Még 6 (?) nap…

Megszavazta az USA Képviselőháza a még hat napig hivatalban lévő Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárást. A mókát tíz republikánus is támogatta.

VILLAMOS: Trump vád alá került  Orosz tavasz

A jogcím: “lázadásra bujtogatás”. A felelősségre vonási eljárás megindítását a szenátusnak is jóvá kell hagynia.

Biden megválasztott amerikai elnök fél Trump kisiklik a kiátkozási procedúra elől, és azt követeli a szenátus tagjaitól, hogy találják meg a módját a felelősségre vonási kötelezettségeik teljesítésére anélkül, hogy veszélyeztetnék az új adminisztráció jóváhagyási folyamatát.

Ez az óhaja ott díszeleg az átmenetet bonyolító csoportjának honlapján közzétett nyilatkozatában.

“Ma a képviselőház tagjai éltek alkotmányos hatáskörükkel és igennel szavaztak a felelősségre vonási eljárás megindítására és az elnök bíróság elé állítására. Remélem, hogy a szenátus vezetői megtalálják a módját az alkotmány által előírt összes kötelezettség teljesítésére”- fogalmaz imigyen Biden.

Közben a kiátkozandó csendben lapít! Ez persze nem csoda, hiszen minden számottevő közösségi platform kitagadta. Megszólítástól pedig jószerével minden médium ódzkodik.

A FÉLELEM NAGY ÚR! AZ USA – BAN MINDENKI RETTEG VALAMI(K)TŐL – VALAKI(K)TŐL!                                                                                                               (Forrás: rusvesna.su )

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Még 6 (?) nap…” bejegyzéshez 19 hozzászólás

  1. Az ellenzéknek adva van a házi feladat. Ha valami csoda folytán 2022-ben le tudják váltani a mi beteges hazudozónkat, akkor az első feladatuk az kell hogy legyen, hogy – szigorúan politikai értelemben – a pöcsétől a mellkasáig felmetszik a hasát. Ezt az embert – szigorúan politikai értelemben – meg kell ölni. A karakterét le kell gyilkolni, hogy soha többé semmi esélye ne legyen visszamászni a miniszterelnöki bársonyszékbe és a Karmelita kolostorába. Az USA-ban most ez zajlik.

    1. A FÉLELEM NAGY ÚR! AZ USA – BAN MINDENKI RETTEG VALAMI(K)TŐL – VALAKI(K)TŐL!
      Smith TE EN NEM ERTEM ,HOGY KAPCSOLODIK EZ A FENTI CIKHEZ .
      TE TALAN ERTED ?

    2. BOCS FERRE ERTELMEZTEM AZ IRASOD . MOSTMAR TUDOM MIEN KOLOSTORROL BESZELSZ .
      ADDIG MEG A MOCSKOKNAK KOLOSTORJAIK VANNAK ,MASOKAT MEG FÖLDÖNFUTOVA TESZNEK KISEMMIZNEK ,BIZTOS VAGYOK BENNE ,HOGY ÖKET IS UTOL ERI MOST AZ IGZSAGSZOLGALTATAS .
      SVED HADUGYMINISZTER TV-BEN ARROL MOTYOG HOGY VALOS VESZELYE VAN HOGY EMBEREK LIKVIDALVA LESSZNEK VAGY ELLESZNEK RABOLVA

  2. Na tessék: Az amerikai jegybank szerepét ellátó FED elnöke szerint ideje elgondolkodni az alapjövedelem bevezetéséről. Úgy látszik, hogy az USA-ban van “ingyen ebéd”.

    1. „Úgy látszik, hogy az USA-ban van “ingyen ebéd”.”

      Egy …választópolgár:
      Forradalom, a kapitalizmus eltörlése.
      Alapjövedelem, a forradalom elmarad.
      Marad a kapitalizmus.

      1. Sokkal egyszerűbb oka van annak, hogy bevezetnék az alapjövedelmet. Az amerikai gazdaságot a fogyasztás pörgeti, és ezért adnának valami segély féleséget a polgároknak, hogy költsenek.

  3. Vége Amerikának!
    Milyen demokrácia az, ahol a Nemzeti Gárda 15 ezer katonája biztosítja az új elnök eskütételét? Milyen demokrácia az, ahol az amerikai történelemben először a hadsereg vezetői szólítanak fel az alkotmány védelmére? Milyen demokrácia az, ahol az elnökválasztásra 14 milliárd dollárt költenek el, miközben nincs elegendő temető sem? Halott viszont van, mivel az amerikai demokrácia kudarcot vallott a covid elleni harcban. Amerika nekünk nem lehet példa.
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/5239-vege-amerikanak

      1. Fodor István ? MAGYARBA VAN INTERNET ? VAN VALASZTAS IS ?
        LESZOKOTT ALLNI A SZAVAZATSZAMLALO ? VAN KERDESED ?

        1. Egy …választópolgár:
          2018, a választási körzetben eltünt a szavazatom, papiron igazolták miért.

      2. Egy …választópolgár:
        „MIEN DEMOKRACIANAK VAN VEGE ?”
        Ki, és hol írta.
        *
        Ugandai választás hasonló a 2020as jogtiszta USA választáshoz.

  4. A kiátkozandó csendben lapit!A számottevő médiák, meg és egyéb mi egyebek kitagadták stb meg izé! meg szópótló szó!
    Először is meg kellene győződni arról hogy a számottevő médiák kiknek a kezében koncentrálódnak, igazából és a tulajdonosok kiknek is hódolnak igazából!!!
    Továbbra is csak annyit tudok hozzáfűzni a törénésekhez szerte a bolygón, hogy az úgynevezett igazságrezgések mindent, de mindent megváltoztatnak a bolygónkon akár akarjuk akár nem!Szinte naponta buknak le az képmutatók, és derülnek ki a válogatott aljasságaik!!!Akinek tiszta szíve, és nem adta el a lelkét annak nincs mitől rettegnie!!!

  5. Beszakadt a Twitter és a Facebook tőzsdei árfolyama az amerikai elnök letiltása után.5 milliárd dollárt bukott a Twitter, a Facebook pedig több mint 34 milliárd dollárt, mióta letiltották Donald Trumpot.Kimondottan rossz üzlet volt a cenzúrázás, kár volt felülni a demokraták hőbörgésének.Pelosinak most reszket a valaga az ellopott laptopján található személyes és kényes információk lelepleződése miatt.Életfogytiglant is kaphat.
    Az Egyesült Államok szankcionálja azokat az ukránokat, akiknél felfedték a Biden család korrupciójának bizonyítékait.A hangjukat Porosenko irodájából rögzítették, aki a kihangosítón keresztül beszélt Bidennel. Az alelnök azt követelte, hogy Porosenko az IMF-től kapott egymilliárd kölcsönért cserébe távolítsa el Viktor Shokin főügyészt, és hagyjon fel minden vizsgálattal fia, Hunter Biden korrupciós ügyeivel kapcsolatban.Tavasz óta számos hangfelvételt tettek közzé, amelyekben Petro Porosenko elnök -Obama helyettesének-, Joe Bidennek utasításait hallgatja, aki akkor Ukrajnát irányította.Az akció befagyasztja a feketelistán szereplő szankcionált személyek összes amerikai vagyonát, és megtiltja az amerikaiaknak, hogy üzletet folytassanak velük.
    Szankcionált személyek:
    Alekszandr Dubinszkij;
    Dmitrij Kovalcsuk;
    Konstantin Kulik;
    Alekszandr Onicsenko;
    Anton Symonenko;
    Andrej Telizhenko;
    Petr Zhuravel.

    https://internetfigyelo.com/5-milliard-dollart-bukott-a-twitter-miota-letiltottak-donald-trumpot/
    https://stateofthenation.co/?p=47623
    https://3edyv46uj77il74eoagihkf7ka–21stcenturywire-com.translate.goog/2019/11/26/hunting-for-hunter-new-ukraine-evidence-reveals-biden-burisma-bond-scandal-tied-to-us-firm/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .