A Nürnbergi huszonkettő

A Hess-rejtély

Hesst tizenkét nappal a per kezdete előtt moziba kísértük. Két őrhöz bilincselve vittük el egy kis filmszínházba, hogy megnézze a filmen saját magát, amint Hitler oldalán parádézik sok más fogoly társával együtt. Úgy gondoltuk, ez majd működésbe hozza az emlékezetét. Amikor kialudtak a mennyezeti lámpák és az 1934-es jelenetek peregni kezdtek a vásznon, különleges lámpák valamelyes fényt vetettek Hess arcára. Az első kockák láttán Hess előrehajolt, és félig fölemelkedett a székből. Az oldalpáholyból Robert Jackson bíró, a háborús bűnösök perének főügyésze, William Donovan tábornok, az Egyesült Államok katonai hírszerző hivatalának vezetője és számos pszichiáter figyelte Hesst. Szemünk előtt egy sokkal fiatalabb Hess harsogta végig beszédét, s aztán a „Sieg Heil! Sieg Heil!” köszöntést bömbölte – Hitler legteljesebb gyönyörűségére. A Göringről, Dr. Leyről és Streicherről készített felvételeknél azonban Hess feszültsége alábbhagyott. Amikor a híradófilm véget ért, a lámpákat felgyújtották. Megkérdeztük Hesst: „Emlékszik?”

Bozontos szemöldökét összevonta, amint gondolkodott. „Felismertem Hitlert és Göringet – mondta. — Felismerem a többieket is, de csak azért, mert itt is hallottam a nevüket és a börtönben is láttam kiírva a zárkákon.”

„Nem emlékszik, hogy ott lett volna?”

„Nem emlékszem. Ott kellett lennem, hiszen látható, hogy ott voltam. De … nem emlékszem.”

Visszavittük a cellába.

Vajon emlékezett-e Hess? Ezt sürgősen ki kellett derítenünk. Élete függhetett azoknak a szakembereknek a véleményétől, akiknek dönteniük kellett, alkalmas-e a perben való részvételre.

Előkerítették és Nürnbergbe hozták egy régi tanárát. Amikor egyedül maradt Hess-szel és a pszichiáterrel, a professzor szelíden megkérdezte a fogolytól: „Nem emlékszik rám, Rudolf? Nem emlékszik sétáinkra és vitáinkra, amelyeket könyvekről folytattunk?” Hess nyíltan tekintett a fehér hajú öregemberre. „Nem emlékszem” – mondta.

Amikor Dr. Gilbert szerzett magának egy-egy példányt a vádiratokból, elvitte mindegyik vádlotthoz, hogy saját kezűleg írják rá a véleményüket. Hess ezt írta saját példányára angolul: „Nem vagyok képes emlékezni – Rudolf Hess.”

Közeledett a per kezdete, s ekkor az a döntés született, hogy egy pszichiáterekből álló nemzetközi bizottság fogja megvizsgálni Hesst. Az Egyesült Államokból Dr. Nolan D. C. Lewis, a Columbia Egyetem pszichiátria-professzora és a New York-i Állami Pszichiátriai Intézet és Kórház igazgatója érkezett meg Dr. Donald E. Cameronnak, az Illinois-i Egyetem pszichiátria-professzorának társaságában, hogy megvizsgálják Hess elmeállapotát.

Órákon át vizsgálták a foglyot. Dr. Gilbert volt a tolmácsuk. Engem is felkértek tanúnak. A per megnyitásától kezdve pedig folyamatosan figyelték Hesst. Végül elkészítették nyolcoldalas jelentésüket.

„Vizsgálatunk kimutatta, hogy Hess nem elmebeteg, nincs személyiségzavara, s felfogja az ellene folyó eljárás lényegét. Azt állítja, hogy a múltra vonatkozóan emlékezetkiesése van, mégis azt a határozott benyomást kelti, hogy amit ő a memóriájával összefüggő jelenségnek vél, ahhoz a vizsgálat nem férhet hozzá, amiről azonban nem tudja, hogy az emlékezetétől függ, azt teljes egészében reprodukálja.

Azt állítja, hogy nincs emléke, emlékképe a szüleiről, mégis, néhány családjára vonatkozó kérdésre nem a szokásos »nem tudom«-mal válaszolt. Ezenkívül továbbra is elvégzi a mindennapi életével kapcsolatos különböző testi és szellemi foglalatosságokat, jóllehet ezeket a cselekményeket még azokban az időkben tanulta, amelyekre az állítólagos emlékezetkiesés vonatkozik. Az általa éppen olvasott néhány könyv címe is (felsorolásukat lásd a fejezet végén) arra utal, hogy a könyvek tartalmának megértéséhez neveltetésének és tanulmányainak bizonyos elemeit meg kellett tartania emlékezetében, jóllehet saját állítása szerint nem emlékszik arra, milyen tanulmányokat is folytatott fiatalabb éveiben, s nincsen emlékképe tanárairól. Amikor megkérdezték, tanult-e valaha asztrológiát, nyomatékos »nem«-mel válaszolt a »nem emlékszem« helyett.

Mindez, egyéb megfigyelésekkel együtt, azt mutatja, hogy emlékezetkiesése részben tettetés, s ráadásul valószínű, hogy a hisztériás vagy tudattalan rész csak igen felszínes. Csaknem állandóan a »nem tudom«, »nem emlékszem« mondatsémákkal válaszolt a múltját érintő kérdésekre. Valószínű, hogy ezt a fajta választ korábban tudatosan alakította ki mint védekezést az úgynevezett stresszhelyzetekben, s hogy ez később szokásossá, éppen ezért pedig részlegesen tudattalanná vált.

A különleges technikával végzendő részletes vizsgálatokat, melyek révén az emlékezetkiesés tudattalan részeinek aránya megállapítható volna, a beteg elutasította. Elutasító magatartását ilyesfajta mondatokkal magyarázta: »Emlékezetemnek semmi köze a felelősségemhez« … »Ez a vizsgálat természetes úton nem hajtható végre.« Nyilvánvalóan ragaszkodik amnéziája (emlékezetkiesése) fenntartásához.

Magatartása éppen abban tér el a szokásos amnéziás magatartástól, hogy egyáltalán nem törekszik memóriájának visszanyerésére. Magatartását a per első ülésein, feltűnő érdektelenségét a történtekkel szemben s azt a tényt, hogy könyveket, köztük regényeket olvas a tárgyalóteremben, ahol éppen olyasmiről van szó, ami életfontosságú lehet számára, abnormális reagálásként kell értelmeznünk.

A pszichiáterek egyetértenek abban, hogy kizárólag csak labilis személyiség képes így viselkedni élete alapvető kérdéseivel kapcsolatban, élettörténete pedig elegendő bizonyítékkal szolgál arra a feltételezésre, hogy mindig is labilis személyiség volt, neurotikus jellem, s ez időről időre hisztériás tünetekben nyilvánult meg. Az emlékezetkiesésre vonatkozó jelen állítása maga is egyike ezeknek a hisztériás reagálásoknak, melyet az Angliában átélt dilemmával kapcsolatosan fejlesztett ki önmagában.

A brit vizsgálati eredmények szerint Hessnek 1943 novemberétől 1944 júniusáig volt emlékezetkiesése, ekkorra azonban meggyógyult. Mostani amnéziája 1945 februárjában kezdődött, s pszichikailag a vizsgálati eljárás összekuszálásának céljait szolgálja.

Hessnek következésképpen szelektív amnéziája van; ez hisztériás jellegű, mely érzelmi és neurotikus természetű védelmi mechanizmusokat épít ki. Az agyállomány semmiféle betegsége sem mutatható ki rajta; gondolkodási képessége alapvetően intakt. Mivel tünetei érzelmi-indulati meghatározottságúak, jelentőségüket nem fogja fel teljesen, illetve jelentőségüknek nincs teljes tudatában, s jóllehet elmebeli képességei sértetlenek, a vizsgálati eljárás során nem használja őket, s esetleg nem is fogja használni az egész per folyamán sem …”

A bíróság összesen tíz neves orvost bízott meg Hess megvizsgálásával, hogy kiderítsék, vajon alkalmas-e arra, hogy pert folytassanak ellene, s képes-e megérteni az eljárást. Az angol specialisták leszögezték: Hess nem elmebeteg „a szó szoros értelmében”. Az emlékezetkiesés szerintük nem akadályozza meg őt az eljárás teljes megértésében, korlátozza viszont saját védelmének ellátásában s abban, hogy a múltat részletesen átgondolja, ami pedig igen fontos a vallomástétel szempontjából. Az emlékezetkiesés tünetei a körülmények változásával megszűnhetnek – állapították meg a brit pszichiáterek.

A bírói testület még nem jutott végleges döntésre Hesst illetően, amikor november 20-án megkezdődött a per. Én azonban már mindent tudtam. Az első pillanattól kezdve a szemébe is mondtam, hogy véleményem szerint csak tetteti az amnéziát. Átláttam rajta, s ezt ő is tudta. Nemegyszer megmondtam neki, hogy nem viselkedik valami férfiasan. Hess ilyenkor mélyen a szemembe nézett, és egy szót sem szólt. Egyszer-kétszer a fejét rázta. „Nem, ezredes. Szó sincs róla, hogy szimulálnék. Nem emlékszem semmire” – mondta.

Egyszer ismét meglátogattam. „Hess, saját magának, családjának és a német népnek tartozik vele, hogy megmondja az igazat. Az a véleményem, hogy oda kellene állnia a bíróság elé, könnyítenie kellene lelkiismeretén és meg kellene mondania, hogy csak színlelte az amnéziát.”

Hess rám meredt. „Köszönöm a jó tanácsot” – mondta. Kijöttem a cellából. Látszólag nem lehetett vele zöld ágra vergődni.

Másnap – a nürnbergi per kilencedik napján – a második délutáni ülést csak azért tartották, hogy megvitassák Hess esetét. A vádlottakat visszakísértük zárkájukba, egyedül Hess maradt a vádlottak padján. Hosszadalmas jogi érvelések hangzottak el elmeállapotáról és védelmi képességéről. Hess váratlanul felpattant. A meglepett amerikai katonák előreugrottak. Szót kért, ezért mikrofont állítottak elé.

Hess a bírák felett a falra bámult, majd kijelentette: „Elnök úr! A következő bejelentést teszem. A ma délutáni eljárás kezdetekor védőmnek feljegyzést adtam át, melyben azt a véleményemet fejeztem ki, hogy az eljárás megrövidíthető, ha szót kapok.

Annak érdekében, hogy továbbra is engedélyt kapjak a perben való részvételre és bajtársaimmal együtt szabjanak rám ítéletet, márpedig ezt szeretném, továbbá annak érdekében, hogy ne nyilvánítsanak alkalmatlannak a perben való részvételre, a bíróságnak a következő nyilatkozatot teszem, melyet eredetileg csak a per egy későbbi szakaszában akartam tenni.

Ettől a pillanattól kezdve emlékezetem ismét a külvilág rendelkezésére áll.

Színlelt emlékezetkiesésem okai taktikai jellegűek.

Jelenleg kizárólag a koncentráló képességem csökkent valamelyest. Képességem a per figyelemmel kísérésére, saját védekezésemre, a tanúk kikérdezésére és a kérdések megválaszolására érintetlen.

Hangsúlyozom, hogy teljes felelősséget vállalok mindazért, amit tettem, s amihez egyedül vagy másokkal együtt aláírásomat adtam.

Ez a nyilatkozatom nem változtat mélységes meggyőződésemen, hogy a jelen bíróság törvénytelen. Az »amnézia« látszatát sikeresen fenntartottam hivatalos védőimmel szemben is; védőm következésképpen jóhiszeműen járt el.”

Azzal Hess leült. Egy pillanatig megdöbbent suttogás hallatszott a teremben. Végül Lawrence bíró szólalt meg: „A tárgyalást elnapoljuk.”

Ezek az események végre elhatározáshoz segítették a bírákat. Másnap reggel az elnök a következő bejelentést tette: „A bíróság – gondosan mérlegelte Hess vádlott védőügyvédjének kérelmét, s azt egyben alaposan meg is vitatta mind a védelem, mind a vád képviselőivel.

A bíróság figyelembe vette továbbá a Hess vádlott elmeállapotáról készített részletes orvosi jelentést, s arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy nincs ok a vádlott újabb megvizsgálására. Hess vádlottnak a bíróság előtt tett nyilatkozata s a nyilvánvaló bizonyítékok alapján a bíróságnak az a véleménye, hogy a vádlott jelenleg képes a védekezésre. Ezért a védő kérelmét elutasítjuk, s a pert folytatjuk.”

A szerző megjegyzése: Hess az 1945. november 16. és november 26. közötti tíz napban a következő könyveket olvasta:

Lena Christ: A gazdák (bajor történetek)
Hans Fritz: Loisl (bajor tárgyú regény)
Edgar Wallace: Egész Európa ellen
Joseph Ziermayr: A Bruck-tanya (regény)
Ernest Claes: Ifjúság (regény)
Bruno Buergel: Munkásból csillagász (életrajz)
Ludwig Thoma: Az özvegy (regény)
Kurt Faber: Hátizsákkal Indiába (útleírás)
Otto Ludwig: Heitherethei (regény)
Kurt Faber: Egy világjáró utolsó útjai és kalandjai
Margaret zur Bentlage: A jegyespár (regény)
Conte Corti: Kosár a hercegnek (történelmi regény)
Rudolph Pechel: Goethe és amerre járt.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .