“…ezeknek nem az emberek élete, csak a hatalom számít.”

Ismét 27 buszmegálló hirdeti Szigetszentmiklóson, hogy kövér, orbán és bűntársaik hazudnak. – És még azt is, hogy ezeknek nem az emberek élete, csak a hatalom számít.

 

Miután teleszórták kormánypropagandával a szigetszentmiklósi buszmegállókat, a Sárgapólósok a múlt héten 24 helyen kinyilvánították, hogy mit gondolnak az újból közpénzen megvalósított orbáni propagandáról.

Néhány nap múlva az összes átalakított plakátot kicserélték teljesen új, eredeti plakátra. Természetesen ismét közpénzből és ismét gazdagítva az orbáni bűnbandához köthető publimont reklámcéget.

A Sárgapólósok válasza sem maradhatott el.
Tegnap, 2021. 01.13. napján délután az arra járó emberek nagy tetszésnyilvánítása közepette 27 helyen fejezték ki a véleményüket.

Ezek ma reggel még érintetlenek voltak. Jól mutatták, hogy nem kell beletörődni az orbáni hatalmaskodásba.

Természetesen a Sárgapólósok készen állnak arra, hogy újból megjelenítsék a véleményüket. Bármi is történik a plakátokkal, az már mindenképpen újabb lépés kövér házmester, orbán és bűntársaik bukásához vezető úton.

HA így hagyják, akkor sokáig hirdetik az orbáni önkény feletti győzelem lehetőségét.

HA újból lecserélik, akkor az még jobban mutatja, hogy mennyire fosnak a véleményektől. Ez egy lehetőség lesz egy újabb akcióra.

Ha leszedik és más plakátra cserélik vagy üresen hagyják, akkor ismét sikerült lenullázni a propagandát.

Akkor fogunk győzni, ha minden városban, minden propagandát lecserélnek az ellenállók.

Te mikor kezdesz hozzá?

Érdemes még tudni, hogy a Sárgapólósok 2016 óta minden kormánypropaganda kampányra választ adtak.

A „Minden élet számít” kampányban eddig a mostanihoz hasonlóan vettük ki a részünket. Ennek az az oka, hogy az országos kampányt követően egy hónappal sem tettek óriásplakátot a környékre. Így maradtak a buszmegállók.

A képekkel is bemutatott eredmény egyik helyszínén készült videó itt nézhető meg:

–          Az élet vagy a hatalom számít orbánéknak? – A buszmegállós plakátháború is folytatódik: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/443353496666589

A múlt heti akció képei és videója itt látható:

–          Kormánypropaganda Szigetszentmiklóson újból lenullázva. – A Sárgapólósok ismét akcióban: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/5534388646587035

–          Hazudnak! kövérnek, orbánnak, bűntársaiknak csak a hatalom számít. – No, meg az ezzel járó gazdagodás: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/448419259513015

Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!

NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!

HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!

Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!

Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!

HAjrá!

! O1G !

 Sárgapólósok büntetései, eljárási költségei.

2018-ban eddig – leginkább a birtokvédelmi perekből adódóan – további 2 000 000 Ft-tal nőttek az eljárási költségeink.

Így az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.

Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.

És természetesen vannak a működési költségek is.

Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.

Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.

Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.

Fontos, hogy biztass erre másokat is.

A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.

B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000

Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla

Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás

Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000

Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.

Részletek a büntetéseinkről az alábbi hivatkozáson érhetők el: https://www.facebook.com/notes/nem-adom-a-h%C3%A1zamat/val%C3%B3ban-a-s%C3%A1rgap%C3%B3l%C3%B3sokkal-vagy-van-r%C3%A1-n%C3%A9gysz%C3%A1z-forintod-hogy-ki-tudj%C3%A1k-fizetni-a/2256767784349154/?hc_location=ufia/2256767784349154/?hc_location=ufi

#Sárgapóló #Nemadomaházamat #O1G #Ellenállás #SeViza #deviza

Póka László

Nem adom a házamat mozgalom

0630-931-9802

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .