A fasizmus-elméletek

A fasizmus elemzése

(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)

2

  1. A fasizmus elemzése a plénumon

Nemzetközi kommunista tanácskozáson Zetkin e referátumában hangzik el először elemzés a németországi fasiszta mozgalomról. Zetkin itt elsősorban a fasizmus németországi gyökereit igyekszik meghatározni. Három pontban foglalja össze azokat a belső tényezőket, amelyek a fasiszta mozgalom kialakulásának kedveztek. Elsőnek most is a gazdasági helyzetre utal, amely a vesztett háború, a jóvátételek közvetlen hatására kedvezőtlenebbül alakult, mint Európa más országaiban. Másodsorban tesz említést az állam felbomlásáról, a hatalmi szervek válságáról. Harmadik tényezőnek pedig „a munkásmozgalom csődjét” tekinti. E tényezők mellett azonban kiemelkedő jelentőséget tulajdonít annak a hatásnak, amelyet Mussolini hatalomra jutása gyakorolt a német reakcióra. „Az a szilárd meggyőződésem – mondotta Zetkin -, hogy sem a békeszerződések, sem pedig a Ruhr-megszállás nem segítette annyira a német fasizmust, mint Mussolini hatalomra jutása. Ez volt a legerőteljesebb ösztönzés a német fasiszták számára.” Éppen ezért tartotta Zetkin – akárcsak a Komintern vezetőinek többsége – elsőrendű feladatnak az olasz fasiszta rendszer felszámolását.

Beszédének befejező, az előterjesztett határozat egyes pontjaihoz magyarázatot fűző részében tért rá Zetkin a fasizmus elleni harc kommunista felfogásának indoklására. A fasizmus lényegi vonásából, abból tudniillik, hogy „A fasizmus a világburzsoázia általános támadásának legerőteljesebb, legkoncentráltabb, klasszikus kifejeződése”, nem lehetett egyértelműen megszabni az antifasiszta harc stratégiáját és taktikáját. Ezen általános vonás mellett most is éppen azokból a speciális, sajátos jellemzőkből kellett kiindulni, amelyek megkülönböztették a fasizmust a tőke támadásának más formáitól. És e jellemzők közül minden kétséget kizáróan a legfontosabb az volt, hogy a tőkés reakció e változatának hordozója, eszköze egy tömegmozgalom: „Tudatában kell lennünk annak – amint azt már a bevezetőben mondottam -, hogy a fasizmus éhezők, szükséget szenvedők, egzisztencia nélküliek mozgalma. Arra kell törekednünk, hogy azokat a társadalmi rétegeket, amelyek most a fasizmus rabjai lettek, vagy megnyerjük harcuknak, vagy legalábbis semlegesítsük.”82 – Ugyanott, 228. old.*

A határozat-tervezettel kapcsolatos megjegyzései során Zetkin kitér a munkás-paraszt kormányra is. Kifejti, ennek jelentősége az antifasiszta harcban éppen az, hogy a munkásmozgalom, a kommunisták bizonyíthatják a tömegek előtt: harcukkal az ő mindennapi érdekeiket védelmezik a burzsoáziával szemben. Zetkin megállapítja, hogy az antifasiszta harc sikere érdekében a „Kommunista Internacionálé minden egyes szekciójának az a kötelessége, hogy az ország adott konkrét körülményeinek megfelelően közelítse és oldja meg e feladatokat”.83 – Ugyanott, 230., 231. old.*

Megfigyelhető, hogy akárcsak a referátumban, a határozat-tervezethez fűzött gondolatok sorában is viszonylag csekély terjedelmet szentel Zetkin a fegyveres antifasiszta harc szervezésének. Ez nem véletlen, és semmiképpen sem jelenti azt, mintha ennek nem tulajdonítana kellő fontosságot. A fegyveres harci formáról nem kellett külön szólni a proletárforradalomért vívott közvetlen harchoz képest. Lehetőségei ismertek voltak a kommunista pártok számára, sőt több országban már ki is épültek a harci szervezetek. Zetkin megemlítette a németországi önvédelmi alakulatokat, a jól funkcionáló üzemi századokat. De e néhány mondatos résznél is inkább az antifasiszta küzdelem legfontosabb alapelvének, az egységfrontnak az alkalmazását hangsúlyozta: „A fasizmus elleni proletár harc és önvédelem az egységfronttal jelent egyet. A fasizmus nem kérdezi, hogy a munkás fehér-kék bajor lelkületű, a fekete-vörös-arany burzsoá köztársaságért vagy a sarló és kalapácsos vörös zászlóért rajong, hogy Wittelsbach visszatérését kívánja vagy Ebertért lelkesedik, esetleg a mi kedves Brandler barátunkat kívánja a német szovjetköztársaság elnökeként látni. Hogy lesújtson, elegendő számára, ha osztálytudatos proletárral találja magát szemben. Ezért kell a munkásoknak párt- és szakszervezeti különbség nélkül összefogniuk a harcban.”84 – Ugyanott, 231-232. old.*

Zetkin referátumát vita követte, inkább kiegészítő korreferátumok, mintsem a fasizmussal és az antifasiszta harccal kapcsolatos megjegyzések formájában. A felszólalók a különböző országokban szervezkedő fasiszta és jobboldali ellenforradalmi szervezeteket, mozgalmakat ismertették, illetve az egyes országokban kialakult helyzet kapcsán megvizsgálták, hogyan lehetne és egyáltalán lehetséges-e alkalmazni a fő referátumban elhangzott taktikát.

A felszólalók első csoportját alkották azoknak az országoknak a képviselői, ahol a Komintern álláspontja szerint számítani lehetett a fasiszta mozgalom megjelenésére. Elképzeléseik azonban merőben eltérőek voltak. így például Wladislaw Krajewski, aki a lengyelországi helyzetről számolt be, azt állította, hogy fasiszta veszélyről nincs szó, a szociáldemokratákkal való együttműködés pedig a Lengyel Szocialista Párt elzárkózó politikája, illetve a kommunista párt illegalitása miatt szervezetileg nem megoldható.85 – Feliks Kon – szintén lengyel kommunista, a Nemzetközi Vörös Segély egyik kezdeményezője – ugyanebben az időben határozottan azon a véleményen volt, hogy Lengyelországban egy olaszországihoz hasonló folyamat zajlik, amelynek eredménye egy fasiszta fordulat lehet. Beszámol fasiszta jellegű szervezetekről és Mussolini rendszerének népszerűségéről. (Krizisz burzsuaznoj Polsi. Krasznaja Nov. Moszkva 1923. 59. old.)* Smeral viszont – a csehszlovák párt elnökhelyettese, a KIVB Elnökségének póttagja – a jóval kedvezőbb csehszlovákiai körülmények ellenére is szükségesnek vélte, hogy a párt kidolgozza antifasiszta koncepcióját. Ennek keretében hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a kommunisták közvetlenül forduljanak a tömegekhez a földreform megvédése, a nemzeti függetlenség és a munkás-paraszt kormány jelszavával.86 – Protokoll der Konferenz. 233-234., 238. old.*

A második csoportban a fasizmus által közvetlenül fenyegetett országoknak, illetve az olyanoknak a képviselői szólaltak fel, ahol már kialakult a fasiszta mozgalom. E felszólalók is több olyan gondolatot vetettek fel, amely országuk sajátos körülményeiből következett. Az osztrák Joseph Frey például azt mérlegelte: nem lenne-e előnyös, ha a kommunista párt feladná az Anschluss-szal kapcsolatos elutasító álláspontját, hogy a német párttal egyesülve hathatósabban léphessen fel a fasizmussal szemben.87 – Ugyanott, 237. old.*

Paul Böttcher, ha nem is fejezte ki magát mindig világosan, nyilván valóan az antifasiszta harc bázisának kiszélesítésére törekedett. Felszólalásában és a plénum közleményében megjelent cikkében a fasizmus elleni harc helyzetével és az antifasiszta egységfront németországi tapasztalataival foglalkozik. Beszámolójában két oldalról közelítette meg a teendőket, a fasiszta mozgalom kettős jellegére utalva. Ideológiai téren – mondotta – abból adódnak feladatok, hogy „a fasizmus valójában egy szociális tartalommal rendelkező politikai mozgalom” (itt a fasizmus tömegmozgalom jellegére gondolt), míg az egységfront alapján szervezett direkt antifasiszta akciók szükségességét a fasizmus funkciójából („a fasizmus a tőke támadásának legaktívabb élcsapata”) vezette le.88 – Bulletin, 1923. június 13. 5. szám. 2. old.* Mindkét feladatkör megoldásához nagy lehetőséget látott az üzemi bizottságok mozgalmában. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ezen a területen éppen a kommunista párt nem rendelkezik olyan erővel, hogy az üzemekben szervezkedő fasisztákkal szemben eredményes lehetne. Ezzel is indokolta az egységfront szükségességét. A kommunisták és a szociáldemokraták összefogására a német nemzetiszocialisták nyíltan szociáldemokrata-ellenes politikája biztosított lehetőséget. Példaként a bajor nemzetiszocialisták Versailles elleni agitációját említette, amelynek során a „tőrdöfés legendáját” éppen a szociáldemokrácia megtámadására használták fel. Erre is hivatkozva megkérdőjelezte a pártok szerint elkülönült védelmi munkásszázadok létjogosultságát. Hangsúlyozta, hogy csak az egységfront alapján alakított munkásszázadok fellépése szoríthatja ki a fasisztákat az üzemekből. Bejelentette, hogy a kommunista párt Szászországban már tett ilyen jellegű javaslatot, és Lipcse megyében sikerült is az üzemi tanácsok alapján üzemi századokat alakítani.89 – Protokoll der Konferenz. 234-235. old.; Bulletin, 1923. június 13. 2. old. és június 14. 2. old. — Az ún. Dolchstosslegende szerint a szociáldemokrácia hátországi háborúellenes agitációja miatt veszítette el Németország a világháborút.*

A napirendhez az olasz delegáció részéről Tasca (Serra néven) szólt hozzá. Elsősorban a Zetkin által elmondottakhoz kapcsolódott, bár néhány általános jellegű megállapítást is tett a fasizmus kialakulásának okairól és az antifasiszta harc lehetőségeiről. Megfogalmazásából érződött, hogy nem kíván kitérni a párt feladataira, a taktika és stratégia kérdéseire. Ezt annál kevésbé tehette, mivel álláspontja jelentősen eltért az olasz pártvezetés többségének álláspontjától, s e kérdéseket az egész delegáció nevében elmondott beszédében kerülni igyekezett. A fasizmus keletkezését „a forradalom csődjéből” vezette le, hangsúlyozva a fasiszták azon állításának képtelenségét, hogy ők mentették meg Olaszországot a forradalomtól: „Történeti szempontból ennek az ellenkezője az igaz. A fasizmus a forradalom csődjéből keletkezett. A gyárfoglaló mozgalom idején a szocialista párt a következő dilemma elé került: részvétel a polgári kormányban, vagy azonnali forradalom. A baloldal megakadályozta a kormányban való részvételt, amelyet egyébként a tömegek is elleneztek. A hatalom azonnali megragadása nem volt lehetséges, és a párt nem értett ahhoz, hogy a forradalmat gyakorlati módon előkészítse és a tömegeknek megmutassa a forradalomhoz vezető utat. Ekkor kezdtek a kiábrándult tömegek a fasizmus felé fordulni.”90 – Protokoll der Konferenz. 236. old.*

Az egységfront-politika alkalmazásával kapcsolatban csupán egy-egy megjegyzésé volt. Közvetve megkérdőjelezte az illegális tevékenység célszerűségét: „Nem szabad elfelejtenünk, hogy a teljes mértékben illegális szervezet, amennyiben nem felel meg a miliőnek, semmiféle eredményt sem érhet el. Illegális akciónkat az olaszországi helyzet [Leben] valamennyi jelenségének figyelembevételével kell kialakítani.”91 – Ugyanott, 237. old.*

Az olasz küldöttség írásos jelentése, ellentétben Tasca beszámolójával, részletes és konkrét adatokkal kívánta alátámasztani a többség koncepcióját. A közölt dokumentáció azonban nemritkán éppen e koncepció ellenkezőjét bizonyítja.

A jelentés egyik legérdekesebb és legújszerűbb része kétségtelenül a bevezető, amely az uralkodó osztályokon belüli csoportok érdekellentéteit tárgyalja.92 – Bulletin, 1923. június 12.2. old.* Csakhogy – ellentétben a Komintern általános irányvonalával – sem ezekből az ellentétekből, sem pedig abból a körülményből nem vonják le a széles körű antifasiszta összefogás lehetőségét, hogy a kispolgárság és fennmaradt politikai szervezetei elfordultak a fasizmustól. Sőt, az ellenzék különféle csoportjainak egymástól eltérő, „a filofasizmustól az alkotmányos ellenzéki” politikáig terjedő álláspontjára hivatkozva fel sem vetik az összefogás lehetőségét.93 – Ugyanott, június 13. 2. old.*

A jelentés egyik legellentmondásosabb része „A munkásmozgalom és a fasizmus” című alfejezet. Itt ugyanis teljesen eltekintenek attól a hatástól, amelyet a munkásmozgalomra a fasizmus előretörése és hatalomra jutása gyakorolt. Megelégednek azzal, hogy bejelentik: „A fasizmus befolyása a munkásosztályra csaknem a nullával egyenlő.” És úgy vélik, hogy „a munkásmozgalom lassú feléledésének periódusa kezdődik.” Míg azonban a szervezetek dezorganizálódásáról részletes adatokat közölnek, az új folyamat megindulását nem tudják tényekkel alátámasztani.

Az elmondottak után már nem lehet meglepő, hogy a jelentés a többségi pártvezetés „minél rosszabb, annál jobb” koncepciójának meghirdetésével zárul: „A reakció azonban egyáltalán nem gyengíti a pártot – ellenkezőleg, erősíti. És ez nem csupán a fasizmus, hanem az egész burzsoázia halálos ítéletét jelenti.”94 – Ugyanott.*

Utolsónak Karl Radek szólalt föl, ekkorra már Zetkin mellett kétségtelenül az egységfront-politika legmarkánsabb képviselője. Beszéde megfelelt az előzetes várakozásnak: a plénumon nagy tetszést, a plénumot követően éles vitákat váltott ki, amelyeknek utórezgései még napjainkban is megfigyelhetők. Ez a történelembe ún. Schlageter-beszéd néven bevonult felszólalás fogalommá vált, és mint minden fogalomnak, a megértés mellett osztályrészéül jutott a meg nem értés és a helytelen értelmezés is. Miről szól ez a sokat emlegetett, magyarázott és félremagyarázott beszéd?

Történeti magvát Gilbert Badia a következőképpen foglalja össze: „A szabadcsapatok – főleg Bajorországból – különítményeket indítottak a Ruhr-vidékre, azzal a megbízással, hogy szabotázsra lázítsanak. Ahogyan az esseni gyűlés95 – 1923 húsvétján Essenben ifjúsági nagygyűlés volt, amelyen mintegy 15 000 fiatal tiltakozott a megszállás ellen. A kivezényelt francia katonaság megtagadta a kiadott tűzparancsot.* tagjai előre látták, a megszállás bátorítólag hatott a német nacionalizmusra. Életre keltek és erőre kaptak a fasiszta, fajvédő (völkisch) szervezetek, s szent egységet hirdettek a megszállók ellen. Egyik hírhedt vezérük Leó Schlageter volt. A franciák májusban elfogták és agyonlőtték. A nácik később nemzeti hősnek nyilvánították.”96 – Gilbert Badia: Németország tegnap és ma. Kossuth Könyvkiadó 1965. 116-117. old. – Talán érdemes megemlíteni, hogy a német nacionalizmus már korábban is igyekezett hasznot húzni Schlageter halálából: a sírnál Erich Ludendorff, világháborús vezérkari főnök, majd köztársaságellenes puccsista mondott hangzatos beszédet.* Ennyi a történet, amelyből Radek egy momentumot ragadott ki: a francia imperializmussal szembeszálló, a német nép vélt érdekeiért életét áldozó Schlageter „az ellenforradalom becsületes katonája” volt és az, hogy az ellenforradalom és nem a forradalom, a munkásmozgalom, a nép valódi érdekeinek oldalán harcolt, semmiképpen sem szükségszerű. Akárcsak Zetkin, Radek is abból indult ki, hogy a fasizmust támogató tömegek annak a sajátos német nacionalista agitációnak az áldozatai, amely két ellenség leverésével akarja megoldani az országban kialakult gazdasági és politikai válságot: a politikai válságot a versailles-i szerződésért „felelős” munkásmozgalom, a gazdasági válságot a Németországot kirabló antanttőke leverésével. A munkásmozgalom elleni agitációban felhasználják azt az ellenszenvet, amely a középrétegek körében nem utolsósorban a sztrájkharcokkal kivívott előnyök hatására alakult ki, a gazdasági helyzetért pedig a külföldi tőkét teszik felelőssé, apellálva tömegeik antikapitalista érzelmeire is. Ezt magyarázva Radek kitér a különféle társadalmi rétegek helyzetére. Kimutatja, hogy az ország problémáit nem lehet megoldani a parasztság és az értelmiség mindennapi érdekeinek, létfeltételeinek biztosítása nélkül, s ugyanakkor a harcot nem lehet leszűkíteni egy külföldi erő, az állig felfegyverzett antanthadsereg elleni, a siker legcsekélyebb reményével sem kecsegtető küzdelemre. Nem utasítja el a versailles-i békerendszer revíziójának szükségességét, de a realitásokra hivatkozva nem tartja időszerűnek. E harc elsőrendű előfeltételének egy erős Németország létrehozását tartotta, amely már szövetségesekkel az oldalán léphetne fel a nemzetközi porondon. A Komintern munkás-paraszt kormány koncepciójának megfelelően ez a Németország még nem a proletárdiktatúra Németországa lenne, hanem egy széles népi egységfronton alapuló hatalom: „Győzelmes, munkás néppé egyesülve Németország képessé válik arra, hogy feltárja energiájának és az ellenállásnak nagy tartalékait. Amennyiben a nép ügye a nemzet ügyévé válik, a nemzeti ügy is népi üggyé lesz. A harcoló munka népévé egyesülve támogatásra fog találni valamennyi népnél, amely létéért küzd. Aki nem ebben az értelemben készíti elő a harcot, az csupán kétségbeesett tettekre lesz képes, nem pedig az igazi harcra.”

Beszédének záró mondataiban Radek azt is megjelöli, melyik erő képes e harc szervezésére és vezetésére: a kommunista párt. „A kommunista párt meg fogja mondani ezt az igazságot a német nép legszélesebb tömegeinek, mivel e párt nem csupán az ipari munkások mindennapi betevő falatjáért küzdő párt, hanem azé a harcoló proletariátusé is, amely felszabadulásáért küzd, a felszabadulásért, amely egyenlő egész népének szabadságával, mindazok szabadságával, aki dolgozik, szenved Németországban. Schlageter már nem ismerheti meg ezt az igazságot. Mi azonban bizonyosak vagyunk abban, hogy a schlageterek százai megismerik és megértik.”97 – Protokoll der Konferenz. 244-245. old.*

A Schlageter-beszéd mondanivalóját 1923-ban senki sem értette félre. Nem értelmezték úgy, mintha a kommunisták együttműködést vagy egységfrontot ajánlottak volna fel a fasisztáknak. Az egységfrontot mereven elutasító szociáldemokraták a „nacionál-bolsevizmus” újjáéledéséről cikkeztek, a jobboldali vezetők pedig – a nacionalistáktól a fasisztákig, amint azt később látni fogjuk, szedett-vedett érveléssel – igyekeztek híveiket meggyőzni a kommunista helyzetértékelés tarthatatlanságáról, saját politikájuk helyességéről. Egyet azonban mindannyian világosan felismertek: a beszéd célja a nacionalista, álforradalmi frázisok leleplezése és a helyzet megváltoztatásáért tenni kívánó tömegek megnyerése. S valóban, ez a beszéd nem volt más, mint az antifasiszta harc ideológiai részfeladatainak konkrét, a sajátos németországi viszonyokat figyelembe vevő kifejtése. Nem véletlen, hogy Zetkin rövid zárszavában a következőket mondotta. „Radek finom és mély szavai mélyen megrendítették öreg harcos szívemet. E szavak jellemzik a helyzetet, megjelölik feladatainkat.”98 – Ugyanott, 245. old.*

A Schlageter-beszéd szövege egyértelmű választ ad egy másik félreértésre is, arra tudniillik, hogy a Komintern állítólag „a kispolgári és értelmiségi elemet látta a legjellegzetesebbnek a fasizmusban”.99

99 Ez a félreértés nem csupán az olyan szociáldemokrata, illetve polgári munkákban kísért, mint Braunthalé, aki kommunista-fasiszta egységfronttörekvésnek minősíti a beszédet (Geschichte der Internationale. 2. köt. Verlag J. H. W. Dietz Nachf. Berlin- Bonn 1978. 296-297. old.), vagy Poulantzasé (Id. mű, 261. old.), hanem marxista munkákban is. (K. K. Sirinya-Horst Schumacher: Der Kampf der internationalen Arbeiter-bewegung gegen den Faschismus. Beiträge zur Geschichte der Arbeiterbewegung. 1975. 1. szám. 3. old.; Ormos-Incze: Európai fasizmusok. 1919-1939. Kossuth Könyvkiadó 1976.16. old.) E félreértésnek – a marxista elemzőknél – kettős oka van. Egyrészt nem veszik figyelembe, hogy az adott korszakban éppen erre a vonásra kellett felhívni a kommunista mozgalom figyelmét, ezzel is bizonyítani az antifasiszta harc tömegmozgalom jellegének szükségességét, másrészt, hogy az olasz fasizmusban, de a németben is, e korai időszakban még jelentősen módosította a rendszer, illetve a mozgalom arculatát e kispolgári tömegbázis.*

Itt általában személy szerint Radeket és Zetkint említik. Radek valójában éppen az ellenkezőjét fejti ki beszédében. A kispolgári és értelmiségi csoportoknak a fasizmushoz való csatlakozását úgy tekinti, mint e társadalmi rétegekben kialakult hamis tudat megnyilvánulását. Megállapítja ugyan, hogy a kispolgárság és az értelmiség helyzeténél fogva különösen alkalmas arra, hogy bizonyos konkrét történelmi helyzetekben a burzsoázia, illetve az uralkodó osztály egyik vagy másik csoportjának oldalára álljon, de kimutatja, hogy ezzel tulajdonképpen lemond saját érdekeinek képviseletéről és perspektivikusan sajátos társadalmi létéről is. Amit esetleg cserébe kap, az nem sok: az egyén puszta létfenntartásának lehetősége. Ezt ismerték fel a kommunista mozgalom teoretikusai és vezető politikusai, ebben látták a fasizmus erejét és belső ellentmondásainak gyökerét is. A fő hangsúlyt, ahogyan az a plénumon elfogadott határozatból kitűnik, két dologra helyezték: egyrészt annak a sajátos történeti szituációnak a vizsgálatára és jellemzésére, amely kedvez a fasiszta mozgalom kialakulásának és a fasizmus hatalomra jutásának, másrészt az egyes országok társadalmi struktúrájának vizsgálatára. E koncepció azonban semmiképpen sem volt az ő egyéni kezdeményezésük, ezt később maga Radek is kifejtette a Komintern V. kongresszusán.

A plénum utolsó napján elfogadott határozat azonban – akárcsak Zetkin beszéde – a fasizmus legáltalánosabb meghatározásával kezdődik : „A fasizmus korunkra jellemző hanyatló jelenség, a tőkés gazdaság fokozódó bomlásának és a burzsoá állam szétesésének kifejeződése.”100 – KIVD 165. old.* Ezúttal tehát nem a fasizmus osztályjellegét hangsúlyozzák, mint a Zetkin-referátum elején található bevezető mondat, hanem a fasizmusnak az imperializmus rendszerében betöltött szerepét, helyét határozzák meg. A definíció célja egyértelműen annak leszögezése, hogy a fasizmus nem forradalmi, nem haladó jelenség, hanem a hanyatló kapitalizmus uralmi rendszere.

Az az általános megállapítás, hogy a fasizmus egy mélyreható válság terméke, kiegészül a válság jellemzésével és a különféle társadalmi osztályokra, rétegekre gyakorolt hatásának leírásával is. Ezzel kívánnak válaszolni a kérdésre: vajon mi volt az oka annak, hogy a legkülönbözőbb osztályok és rétegek képviselői a fasizmusban kerestek menedéket?

A válság kettős jellegét és a kettős jellegből következő hatásokat a határozatban is külön-külön vizsgálják. Míg a gazdasági válságot, amely „a remények ellenére megsemmisítette a kis- és középburzsoázia népes rétegeinek, a kisparasztságnak és az értelmiségnek korábbi létfeltételeit és biztonságát”, önmagában nem tekintik olyan tényezőnek, amely ellenforradalmi irányba fordította a tömegeket, sőt legalább annyira a forradalmasodás irányában is hatott, addig a politikai válságnak a munkásosztály számára kedvezőtlen kimenetelét már egyértelműen negatív tényezőnek tartják.

A határozat a fasizmust kettős jellegű szociális képződménynek tartja. Ezen belül megkülönbözteti a fasiszta mozgalom bázisát alkotó „történelmi ismereteket és politikai felkészültséget nélkülöző, szociális tekintetben tarka, szedett-vedett” tömeget és azt a funkciót, amelyet e mozgalomnak be kell töltenie a munkásosztály és a burzsoázia között folyó osztályharcban. A fasizmus funkciója – állapítják meg a határozatban – nem vezethető le a mozgalom tömegbázisát alkotó rétegek és osztályok érdekeiből, és a fasiszta programban sem mutatható ki, mivel egy másik társadalmi osztály érdekeit jeleníti meg: „A burzsoáziának, hogy biztosítsa érdekeit a munkásosztállyal vívott harcban, agresszív ütőerőre van szüksége. A burzsoá állami erőszak régi, állítólag »apolitikus« apparátusa már nem biztosítja kielégítő módon a »rendet«. Az erőszak kezdi megteremteni különleges harci osztagait a proletariátus elleni harcra. Ilyen osztályjellegű harci osztagokat szállít a burzsoáziának a fasizmus.”101 – Ugyanott, 166-167. old.*

A Komintern antifasiszta politikája, amint az Zetkin referátumából és Radek hozzászólásából egyértelműen kitűnik, határozottan a fasizmus „e kettős jellegén” alapult. Ez magyarázza, hogy a fasiszta mozgalom elleni fellépésben nem a „fegyverek”, hanem az agitáció, a mozgalomhoz csatlakozott különféle társadalmi erők valós érdekeinek feltárása és képviselete került előtérbe, míg a direkt akciók, a munkásszázadok arra voltak hivatottak, hogy meggátolják a fasizmust funkciójának betöltésében. E kettős jellegből egyben következett az is, hogy fokozott figyelmet kellett tanúsítani a fasiszta mozgalmon belüli erőviszonyok, a fel-felbukkanó, időszakonként kiéleződő belső ellentétek gyökereinek feltárására is. Mindehhez nagymértékben járultak hozzá a plénumon elhangzott és a határozatban egésszé formált elemzések: hatásuk kiterjedt az egész nemzetközi kommunista mozgalomra, elősegítették az olaszországi és különösen a németországi antifasiszta harcot.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“A fasizmus-elméletek” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .