Biden sírva búcsúzott, és a halált emlegetve indult Washingtonba

Nem akármilyen – mondhatni DRÁMAI – jelenettel kezdődött Biden mai felkenési ceremóniája.

Плакал и говорил о смерти: как Байден отправлялся на инаугурацию (ВИДЕО) | Русская весна

Mielőtt Delaware államból elindult volna a washingtoni beiktatási ünnepségre, Joe Biden megválasztott amerikai elnök búcsúbeszédben köszönt el az állam lakóitól.

Biden beszédét, amelyet a Nemzeti Gárda Beau Bidenről elnevezett központjában mondott, köszönetet mondott családjának, barátainak és csapata tagjainak. Eközben megemlítette elhunyt fiát is.

Ekkor elcsuklott a hangja, és sírva fakadt. Majd elnézést kért, hogy érzelmei eluralkodtak fölötte.

“Ez egy kicsit érzelmes számomra. Az egész pályafutásomat együtt éltük át. Jó és rossz időket egyaránt, és most szeretnék neki is mindenért köszönetet mondani”- mondta Biden.

Aztán megtört hangon hozzátette: “Ha meghalok, Delawaret a szívembe írjátok, és mindannyiunk, minden Biden szívébe.”

2015 – ben Biden akkori amerikai alelnök legidősebb fia, Beau Biden 46 éves korában agydaganata miatt meghalt. Beau több évig vezette a delawarei legfőbb ügyészséget, és egy évet Irakban töltött a Nemzeti Gárda tagjaként.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Biden sírva búcsúzott, és a halált emlegetve indult Washingtonba” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Tisztelt Mindenki! Biden beszéde nagyon “megható” volt, látszott hogy nincs “veszítenivalója”. Én magamról csak annyit írnék, hogy a társadalmi ranglétra úgymond „legalján” helyezkedem el, de mivel fizikai munkát végzek és csapatban dolgozom, ezért a személyiségem az évek alatt megedződött a sok konfrontáció miatt. De pont emiatt váltam „maximalistává” a munkában mert „ezer” harcot kellett „megvívnom” másokkal, főként velem egyenrangú beosztottakkal. A főnökeim utasításait persze követnem kell mindenben mert ők a „feletteseim”. De az, hogy velem egyenrangúak „okoskodnak” velem több év után, az arra késztetett, hogy a politika színterére lépjek mert megismertem az emberi természetet (a sajátomét is). Arra jöttem rá (fontos felismerés volt), hogy akkor lennék én jó vezető, hogy ha bármikor a többség (akár egy emberrel több is mert demokrata vagyok) ellenem lenne akkor tudnám azt mondani, hogy „mindenkitől bocsánatot kérek…..elnézést kérek……alkalmatlanná váltam és elismerem”……….. A mai politikusok szájából ezidáig ilyet nem hallottam………….
    Jól vezetni csak úgy lehet, ha tud valaki „lemondani is méltósággal” az alkalmatlansága esetén. Erre jöttem rá a mai nap során. Nekem is ezt kellene tennem, ha az élet úgy hozná, hogy egy nap majd “vezető” lennék.
    Demokrata vagyok, a demokratikus törvényeket maximálisan tiszteletben tartom.
    Aki csatlakozni akar az általam “megreformált” Centrum Mozgalmamhoz az megteheti ha jelzi nekem a csatlakozási szándékát egy e-mail-ben, ha ír nekem a jknt1221@gmail.com e-mail címemre!
    Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).

    1. Senki nem képes írni nekem? Senki nem érzi itt az idők szavát????????????? Harag és felháborodás van bennem! Mit akartok “trollok”?????????? Békét vagy az emberiség totális kipusztulását és az ezzel járó kemény (akár atomfegyverekkel vívott) háborút??????????? Mit akartok? Két választásotok van! Több nincs. Cáfolatot persze senki nem ír mert az IQ szintje kevés hozzá, hogy cáfoljon! De erről én nem tehetek! Aki nem ír nekem és nem érti az üzenetem az menjen a p.csába! Lehet szépen a “langyos vízben” éldegélni a a mindennapi taposómalóban persze, de megéri???????????????
      Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .