzanak létre. A fokozódó terrorra és a legális lehetőségek szűkülésére való tekintettel is sürgették a szakszervezeti egység megvalósítását, majd e kérdések részletesebb tanulmányozására 1925. július 23-án különbizottságot neveztek ki.54 – Otcsot Iszpolkoma Kominterna (Aprel 1925 g.-Janvar 1926 g.) Szosztavlen Szekratariátom IKKI. Goszizdat. Moszkva-Leningrád 1926. 7. old. (A továbbiakban: Otcsot Iszpolkoma.)* Az antifasiszta taktika leszűkítésének próbálták elejét venni az OKP-hez intézett levelekben is. Így egy szeptember 4-i, „Komintern VB” aláírású dokumentumban, áttekintve az V. kongresszus óta eltelt időszakot, arra hívták fel a figyelmet a pártnak továbbra is feladata, hogy küzdjön a polgári és a szocialista ellenzék elleni „bojkott fatalista taktikájának és a fasizmus helytelen elemzésének”, a Bordiga-féle koncepciónak a felszámolásáért.55 A KIVB Elnökségének november 26-i levelében pedig már egyértelműen hangsúlyozták, hogy az „egységfront alulról” taktika „egyáltalán nem zárja ki annak hasznosságát, hogy ezzel egyidejűleg [az OKP] más pártok vezető szerveihez is forduljon.”56 Más iratok arról tanúskodnak, hogy a párt feladatai között elsőrendű fontosságot tulajdonítottak az illegális munkára való felkészülésnek és ezzel párhuzamosan egy antifasiszta munkás-paraszt egységfront létrehozásának.57

55 A KI-felhívást közölték a L’Unita október 7-i számában. Ebben a dokumentumban ismét szerepel az a kitétel, hogy „a szocialisták és a maximalisták, mint a burzsoázia balszárnya, a fasisztákkal együtt haladnak a rendszer és a kapitalisták érdekeinek védelmében a proletárforradalommal szemben”. Lopuhov csupán ez utóbbi részt ismerteti a dokumentumból, s ezzel magyarázza az OKP III. kongresszusára készített Gramsci-tézisekben szereplő hasonló kitételeket. (Id. mű, 261-262. old.) 1925 nyarától, amint azt a már ismertetett dokumentumok is jelzik és a továbbiak bizonyítják, ezzel ellentétes folyamat ment végbe és tartott egészen 1929 elejéig.*

56 CPA IML 495. f. 2. op. 43. ő. e. 40. old. Idézi: A Kommunista Internacionálé története. 217. old.*

57 Otcsot Iszpolkoma. 7. old.*

A Komintern más szervei is foglalkoztak az antifasiszta harccal. A Komintern szövetkezeti szekciója (melynek vezetője a fasizmus-elemzések kapcsán már említett Mescserjakov volt) a június 5-i nemzetközi propagandanapon külön napirendi pontként iktatta be a fasizmus elleni agitációt, decemberben pedig az olasz szövetkezetek támogatására antifasiszta kampányt hirdetett.58 – Ein Jahr Arbeit und Kampf. Tätigkeitsbericht der Exekutive der Kommunistischen Internationale. 1925-1926. (Hoym) Hamburg 1926. 73. old

A Komintern Végrehajtó Bizottsága és más szervezetek által 1925 őszén telén javasolt intézkedések már tükrözik a felismerést, hogy az olaszországi helyzet megváltozott. „A fasiszta hatalom, pillanatnyi megingás és határozatlanság után, ismét megerősödött, és a jelen pillanatban meg kell állapítanunk, hogy a Matteotti-gyilkosság által kiváltott válságot már leküzdötte. A fasizmus e válságból megerősödve és önbizalommal telve került ki, felismerte ellenfeleinek gyengeségeit. A fasiszta párton belül Farinacci engesztelhetetlen szárnya könnyű győzelmet aratott azok felett, akik kompromisszumot kerestek más politikai irányzatokkal és a fasizmust az alkotmányosság keretei közé igyekeztek szorítani.”59 – Otcsot Iszpolkoma. 148. old.*

A reális helyzetelemzés mellett az is hozzájárult az antifasiszta taktika helyesebb meghatározásához, hogy a Kominternben ismét bírálni kezdték a szektás irányzatot. Olaszország után Németországban is bebizonyosodott, hogy az egységfront-politika elutasítása, a részkövetelésekért való fellépés elvetése a párt tömegbázisának szűküléséhez, a taglétszám csökkenéséhez vezet. A Komintern VI. plénumán, 1926 februárjában, Zinovjev referátumában már érzékelhető ez a változás. Zinovjev az előző plénumon mondottakkal szemben, most szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy az egységfront nem egyszerűsíthető le az „egységfront alulról” formulára, hanem „a konkrét helyzettől függően, érthető módon, teljes mértékben megengedhető az »egységfront felülről« taktika egyidőben történő alkalmazása”.60 – Sesztoj raszsirennij plenum Iszpolkoma Kominterna (17fevralja-15 marta 1926 g.) Sztyenograficseszkij otcsot. Goszizdat. Moszkva-Leningrád 1927. (A továbbiakban: Raszsirennij plenum VI.) 42. old.* A VB beszámolója alapján készült határozatban az V. kongresszuson elfogadott irányelvekhez képest is más megfogalmazás található. Az egységfrontot, amelyet korábban mint politikai manővert tartották szükségesnek a szociáldemokrata munkások elhódítása érdekében, most a következőképpen jellemzik: „Az egységfront és az egységért folytatott harc nem a munkásosztály vagy annak egyes osztagai ellen irányuló manőver: manőver a burzsoázia ellen, a tőkeellenes akcióegység létrehozásának komoly és őszinte törekvése. Ez az, amit minden pártnak bizonyítania kell a széles néptömegek körében folytatott mindennapi munkájában.”61 – Ugyanott, 641. old.* Ha ehhez még hozzávesszük, hogy ismét hangsúlyozták „a munkás-paraszt kormány erőteljes meghirdetésének szükségességét”, mégpedig nem a proletárdiktatúráért való harccal összefüggésben, érthetőbbé válik, hogy Togliattinak az Olaszországban kialakult helyzet elemzése során mondott beszéde miért tartalmazott olyan árnyalt megítélést.62 – Ugyanott, 624. old.*

Togliatti az olaszországi fasizmusról és az antifasiszta harcról elsősorban Bordiga álláspontját bírálva fejtette ki mondanivalóját.63 – 1926 januárjában az OKP lyoni kongresszusán Gramsci tervezetében a következők szerepeltek: munkás-paraszt szövetség az egységfront alapján, valamennyi antifasiszta erő összefogása, a fasizmus és a fasiszta rendszer differenciált elemzése. A 70 küldöttből 60 elfogadta ezt. Az OKP vezetőségének döntő többsége (90%-a) a Bordigával szembenállókból került ki. Gramsci lett a főtitkár, a pártvezetőség tagja lett Scoccimarro, Togliatti, Terracini, Tasca, Grieco mellett a volt III. internacionalisták két vezetője, Serrati és Maffi is. (Spriano: Id. mű, 498-511. old.; Pankovits: Id. mű, 68-69. old.)*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Fasizmus és az antifasizmus harca” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .